A Művelt Tájékozott Emberért Alapítvány

1464 Budapest, Pf. 1578
+36-1-781-3236
info@magyarforum.hu

MEGJELENT

a MAGYAR FÓRUM

XXIX. évfolyamának 20. száma.





Németh Szilárd
a Fidesz országgyűlési frakcióvezető-helyettese

Dr. Máthé Áron
a Nemzeti Emlékezet Bizottsága elnökhelyettese

Schanda Tamás
európai uniós fejlesztéspolitikáért felelős államtitkár

Erdős Norbert
európai parlamenti képviselő


Találjunk egymásra, legyen előfizetőnk!

Heti Magyar Fórum előfizetési díja:
3211 Ft / negyedév.

Havi Magyar Fórum előfizetési díja:
1470 Ft / negyedév.


Tel.: +36-1-781-3236

Levélcím: 1464 Budapest, Pf. 1578.

Kiadó:
Bp. IX., Ráday u. 32., I. em. 3.




Formában maradni

Nyolcvan esztendeje halt meg Oswald Spengler

Oswald Spengler (A Nyugat alkonya) írja, hogy a civilizáció már egy kultúra beteljesülése és egyben a lezárása: „egy kultúra elkerülhetetlen sorsa.” Egy kultúra szellemi aggkora, a visszavonhatatlan vég.  A mi nyugati, „fausti” civilizációnk már eme végső fázisában van, írta száz esztendeje. Látta civilizációnk globális válság-tüneteit, mindazon jelenségeket, amelyek – a romlás virágai - már előttünk burjánzanak.
A fausti civilizációnk e végső stációján a világváros száraz, hideg, hitnélküli agyembere, és ennek a pénze triumfál. Világváros és vidék: a civilizáció e két alapfogalmával a történelemnek egy új formaproblémája tűnt elő… Egy-egy világváros, amelyben a messze tájak egész élete összpontosul, miközben a provincia elsorvad. A földdel együtt növekvő népek helyett egy újnomád (kozmopolita?) parazita réteg tűnik föl, a metropolisz lakója, e tradíciókat már régen levetkőzött, intelligens és terméketlen tényember. Ez a digitalizált dzsungellakó az animális hajtóerőket – az agresszivitást, az egoizmust, a birtoklásvágyat – mobilizálja; megegyezően a volt vadon korlátlan és kérlelhetetlen szelekciójával: ahol a gyenge elpusztul, az erős pedig tovább erősödik. Pedig az emberi kultúra lényegi kérdése az animális (állati) hajtóerők kiélésének a kontrollja, annak humánus, alkotó energiává alakítása. Georges Bernanos a modern emberben egy lélektelen embergépet lát, kihűlt alakot, szárazlelkű alattomost, cinikust, akit már semmi nem lelkesít…
A zsigeri agy primitív impulzusai és az élettől elidegenedett ideológiák társadalmakat átformáló erővé állhattak össze. Így azzá is, hogy az állítólagos szabadság, egyenlőség és az individuum nevében leromboljanak minden tekintélyt, létrehozva korunk anómiás társadalmait. Ma, Marx után „a pénz szörnyű hatalma” diktál, miután e globális kapitalizmus-modell a pénz fölötti jogra alapozott tekintélyén kívül más autoritást el nem ismer! A maga pénzalapú autoritását azonban korlátozás nélkül, civilizációkon át, globálisan kívánja elismertetni. Így hát okkal, felerősödtek korunk „rizikó-társadalmaiban” –az egyensúlyt teremtő hatalom és tekintély híján - a veszélyes, az életellenes, a halál, a pusztulás irányába mutató tendenciák.   Korunk globális történéseit meghatározó világvárosi gettó pénzembere lenézi és gyűlöli a vidéket, a „provinciát”. Ahonnét majd, legalább Spengler szerint, fölharsan a harci kürt, hogy elkezdődjék a pénzhatalom és a vér, a tradíció és a lelki nemesség nagy küzdelme: hogy véget érjen a vér diadalával, egy megtisztult és megújult kultúrában, amelyik már nem a „fausti”, nem a miénk lesz.
Spengler a 21-22. századra teszi a nyugati civilizációnk kollapszusát. Látjuk mi a vég jeleit? Mondhatom, ő már láttatta: hogy a kultúra korának egyszervolt népe hogyan bomlik szervetlen tömeggé. Fellah-tudatú tömegemberré. Adorno szerint e szellemi fellah-lét az ember tudatának a tömegkommunikáció centralizált eszközei révén történő kisajátításának a következménye. Civilizációnk sikeres technikai előmenetele, versus a szellemi szféra, a művészetek halódása. Legföljebb „csinált” epigon-sikerek, volt valós művészi teljesítmények fölmelegítve, mesterséges meddő izmusok, üzleties verébhajsza művészet néven.
 A tömegember „panem et circenses”-e: a sport-őrület, a divat-bolondéria, az egészség- és életmód divatok: mint élet -és kultúra pótkávék, helyettesítők. Ahogyan Athént és Alexandriát követte Róma, Madridot, Párizst és Londont pedig Berlin és New York követi – írja Spengler.
 Az idők jelei. Az önmagát túlélő pénzhatalmi rendszer és annak leképeződése.
 A liberális demokrácia a szétbomlás végső stádiumában majd odaadja magát a cezarizmusnak és a permanens háborúknak.
Weöres Sándor ezt így látta. „A tehetetlen meghunyászkodást polgári kötelességnek nevezik, a tömeggel együtt üvöltést bátorságnak, az érzelgősséget költői lelkületnek, a dióhéjak csörgetését haladó szellemnek, a kapzsi, szűkhomlokú élelmességet észnek, a csoportos unatkozást szórakozásnak, a mirigyek játékát élvezetnek. Mindezek együttesét: társadalmi és gazdasági egyensúlynak… amit végül már csak permanens hadiállapottal lehet fönntartani. Megkezdődik az a háború, amelyben a győzelmi szándék csak a múltból örökölt szólam: az igazi, titkos cél a háború tovább-vonszolása…” Weöres ezt 1944-45-ben már megírta, amibe lassan belecsúszunk.
A jelenkori globális pénzhatalmi rendszer és a bekövetkező cezarizmus között, eme átmeneti időkben „…kitartani, vagy alázuhanni lehet. Az egyetlen morál, amelyet a dolgok logikája ma engedélyez, a meredek hegygerincre kapaszkodás morálja. Egyetlen gyenge pillanat, és mindennek vége. Mindennek ellenére ma minden filozófia egyfajta belső lemondás, petyhüdt belenyugvás, gyáva remény, hogy a misztika segítségével el lehet szökni a tények elől. Nem volt ez másképp a római korban sem”…
Maradj formában!
„az ősi taktus …amelyek egy zárt kisebbség létében fennmaradtak  rövid idő alatt felbecsülhetetlen értékké nemesülnek, és olyan történelmi hatásokat válthatnak ki, amelyeket ma még senki sem tart lehetségesnek… Egy ősi …nemességnek a tradíciói, amennyiben eléggé egészségesek ahhoz, hogy a politikát mint üzletet, illetve az absztrakciók kedvéért folytatott politikát távol tartsák maguktól, és rendelkeznek még tisztasággal, lemondással,fegyelemmel, az elhivatottsággal… Rassz tulajdonságokkal, tehát jólneveltséggel, érzékkel a kötelességek és az áldozatok iránt…” Spengler szerint, akkor ez a ma még szunnyadó, de a kollektív veszélyeztetettség  állapotában önnön magát újraszülő, főnixként újjáteremő igazi elit, a jövő legkiválóbbjai, a valódi  arisztokrácia  segítheti a közösséget, hogy túlélje e veszélyes időket és átérjen  a túlsó partra. „Az utolsó formában lévő rassz, az utolsó élő tradíció, az utolsó vezető, aki mögött ezek megvannak: győztesként érhet célba.”
Mi jövőképes formánk? Egy volt katonanép, szellemi kaszt nélkül.
Hamvas Béla szerint a magyarság az ősi szállásterületén öt tájgéniusz uralma alatt áll. Az öt géniusz egységét a kárpát-medencei története folyamán csak néhány kimagasló személyisége, csak kivételesen és csak rövid időre tudta létrehozni.  A magyar a zseniális erőkben a leggazdagabb Európában, ám az erők egyensúlyba hozása és azok megnemesítése itt a legnehezebb. Az egyensúly hiánya viszont a negatív erőket aktivizálja, nem az egységet, hanem a felbomlást szolgálva.” A géniusz másik oldala, hogy „démon.” Szerinte egy közösség jósorsát csak a brahman (a szellemi kaszt) irányításával érheti el, tartós életrendet egy nemzeten belül is csak az teremthet. Írja, Mohács csak következménye volt, hogy itthon a szellemi kaszt – különben is gyenge –jelenléte megszűnt. Ám hiánya máig ható, bajaink, tragédiáink forrása. „Ha arról lenne szó, hogy a szellemi kasztnak abban a népben kellene létrejönnie, amely a legutóbbi századok alatt a legtöbbet szenvedett, a népnek kétségkívül valahol itt, Kelet-Európában kell lennie”... - így Hamvas.
Hát reménykedjünk, de inkább „hassunk és alkossunk” és kezdjük a „minőség forradalmát”: programnak a jövőre ez bizony elegendő…
 A teendő
A magyar progresszió, a tudati-szellemi megújulásunk „probléma-fája” történetileg is kettős gyökérzetű. Ered a nyugatiasan értelmezett modern polgári nemzeti állammá válásunk sürgető igényéből (megkésett és torzult a polgárosodásunk). Másrészt a magyarság keleti eredete adta sajátos arculatunkból. Fülep Lajos, de Bartók Béla és Kodály Zoltán is, pontosan érzékelték a magyar progresszió eme sajátosságát. A szellemileg „kis reformkornak” is nevezhető Monarchia-vég, a huszadik század kezdetének szellemei érzékelték, hogy a mi utunk is a nyugatias modell, a nemzeti polgárosodás, ám a nép beemelése a nemzetbe sikeresen és harmonikusan csak valamilyen nyugati-keleti szintézisben lehetséges. Fölépíteni a nemzetit a népiből, a történelmi tudatot a felejtésből, a magas kultúrát az archaikusból. Mindezt olyan országban, amelynek a népe akár a szomszéd nációk - parasztnép. Ha az archaikus kultúrkincs a népben benne reked, akkor a népünk zárvánnyá, rezervátumnéppé süllyedhet. Ám ha e sajátos népi kultúrkincs hatástalan szétoldódik, akkor a felső „kvázi-kultúrát” semmi nem táplálja. Elveszejtjük magunkat: „Fölolvaszt a világ kohója”…
A nagy háború előtti nemzedék szellemi elitje megértette e megkésett, ám feltétlen elvégzendő munka jelentőségét. Művük mégis torzó maradt, a háború, a vereség és a Trianon utáni „kisállami nyomorúság” nem kedvezett a folytatásnak…
Időközben Nyugat-Európa - ahonnét a korábbi századokban annyi kultúrkincset hazahordtunk, pótolva önnön hiányosságainkat – megváltozott. Hogy a mi szellemi-tudati megújulásunk programja még reménytelenebb legyen. Legyen, mindmáig…
A magyar írástudók a két háború között már világosan látják Európa testén a növekvő hullafoltokat, „Előző válságaink idején a hiányzó vallási, tudományos és művészi igazságokat Európából hoztuk be és most is ezt tesszük. Ám mivé vált közben Európa? –kérdezi Hamvas. Hisz mindeme bolondgombákat arra felől kapjuk, és ha kábító hatásuk minálunk tán erőteljesebb, ez csak az elmúlt évtizedek tabula rázájának a következménye”… (Magyar Hyperion, 1999) Mit mondjunk most, amikor Spengler után már csak a hulla körme nő.
Volt katonanép, hol nem volt lovagi kaszt?
A magyarság – utoljára a nagy háborúban még egyenlő félként - megmutathatta katonai erényeit. Zsilinszky Endre fiatal huszár hadnagyként ezt még így látta: „a Bruszilov offenzíva során, nem sokkal azután, géppuskásaimmal egy német-bajor csapatba osztottak be. …megállapítottam, hogy katonáim ott szemtől szemben való közelségben, szellemi, idegbéli és örökölt katonai felsőbbségben vannak a német katonákkal szemben, pedig azok bajorok voltak… a magyar népből tökéletesebb hadsereget lehetne építeni, mint a német népből, de a német hadsereg mégis mérhetetlenül magasabb rendű szervezet az osztrák-magyarnál”…
Hát, ez is csak a volt, ami most van, az maga a Semmi. Ám a jövő felé vezető út vizsgálatakor a fentiek is számba veendő adalékok lehetnek.
 
Borbély József