A Művelt Tájékozott Emberért Alapítvány

1464 Budapest, Pf. 1578
+36-1-781-3236
info@magyarforum.hu

MEGJELENT

a MAGYAR FÓRUM

XXIX. évfolyamának 30. száma.





Vargha Tamás
a Honvédelmi Minisztérium miniszterhelyettese

Schanda Tamás János
az Emmi európai uniós fejlesztéspolitikáért felelős államtitkára

Tóth Katalin
a Földművelésügyi Minisztérium nemzetközi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára

Tarcsányi Ottilia
festőművész


Találjunk egymásra, legyen előfizetőnk!

Heti Magyar Fórum előfizetési díja:
3211 Ft / negyedév.

Havi Magyar Fórum előfizetési díja:
1470 Ft / negyedév.


Tel.: +36-1-781-3236

Levélcím: 1464 Budapest, Pf. 1578.

Kiadó:
Bp. IX., Ráday u. 32., I. em. 3.




A magyar Golgota napja – október 6.

167 évvel ezelőtt végezték ki az aradi vértanúkat

Alig négy évtizeddel azután, hogy II. József, a „kalapos király” nyelvrendeletében még a magyar nyelv használatát is ki akarta iktatni országunk lakói körében, olyan jelentős személyiségek léptek színre a magyar közéletben, akiknek tevékenysége elindította a reformkort. Széchenyi István, Kossuth Lajos, majd később Arany János, Jókai Mór, Vörösmarty Mihály és Vasvári Pál közéleti megjelenése, valamint a magyarság újra kibontakozó szabadságszeretete 1848 tavaszán alapvetően megváltoztatta országunk helyzetét.
A március 15-én kitört forradalom, majd az azt követő szabadságharc bizonyította, hogy nemzetünk képes kivívni függetlenségét, képes elérni céljait. Bár a Habsburgok katonailag is mindent elkövettek a magyarok legyőzésére, az 1849 március–áprilisában lezajlott dicsőséges, tavaszi hadjárat bámulatos harctéri sikereit követően az osztrákok megérezték, hogy egyedül már semmit sem érnek ellenünk. Az előző év decemberében beiktatott ifjú császár, I. Ferenc József nem sokat tétovázott: segítségért fordult I. Miklós orosz cárhoz, hogy katonai segítséget kérjen tőle.
Miklós cár – akinek szintén fontos érdeke volt, hogy a magyarok szabadságharca ne tudjon győzni és ezzel követendő példával szolgálni az oroszok által megszállt, szabadságvágyó lengyelek számára – azonnal igent mondott, sőt közölte, hogy az általa adott közel 200 ezer katona orosz tábornokok vezetése alatt fog harcolni. Ezzel a hatalmas túlerővel már nem lehetett mit kezdeni. Nyár közepére a magyar seregek egyre kilátástalanabb helyzetbe kerültek. A hadszíntéren ez kiváltképp érzékelhető volt, így Görgey Artúrnak nem maradt más választása, mint letenni a fegyvert. 1849. augusztus 13-án adta meg magát a magyar haderő a világosi síkon.
Az önkéntes fegyverletételre vérszomjas bosszú volt a császári udvar válasza, a „bresciai hiéna”, Joseph Haynau vezetésével. Október 6-a volt a megtorlás legvéresebb, legembertelenebb napja. Budán kivégezték Batthyány Lajost, az első felelős magyar miniszterelnököt, Aradon pedig – a vár déli bástyája lábánál – a szabadságharc tizenhárom tábornokát, név szerint: Aulich Lajost, Damjanich Jánost, Dessewffy Arisztidet, Kiss Ernőt, Knézich Károlyt, Lahner Györgyöt, Lázár Vilmost, Leiningen-Westerburg Károlyt, Nagysándor Józsefet, Pöltenberg Ernőt, Schweidel Józsefet, Török Ignácot és Vécsey Károlyt. A börtönbüntetésre ítélt tiszteket lefokozták, a császáriak ellen szolgáló honvédeket pedig közlegényként az osztrák hadseregbe sorozták, ahol megalázó beosztásaikban éveket töltöttek, tudatosan a hazájuktól távolra vezényelve. Sokan közülük elbujdostak, vagy a kényszerű emigrációt választották.
A magyar szabadságharc ugyan vereséggel zárult, de a nemzet áldozata nem volt hiábavaló. Egyrészt sokadszorra nyert bizonyságot az a tény, hogy a magyarságnak van egy elképesztő képessége, amely még a vér szerint nem magyarokat is képes a magyar ügy mellé állítani. Nemcsak a szabadságharc hős és mártír tábornokainak egy része a jó példa erre, de korábbról Kapisztrán János, Dugovics Titusz vagy éppen Zrínyi Miklós is. Emellett az is hamar egyértelművé vált, hogy a nemzet lelkében soha nem hódolt be legyőzőinek. Már az 1850-es évek elején szervezkedés indult Somogyban, Noszlopy Gáspár vezetésével, ám ezt a Habsburgok besúgói hamar leleplezték, szervezőit pedig kivégezték. Később a passzív ellenállást választották véreink. Ennek, valamint az 1860-as évek közepére jelentősen átalakuló európai erőviszonyoknak köszönhetően az osztrákok számára nem volt más választás, mint kiegyezni a magyarsággal, és nem egész húsz évvel a szabadságharc leverése és brutális megtorlása után megadni mindazon kiváltságok nagy részét, melyekért 1848–49-ben oly sokan áldozták fel szabadságukat, életüket.
Október 6-a napjainkra nemcsak a magyar nemzet gyásznapja lett, de jóval több is annál: a hősiesség, a mindenek feletti nemzetszeretet, és a haza szabadságáért való áldozatvállalás örök mementója.
 
Kovács Attila