A Művelt Tájékozott Emberért Alapítvány

1464 Budapest, Pf. 1578
+36-1-781-3236
info@magyarforum.hu

MEGJELENT

a MAGYAR FÓRUM

XXIX. évfolyamának 21. száma.





Dr. Beneda Attila
család- és népesedéspolitikáért felelős helyettes államtitkár

V. Németh Zsolt
környezetügyért,agrárfejlesztésért és hungarikumokért felelős államtitkár

Dr. Hoffmann Tamás
Újbuda polgármestere

Dr. Kárpáti György
a Nemzet Sportolója, háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázó


Találjunk egymásra, legyen előfizetőnk!

Heti Magyar Fórum előfizetési díja:
3211 Ft / negyedév.

Havi Magyar Fórum előfizetési díja:
1470 Ft / negyedév.


Tel.: +36-1-781-3236

Levélcím: 1464 Budapest, Pf. 1578.

Kiadó:
Bp. IX., Ráday u. 32., I. em. 3.




A mi ’56-unk II.

Ecsődi Gábor, 1957. február 9.

„1956. november 19-én reggel búcsúzott el tőlem bátyám azzal, hogy anyámnak mondjam el, ő disszidálni fog, mert itthon ki tudja mi vár rá. Biztosan tudom és állítom, hogy eskü alatt vallomást tett az ENSZ úgynevezett „magyar üggyel” foglalkozó bizottsága előtt. Nagybátyám, Dr. Kardos Béla tette lehetővé a vallomástételt, mert ő magas rangú amerikai kormánytisztviselő volt Washingtonban. Ő intézte bátyám Egyesült Államokba történő kiutazását Ausztriából. Vele együtt tett vallomást többek között Pongrátz Gergely és Király Béla” – írta szerkesztőségünknek Ecsődi László. Múlt héten az ő visszaemlékezését vehették kézbe olvasóink, ezúttal bátyja, Ecsődi Gábor ENSZ-ben elhangzott tanúvallomását adjuk közre Ecsődi úr jóvoltából.

1956. október 28. Körülbelül erre az időre tehető az új „csodafegyver”, a Molotov-koktél megjelenése, mely újabb lökést adott a forradalomnak. Én ekkor a József telefonközpont és környéke védelmére voltam 18-ad magammal kirendelve. Ehhez jöttek még a helyi szabadságharcosok, mert én csak a katonákat számoltam. Ekkor volt a Bérkocsis utcában egy három magyar halálát okozó összeütközés az oroszokkal, akik elevenen kettétéptek egy kislányt. Azon a részen ugyanis megsérült a központi világítás, és a lányka petróleumot vett egy boltban az otthoni lámpához. Az utcán menve találkozott egy orosz járőrrel, akik azt hitték, hogy „Molotov-koktélt” visz, és félelmükben szabályszerűen kettétépték. Az anyja őrjöngve jött segítséget kérni, és ebből lett egy majdnem 3 órás harc, amely rengeteg anyagi veszteség mellett három hős magyar életének a végét is jelentette. Sajnos a Köztársaság téri események idején újabb lőszerszállítmányért voltam Fóton, de később láttam is a döntő győzelmet jelentő ütközetet.
November 1-jén visszamentem ütegemhez Érdligetre, ahol épp aznap választották meg a forradalmi bizottságot Szabó László őrnagy parancsnok helyett. A bizottságban én is helyet kaptam. A katonák egyhangú véleménye volt, hogy mint újoncok, a népre, a nép védelmére esküdtek fel, és nem hajlandók olyan egyén parancsát végrehajtani, aki nem áll szívvel, lélekkel a forradalom mellé. Ilyen körülmények között, újjászervezve, a rég óhajtott, de mégis újnak tűnő eszmékért lelkesedve vártuk Maléter Pál honvédelmi miniszter parancsait, melyek végrehajtása tényleg a magyar nép érdekeit szolgálja.
Ekkor következett be a nemzeti tragédiát jelentő november 4-i második orosz támadás. Maléter Pál, Nagy Imre elfogva, s az immár jobb jövőt remélő nemzet magára hagyatva vette fel a harcot a sokszoros túlerőben lévő orosz hadosztályokkal szemben.
 
S a sírt, hol nemzet süllyed el
Népek veszik körül
S az ember millióinak
Szemében gyászkönny ül.

 
Minket is körülvettek, de csak gyászkönnyekkel.
Könnyű kézi fegyverekkel kellett harcolni az igát újra a népre tenni akaró orosz páncélosok és nehéz egységek ellen. Gigászi harc folyt egy magyar ember és egy orosz páncélos között. Az én ütegem mélységes megdöbbenéssel fogadta a támadás hírét, és válaszunk a tököli repülőtér részbeni szétlövése volt. Ez tőlünk légvonalban kb. 4 és fél, 5 km volt, ezt a távot nem volt nehéz a 85 mm-es légvédelmi ágyúkkal bemérni. Ekkor hírnök jő s pihegve szól, hogy a szomszédos nagytétényi üteget alávaló módon fehér zászlóval elfoglalták az oroszok. Fehér zászlóval közeledve az üteghez – miközben az orosz és magyar parancsnok egymással tárgyalt –, az orosz katonaság lerohanta a technikai berendezéseket, mindenkit lefegyvereztek és fogságba ejtve elvitték őket Tökölre, kényszermunkára. Későbbi értesülés szerint legtöbbjüket hazaengedték. Egységünk ekkor határozta el, hogy gépkocsi és egyéb jármű nem lévén – riasztólövések leadása után az összes technikai berendezést használhatatlanná tesszük, és kisebb csoportokban megpróbálunk bejutni Pestre. Hétfőn, november 5-én hajnalban a mi csoportunk (5 fő) be is jutott a Gellért térig, de az összes híd orosz megszállás alatt volt. Nem tudtunk átjutni Pestre, ahol az igazi harcok folytak. Ekkor jött segítségünkre a véletlen. A Boráros téri hidat megtámadta egy magyar egység, és a Gellért téri Szabadság híd orosz védői átmentek a Boráros téri hídhoz segíteni az ottani orosz csapatnak (bölcs logika). A híd felszabadulván, rögtön megindult rajta a forgalom mindkét irányban. Így jutottunk el a Semmelweis utca és Kossuth Lajos utca sarkán levő Kisgazdapárt székházához, ahol csatlakoztunk a védőkhöz és próbáltuk tartani magunkat az oroszokkal szemben. A harcok ezen szakasza sokkal öldöklőbb volt, mint először. Az oroszok most már szigorúan zárt 2-es, 3-as csoportokban, páncélos egységekben közlekedtek, és most is lakóházakat, templomokat, sőt kórházakat lőttek. Voltak időszakok, mikor inkább csak saját megnyugtatásukra lőttek, és nem védekezésképpen (lelki megtörtség, félelem??). A Rókus kórházban 800, az Uzsoki utcai kórházban 600 beteg halt meg különböző orosz belövések következtében. Az oroszok a Rákóczi úton végighaladva szisztematikusan belelőttek minden második-harmadik házba. Így égett le a Divatcsarnok is.
November 5-én este sikerült hazajutni egy élelmiszerszállító kocsival Zuglóba. Az öcsém azzal fogadott, hogy a Százados úti kenyérgyárnál a sorban állókra is rálőttek az oroszok, pedig azok legnagyobb része asszony és öregember volt.

Olvassa el a teljes cikket a Magyar Fórumban!