A Művelt Tájékozott Emberért Alapítvány

1464 Budapest, Pf. 1578
+36-1-781-3236
info@magyarforum.hu

MEGJELENT

a MAGYAR FÓRUM

XXIX. évfolyamának 16. száma.





V. Németh Zsolt
környezetügyért, agrárfejlesztésért és hungarikumokért felelős államtitkár

Kontrát Károly
a Belügyminisztérium miniszterhelyettese

Lezsák Sándor
az Országgyűlés alelnöke

Irinyi-Barta Tünde
okleveles táplálkozástudományi szakember


Találjunk egymásra, legyen előfizetőnk!

Heti Magyar Fórum előfizetési díja:
3211 Ft / negyedév.

Havi Magyar Fórum előfizetési díja:
1470 Ft / negyedév.


Tel.: +36-1-781-3236

Levélcím: 1464 Budapest, Pf. 1578.

Kiadó:
Bp. IX., Ráday u. 32., I. em. 3.




Megszállás és deportálás

Annak ellenére, hogy az egykori Szovjetunió levéltárainak egy része még mindig titkosított, és megtekinthető dokumentumaihoz ma sem könnyű hozzáférni, azt igen sok adat bizonyítja, hogy a szabadságharc leverését Kárpátaljáról irányította a Vörös Hadsereg. A levéltári adatok mellett ezt helyi szemtanúk is bizonyítják, köztük kedves olvasónk, a munkácsi Lazarik Lygia is, akinek sorait alább olvashatják.

A magyar egység, a közös hazában való gondolkodás 1956-ban is megmutatkozott, a szabadságharc megmozgatta határainkon túl élő nemzettársainkat is. A Szovjetunióhoz való csatolással, málenkij robottal, sztálinizmussal meggyötört kárpátaljai magyarok sem maradtak tétlenek a forradalom idején, sőt még 1958-ból is találni Mezőváriban röplapot, amelyen a magyar szabadságot éltetik. Amellett, hogy Kárpátalja a helyi magyarság kisebb akcióival ugyanúgy szép példája az összefogásnak, mint a többi elcsatolt országrész, sajnos komoly szerepet játszott a forradalom leverésében és a megtorlásban is, földrajzi helyzetéből fakadóan.
A szovjet politikai és katonai központ Ungváron és Munkácson rendezkedett be, onnan irányították a szabadságharc leverését, emellett pedig a helyi lakosságot rendszeresen felhasználták tolmácsolási feladatok ellátására. Hozzá kell tenni azonban, hogy aki nem pártfunkcionárius volt, az legtöbbször úgy fordította le a deportáltak által elmondottakat, hogy azok minél kevésbé terheljék őket.
Azonban már a deportáltak előtt, a forradalom napjaiban is érkeztek magyarok Kárpátaljára, ám nem szabadságharcosok, hanem a frissen feloszlatott ÁVH egyes tagjai, akár családostul. Amint fogyott körülöttük a levegő Budapesten, illegalitásba vonultak, és a népharag elől a biztonságosabbnak ígérkező Csehszlovákiába vagy a Szovjetunióba menekültek – akár Kárpátaljára.
Amint azt tudni lehet, Kádár János kormányát Moszkvában, az SZKP KB ülésén állították össze, és itt készült el a Magyar Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány felhívása is, amely szolnoki proklamációként vált híressé. Először azonban, november 4-én hajnalban, az ungvári rádióban olvasták be, a szovjet invázió kezdetekor. Ungvárról sugározták Kádár „szolnoki beszédét”, amit egy helyi íróval, Sándor Lászlóval olvastattak be a rádióba. A szolnoki helyszín ugyanis a bábkormány magyarországi tartózkodását hivatott bizonyítani, Kárpátalján úgy tartják, hogy ezekben a napokban Kádár János az Ungvár melletti Ókemencén tartózkodott, a megyei pártbizottság üdülőjében.
A proklamáció felolvasása közben megindult a Forgószél hadművelet, a tankok olyan szoros egymásutánban jöttek Beregszászon, hogy órákig át sem lehetett menni az utca egyik oldaláról a másikra. A posta egyik alkalmazottja azon nyomban telefonált Magyarországra, hogy ezt jelentse, később a KGB számon is kérte rajta az esetet.
Ahogy 1968-ban a csehszlovákiai intervenció idején magyarok magyarokkal találták magukat szembe, úgy megesett ez tizenkét évvel korábban is. 1952-ig bizalmatlanok voltak a magyarokkal és nem sorozták be őket a Vörös Hadseregbe, viszont 1956-ban már voltak magyar tagjai a Magyarországra küldött megszálló seregnek, és bizony voltak köztük, akik megtagadták, hogy honfitársaikra lőjenek. Ilyen volt a munkácsi Lukács Mátyás, aki Békéscsabán kútba dobta puskáját, otthagyta alakulatát, majd amikor elfogták, négyévi munkatáborra ítélték. 1957-ben amnesztiával szabadult, de az állandó zaklatások miatt kénytelen volt a Krím-félszigetre költözni. Súlyos büntetést kaptak a többiek is, akár 15 évet, azonban érdekes, hogy a Szovjetunió más nemzetiségei vagy éppen az oroszok között is voltak, akik azért kerültek a Gulágra, mert megtagadták a forradalmárok elleni harcot.
A szovjet invázióval egy időben megkezdődött az elfogott szabadságharcosok deportálása is, számuk jelenleg 4-5000 főre tehető, 2007-ben Viktor Juscsenko, Ukrajna elnöke egy 3000 nevet tartalmazó listát adott Sólyom László kezébe. A kárpátaljai történészek, dr. Váradi Natália és Tóth István kutatásai során eddig több mint ezer főt azonosítottak be, akiket az ungvári börtönbe vagy a Kárpátokon túli Sztrijbe vittek.
Az elsők között vitték el a záhonyi állomásfőnököt és egyik beosztottját, ugyanis ők figyelmeztették először a magyar kormányt, még jóval november 4-e előtt, hogy mennek ugyan kifelé a szovjet tankokkal teli szerelvények, de jóval többen igyekeznek befelé. Vagyis a Magyarországról színleg távozó harckocsikat a Szovjetunió területén visszafordították.
A foglyokat november 4-e és 15-e között szállították Ungvárra, Budapest mellett másik tizenkét városból – a gyűjtőhelyekről – például Szombathelyről, Veszprémből vagy Dombóvárról. A marhavagonokba zárt magyar foglyok nevüket és lakcímüket tartalmazó papírfecniket vagy leveleket dobáltak ki a szellőzőrácson keresztül, hogy hozzátartozóikat értesítsék elhurcolásukról, Nyíregyházán különösen sok ilyen papírdarabot találtak a vasutasok. Amikor a vonat egy-egy állomáson megállt vagy áthaladt, akkor a Himnuszt énekelték. A magyar vasutasok többször sztrájkba kezdtek a deportálások miatt, nem voltak hajlandóak részt venni a forradalmárok elhurcolásában. A felkelők pedig a vasúti síneket rongálták meg több helyen, Pásztó és Szurdokpüspöki között például a vasúti hidat tették használhatatlanná. Ezek és az általános magyarországi sztrájk miatt Kádár János és Münnich Ferenc kénytelen volt azzal a kéréssel fordulni I. A. Szerovhoz, hogy állítsa le a deportálást. Szerov pedig a feszült nemzetközi helyzet miatt ebbe belement, és decemberben a deportáltak egy részét visszaadta a magyar hatóságoknak, bár mint tudjuk, ezzel nem feltétlenül jártak jól a foglyok.
Érdekesség, hogy a deportáltak között találni német állampolgárokat is, a Vöröskereszt munkatársait. Őket szintén visszaszállították Magyarországra, bár erősen tartottak tőlük, ugyanis az „ellenforradalom” nyugati irányítóit vélték bennük felfedezni.
A szabadságharc vérbe fojtása után még jó ideig működött a szovjet főhadiszállás Ungváron, hogy biztosítsák az illegitim Kádár-kormány működését és megtorolják a magyarok felkelését akár a csonka hazában, akár Kárpátalján. Bár elmaradt a remélt és elvárható segítség a Nyugattól, a Budapestről indult és gyakorlatilag Kárpát-medencei méretűvé nőtt forradalom leverése igen komoly erőfeszítéseibe került a keleti szuperhatalomnak.

Olvasson további 56-os cikkeket, és a munkácsi Lazarik Lygia visszaemlékezését a Magyar Fórumban!