A Művelt Tájékozott Emberért Alapítvány

1464 Budapest, Pf. 1578
+36-1-781-3236
info@magyarforum.hu

MEGJELENT

a MAGYAR FÓRUM

XXIX. évfolyamának 30. száma.





Vargha Tamás
a Honvédelmi Minisztérium miniszterhelyettese

Schanda Tamás János
az Emmi európai uniós fejlesztéspolitikáért felelős államtitkára

Tóth Katalin
a Földművelésügyi Minisztérium nemzetközi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára

Tarcsányi Ottilia
festőművész


Találjunk egymásra, legyen előfizetőnk!

Heti Magyar Fórum előfizetési díja:
3211 Ft / negyedév.

Havi Magyar Fórum előfizetési díja:
1470 Ft / negyedév.


Tel.: +36-1-781-3236

Levélcím: 1464 Budapest, Pf. 1578.

Kiadó:
Bp. IX., Ráday u. 32., I. em. 3.




Kiemelve

Az ’56-os szabadságharcosok független lapjából

Az Igazunk ’56 néhány évfolyamának számait lapozgattam. Megakadt szemem néhány rövid íráson és egy-egy versen. Ezeket idézem. Elsőként a következőket a II. évfolyam 1. számából:
 
Révai József:
 
– Ha tüntetni fognak, mi lövetni fogunk! Lövetünk! Lövetünk!
– Az ellenforradalom elleni eszmei harcot Nagy Imréék félreállítása után is folytatni kell!
 

Tamási Áron: Magyar fohász
 
A kehely, amelyben magyarok vércseppjei szentelik meg az éltető italt, a világot arra inti, hogy nagyobb gonddal és tisztább lélekkel őrködjék az emberi lét méltósága fölött. A hatalmak, melyek magukat a maguk rendszerében élni jónak és helyesnek látják, adják meg nekünk a lehetőséget, hogy mi is a magunk emberi és nemzeti formánkban élhessünk. Ez a forma nem más és nem is lesz más, mint a társadalmi demokrácia és a nemzeti függetlenség formája. Ezt a formát, kormányzás dolgában, egy nemzeti kormány tudná a nép akaratával megtölteni, a működés szellemével pedig a magyar léleknek azon mesterei, akik az elmúlt évtized alatt is a nép hűségében éltek.
Méltó életünkért szóban és cselekedetekben a történelemhez fohászkodunk. Fohászkodunk mindnyájan, munkások, parasztok és ifjúság, nemkülönben jövőt álmodó költők, akik mind, és mindig rendületlenül hívei vagyunk a hazánknak.
1956. október 26.

 
Tüntettünk és lövettek. Révai két részből álló „terve” első lépésként elhárítaná az útból a proletárdiktatúra folytatását megakadályozni szándékozó ellenforradalmár „csőcseléket”, lényegében a munkásosztály színe-javát, mert megunták a „saját”, elviselhetetlen diktatúrájukat, amelyhez – néhány díszproletáron és díszparaszton kívül – a zömnek nem sok köze volt.
A második lépés már békésebb, a népirtás helyébe az eszmei harc folytatása kerülne, a kommunista „felhomályosítás” – feltehetően az eddiginél eredményesebb változatában –, az ismert megfélemlítés eszközeinek teljes tárházával. Voltak tapasztalataink.
A Magyar fohász esetében megdöbbentő, hogy milyen mértékig időszerű ma is. A „társadalmi (talán a részvételi változathoz közelít) demokráciát” és a „nemzeti függetlenséget” emeli ki az író. Igen, ma is ilyen irányban kellene és kell is mozognia a magyaroknak. Szerencsére észlelhetők olyan jelenségek, hogy a politikai vezetéstől nem esnek távol ezek a gondolatok. A demokrácia társadalmi változatának pontosan megfogalmazott ismérveit le kéne fektetni. A technikai adottságokat kedvezőnek ítélem a kiteljesítéséhez. A nemzeti függetlenség is egyre többször sérül az EU hatalom-központosításra irányuló törekvései miatt. A nemzetállamok összefogására van szükség, hogy ezen a téren olyan egyensúly jöjjön létre, amely a nemzetállamoknak is megfelel.
 
A III. évfolyam 11. száma is érdekes, különösen az, ami a 23. oldalon olvasható, az Iván Kovács László emlékére című írás, és nemkülönben a 4. oldalon olvasható ima.
Kettőezerben Gödön találkoztunk, a helyi ’56-os szervezet tagjaival. Meghívták a lap szerkesztőségét. Emlékeim szerint Iván Kovács László 56-os szerepvállalása és annak elismertsége volt a megbeszélés tárgya. Ő a Corvin közi csoport parancsnoka volt október 26-a és november 1-je között. Külföldre ment, de itthon maradó testvérei miatt – akik Jugoszlávia felé szintén elhagyták az országot, de erről nem volt tudomása – visszajött. Gödön, a szülői házban igyekezett rejtve maradni. Elfogták és elítélték:
A Pest Megyei Bíróság Major Miklósné vezette népbírósági tanácsa 1957. augusztus 22-én halálra ítélte, amely ítéletet a másodfokon eljáró, Vida Mihály vezette Népbírósági Tanács december 27-én helybenhagyta. Az ítélet végrehajtására december 30-án került sor.
Ha az ember a róla megjelent írásokat olvassa, arra a következtetésre jut, hogy ő is a megosztó történelmi személyiségek sorát növeli.
Történelmi szerepére nem kívánok kitérni. Ami meglepett az a következő vers:
 
Glória
 
Ifjúságunk színe virága elhullott,
drága, piros vére szabadságért omlott.
Tragikus jelenünk,
tragikus múlt felett.
A legendák kora ismét elérkezett.
 
Legendás hősök, kicsi, gyenge rügyek,
nem is tudjátok, hogy miért születtetek.
Sorsotok volt, hogy korán sírba szálljatok,
s így legendás hősökké váljatok.
 
Legendás hősök, kicsi, gyenge rügyek,
dicsfény övezi emléketek.
Sírotok ápoljuk, míg tart ez a haza,
rajta minden nyíló kis virág: Glória.

 
Iván Kovács László a harcra és nem a halálra készülve, a forradalom és szabadságharc hőseire emlékezve írta ezt a verset.
lejegyezte: v. Zahorán Sándor (Göd)
 
A megemlékezések is teremnek maradandót. Zsámbékon 2000-ben egy új ima született.
A hagyománnyá vált megemlékezésen, október 23-án a falu plébánosa így imádkozott:
 
Mindenható Örök Isten!
Illeszd össze Kegyelem nevű botodat és állítsd vissza a szövetséget, amelyet népeddel kötöttél!
Illeszd össze Egység nevű botodat, és add meg egész néped egységét!
Kegyelemmel és igazsággal kormányozd sok hányattatást megélt magyar népedet, hogy igaz pásztorok vezetése alatt:
akik nem eladják, hanem megőrzik a nyájat,
akik nem saját meggazdagodásukat keresik, hanem a rájuk bízottak jólétét,
akik nem kíméletlenül bánnak vele, hanem határozott szeretettel,
akik nem kiszolgáltatják saját és idegen erőknek, hanem hűségesen sajátjukként szolgálják,
akik nem eladják az országot, hanem megszerzik azt is, ami veszni látszik,
akik nem az ellentéteket, hanem a békességet erősítik.
Egységgel és teljes emberséggel látogasd törődött magyar népedet, hogy mi, mai magyarok megérezzük a mögöttünk álló történelem felemelő erejét és felelősségét, hogy hétköznapjainkat is átszője és boldogítsa:
– magyarnak lenni magyar földön is érték, nemcsak a határokon kívül,
– tökéletes emberséget felmutatni itt is fontos és lehetséges.
Mert szent elődeink élete és szenvedése meghatározza mai létünket, szent elődeink felajánlása és vére ma is élő áldozat és minket kötelez, hogy egy új ezredév küszöbén állva feledjük a rosszat, ami mögöttünk van, és nekifeszülve az újnak a jókból indítsunk új ezer évet. Ámen.
Az imát elmondta: Holnapy Dénes Márton atya.

 
Két történelmi egyház – a katolikus és a református – minden évben tevékeny résztvevője a zsámbéki ünnepi megemlékezéseknek.
 
Domokos Kázmér