A Művelt Tájékozott Emberért Alapítvány

Levelezési cím: 1092 Budapest, Ráday u. 32. I. em. 3.
+36-1-781-3236
info@magyarforum.hu
1%"/

Megjelent munkatársunk, Kovács Attila harmadik kötete: Az idők szava.
Glosszák, jegyzetek, publicisztikák, elemzések. Rendelés és információ: azidokszava@gmail.com





Gondolj merészet és nagyot

Erkel Ferenc: Bánk bán – Kolozsvári Magyar Opera

A Janovics Jenő Napok keretében, november 5-én tűzte műsorára Erkel Bánk bánját a Kolozsvári Magyar Opera.

Ami Dehel Gábor rendező legnagyobb érdeme, hogy a cselekményt nem helyezte át más korba, a koncepció mentes minden lila ködös modernizmustól. A jelmezek a történet korát idézték. Az viszont érthetetlen volt számomra, hogy a magyar uraknak, az úgynevezett békétleneknek miért kell leadniuk kardjukat, mielőtt a királyi udvarba beléptek. Ilyenre a magyar történelemben nem volt példa. Szintén nem tudott sokat kezdeni a rendező a Tisza-parti jelenettel, ahol valami vízi tündérek, vagy boszorkányok, mint Melinda őrületének kivetülései hajszolják öngyilkosságba a meggyalázott nőt. Mindezeken kívül maga a rendezés nem volt öncélú, és a zene elsőbbségét szolgálta.
Ha már a zenénél tartunk, esztéták, zenetörténészek, rendezők, dramaturgok évtizedek óta vitatkoznak azon, hogy az eredeti Bánk bán a jobb, a hitelesebb, vagy a Nádasdy Kálmán által átírt verzió. Sőt még arról is vita folyik, hogy vajon melyik is az eredeti zene és librettó. A kolozsváriak ragaszkodnak ahhoz, hogy ők játsszák az eredetit, ahogy azok is, akik évekkel ezelőtt a Magyar Állami Operaházban az úgynevezett ős-Bánkot színre vitték. A vita azért parttalan, mert a Bánk bán, akár átírt, akár „ősi” formában játsszák, nem veszít semmit sem az üzenetéből. Abból, hogy minden egyes korban küzdjön a magyarság az idegen elnyomás ellen, tartsa meg hitét, identitását. A Bánk bán a magyar dráma- és operairodalom legfontosabb darabja. Történet a magyar nemzet elnyomásáról, szenvedéséről, melyet Katona József szinte kínzó őszinteséggel, Erkel Ferenc pedig szívvel, csontig hatoló zenével mesél el. A Bánk bán az első Erkel-opera, amit színre vitt a kolozsvári társulat. S itt jegyezzük meg, hogy a Kolozsvári Magyar Opera kötelességtudatból, és tiszteletből Erkel összes operáját bemutatta.
A felvilágosodás eszméje, a reformkor hihetetlen hatással volt a magyarok szellemi életére, amely magával ragadta a kor hangászait is. Zenénk pedig kézen fogva haladt az irodalommal. A XVIII. és XIX. század fordulóján Bihari, Csermák, Lavotta, a verbunkos zene hőskorának ünnepelt hegedűvirtuózai, komponistái hatására nemzeti táncok sora jött létre. A verbunkos egy sajátosan magyar zenei stílus, amely egy nemzeti karakter kialakulását segítette elő. Nyelvezetét – az olasz–francia opera ízeivel elegyítve – Erkel felhasználta operáiban is. A Bátori Mária, a Hunyadi László, a Bánk bán, a Dózsa György, a Brankovics György, az Erzsébet, az István király és a szabadságharc soha el nem múló emléke előtt tisztelgő Névtelen hősök; ezek a közönség által igen lelkes fogadtatásban részesültek. A Bánk bán a felsoroltak közül kétszeresen is kultúrkincs. Katona József történelmi drámájának éppúgy nincs párja a magyar irodalomban, mint Erkel operájának a magyar történelmi dalművek sorában. Az alkotó kritikusai – s talán még ellenfelei is – e művekben a magyar nemzeti opera megszületését méltatták.
A november 5-ei Bánk bán címszerepére a Magyarországon élő Turpiniszky Gippert Bélát hívták meg. Ő az első felvonásban eléggé erőből énekelt, majd „visszatalált önmagához”. Nagy formakultúra, s a kifejezés különleges gondossága tükröződik már abban a gesztusban is, ahogyan a tenorista a kolozsvári színpadon letette névjegyét a második felvonás nagyáriájában, a „Hazám, hazám”-ban. Ezt az áriát igen szépen, ökonomikusan építette fel. Ez a Bánk a nemzet szócsöve, mellette indulatos és nyugtalan nagyúr. Veress Orsolya Gertrúd-alakítása volt az est egyik fénypontja. Ritka élvezet első pillanattól az utolsóig, hogy a művésznőnek minden sikerül, méghozzá olyan magától értetődő természetességgel, hogy szinte feledteti is a mesterségbeli tudást, ami e tökéletesség mögött áll. Az erőfeszítés árnyékát sem érezni a szólam legmagasabb fekvéseiben sem; a hang dúsan, folyékonyan, melengető bőséggel kitárul és árad a tetőpontokon; s mintha a színek kiegyenlítésére sem kellene gondot fordítani; egyenletes fényben, csillogó meleg pompában fürdik a hang minden regisztere anélkül, hogy a technika kiegyenlítő szerepe észrevétetné magát. Vigh Ibolya Melindája egyetlen egy éles hang kivételével remekül szólt. Ebben a szerepében nemcsak káprázatos kadenciákat produkált, hanem a Katona –dráma tragikus sorsú, romantikus hősnőjét is életre keltette. Az „Ölj meg engem Bánk” –áriája különösen szépre sikeredett. A Daróczi Tamás által alakított Ottó meglehetősen negatív figuraként jelent meg, tehát nem csupán egy szerelemittas, kéjsóvár alakként, aki hatalmával visszaélve mindenre képes, így arra is, hogy rútul meggyalázza Melindát. Alakítása jó volt, de a hangja már nem szólt úgy, mint fénykorában, s ezt a hiányosságát technikai rutinnal próbálta pótolni. Bevallom, először megijedtem, mikor megtudtam, hogy a fiatal, 26 éves Sándor Csaba énekli Tiborc szerepét, ám magas színvonalon énekelt, professzionális produkciót láthattunk tőle. A magas hangoknál sem erőlködött, játéka meggyőző volt – nem lehet könnyű huszonévesen egy idős parasztot alakítani. Nem is hiányzott belőle az elsöprő erő. Mányoki László most debütált Petur bán szerepében. Elementáris erővel énekelte szerepét, nyers volt, elszánt, hangilag pedig magabiztos. A bordalnál viszont sokkal több erőt vártam volna tőle. Annak külön örvendtem, hogy végre egy Petur, akinek a hangja az együttesekből is kihallatszik. Biberachnak, a lézengő lovagnak nem írt sok énekelni valót Erkel, Szilágyi János mégis szinte főszerepet kreált belőle. Szilágyinak nagyon jól állt az intrikus szerepe: alakításában Biberach egy igazi, gátlástalan gazember volt, aki kéjesen élvezi a rombolást, amit véghezvisz maga körül. Énekesi teljesítménye a tőle megszokott magas színvonalat képviselte. Az énekkarra nagy feladat hárult, ám szépen teljesítette azt. A kórustablók magukkal ragadó sodrását sikeresen adta vissza. Az Incze G. Katalin vezette zenekar egyenletesen muzsikált, megmutatva Erkel zenéjének minden sokszínűségét, szépen kidomborítva a csúcspontokat. A hangszeres kíséret ennek következtében finoman árnyalt és magával ragadó volt. A karmester letisztult és jól végiggondolt koncepcióval rendelkezett az operáról, amelyet hatásosan tudott interpretálni.