A Művelt Tájékozott Emberért Alapítvány

1464 Budapest, Pf. 1578
+36-1-781-3236
info@magyarforum.hu

MEGJELENT

a MAGYAR FÓRUM

XXIX. évfolyamának 12. száma.





Szabó Zsolt
a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium fejlesztés- és klímapolitikáért felelős államtitkára

Sántha Péterné
Józsefváros humán alpolgármestere, önkormányzati képviselőjelölt

Kovács Árpád
a Költségvetési Tanács elnöke

Joó Istvánvízdiplomáciáért
vízipari exportért és a Duna Régió Stratégiáért felelős miniszteri biztos


Találjunk egymásra, legyen előfizetőnk!

Heti Magyar Fórum előfizetési díja:
3211 Ft / negyedév.

Havi Magyar Fórum előfizetési díja:
1470 Ft / negyedév.


Tel.: +36-1-781-3236

Levélcím: 1464 Budapest, Pf. 1578.

Kiadó:
Bp. IX., Ráday u. 32., I. em. 3.




Opera kisebbségben

Medveczky Attila

Kezdetek
A XIX. században a vidéki színházak csak akkor számíthattak közönségsikerre, ha jó színvonalú zenés műsort szolgáltattak. Így az elsőrangú színházi városok – Kolozsvár, Arad, Temesvár, Szeged, Debrecen, Kassa, a XX. század elejétől Pozsony – színházaira eséllyel pályázó nagyobb együttesek igazgatóinak a drámai - és népszínmű együttes mellett külön énekes-társulatot kellett fenntartaniuk. Ez a főbb énekes szerepkörök alakítóit, továbbá a kórust és a vidéki körülményekhez képest nagy zenekart foglalta magába. A kisebb szerepeket jó hangú színészek vagy a kórustagok énekelték, utóbbiakat prózában is hasznosították segédszínészként. Kisebb társulatok, noha játszottak énekes darabokat, önálló énekes társulatot nem, csak énekes színészeket foglalkoztattak. A kis létszámú kar segédszínészekből állt. A kolozsvári operajátszás jelentőségét már a kortársak is elismerték. A város színháztörténetét bemutató színházi monográfiák, Ferenczi Zoltán, Hegyesy Vilmos és Lakatos István műve, valamint az 1850–1880 közötti évtizedek színlapjai lenyűgöző adatokkal szolgálnak. Az 1858-ban játszott százhatvanhét előadásból ötvenkét estén adtak operát, huszonhét tagú zenekarral. Follinus János igazgató mindent elkövetett, hogy a dalművek minél jobb és modernebb előadásban kerüljenek a közönség elé. Az ő idejében modernizálják első ízben a Farkas utcai színház épületét, az őt társulata mutatja be az 1865-1866-os évadban Erkel Ferenc Bánk bánját. Az 1870-es évek közepén a magán-mecenatúrához kapcsolódott az opera utolsó kivirágzása. Korbuly Bogdán bérlete idején, 1874 és 1878 között az opera az egyes évadokban alig hihetően magas csúcsokat ostromolt, legalábbis számszerűen: az 1876-os naptári év tizenkét hónapjában huszonkét mű hatvanhárom előadásáról tudnak az évkönyvek. A repertoár nagysága ugyan részben a kisváros vegyes-színházi jellegzetességéből fakadt, hiszen hat operát mindössze egy, ötöt két alkalommal adtak. Az előadások háromnegyedén a repertoár másik felét játszották. Ráadásul harminckét estén mindössze hat darab szerepelt műsoron: köztük Gaetano Donizettinek Victor Hugo drámája nyomán készült operája, a Lucretia Borgia – amely a XIX. században a Lammermoori Luciát felülmúló népszerűséget élvezett –, és Giuseppe Verdi Traviatája hét-hét alkalommal, Giocchimo Rossini Tell Vilmos című műve pedig hatszor. Kolozsvárnak e kimagasló operakorszakában Neszveda Anna, a pesti színpadon is otthonos első énekesnő jelenléte teremtette meg a tragikus operák nagy népszerűségét. Majd arra is volt példa, hogy az operett műfaja került túlsúlyba az operaelőadások számához viszonyítva. Így Suppé, ifj. Johann Strauss, Zeller, Doppler Károly, Konti József művei állandó repertoárjává váltak a műsorpolitikának. 1878 tavaszát követően azonban egyes elszórt alkalmaktól eltekintve évekre eltűnt az opera a Farkas utcai színpadról. Sőt az 1880-as évek elejének válságaiban még az operett-együttes fenntartása is bizonytalanná vált. Csak az 1884–1885-ös évad előkészítése során kapott hírt az országos színházi nyilvánosság, hogy a kolozsvári színház igazgatósága körében a legkomolyabban foglalkoznak azzal a tervvel, hogy az operát szervezzék. 

Századforduló – Trianon
A XX. század elején dr. Janovics Jenő az a kimagasló személyiség, aki igazgatóként meghatározta a következő évtizedezek kolozsvári színjátszását, és azon belül a zenés színpad jövőjét. Janovics nem csupán igazgató, hanem színházépítő is volt. A régi, elavult Farkas utcai épület helyett egy új, az idők követelményeinek megfelelő módon felszerelt színház építési munkálatai folytak a Hunyadi téren. Az építkezés költségeit az állam nem tudta finanszírozni, így azt a vállalkozó igazgatónak jutatott, a színház fenntartására előirányzott szubvencióból kellett kigazdálkodni. Janovics, a helyzet ismeretében, örömmel fogadta el 1905 áprilisától az általa igen nagyra tartott kolozsvári társulat vezetését és azt a kihívást, amelyet az építkezés kivitelezése jelentett. 1906-ban felépült a színház, ahol a Janovics által vezetett társulat magas színvonalú előadásainak tapsolhatott a közönség. A nagyszerű művészgárda Farkas Ödön, Müller Ottó, Kerner Jenő, Virányi Jenő és Bródy Miklós karmesterek, Sándor Erzsi és Székelyhídy Ferenc magánénekesek, valamint az induló reménységek: Baranyai Jolán, Lévai Ilonka, Bretan Miklós, Farkas Sándor és Pavel Constatnin. A régi repertoár fenntartása mellett bemutatták Puccini Pillangókisasszony és Tosca című operáját. Műsorra került Thomas Mignonja, Wagner A bolygó hollandija, és Mozart operája a Szöktetés a szerájból. Janovics szívügyének tekintette a magyar komponisták színpadi műveinek bemutatását is. Színre kerültek Erkel operái, Goldmarktól a Sába királynője és Kacsóh Pongrác János vitéze. Ezzel párhuzamosan, bár Janovics eleinte idegenkedett az operett műfajától, de végül is a közönség és a szakértő kollegái meggyőzték, hogy az operett nagymestereinek művei is szerepeljenek a címlapon. Erre egy példa: 1906. szeptember 21-én mutatták be Lehár Ferenctől A víg özvegyet. Az igazgató meg akarta szólítani az ifjúságot is, ezért a fiataloknak olcsóbb belépőjegyet biztosított. Az ifjúsági előadásokat kötelező módon ismertető „konferanszok” előzték meg. Ezeket szépszerével maga Janovics, az irodalomtudomány doktora tartotta. De a kor jelentős irodalmárai, tanárai – többek között – Csengery János, Seprődi János, Kovács Dezső, Kiss Ernő, Szádeczky Lajos is szívesen vállalták ezt a feladatot. Janovics igazgatóságának első éveiben a színház sikeres és gazdaságilag prosperáló életet élt. Erre visszavezethetően mind Kolozsvár közvéleményét, mind a hivatalosságokat váratlanul érte 1908-ban az igazgató azon elhatározása, hogy a Sétatér melletti nyári Színkör deszkáiból készült épületét, amelynek tűzveszélyes állapota miatt évről évre nehezebben lehetett beszerezni a működési engedélyét, átépíti, és ezzel létrehozza Kolozsvár újabb magyar kőszínházát. A minisztérium, anyagi okokra hivatkozva, hallani sem akart az építkezésről, ezért Janovics a város polgármesterének, Szvacsina Gézának a támogatását nyerte meg tervének kivitelezésére. A városnak sem volt pénze az új színház építésére, így az igazgató saját költségére vállalta az építkezés teljes finanszírozását. Ezt követően a tanács a telket a színház céljaira bocsátotta, és 1910-re felépült az Új Színkör, ahol nyári előadásokat tartottak. A Színkör moziként is szolgált, sőt az épület udvarába Janovics ideiglenes filmstúdiót is berendezett. A sétatéri színház így Kolozsvár első filmstúdiója is volt hat éven keresztül. Az I. világháború évei nem kedveztek a komolyzene műfajának. Operát alig játszottak. 1918 őszét, a központi hatalmak összeomlását követően megsemmisült a Kárpát-medencében a kiegyezéskor kialakult politikai-hatalmi rendszer; a trianoni békediktátumban elszakították Magyarországtól a felvidéki, erdélyi, délvidéki területeket és a nyugat-magyarországi sávot. A tragikus helyzetben a magyar nemzet jelentős hányada olyan viszonyok között rekedt kívül saját nemzeti államán, amelyek nemcsak politikai önrendelkezési jogát, hanem elemi kulturális létfeltételeit is megkérdőjelezték. A geopolitikai változások alapjában dúlták fel a magyar színháznak az egész egykori ország területet átfogó szerves rendjét, amely százéves fejlődés során alakult ki; hogy színházi szempontból a háború után a csonka országban majdnem ugyanolyan súlyos válsághelyzet alakult ki, mint az utódállamok magyar színházában. 1920 után Kolozsvár magyar színháza állott ellen legkitartóbban a kikerülhetetlen balsorsnak, ami Janovics Jenő személyes formátumán és a kolozsvári magyar közönség hosszú ideig bontatlan egységén túl a város viszonylag magas fejlettségű színházi állagának volt köszönhető. Kolozsvár abban a szerencsés helyzetben volt, hogy egyedül a fővároson kívüli egykori magyarországi városok között két állandó színházépülettel rendelkezett. Még 1919. október 1-jén a Hunyadi tér színház épületét és teljes felszerelését a román kormányzótanács rendelkezésére kellett bocsátani. Janovics és társulata a Színkör épületében kényszerül tovább működni. A Színkörbe való visszavonulás utáni működését 1919. október 4-én Huszka Jenő Lili bárónőjével indította a Kolozsvári Magyar Nemzeti Színház. Ez az előadás indította el a színházat történetének egyik legtöbb egyik legtöbb megpróbáltatást tartogató szakaszán. A sor azzal kezdődött, hogy október 30-án betiltották az előadásokat. Nem lehet tudni, hogy miért és végérvényesen-e, de végül „csak” egy 20 napos felfüggesztés következett; november 19-étől folytathatták az idényt. A román hatalom berendezkedési folyamata mindegyre problémás helyzeteket teremtett. Hol a bevezető előadások tartását tiltották meg Janovics számára, hol bizonyos darabokat tiltottak le, hol magyarországi vendégművészek fellépését nem engedélyezték. Azt mondanunk sem kell, hogy semmiféle támogatást a román kulturális minisztérium nem folyósított a kisebbségi sorba került magyar színházak számára. 1920 májusában a román hatalom, jugoszláv példára be akarta tiltani a magyar nyelvű színjátszást, végül is Goga kultuszminiszter egy évre meghosszabbította a magyar színházak működési engedélyét. Ám a kolozsvári Színkör bérlelésére való kérelmet csak 1927. szeptember 1-jéig hosszabbította meg. Majd a tiltakozások és az I. világháború hatására ez meghosszabbítási rendeletét érvényét vesztette. 

Intermezzo: Észak-Erdély visszatér
A kolozsvári zenés színpadon az operajátszás reneszánsza az 1940-es bécsi döntés következménye. Az Észak-Erdély területén újjászerveződő magyar államiság művelődéspolitikája anyagilag gondoskodik a Hunyadi téri színházépület – amit 1919-től a románok használtak – teljes restaurálásáról. Báró Kemény János főintendáns, színtársulati elnök-igazgató Vaszy Viktort bízza meg egy európai színvonalú operatársulat megszervezésével, mely részét képezze a prózai társulatnak. A Vaszy Viktor főzeneigazgató által verbuvált és vezetett operatársulat új, gazdag repertoárt alakított ki. Ez egy rövid, de igen gyümölcsöző korszaka a teljes értékű magyar nyelvű kolozsvári operajátszásnak. Sok kiváló magánénekes fordult meg meghívott vendégként a társulatnál. Emellett sok új operaénekes is formálódik a változatos repertoár elvárásainak megfelelően. Kolozsváron a Hunyadi téri Nemzetiben, az 1941-ben felállított operatársulat nagyobb része, körülbelül 250 fő, a kiürítési parancs következtében 1944 szeptemberében Budapestre menekül. A társulat tagjai a budapesti Városi Színházban –a mai Erkel Színházban – kezdik meg nagysikerű előadássorozatukat. A János vitéz, Háry János, Carmen, Rigoletto, Pillangókisasszony, Traviata, A mosoly országa, a prózai darabok közül a Csongor és Tünde (Farkas Ferenc kísérőzenéjével) alkotja a műsort. Érdekes, hogy a Zene című művészeti lap a Háryt jelöli meg kezdő előadásnak, míg Enyedi Sándor színháztörténész a Carment. Egyik sem igaz, mert a János vitéz volt az. 1944. december 28-án Budapest rendőrfőkapitánya betilt minden nyilvános rendezvényt az ostromgyűrűbe zárt fővárosban. 1945 tavaszán pedig egy másik javaslat születik a kolozsvári társulat sorsának megoldására. Szeged fölajánlotta városi színházát és meghívta a társulatot, telepedjél le náluk. Az illetékesek többsége, így Kodály Zoltán, mint a Magyar Művészeti Tanács elnöke a szegedi tervet pártfogolta. 1945. augusztus végén a szegedi színházat államosítják, Vaszyt felmentették címzetes kolozsvári zene-főigazgatói tisztségéből és kinevezték a Szegedi Nemzeti Színház zeneigazgatójának. Így a Budapestre menekült operatársulat kettéválik. Nagyobbik része Szegeden folytatja művészi pályáját, míg maradék része visszatért Kolozsvárra, az újból román fennhatóság alá került városba. 

A pártállam időszaka
1945 őszén a Kolozsvári Román Opera gárdája visszatér Temesvárról. Így a magyar színház társulata újból visszakényszerül a Sétatéri Színkörbe, ahol a már megtapasztalt kisebbségi létkörülmények között működik tovább. Az 1945-1947-es korszak műsorpolitikáját az operett felkarolása jellemzi. Takács Paula, Mélykuty Horváth József, Szanati József, Sallay Margit, Bán Kató, Bretan Endre magánénekesek mellett Szabó Ica és Osváth Richárd karmesterek érdemei kiemelkedők. Mint azt Jordáky Lajos színháztörténész is megállapítja: „a zenekar kicsi volt és hiányos, az énekkar nagyrészt színinövendékekből állt, vendégekhez kellett folyamodni. De életjel volt…” 1945-ben –rövid ideig –Kőmíves Nagy Lajos a színház igazgatója. Ezt a tisztséget a 73 éves Janovics Jenő veszi át tőle, aki újult erővel fog neki a társulatépítésnek. Sajnos a sok megpróbáltatás felőrli fizikai erejét, és a színre állított Bánk bán (a dráma) bemutató napján váratlanul meghalt. Az új igazgató Szentimrei Jenő, aligazgató pedig Keresztes János lesz. 1947-ben a román parlamentben elfogadják az új színházi törvényt. Többek között kihangsúlyozták, hogy a Kolozsvári Állami Magyar Színház ne csak prózai, hanem komolyzenei darabokat is előadjon. Javasolták, hogy a színház elnevezését változtassák meg. Az új elnevezés tükrözze azt, hogy keretében opera is működik, és adjanak lehetőséget arra, hogy a színház elegendő személyzetet alkalmazhasson. Szentimreiék hangsúlyozták, hogy egy a Román Operától megkülönböztethető, eltérő vonásokat hordozó intézményt akarnak létrehozni. Ezért is választották a Népopera elnevezést. 1948. május 3-án, a Magyar Művészeti Vezérfelügyelőség előterjesztésére, a Színházak Vezérigazgatósága Eiskovits Miksát bízta meg az alakuló Népopera társulatának megszervezésével és igazgatásával, s még azév december 11-én intézményavató előadásként bemutatják Kodály Zoltán Háry Jánosát. A nagysikerű bemutató után, 1948. december 17-én szétválik a „próza” a „zenétől”. Így az operatársulat külön, önálló intézményként működik tovább – egy épületben a magyar színházzal – Kolozsvári Állami Magyar Opera néven. 1949 –ben bemutatják Smetana Az eladott menyasszonyát, február 3-án Schenk Csodadoktorát, március 8-án a Bánk bánt, április 28-án Muszorgszkijtől a Szorocsini vásárt. A kolozsvári közönség szerette és igényelte az operett-előadásokat. Bár sokan támadták a műfajt, a színház mégsem lehetett meg nélküle, és ebben éppen anyagi szempontok játszottak közre – ahogyan ma is. Ezért mutatták be 1949 májusában a Cigánybárót. A következő évad nyitó előadása a Hunyadi László volt, majd jött a Don Pasquale és a Székely fonó. 1950-ben Kallós József lesz az új igazgató, akinek nagy érdeme, hogy a társulat szélesíteni kezdi repertoárját. A kommunista diktatúra éveiben fentről irányították a műsorpolitikát, így megtörtént, hogy értéktelen, minőségtelen produkciók is napvilágot láttak. Az 1970-es években viszont olyan megaprodukciók is színre kerültek, amelyeket a mai romániai gazdasági helyzetben ma még elgondolni is képtelenség. Hary Béla évtizedeken át volt a Kolozsvári Magyar Opera karmestere, 2011-ben bekövetkezett haláláig. Életpályája valósággal egybeforrt az intézmény életével. Karmesterként megszámlálhatatlan címet vezényelt, az ő kezdeményezésére több opera került először az intézmény repertoárjára. Az ő nevéhez fűződik a teljes erkeli operaéletmű bemutatása és vezetése, valamint Bartók mindhárom színpadi művének zenei irányítása. Zeneszerzőként operái és balettjei jelentősek. A pártállami cenzúráról Hary Judit operaénekesnő, a karmester lánya, lapunknak így nyilatkozott: amikor édesapám igazgató volt, többször fel kellett utaznia Bukarestbe ahhoz, hogy engedélyezzék egy-egy magyar opera vagy operett műsorra tűzését. Nagy ünnepnek számított, mikor megengedték, hogy játsszuk a Bánk bánt, vagy a Hunyadi Lászlót. Az operettek szövegeit pedig át kellett írni. A „Szép város Kolozsvár” slágerszám szövegét „hol minden piros-fehér-zöldben jár”- ról „hol mindig szép az ősz, a tél, a tavasz, s a nyár”-ra kellett módosítani. Emellett nem lehetett például grófokat, bárókat megjeleníteni a színpadon, csak „debil” módon”. Ha az a szó szerepelt a darabban, hogy „kastély”, vagy bárki piros csizmát mert húzni, máris letiltották az előadást. A főpróbákon pedig bent ültek az elvtársak, s ők döntötték el, hogy meg lehet-e tartani a bemutatót. A színház mellett az operaház volt az a megtartó erő, mely a történelem viharaiban a kolozsvári közönséget nemzeti öntudatra nevelte és a megmaradás hitében erősítette. 

1989-től napjainkig
A diktatúrát megdöntő 1989-es év a magyar kisebbség életében is fordulópontot jelentett, mivel a „forradalomnak” nevezett események gyökeres változást hoztak. Megszűnt a cenzúra. Viszont sajnálattal tapasztalom, hogy fennmaradt az öncenzúra. Nemzeti ünnepeinken, talán óvatosságból, vagy félelemből nem játsszák Erkel műveit. Az viszont tény, és örvendetes, hogy az időközben megfiatalodott társulat előadásában gálakoncertek hangzanak el magyar zeneszerzői esteken, emlékeseteken, a Kolozsvári Magyar Napokon, amikor a közönség újból és újból megtapasztalhatja a nemzeti együvé tartozás örömét. Kulcsár Szabolcs karigazgató, karmester ezzel kapcsolatban a Magyar Fórumnak elmondta: leckeelőadások sorozatát szervezzük fiataloknak, idősebbeknek egyaránt, vannak gyermekoperáink, játszunk nagyoperákat, kamaraoperákat, klasszikusakat és moderneket. A kultúresemények, ünnepek köré vokál-szimfónikus gálakoncerteket is szervezünk. Közönség nélkül nincs motiváció, miattuk és nekik játszunk, és a legnagyobb tisztelettel fordulunk a szakma és közönség felé, tudásunk legjavát mutatva meg nekik. Óriási előrelépést jelent az anyaországgal való kapcsolat, amely a magyarországi zenés színházakkal, rendezőkkel, énekesekkel, ének-és zenekarokkal való folyamatos együttműködés révén egyre gyümölcsözőbbé válik. Történt, hogy 1991 nyarára a Kolozsvári Magyar Opera meghívást kapott a Gyulai Várjátékokra, melyre Erkel Hunyadi Lászlójával indult a társulat. Pontosabban a Hunyadi László újrarendezett, szabadtéri változatáról van szó, amelyet július 26-án mutattak be a Várszínház szabadtéri színpadán. Ez a bemutató igazi zenetörténeti kuriózum, mert ez volt az első alkalom, mikor Erkel-operát játszottak a zeneszerző szülővárosában. A Magyar Állami Operaház Erkel Színházában fellépett már a kolozsvári operaegyüttes – többek között –az Ory grófjával, az Álarcosbállal, a Bizánccal, a Szerelmi tilalommal, a Haramiákkal, a Luisa Millerrel, a Giovanna d’Arco-val, a Budapesti Operettszínházban a Cirkuszhercegnővel, a Művészetek Palotájában a Trubadúrral és az Attilával, a Thália Színházban a Figaró házasságával, a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon a Báthory Erzsébettel. Kolozsvári vendégművészek léptek föl a magyarországi színházak, kulturális terek zenés produkcióiban – a teljesség igénye nélkül –: Egyed Apollónia, Veress Orsolya, Pataki Adorján, Balla Sándor, Sándor Árpád, Sándor Csaba, Hary Judit és Covacinschi Yolanda. Kele Brigitta pedig a New York-i Metropolitanban, a düsseldorfi Rajna-menti Német Operában és Párizsi Nemzeti Operaházban is énekelt egy-két évad idejéig. A Kolozsvári Magyar Opera vezetősége fontosnak tartja a kortárs magyar opera ügyét, amit a társulat által nagy sikerrel bemutatott magyarországi és erdélyi szerzők számtalan műve fémjelez. Teszi ezt annál inkább, mivel a kincses város közönsége sem zárkózik el az újtól, a moderntől, főleg ha a zene jó és a rendezés érthető. Azt viszont nem igazán értem, hogy miért éppen csütörtökönként játszanak operákat. Tudom én, hogy egy musicalre többen is bejönnek, és ez nagyobb bevételt hoz, de azért jó lenne elérni, hogy például egy Bohémélet ne 60%-os házzal menjen. A musicalek játszásáról így nyilatkozott lapunknak Szép Gyula igazgató: az erdélyi, a kolozsvári magyar közönség kulturális igénye – ahogy ez Magyarországra is jellemző – egyáltalán nem homogén. Így Románia egyetlen magyar nyelvű zenés színházaként nem engedhetjük meg magunknak azt, hogy csak operát játsszunk, hanem könnyebb műfajokat is műsoron tartunk, hiszen az osztrák-magyar operetteket nagyon kedvelik Erdélyben. Emellett vannak zenés gyerek előadásaink, és balett-produkciókat is bemutatunk. Ezen kívül főleg szilveszterkor szórakoztató előadást viszünk színre. Mi nem térhetünk ki a világ zenei áramlatai elől, így az utóbbi években nívós musicaleket is bemutattunk, minőségi színvonalon. Mivel a színház és az opera Kolozsvárott egy épületben van, így ez régebben konfliktushoz vezetett. Simon Gábor, az opera előző igazgatója beszélt erről az Erdélyi Napló újságírójának: bizonyos problémákban nem tudtam dűlőre jutni a Kolozsvári Állami Magyar Színház vezetőségével, akiben, úgy érzem, van egy adag operaellenesség, de nem tudom, miért. Az örök sérelem, és visszavonulásom okának bizonyos hányada ebből fakad. Ha mást nem, de az opera egyediségét kellene tisztelni. Magyar színház még van, de kisebbségi létben magyar opera nincs máshol, csak Kolozsváron. Ezt kellene becsülni és ápolni. A magyar opera nem díjakra vadászik – ebben a műfajban nem nagyon van ilyesmi. A díjak utáni hajsza a sportra, és nem a művészetre tartozik. Előadásokat készítünk, vendégeket hívunk meg, eseményeket rendezünk, nem a díjainkkal tüntetünk. Azóta a helyzet némiképp javult, és a színház művészei is fellépnek az opera produkcióiban, így Laczkó Vass Róbert, Marosán Csaba és Farkas Lóránd. És mi a helyzet a repertoárral? Hary Judit szerint: korábban sokkal szélesebb volt a repertoár, amit bizonyít, hogy évadonként 40-50 darabot játszottunk. Tehát akkor repertoárszínházról lehetett beszélni, most pedig vannak sikeres musicalek, melyeket többször előadnak egy évadban, míg a nagy operákat egyszer-kétszer. Ennek egyik oka a társadalomban, a városban lezajlott változásokban keresendő. 1990 előtt jóval több magyar élt Kolozsvárott, s közülük sokan rendszeresen látogatták a Magyar Opera előadásait, majd a diktatúra után számosan elhagyták Erdélyt a jobb megélhetés érdekében. A másik ok, hogy régebben sokkal több szólistát alkalmazott a Magyar Opera, így egy évadon belül több előadást játszhattunk. Az okok közt még szólni kell arról, hogy a rendszerváltásig csupán egy csatorna sugárzott nálunk, naponta körülbelül két órát, amelyben többnyire akkori elnökünk munkalátogatásait, politikai értekezleteit lehetett nézni, vasárnap délben pedig félórás rajzfilmet. Mindez 1990 óta jelentősen megváltozott, sőt ma már az interneten is láthatók operaelőadások. A magyar kultúra megőrzéséről Barabás Zsuzsa magánénekesnő nyilatkozott: tudom, hogy régebben milyen kiváló énekesek léptek itt föl, így azt is fontosnak tartom, hogy tartsuk a színvonalat. Fontos a magyar kultúra megőrzése, de mi nem csak magyarul éneklünk, az operákat főleg eredeti nyelven adjuk elő, és kivetítőn látható a magyar szöveg. Könnyebb is így énekelni, és egy esetleges külföldi vendégszereplésnél sokat számít, ha valaki az eredeti nyelven tudja a szerepet. És miből működik a Kolozsvári Magyar Opera? Adjuk át szót ismét Szép Gyulának: a román kulturális minisztériumtól kapott forrásból fedezzük a működésünk majdnem 95%-át. A Bethlen Gábor Alapítvány meghívásos pályázati lehetőséget hirdetett meg, s minden bizonnyal kapunk onnan támogatást. Nem minden felvetődő költséget lehet fedezni a minisztériumi támogatásból. Mondok rá egy példát: azt mondja egy magyarországi énekes, nem kér a fellépésért pénzt, csak a szállását álljuk. A szállás és az útiköltség fizetését viszont a román minisztériumi keretből nem lehet megoldani. Lényeges, és hatalmas eredmény, hogy magyarországi minisztériumi forrásból sikerült megvalósítanunk három kortárs opera professzionális hangfelvételét. Azt megelőzően pedig a kolozsvári Liszt-fesztiválra kaptunk jelentékeny magyarországi támogatást. Tehát magyarországi céltámogatásokra pályázunk, míg idehaza a Communitas Alapítvány segíti működésünket. Ezeknek köszönhetően produkcióinkat el tudjuk vinni Erdély nagyvárosaiba. Székelyföldi tájolásra is kaptunk forrást Magyarországról. Ezek magyarországi mértékkel mérve szerény összegek, de nagyon jól kiegészítik az itteni forrásokat. Minden támogatást köszönünk, mert ezzel az adakozók hozzájárulnak a magyar kultúra erdélyi terjesztéséhez. A Kolozsvári Magyar Opera az erdélyi zenei élet egyik emblematikus fóruma, amelynek létjogosultsága megkérdőjelezhetetlen. Az elődök által megteremtett értékeket a jelen és a jövő feladata átmenteni, újrateremteni. Ez pedig, csakis az operaház, a közönség, és a kolozsvári magyarság együttes erőfeszítésével lehetséges.