A Művelt Tájékozott Emberért Alapítvány

1464 Budapest, Pf. 1578
+36-1-781-3236
info@magyarforum.hu

MEGJELENT

a MAGYAR FÓRUM

XXIX. évfolyamának 13. száma.





Pogácsás Tibor
a Belügyminisztérium önkormányzati államtitkára

Dr. Aradszki András
a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium energiaügyért felelős államtitkára

Takács Szabolcs Ferenc
a Miniszterelnökség európai uniós ügyekért felelős államtitkára

Dósa Mátyás
színész, énekes


Találjunk egymásra, legyen előfizetőnk!

Heti Magyar Fórum előfizetési díja:
3211 Ft / negyedév.

Havi Magyar Fórum előfizetési díja:
1470 Ft / negyedév.


Tel.: +36-1-781-3236

Levélcím: 1464 Budapest, Pf. 1578.

Kiadó:
Bp. IX., Ráday u. 32., I. em. 3.




Az Aranylabdát soha nem tudták elvenni tőle

75 éves lenne Albert Flórián, a Ferencváros egykori labdarúgója, a Nemzet Sportolój

Szeptember 15-én ünnepelte volna hetvenötödik születésnapját az egyetlen magyar Aranylabdás futballista, Albert Flórián. A Császárra pályafutása felidézésével emlékezünk, segítségül hívva ehhez az öt évvel ezelőtt lapunknak adott Albert-interjút is.

Az egykori jugoszláv, ma szerb határhoz közeli Hercegszántón született 1941-ben. Sokác származású édesanya és magyar édesapa legifjabb gyermekeként látta meg a napvilágot, ám az idill nem tartott sokáig. Édesanyját és négy testvérét hamar elveszítette, így a család tragikusan csonka maradt. Édesapja és nagyobb testvérei egyaránt rajongtak a fociért, sportszerető család volt az Albert família. Így aztán amikor az 1950-es évek elején felköltöztek a fővárosba, szinte azonnal felmerült, hogy leviszik az akkor Kinizsinek nevezett Ferencváros toborzójára a szemlátomást nagyon ügyes kis Flórit. Azonnal ki is választották a több száz gyermek közül, ami hatalmas élményt jelentett számára. És az élmény mellett egy lenyűgöző labdarúgó-pályafutás kezdetét is, hiszen így lett a Bp. Kinizsi kölyökcsapatának tagja.
Első edzője Száger Mihály lett, és csapattársa volt például a később edzőként komoly nevet szerző Verebes József. Pályafutása folyamatosan ívelt felfelé, amelyben az sem tudott törést okozni, hogy 1955-ben kitelepítették a családot. Fővárosi otthonukból a Veresegyház melletti Őrszentmiklósra (ma Őrbottyán) költöztek. Az akkor 14 éves Albert Flórián naponta járt fel Pestre, gimnáziumba, majd edzésre. Edzés után gyakran lemaradt a csatlakozásról Veresegyházán, így onnan gyalog szaladt hazáig. Ennek ellenére egy pillanatra sem adta fel futballista álmát, ami jól példázza, hogy nemcsak futballtehetsége, de akaratereje is átlagon felüli volt. 1957-ben ismét visszaköltözhetett a család Budapestre, ami újabb lökést adott pályafutásának, hiszen még jobban a játékra koncentrálhatott.
Ennek hamar meg is lett az eredménye, ugyanis 1958 októberének végén Tátrai Sándor, a Ferencváros vezetőedzője magához hívatta és közölte: a hétvégén be fog mutatkozni a felnőttek között. November 2-án a Diósgyőrt látta vendégül a Fradi. A később Újpesten nagy karriert befutott Solymosi „Pixi” volt megbízva az alig 17 éves ifjú titán őrzésével. Az első félidőben még sikerült Solymosinak a feladat, ám a második félidő már az újsütetű Fradi-csillagról szólt. Két gólt szerzett, amellyel a Ferencváros legyőzte a vasgyáriakat. Sikeres volt tehát a bemutatkozása. 1959 tavaszán – amikor még nem tegezi az idősebb csapattársakat, és gyakorta rövidnadrágban jár edzésre, iskolába is – már alapember a zöld-fehérek kezdőcsapatában, játékában pedig egyre többször volt felfedezhető az a virtuozitás, amely aztán később a jelképévé vált.
Nem véletlen, hogy a 18. életévét még be sem töltött Albert Flóriánt magához szólította Baróti Lajos szövetségi kapitány, és közölte vele: számít rá a válogatottban, amint leérettségizik. A Madách Gimnázium végzős tanulója előtt tehát adott volt a feladat: letenni a vizsgákat. Baróti Lajos tartotta a szavát, a sikeres érettségit követően 1959. június 28-án Svédország ellen beállította a nemzeti együttes kezdőjébe. Bár gólt nem szerzett, a csapat győzött, így minden oka meglehetett a boldogságra.
Albert Flórián abban az évben (1959) lett válogatott labdarúgó, amikor – mindmáig utoljára – hazánkat jegyezték az első helyen a nem hivatalos világranglistán. Az 1960-as években Albert Flórián szekérderéknyi sikert ért el úgy a Fradiban, mint a válogatottban. Különösen a zöld-fehéreknél elért eredményekre lehet nagyon büszke, hiszen ez az évtized kimagasló sikereket hozott a Fradinak. Négy bajnoki címet ünnepelhettek a zöld-fehérek, és ekkor született a magyar futball egyetlen nemzetközi kupagyőzelme, az 1965-ös VVK-siker. Ez utóbbiról a 70. születésnapján lapunknak adott interjúban így emlékezett vissza: Tudni kell, hogy akkoriban teljesen más volt a nemzetközi kupaküzdelmek lebonyolítása, mint mostanság. A mai BL elődjében, a BEK-ben minden ország csak egy csapattal, a bajnokával képviseltette magát. Nyilvánvaló azonban, hogy a vezető futballnemzeteknél legalább 3-4 klasszis klubcsapat volt. A bajnokot leszámítva ezek nagy része a VVK-ban indult el, így gyakorlatilag erősebb volt a VVK mezőnye, mint a BEK-é. Jellemző adalék ehhez, hogy a döntőt például a Juventus ellen vívtuk, és menetelésünk során kivertük az AS Romát, az Athletic Bilbaót és a Manchester United együttesét is. Ezért a VVK-győzelem nemcsak a Fradi, de az egész magyar klubfutball legnagyobb sikerei közé tartozik.
A válogatott szereplését tekintve ebben az évtizedben mindenképpen kiemelkedik a chilei és az angliai világbajnokságra való kijutás, illetve az ottani helytállás, amelyből Albert Flórián is kivette a részét. A chilei világbajnokságon 4 góllal holtversenyben a torna gólkirálya lett. 1960-ban bronzérmes lett a csapat a római olimpián, 1964-ben pedig a dániai Európa-bajnokságon, ami szintén kiemelkedő eredmény volt úgy a válogatott, mint Albert Flórián életében. Az 1960-as évek közepére megkapta a Császár becenevet, utalván a honi futballban betöltött élszerepére. Bár Albert Flórián értékrendjében az egyén mindig csak a harmadik helyen állt, a klub és a csapat mögött, azért 1967 végére, 1968 elejére személyesen is büszke lehetett, hiszen megszületett a kisfia, elnyerte a France Football szavazása által odaítélt Aranylabdát, 1968 elején pedig Brazíliába(!) hívták bemutatót tartani. Erre a csodálatos időszakra így emlékezett vissza: 1967 pályafutásom legsikeresebb éve. Ekkor állt össze minden idők talán legerősebb Ferencvárosa, amelyet Lakat Károly tanár úr irányított. Szenzációs szezont futottunk és teljesen megérdemelten nyertünk bajnoki címet. Emellett persze a válogatottban is voltak ragyogó meccseim, és nevemet már ismerték Európában. Így aztán a szokásos év végi szavazáson én lettem a győztes, megelőzve a világhírű angol klasszist, Bobby Charltont. Karácsony előtt kaptam meg a díjat, így – tekintettel arra, hogy karácsony előtt született meg Flóri fiam is – életem legszebb karácsonyát élhettem át ekkor. Viccesen meg szoktam jegyezni, hogy az Aranylabdát már csak azért is nagy becsben tartom, mert ez egyetlen labda, amelyet egyetlen védő sem tudott elvenni tőlem. Pár hét múlva, 1968 januárjában utaztam a Flamengóhoz, ám a meghívást lényegesen korábban kaptam. Még 1966-ban játszottunk egy emlékezetes meccset a világbajnokságon Brazília ellen, ahol 3-1- re legyőztük Garrincháékat. A meghívás tulajdonképpen ezzel a mérkőzéssel függött össze, mert a braziloknak nagyon tetszett a játékom. Gunar Göransson, a Flamengo svéd elnöke invitált meg csapatához. Azzal tisztában voltam az első perctől kezdve, hogy vendéglátóim rajtam keresztül a magyar futball szervezettségére, edzésmódszerére és egyéb titkaira is kíváncsiak. Éppen ezért igyekeztem mindent megtenni, hogy jó tapasztalatokat szerezzenek személyem révén. Két alkalommal pályára is léphettem, mégpedig a saját posztomon, középcsatárként, kilences mezben. A másik világhírű brazil csapat, a Vasco da Gama volt az ellenfél. Gólt ugyan nem szereztem, de játékommal kivívtam a brazil szurkolók és csapattársak elismerését!
1969 nyarán egy koppenhágai világbajnoki selejtezőn súlyos sérülést szenvedett. Bár később még visszatért a pályára, többé már sohasem lett a régi. 1974-ben, mindössze 33 évesen fel is hagyott az aktív játékkal. Hiába remélték, várták sokan, hogy egyszer majd a kispadra is leül, ez a Császár saját döntése értelmében végül sosem következett be. Úgy érezte ugyanis, hogy túlzottan játékospárti lenne edzőként is, ez pedig nem szült volna jó vért hosszú távon. Ennek ellenére élete végéig imádott klubja kötelékében maradt, előbb technikai vezető, majd utánpótlásedző, legvégül pedig tiszteletbeli elnök volt az Üllői úton. Egészen a legutolsó napokig bejárt a régi klubházban lévő irodájába.
Bár igen ritkán beszélt a családjáról, azért sokak által ismert, hogy felesége, a híres színésznő, Bársony Irén volt, aki Albert Flórián kedvéért feladta színésznői ambícióit és elsősorban feleség, valamint édesanya lett, az Albert-család összetartó ereje, motorja. Két gyermekük született, Magdi és Flóri, akik három fiúunokával ajándékozták meg a Császárt és feleségét.
Játékosként egyértelműen ő jutott a legmagasabbra a magyar labdarúgók közül, hiszen rajta kívül soha, senki nem kapta meg az Aranylabdát. 2004-től haláláig a Nemzet Sportolója cím birtokosa volt. A Ferencváros aranydiplomás örökös bajnoka, a Halhatatlanok Klubjának tagja. A zöld-fehér csapatban 537 mérkőzésen lépett pályára, és összesen 383 gólt szerzett. 2007 decemberétől az ő nevét viselte a Ferencváros régi stadionja, 2011 nyarán pedig a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztjével tüntették ki. Budapest, valamint szülőhelye, Hercegszántó díszpolgári címét is megkapta.
Amikor a népszerűség, az emberek szeretete, valamint a kitüntetések, elismerések kerültek szóba, alázattal és szerényen reagált: Valamennyi kitüntetés, elismerés nagyszerű érzéseket vált ki az emberből, ám a legbüszkébb mégis az emberek szeretetére vagyok. Amióta a metró megáll a Fradi-pályánál, azóta szinte nem is ültem autóba. Nincs értelme, mert a „Vakond Expressz”, ahogyan a metrót hívom, gyorsabban kihoz az Üllői útra, mint ha a csúcsforgalomban araszolgatnék. Rendszeres tömegközlekedőként a mai napig gyakran megszólítanak az utcán. Előfordul, hogy egy-egy régi meccsről kérdeznek, és az is, hogy a hogylétem felől érdeklődnek. Most, a közelmúltban egy idős hölgy szólított meg. Gratulált a pályafutásomhoz, majd elmondta, hogy én voltam a férje kedvenc játékosa. Azt is hozzátette, hogy most majd milyen boldog lesz az ura, ha elmeséli, hogy velem találkozott. Az ilyen gesztusokra lehet szerintem a legbüszkébb az ember, mert ezek azt mutatják, hogy talán elért valamit az életében.
Utólag visszatekintve megdöbbentő, hogy Albert Flórián ellentmondást nem tűrően ragaszkodott hozzá: a vele készült interjú megjelentetésével mindenképpen várjuk meg a születésnapját. „Azt meg is kell érni!” – tette hozzá sejtelmesen. Akkor csak egy jó poénnak, esetleg babonának tűnt ez a fél mondat, pár héttel később viszont sajnos egészen új értelmet nyert. Mindössze másfél hónappal élte túl 70. születésnapját, 2011. október 31-én örökre lehunyta a szemét. Talán megérzett valamit előre? Ez már sosem derül ki…
Az ugyanakkor biztos, hogy személyét soha nem feledik el a magyar futballszeretők. A Császárok nevét ugyanis az idők végezetéig megőrzi a történelemírás!
 
Kovács Attila