A Művelt Tájékozott Emberért Alapítvány

1464 Budapest, Pf. 1578
+36-1-781-3236
info@magyarforum.hu

MEGJELENT

a MAGYAR FÓRUM

XXIX. évfolyamának 8. száma.





Kis Miklós Zsolt
a Miniszterelnökség agrár-vidékfejlesztésért felelős államtitkára

Vincze Lóránt
az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniójának elnöke

Prof. Dr. Kis Norbert
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem rektorhelyettese

Jankovics Anna
a szolnoki Szigligeti Színház színművésze


Találjunk egymásra, legyen előfizetőnk!

Heti Magyar Fórum előfizetési díja:
3211 Ft / negyedév.

Havi Magyar Fórum előfizetési díja:
1470 Ft / negyedév.


Tel.: +36-1-781-3236

Levélcím: 1464 Budapest, Pf. 1578.

Kiadó:
Bp. IX., Ráday u. 32., I. em. 3.




Végre megint van jövőnk

Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim, Hölgyek és Urak! Kedves Lengyel Barátaink!

... Sűrű hónapok vannak mögöttünk. Az Egyesült Királyság kilépett az Európai Unióból. Terrorcselekmények rázták meg Európát, megvolt az olimpia, és itthon is haladt az élet a maga szokásos rendje szerint, a kenyérnek valót idén is betakarították. A magyar mezőgazdaság megmutatta az erejét: az önellátáshoz szükséges 2,7 millió tonna helyett 5,2 millió tonnát takarítottak be.
Az itthoni kedvező hírek ellenére azt kell mondanom Önöknek, hogy ma általános európai életérzés, hogy zűrzavaros időket élünk. Az események összesűrűsödtek, az idő szorít, döntéseket kell, kellene hoznunk. Fel kell mérnünk erőnket és lehetőségeinket, be kell tájolnunk a helyes irányt, már ha urai és nem elszenvedői akarunk lenni mindannak, ami előttünk áll. Márpedig – mint hallani fogják – komoly dolgok várnak ránk, nehéz és embert próbáló küzdelem előtt állnunk. Ezért azt javaslom, először is rögzítsük, hol tartunk most, hol tart ma Magyarország. A kormányzati ciklus félidejénél, felezőidőben vagyunk. Érdemes górcső alá venni, hogy hol álltunk az előző ciklus közepén, és ahhoz képest mit végeztünk eddig. A politikai vitáktól függetlenül országos közmegegyezés van abban, hogy munkás évek állnak mögöttünk. Az ország pénzügyeit rendbe tettük, az áremelkedéseket és a munkanélküliséget megfékeztük, hazaküldtük az IMF-et. Utolsó fillérig visszafizettük a szocialisták által fölvett hitelt nemcsak az IMF-nek, de az Európai Uniónak is. Soha nem látott módon támogatjuk a családokat. Évek óta, egész pontosan 2013 óta növekszik – minden évben! – az emberek keresete és közben sikerült Magyarországnak megőriznie a nyugdíjak értékét. Rezsicsökkentést vittünk véghez, és négy éve folyamatosan meg is védjük a rezsicsökkentés eredményeit. 
Kimentettük a családokat és kimentettük a településeket is az adósságcsapdából. Fontos lépéseket tettünk a nemzetegyesítés hosszú útján. Hogy néhány számot is mondjak: 2012 nyarán Magyarországon a dolgozó emberek száma mintegy 3 850 000 volt, ez a szám idén nyárra több mint 4 millió 300 ezerre nőtt. Ez 450 ezres növekedés. 2012 nyarán 463 ezer magyar embernek nem volt állása, idén nyáron ez a szám már csak 227 ezer, és érdemes figyelembe venni, hogy 100 ezer fölött van a betöltetlen álláshelyek száma Magyarországon. Lefeleztük tehát a munkanélküliséget, míg 2012 nyarán a munkanélküliség 10,7 százalékos volt, ma 5 százalék. Még egyszer mondom: 5 százalék! Amíg korábban a 18. helyen álltunk az uniós országok között, ma már csak 3, azaz három ország áll előttünk. Önök is tudják: a kormánynak az a szándéka, hogy nem állunk meg itt; amint azt már többször is elmondtam, célunk a teljes foglalkoztatottság. Ha munka van, minden van – ez volt a kormányprogram lényege, és ez a régi bölcsesség igaznak is bizonyult. A hazai gazdasági növekedés 2012 második negyedévében mínusz 1,6 százalékos volt, 2016 hasonló időszakában az előbbi számmal szemben 2,6 százalékos bővülésnek örülhetünk. Tisztességes darabot sikerült lefaragnunk az államadósságból is: 2012 végén az államadósság mértéke 78,3% volt, idén év végén pedig várhatóan 74,6 százalék lesz. A gazdasági mutatóink tehát jól alakulnak. Ennek még az IMF is örülne, ha nem küldtük volna őket haza. De nemcsak a nagy gazdasági számokban léptünk előre, hanem a pénztárca kérdések tekintetében is. Saját erőnkből, saját teljesítményünknek és nem a felvett hiteleknek köszönhetően felfelé kapaszkodnak a bérek. A minimálbér 2012 nyarán 93 ezer forint volt, az idén már 111 ezer forint, a bruttó átlagkereset 2012 nyarán 220 ezer forint körül volt, idén ez pedig 260 ezer forint. És közben gyakorlatilag nincs infláció. Jó hír, Tisztelt Ház, hogy egyre több család engedheti meg magának, hogy elmenjen nyaralni. Míg a szálláshelyek belföldi vendégeinek száma 2012 első hét hónapjában 2,3 millió volt, idén már mintegy 3,2 millió, és ez 900 ezres növekedést jelent. Sikerült abban is előrelépnünk, hogy az iskolakezdés egyre kevésbé terhelje meg a családok pénztárcáját. Tudom, hogy a tanévkezdet megterhelést jelent, ami fejtörést okoz a magyar családok egy részének, de jó érzéssel mondhatom, hogy minden évben történik pozitív változás. Az idei tanévben a tanulók mintegy kétharmada kap ingyen tankönyvet, és ez 37 ezerrel több, mint egy évvel ezelőtt volt. Fejlődésünk összképe már kezd jól mutatni, de még mindig nem tartunk ott, ahol szeretnénk. Azt akarjuk, hogy egyetlen családnak se jelentsen gondot a megélhetéshez szükséges költségek előteremtése. Azért dolgozunk, hogy minden évben könnyebb legyen, azért dolgozunk, hogy évről évre mindenki léphessen egyet előre.
Az összevetés mérlegét megvonva tehát azt mondhatom, előrébb tartunk mint négy éve. Köszönet illet minden magyar embert az elvégzett munkáért, sokat dolgoztunk, és ennek eredményeképpen jó úton, jó pályán haladunk. Végre megint van jövőnk. Van miben reménykedni, azt mondhatjuk: minden magyar ember munkájának van értelme, és azzal saját életének javításán túl az egész közösség helyzetét is javítja. A magyar emberek közös életének alkatrészei jól vannak összeillesztve, ismét egy közösség, egy nemzet vagyunk.
A nyáron örülhettünk olimpikonjaink sikereinek is. Megemeljük a kalapunkat minden magyar versenyző előtt, a bajnokok előtt pedig fel is dobáljuk. Büszkék vagyunk rájuk. Köszönjük, hogy ismét megmutatták nekünk, milyen nagyszerű érzés is magyarnak lenni.
Van azonban itt egy bökkenő. Bár azt mondtam az előbb, hogy közös erőfeszítéseinknek köszönhetően végre ismét van jövőnk, és Magyarország jó úton jár, mi több: jó irányba tart, a helyzet, a hazánk és a magyar emberek helyzete nem ennyire egyszerű. Ne dugjuk homokba a fejünket, Magyarország nem egy önálló glóbusz, nem egy különálló golyóbis, ami csak saját tengelye körül forog, ott vagyunk Európa kellős közepén. Annak az Európának a közepén, amely vészjósló időket él át. Annak az Európának a közepén, amely ha nem lesz képes határozott és jó válaszokat adni az előtte álló fenyegetésekre, akkor végzetesen tovább gyengül, és akkor mi, magyarok is hiába büszkélkedhetnénk a magunk eredményeivel.
A nyár tovább növelte Európa gondjait. A Brexit most már nem egy lehetőség, hanem egy kőkemény realitás. Nem lehet visszacsinálni. A Brexit utáni Nagy-Britannia köszöni szépen, jól érzi magát. Nem Nagy-Britanniáért kell tehát aggódnunk, az Egyesült Királyság a világ hatodik legnagyobb gazdasága, biztos lábakon áll, és tudja, mit akar. Nekünk nem London okozza a fejtörést, hanem Brüsszel. A Brexit a mi számunkra és a mi értelmezésünkben az európai politika kudarca, Brüsszel csődje, ráadásul önvizsgálat helyett a sértődöttet játsszuk. Az igazság az, hogy vezetőinknek minden eszközük adott volt ahhoz, hogy egyben tartsák az európai közösséget, mégse voltak rá képesek. Népszerű, de olcsó dolog lenne most elverni a port Juncker elnök úron, különösen azok után, hogy Magyarország a kinevezését sem támogatta. Mégis azt javaslom, hogy ne tegyük ezt. Most nem belső leszámolásra, hanem értelmes vitákra, azok értelmes lezárására és egységre van szükségünk Európában.
De nemcsak a britek elégedetlenek Brüsszellel. Ha körülnéznek, láthatják, hogy egész Európa vitatkozik, ágál és forrong. A modern kori népvándorlás eredményeként Nyugat-Európában az élet részévé vált a terror és az erőszak. Amióta nem találkoztunk, a terror beköltözött Európába, Nizza és egy sor németországi kisváros áll itt előttünk mementóként. Megint csak azt mondom: ne dugjuk homokba a fejünket, ami Belgiumban, Franciaországban, sőt Németországban megtörténhetett, az bárhol megtörténhet az Európai Unióban. Nem véletlenül recseg Európa hagyományos politikai ácsolata. A bajt azok a pártok és kormányok okozták, amelyek naivitással válaszoltak a bevándorlás által támasztott kihívásokra.
A naivitás veszélyes dolog, és kétszeresen veszélyes a politikában. Itt hiba. És erre a jóindulat sem mentség, mert tudjuk, legalábbis mi magyarok tudjuk, hogy a pokolba vezető út is jó szándékkal van kikövezve. A naiv politika bódulatot okoz, elveszi a cselekvőképességünket, és végül bajt hoz a fejünkre. Ma ez a naivitás Brüsszelben általános. Azt gondolják, hogy korábban is voltak bajok, azok is elmúltak valahogy, Brüsszelt ködként üli meg a hiú remény, hogy a dolgok maguktól visszazökkennek korábbi, jómódú és biztonságos állapotukba. Azt gondolják, hogy most már itt az angolok nélkül egy 440 milliós Európának meg sem kottyan néhány milliónyi muszlim migráns. Tévednek. Ez a remény hiú ábránd, délibáb és naiv önáltatás, a dolgok maguktól nem fognak megjavulni, hanem csak súlyosbodnak.
Ezért Magyarország azt képviseli a nemzetközi térben, hogy az Európai Uniónak végre fel kell ébrednie. Szeptember 16-án Pozsonyban találkoznak majd az uniós országok miniszterelnökei. A pozsonyi csúcs azért fontos, mert az unió miniszterelnökeinek itt kellene, itt kell előállniuk javaslatokkal, hogyan változtassuk meg az Európai Uniót. A mi javaslatunk szilárd pilléreken nyugszik. Először is azt mondjuk, hogy mivel az unió alapját tagállamok adják és nem a brüsszeli intézmények, ezért Európát a tagállamok szintjén kell felerősíteni. A magyar javaslat tehát Pozsonyban majd arról szól, hogy térjünk vissza a nemzetek Európája koncepcióhoz. Azt is mondjuk, hogy gazdaságilag is fel kell erősíteni Európát. Az unió gazdasági versenyképessége globális szinten hatalmasat csökkent. Emlékezzünk rá, amíg a 2008-as válság előtt az Európai Unió részesedése a világ össztermeléséből mintegy 30 százalék volt, addig napjainkra ez 22,5 százalékra csökkent, és nem telt el egy évtized. Azt is mondjuk, hogy Európának vissza kell szereznie versenyképességét. Ezt az álláspontot képviselik a visegrádi négyek. Érdemes megjegyezni, hogy ma a magyar és a lengyel nemzet polgárai hisznek a leginkább az Európai Unióban, ezekben az országokban a legmagasabb az európai uniós tagság támogatottsága. Sokkal borúlátóbbak nálunk például a finnek, a dánok, az osztrákok vagy éppen a németek. Mi nem vagyunk angolok se, mi nem kilépni akarunk, hanem meg akarjuk javítani azt, ami van, és ami nekünk fontos. Eljött az ideje annak is, hogy komolyan megfontoljuk egy európai hadsereg felállítását. Magyarország ezt a gondolatot támogatja. Azt mondhatom Önöknek, hogy Pozsonyban is fel fogok lépni a naiv és veszélyes bevándorláspolitikával szemben, és helyette reális valóságismereten alapuló, erőt felmutató, önvédelmi migránspolitikát fogok javasolni.
Úgy látom, hogy nem vesztegethetjük tovább az időnket. Mindenki láthatja, hogy Európát korábban nem látott méretű népvándorlási hullám sújtja. Az a politika, amit most folytat Brüsszel, civilizációs katasztrófához fog vezetni. A civilizációs katasztrófa természete olyan, hogy nem egyik napról a másikra következik be. Inkább lassan, de feltartóztathatatlanul halad, ahogy a termékenységi különbségek és az újabb népvándorlási hullámok megváltoztatják az európai népesség összetételét és kultúráját. Az ember hajlamos levenni a szemét a történelmi és civilizációs horizontról, hisz van épp elég baja itt, a jelenben és a mindennapi életben. A mindennapi élet pedig folyamatosan alkalmazkodik, idomul és elfogad, ez a természete, és a végén már rá sem ismer a saját világára.
Úgy veszítjük el európai értékeinket és mivoltunkat, ahogy a békát főzik meg a lassan felforrósodó vízben, egész egyszerűen, szép lassan egyre több lesz a muszlim, és Európára többé nem fogunk ráismerni. Ha most nem leszünk képesek változtatni, akkor kellő, ha úgy tetszik: matematikai pontossággal, hiszen csak matematikai műveleteket kell végezni, matematikai pontossággal meg tudjuk mondani, milyenek lesznek Európa nagyvárosai két-három évtized múlva.
Kérem, senkinek se legyen kétsége: a migrációs nyomás növekedni fog. Mindannyian szeretnénk hinni ennek az ellenkezőjében, de ez csak annak a naiv politikának a folytatása lenne, amely bajba sodort bennünket. Amit eddig láttunk a népvándorlásból, csak a bemelegítő körök voltak, az igazi mérkőzés még előttünk áll. A Közel-Kelet Szírián kívüli részén és Afrika szubszaharai övezetében sok és növekvő számú olyan fiatal van, akiket a gyengélkedő gazdaság és a rosszul vezetett államok, amelyekben élni fognak, nem lesznek képesek foglalkoztatni, élelmezni és ellátni. Szeretném Önöket emlékeztetni arra, hogy ma a Földön mintegy 3 milliárd ember él napi két dollárnál kevesebb bevételből. Ahhoz, hogy a migrációs nyomás növekedjen, Tisztelt Ház, nem kell háború sem. 2050 egy belátható távolság, 34 év. Sokan reménykedünk okkal abban, hogy azt a világot még saját szemünkkel fogjuk látni. 2050-ben Egyiptom lakossága a mai 90 millióról 138 millióra fog nőni, Nigériáé 186 millióról 390 millióra, Uganda népessége a mai 38 millióról 93 millióra nő, Etiópiáé meg fog kétszereződni, 102 millióról 228 millióra, és mivel Észak-Afrika kulcsállamai ma képtelenek vagy nem hajlandóak korlátozni a területükön való átjárást, Európa még több, a kapuin kopogtató emberre számíthat az elkövetkezendő évtizedekben.
Ideje van az egyenes beszédnek. A helyzet úgy áll, hogy nem minden ország lehet az Európai Unió tagja, és a világon nem minden embernek kell uniós polgárrá válnia csak azért, mert éppen ezt szeretné. Tény ugyanis, hogy minden belső bajunk és nyűgünk ellenére Európa továbbra is egy csodálatos hely és jó benne az élet. A brüsszeli bürokraták pedig azt az érzetet keltik, hogy ez a jó élet egyszerűen elérhető, ehhez csak ide kell jönni, és ha biztatjuk, vagy akár csak hagyjuk, ezek a hatalmas néptömegek ide is fognak jönni. Saját határozottságunk, Tisztelt Ház, ugyanakkor ne feledtesse el velünk, hogy a migránsok maguk is áldozatok, a helyi konfliktusok és a hamis ígéretekkel kecsegtető politika áldozatai. Ezért érzelmileg és erkölcsileg nem vagyunk egyszerű helyzetben. A civilizációs különbségek miatt félünk a népvándorlók áradatától, ugyanakkor humanitárius szempontból sajnáljuk is azokat, akik ide igyekeznek. Nincs kő a szívünk helyén, ugyanakkor az Európát veszélyeztető bevándorláspolitikának is véget kell vetni. Olyan választ kell tehát adnunk erre a kihívásra, ami egyszerre erkölcsös és ésszerű. Meggyőződésem, hogy a mi válaszunk, a magyar válasz ilyen. A magyar politika erkölcsileg is megalapozott politika. Úgy foglalhatom össze: a segítséget kell odavinni és nem a bajt idehozni. A józan ész megköveteli, hogy megváltoztassuk a mai bevándorláspolitikát. A kvóta elhibázott. Kell a kerítés, kellenek a külső határok, kellenek az Európai Unión kívüli védett területek. Dönteni kell arról, hogy kit engedjünk be, és kit nem, de ki döntsön erről? Brüsszel vagy a nemzetek?
Így érkezünk el az ősz legnagyobb politikai feladatának, a kvótanépszavazásnak az értelméhez és céljához. Az Európai Unió naponta erősödő dezintegrációját – meggyőződésem szerint – az illegális bevándorlás megfékezésével lehet megakadályozni. Ha sikert aratunk, megszabadulunk egy veszélytől, helyreállíthatjuk a cselekvőképességünket, és visszanyerhetjük a polgárok bizalmát.
Első lépésként, a kvótanépszavazással meg akarjuk változtatni a brüsszeli bizottság által már meghozott döntéseket. Ugyanis hiába tagadják, hiába hallok itthon is ilyen hangokat, az igazság az, hogy a bizottság meghozta a maga döntéseit, ezeket összefoglalta és írásban a nyilvánosság elé tárta. Mind a nyolcat most nem említem meg, csak kettőt közülük. Az első, hogy egy fölső határ nélküli, automatikus bevándorló-szétosztási mechanizmust akar meghonosítani, amelyben a bevándorló befogadásáról az Európai Unió intézményei döntenek egy matematikai képlet alapján, és semmi – azaz semmi! – közük nincs ehhez a döntéshez a nemzetállamok kormányainak és Önöknek, parlamentereknek sem. A második, amit különösen veszélyesnek látok, hogy könnyíteni akarják a családegyesítés egyébként eddig sem túl nehéz folyamatát. De, kedves Képviselőtársaim, Brüsszelnek még ez sem elég. Brüsszelben cselre készülnek, hogyha nem boldogulnának az egyes nemzetállamokkal, akkor majd boldogulnak a baloldali városokkal, hogy majd azok befogadják a migránsokat. Ha nem boldogulnak Magyarországgal és Budapesttel, akkor majd leboltolják Zuglóval, Salgótarjánnal vagy Szegeddel. Ezt hirdette meg az Európai Parlament elnöke. Most fog eldőlni, lesznek-e, és ha igen, hol lesznek migránstelepek. Ezért azt tanácsolom a baloldali vezetésű településeknek, hogy legyenek résen, és még inkább menjenek el szavazni október 2-án. Azt javaslom, hogy akinek nem tetszik, amit mondok, ne nekem tegyen szemrehányást, hanem olvassa el az Európai Parlament baloldali elnökének, Schulz elnök úrnak a nyilatkozatát, aki azt mondta, hogy majd a városokkal, a baloldali városokkal állapodnak meg, ha az országok nem törődnek bele a döntéseikbe. Ezt mondta az Európai Parlament baloldali elnöke. Erről én, tisztelt Szocialista Képviselők, nem tehetek, nem itt kell tiltakozni ez ellen.
Szerintem helyénvaló, ha megértjük a helyi önkormányzatok vezetőinek félelmeit. Az október 2-ai referendum valójában nemcsak egy országos népszavazás, hanem 3200 helyi népszavazás is. Azt látjuk, hogy a migránsokat az európai országokban, például Németországban széttelepítik, ezért felhívom Magyarország figyelmét, hogy Brüsszel terve nemcsak az országot fenyegeti, hanem a településeket is. Ez nem egy absztrakt, elvont veszély, a kvóta nem egy absztrakt és elvont dolog, hanem nagyon is konkrét: a legnagyobb városoktól a legkisebb településekig mindenkit fenyeget, arra kérem tehát a településeket, hogy ők is védekezzenek.
A népszavazás célja tehát, hogy megvédjük Magyarországot. Büszkék lehetünk arra, hogy mi vagyunk az egyetlen európai ország, ahol az emberek népszavazáson elmondhatják a véleményüket. Láthatják: a népszavazás nemzeti ügy, itt nincs jobb- vagy baloldal, itt most csak magyar emberek és magyar jövő van, nincs pártügy, csak pártok fölött álló, nemzeti ügy.
Sokat dolgoztunk, és sokat küzdöttünk. Végre megint van jövőnk. Arra kérem Önöket, ne kockáztassuk Magyarország jövőjét.
Köszönöm a figyelmüket!

2016. szeptember 12.