A Művelt Tájékozott Emberért Alapítvány

1464 Budapest, Pf. 1578
+36-1-781-3236
info@magyarforum.hu

MEGJELENT

a MAGYAR FÓRUM

XXIX. évfolyamának 25. száma.





Szilágyi Péter
a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkára

Dr. Pósán László
Debrecen országgyűlési képviselője

Mosányi Emőke
a Fővárosi Pedagógiai Szakszolgálat főigazgatója

Vargha Tamás
a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára


Találjunk egymásra, legyen előfizetőnk!

Heti Magyar Fórum előfizetési díja:
3211 Ft / negyedév.

Havi Magyar Fórum előfizetési díja:
1470 Ft / negyedév.


Tel.: +36-1-781-3236

Levélcím: 1464 Budapest, Pf. 1578.

Kiadó:
Bp. IX., Ráday u. 32., I. em. 3.




150 éve született TÖMÖRKÉNY ISTVÁN

1866-1917

Tömörkény István 1866. december 21-én Steingassner István néven született Cegléden. 
Az író édesapja Steingassner József osztrák származású, az ottani életükről nem lehet közelebbit tudni. Magyarországon a Steingassnerek a pesti Pannonia szálló első bérlőiként jelentek meg. Tömörkény édesapja 1851-ben szerezte meg a magyar állampolgárságot.
Édesanyja Ströbl Mária szintén német eredetű. A Ströbl család Szeged leggazdagabb polgárai közé tartozott a korban (az Oskola utcai Arany Oroszlán kávéház tulajdonosaként).
Cegléden az író születésekor a család az ottani vasúti vendéglőt, a ’restit’ bérelte, így esett meg, hogy a legkisebb Steingassner-fiú, szegedi születésű öt testvérével szemben, nem a „szűkebb haza homokján” látta meg a napvilágot.
A család két év ceglédi tartózkodás után hazaköltözött Szegedre, ahol a szülők a belvárosban lévő Fekete sas utcai vendéglőt igazgatták.
„Ez az életrajz kissé zavaros, de nem én zavartam össze, hanem az élet. Ott kezdődik, hogy 1886. december 23-án születtem Cegléden, a vasúti állomáson. Édesapám abban az időben pár évig bérben bírta az osztrák államvasúttársaságtól a ceglédi vasúti vendéglőt, így esett meg, hogy a szegedi születésű öt testvéremmel szemben nem a szűkebb haza homokján láttam napvilágot... A vasúti állomás igen messze esett a várostól (a mostani ceglédi állomás azóta már a harmadik), s hatvanhat karácsonyán irgalmatlan nagy hideg lévén, nem vittek be a városba keresztelni, hanem kihozták a papot a vasútra. Két év múlva hazaköltöztünk onnan, s azóta nem állván módomban Ceglédre ellátogatni, azzal a zavaros ténnyel kezdődik az egész élet, hogy még sohasem voltam abban a városban, amelyben - a keresztlevél szerint - születtem.” (Részlet Tömörkény István életrajzából)
A Steingassner-család az író gyermekkorában még nagy jólétben élt, apjának jó üzleti érzéke volt, szorgalmasan gyűjtötte a vagyont. Felesége, Ströbl Mária igazi nagyasszony volt, méltó párja és fele az urának. Nagy gonddal nevelték gyermekeiket, valamennyit iskoláztatták, külföldre küldték, „német szóra”, nyáron pedig kint nyaralnak a balástyai tanyán.
Szülei jól jövedelmező pályát szerettek volna fiuknak. Diplomás embert neveltek volna belőle, de azt se bánták volna, ha megmarad apja mesterségénél és vendéglős lesz. Tömörkény István azonban már kezdetben sem mutatott hajlamot a vendéglősi pályára, rajongásig szerette a könyveket, ezért szülei az elemi iskola elvégzése után beiratták a szegedi piarista gimnáziumba (1876-1877). Nagy szorgalommal tanult, de a sors másként rendelte; egy év eltelte után meg kellett válnia a piaristáktól. A Steingassner család lába alatt megingott a talaj; az apa kezességet vállalt egy eladósodott rokonért, és veszélybe került a vendéglő, meg a balástyai birtok.

Néhány évre ezért Makóra költöztek, hogy anyagi ügyeiket rendbe szedjék. Az író apja 1877-ben bérbe vette a makói Korona vendéglőt. Tömörkény Makón folytatta tanulmányait.
A városnak egyetlen algimnáziuma volt, „a reformátusok tartották fent, a négy osztálynak igazgatóstul együtt csak négy tanára volt” - emlékezik vissza Tömörkény.
Itt jobban érezte magát e családias kis intézményben, mint a szigorú fegyelmet követelő piaristáknál. Kedves emlék lett számára az eltöltött három esztendő (1877-1880).
„Kitűnő iskola egy leendő író számára a Korona vendéglő is. Ott áll a kisváros szívében, ablakai a főtérre nyílnak, ahol vasárnap délelőttönként a város férfiai, öregek és fiatalok egyaránt, összegyűlnek a fórumon, hogy megvitassák az elmúlt hét ügyes bajos dolgait.
Makón szerettem lenni, mint gyerek” - írja Tömörkény.
Az itt látott emberek közül később többen novellahősként keltek új életre az író művészetében.

Gyógyszerészként
A nyolcvanas évek elején a Steingassner család ismét Szegeden élt. A régi jólétből, vagyonból ekkora már nem maradt semmi. A gimnáziumot végzett Tömörkénynek ott kellett hagynia az iskolát és kereső foglalkozás után nézett.
1882-ben gyógyszerészgyakornok lett Götz Károly Az isteni gondviseléshez címzett patikájában (Széchenyi tér 12.), majd Kovács Albert ’Papus’ gyógyszertárában (Fekete Sas és a Korona "Kígyó" utca sarka). Elvégezte az okleveles gyógyszerész tanfolyamot és Szegeden, majd Kisteleken dolgozott tovább.
Nehezen barátkozott meg az új hivatásával, hiszen egyike volt „azoknak a magukba-vonuló suhancoknak, akikből okvetlenül pap lesz, vagy egyéb nagyon okos ember, mert mindig könyv van a kezükben.”
Tizennyolc éves patikusinas volt, amikor 1884. november 16-án Sugárúti séták címmel megjelent első tárcája a Szegedi Híradóban. Első cikke alá betűjegyeket írt (S-r I-n) azaz Steingassner István és csak bő fél évvel később (1885. jún. 28.) jelent meg írói álneve, a Tömörkény. Még csak ennyi, keresztnév nélkül.
„De pár év múlva már megint itt vagyunk Szegeden. Itt vagyok gyógyszerész-gyakornok három évig. Ezidőben irtam első tárcáimat a Szegedi Hiradónak, 1884-ben. A tyrocinium letevése után egy ideig még otthon segédeskedtek, azután falura kerülök, de ott összedisputáltam a főnökkel az iránt, hogy miként kell csinálni az Opodeldoc camphorát. Régi ír volt ez, aminek ma már alighanem hire-hamva sincsen a patikákban. A disputa vége az lett, hogy otthagytam a kondiciót s kimentem a bátyámhoz, aki egy közeli pusztán gazdálkodott. Oda küldtek lovasembert utánam, hogy menjek haza a városba, mert át kell venni egy külvárosi patika vezetését, amelynek gazdája megölte magát.
Igy megint hazakerültem ...” (Részlet Tömörkény István életrajzából)
A kényelmes polgári életet ígérő patikusság helyett a kevésbé megbecsült újságírói pályát választotta. Ekkor már több mint egy éve rendszeresen közli tárcáit a Szegedi Híradó. Némi protekció is segített neki, hiszen a lap kiadója Burger Zsigmond volt; felesége pedig Ströbl Magdolna az író édesanyjának, Ströbl Máriának testvére.
1886. februártól lett a kormánypárti Szegedi Híradó munkatársa. Az ifjú újdondász - így hívták akkoriban az újságírót - főként rendőrbírói és közigazgatási tudósításokat írt, de mint legfiatalabb munkatársa, a lap mindenese lett.

Rendőrségi tudósítások
A rendőrségi tudósítások írásának hagyományai voltak Szegeden - Palotás Fausztin, Békefi Antal és más szegedi írók is próbálkoztak vele -, de valójában Tömörkény lendítette fel. A száraz szokványos beszámolók az ő tollán életet, színt kaptak, s a lap egyik legérdekesebb olvasmányává lettek.
A rendőrségen szemtől-szembe került a néppel, amelynek legnagyobb ábrázolója lett. Napról-napra találkozott modelljeivel, akik a tanyáról, a külvárosból, messze földekről és mély odukból jöttek elő, rapportra az örökkévalóság riporteréhez.

Hogyan lett Steingassnerből Tömörkény?
A Híradó szerkesztőségében támadt az ötlet, hogy Szeged környékének szép magyarságú helyneveit (Ányás, Levelény, Tömörkény stb.) papírdarabkákra írják, hátukra fordítsák, megkeverjék. Steingassner István a bicskájának hegyével megcélozva a Tömörkény nevet szögezte az asztalhoz.
Csak házasságkötése (1894. nov. 28.) után fél évvel vette föl hivatalosan vezetéknévként a Tömörkényt az akkor már országosan elismert író. A belügyminiszteri engedély 1895. március 15-én kelt.

Tömörkény konyhavegytana
Az 1887-ben megjelent műről Móra Ferenc azt írta Tömörkény-tanulmányában, hogy a patikusból lett író „magyarra fordította Franke konyhavegytanát”. Juhász Gyula már pontosabban fogalmazott: 
„A patikusságnak végleg búcsút mondott Tömörkény, de még utoljára, engesztelő áldozat gyanánt kiadott egy különös munkát a Franke-féle konyha vegytana címen.” 
Nos: Tömörkény sem nem fordította, sem nem adta ki ezt a különös könyvet. A kiadója Tömörkény unokatestvére, Burger Gusztáv volt. 
De akkor mi volt a szerepe az írónak? Ő végezte a könyv Komjáthy által fordított szövegének bővítését (ahogy ezt a harmadik, bővített kiadás előszavában le is írja).

Katonaság
A régi mesterség, a patika elhagyása megbosszulta magát Tömörkény életében: elvesztette önkéntességi jogát és 1888 őszén besorozták három évre közkatonának. Mérgében még aznap jelentkezett, hogy küldjék a Balkánra, a novibazári csapathoz.
Novibazár ekkor még török közigazgatási terület volt, de a berlini szerződés értelmében, a kereskedelmi útvonalak biztosítására, Ausztria-Magyarország is megszállva tartotta. Így került a negyvenhatos gyalogezred néhány százada, és vele a szegedi puszták soha hegyet sem látott fiai, a Dinári-alpok hóborította sziklái közé.
A katonaéveiből két évet a bosnyák-török határnál (1888-1889), egy évet a Monarchia osztrák felének fővárosában, Bécsben szolgált (1890-1891).
Élményeiről a szegedi közönség is értesült, hiszen tárcái ez idő alatt is megjelentek a Híradóban.
Száz esztendővel később a Katona a kötélen című kötetben Péter László Tömörkény István katonatárgyú írásait gyűjtötte össze.