A Művelt Tájékozott Emberért Alapítvány

1464 Budapest, Pf. 1578
+36-1-781-3236
info@magyarforum.hu

MEGJELENT

a MAGYAR FÓRUM

XXIX. évfolyamának 8. száma.





Kis Miklós Zsolt
a Miniszterelnökség agrár-vidékfejlesztésért felelős államtitkára

Vincze Lóránt
az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniójának elnöke

Prof. Dr. Kis Norbert
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem rektorhelyettese

Jankovics Anna
a szolnoki Szigligeti Színház színművésze


Találjunk egymásra, legyen előfizetőnk!

Heti Magyar Fórum előfizetési díja:
3211 Ft / negyedév.

Havi Magyar Fórum előfizetési díja:
1470 Ft / negyedév.


Tel.: +36-1-781-3236

Levélcím: 1464 Budapest, Pf. 1578.

Kiadó:
Bp. IX., Ráday u. 32., I. em. 3.




„Ne álljunk meg félúton!”

Kiss István Béla

Ne higgyük, hogy ’56 hatvanadik évfordulójának magyarországi ünneplésére más országokban nem kíváncsiak!

Ne higgyük, hogy ’56 hatvanadik évfordulójának magyarországi ünneplésére más országokban nem kíváncsiak! Németországban, a volt NDK területén élő egyik kedves ismerősöm (tanárnő) felkérést kapott az ottani rádió egyik munkatársától, hogy röviden foglalja össze, amit erről tud. Édesanyja itthon sietve összevásárolta a témával foglalkozó, leginkább irányadó kormánypárti és ellenzéki sajtótermékeket, de leginkább csak azt tudták belőle megállapítani, hogy mindkét politikai tábor a saját kottájából játszik.
Alighanem igaz lehet az, amit kommunikáció szakos unokámnak az egyetemen tanítanak: vegyék tudomásul, hogy nincs politikailag független sajtó! (Akármit hirdet is magáról. Ha egy rendszerváltás utáni lap fejlécére ez volt írva, azt is kár volt elhinni.) Ez a szavazópolgárok esetében is csak arra az apolitikus népességcsoportra jellemző, amely soha nem megy el szavazni. Ezek persze, sajnos többen vannak, mint szeretnénk.
Nem valószínű, hogy ez Németországban másképp volna. Legfeljebb annak kicsi a valószínűsége, hogy (még mindig) ne inkább az ellenzéki kottából származó hangokat fogadnák ott nagyobb örömmel. A lecke azonban föl van adva az itthoni választópolgárnak is: vállalva a maga politikai világnézetét, mit tud mondani a hatvanadik évforduló hazai ünnepléséről?
Akik az ötvenedik évfordulót ellenzékben élték meg, azok számára legszembetűnőbb a kontraszt. Tíz évvel ezelőtt rendőrterror dühöngött Budapest utcáin, sőt az elfogottakkal való brutális bánásmód is azt üzente a társadalomnak: ne tessék elfelejteni, hogy ki az úr a háznál! Ahogy a közismert vicc csattanója rávilágít: „meglehet, elvtársak (ma már választópolgárok), hogy kétszer kettő nem öt, hanem négy, de vigyázzanak, mert lehetne hat is!” A forradalom napjára időzített atrocitások már a Kossuth téren az illegitim kormányzat elleni, a kormányfő hazugságbeszédével kiprovokált megmozdulásokban is kódolva voltak. Akár csak ’56-ban, amelynek provokációs forgatókönyve, vagy legalábbis ennek vázlata csak a rendszerváltás utáni kutatások fényében kezdett és kezd megvilágosodni.
Gondolhatta a posztkommunista hatalom: ami egyszer bejött, az másodszor is be fog jönni. Rövid távon persze, be is jött. Arra azért nem igen gondolhattak, hogy tíz év múlva áldásos működésük eredményeképpen egy kétharmados többséggel megválasztott antikommunista kormány fogja ’56 emlékét ápolni, és a bolsevik önkény, a brutális megtorlás és a történelemhamisítás minden hajdani és mai megnyilvánulását leleplezni. Miközben ők erről mindennél beszédesebb hallgatásra (vagy fanyalgásra, négermosdatásra) kényszerülnek, hiszen csak nem lőhetnek öngólt! Amikor pontosan tudják, hogy akit úgy szocializáltak (éppen ők!), hogy ’56 (fasiszta) ellenforradalom volt, az lélektani képtelenség, hogy erről mást gondoljon, még ha mást mond is. Ezeknek a választópolgároknak pedig kedvében kell járni!
De nézzük meg az érem harmadik oldalát is! Vizsgáljuk meg a témát az ’56-osok szemszögéből. Október 20-án nagyon szép, emelkedett, az alkalomhoz méltó műsort láthattunk a Corvin közben, a Magyar Szabadságharcosok Világszövetségének rendezésében. Fölidézték a Pesti srácok című musicalt is, amelyet, bár az ötvenedik évfordulóra készült, most volt alkalmam először látni. Kiváló, katartikus alkotás, egy kis szépséghibával. A táncolók mögött a végén egy filmvászonra vetített SZDSZ-es plakát hirdette, hogy ’89-ben megvalósultak a mártírok, a pesti srácok álmai és követelései!
Boldogan gondolnánk persze azt, hogy ez a tíz éve még az MSZP-vel koalícióban kormányzó (akkor már) törpepárt ellen irányuló irónia. De bármennyire is nem „agytröszt” (soha nem is volt az) ez az azóta már a parlamentből méltán kiejtett hazaárulók pártja, ezt alighanem észrevette volna, és nem vette volna jó néven, ha nem ismerik el (éppen őt!) ’56 örökösének. A rendszerváltás során persze megtapasztalhattuk (hosszan lehetne sorolni, hogyan, miként, és miből), hogy mennyi valósult meg az ’56-os hősök – ahogy a pártok világában mondják – „programjából”, és mi minden történt a nevükben, rájuk hivatkozva, amitől az élőknek volt alkalmuk elcsüggedni, a holtaknak sírjukban forogni.
Még az úgynevezett „fülkeforradalom” is, amelyre méltán vagyunk büszkék, csak annyit jelentett, hogy egy jelentős lépéssel közelebb kerültünk ’56 örökségéhez, és nem csupán az által, hogy nem a forradalom és a forradalmárok hóhérai, ezek gazdasági, szellemi, politikai örökösei, illetve ezek leszármazottai állnak a kormányrúdnál. Amíg például szembeötlő, hogy az egypólusú világrendben ők élveznek nagyhatalmi támogatást, és készek vele ugyanolyan hazaáruló kollaborálásra, mint annak idején a nagy és dicsőséges Szovjetunióval, addig könnyen eszünkbe juthat a felkelők egyik jelmondata (egy kissé adaptálva): „nem állunk meg félúton, (poszt)bolsevizmus pusztuljon!” Vagy Petőfinek azok a sorai, melyekkel így szólítja meg hazáját: „Megállni félúton kívánsz? / Csupán meg van tágítva rajtad, / De nincs eltörve még a lánc!”