A Művelt Tájékozott Emberért Alapítvány

1464 Budapest, Pf. 1578
+36-1-781-3236
info@magyarforum.hu

MEGJELENT

a MAGYAR FÓRUM

XXIX. évfolyamának 29. száma.





Dr. Kovács Zoltán
a Miniszterelnökség területi közigazgatásért felelős államtitkára

Dr. Kocsis Máté
Józsefváros polgármestere

Íjgyártó István
kulturális és tudománydiplomáciáért felelős államtitkár

P. Reisz Pál
aranymisés ferences szerzetes, a sümegi rendház főnöke


Találjunk egymásra, legyen előfizetőnk!

Heti Magyar Fórum előfizetési díja:
3211 Ft / negyedév.

Havi Magyar Fórum előfizetési díja:
1470 Ft / negyedév.


Tel.: +36-1-781-3236

Levélcím: 1464 Budapest, Pf. 1578.

Kiadó:
Bp. IX., Ráday u. 32., I. em. 3.




​„Ahol a szükség, ott a segítség”?

Kiss István Béla

Amióta nehéz, sőt lehetetlen nem látni, hogy az EU politikai vezetése szembemegy az EU-s polgárok döntő többségének akaratával, kézenfekvő az a kérdésfeltevés is, hogy miért beszélnek demokráciáról, miért hivatkoznak lépten-nyomon rá azok (a magukat liberális demokratáknak nevezők), akiknek a demokrácia értelmezéséből éppen csak a démosz marad ki? A posztszovjet országokban erre elég sokan tudják a választ: ha a demokrácia szóhoz valaki hozzátesz egy jelzőt, amivel beszűkíti, legyen az a jelző akármilyen szép („népi” demokrácia vagy „liberális” demokrácia), a funkciója leginkább az, hogy a demokrácia megtagadását, megcsúfolását, elárulását, diktatúrába fordulását elleplezze. Már csak leplezésről sincs szó, hiszen Juncker és hasonszőrű társai nyíltan hirdetik és képviselik, hogy a népszavazás, a népakarat figyelembe vétele a liberális demokrácia és az EU végét, halálát jelenti. L’état c’estmois: „az állam én vagyok” - jelentette ki XIV. Lajos, az abszolút monarchia egyik legpregnánsabb képviselője. Vajon olyan nagyon különbözik az EU politikai elitjének (amely mintegy azonosítja magát a teljes unióval) a társadalom szemlélete a Napkirályétól?
És még valamihez nagyon hasonlít, amit ugyancsak a posztkommunista országokban látnak és értenek a legjobban. Ezeknek az országoknak volt egy elnyomó, gyarmatosító nagyhatalommal kollaboráns elitje, amelynek a történelmi szerepe, magatartása kimerítette a hazaárulás fogalmát. De mára már nyilvánvaló lett, hogy nemcsak egy nemzetállamot, hanem egy egész kontinenst, nemzetállamok szövetségét is el lehet árulni, ha egy politikai elit ismét egy nagyhatalommal kollaborál, egy nagyhatalom legbefolyásosabb gazdasági-politikai köreinek, érdekszövetségének a kottájából játszik. (Különösen, ha a nemzetállamok szövetségét, a konföderációt végleg fölváltaná egy föderáció, amely ugyancsak transzatlanti mintára jönne létre, és Európai Egyesült Államok névre hallgatna.)
Az EU nyugati tagországai zömmel valóban nem mentesek a gyarmatosítás bűnétől, de a kollektív büntetéstől, attól, hogy „megbüntetem az apák vétkét a fiakban, harmad- és negyedíziglen”, valóban mentesíteni kellene őket.  (Sajnos, a transzatlanti forgatókönyv, úgy tűnik, nem erről szól.) Bármennyire rabszolgalázadásnak nevezi is Alföldi Róbert a migrációt, azt sugallva ezáltal, hogy Európa megérdemli a migráns-inváziót, sőt a terrorcselekményeket is, amelyek természetesen a „jogos” lázadást kísérő indulatokkal együtt járnak. Kár, hogy elfelejtette(?) megemlíteni: a kelet-európai országokat, akik nem voltak gyarmatosítók, illene ebből kihagyni, mert semmi közük az egész rabszolgalázadáshoz. Azokról viszont, akik ezt az egész válságot végső soron előidézték, akik egy másik kontinens elitjéből valók, nehezen állítható, hogy semmi közük nem volna (finoman szólva) a rabszolgaság intézményéhez.
A nyugati országok viszont, amelyek eddig nem kóstolták meg a gyarmatosítást, mert csakugyan ők kóstoltatták ezt meg a harmadik világgal, talán éppen ezért kevésbé is ismerik fel a saját helyzetüket, mint a posztkommunista régió, amelynek számtalan ponton lehet „déjá vu” élménye, a migrációs válság kezelését, vagy inkább éppen ennek hiányát, az ellenállás szándékos szabotálását látva. (De még abban is, ahogyan vérbeli hatalommániákusok magukat doktrínernek álcázva szereznek híveket maguknak.) Örvendetes azonban, hogy mintha még a bűntudattal leginkább átmosott agyú és lelkű német lakosság is kezdene magához térni és fölismerni, hogy milyen sorsot szántak neki és az egész kontinensnek. Az, hogy az EU országai a bevándorlók végtelen özönét egymásra lőcsölik, a „divide et impera!”ördögi és örökifjú praktikájának bedőlve, csapdájába beleesve (ellenpélda: a magyar külpolitika!), könnyen megszűnhet, ha ezt a kollaboráns elitet eltávolítják a parancsnoki hídról. Igazán ráférne már Európa népeire a sok háborúskodás és értelmetlen gyilkolászás, fölösleges véráldozat (százéves, harmincéves, és még sorolhatnám milyen háborúk) után egy közös cselekvésen, önvédelmen alapuló összefogás és együttműködés. De valóban: annyira elképzelhetetlen ez? Vagy „ahol a szükség, ott a segítség?”
Lehet, hogy épp ez a mindennél súlyosabb válság, a mindenkit érintő, az egész európai lakosságot, egyéneket és közösséget megszűnéssel fenyegető végveszély lesz képes végre egységbe kovácsolni ennek a kontinensnek a sokféle érdek által szétszabdalt lakóit. Kalergi sátáni terve, amelynek, úgy tűnik, bizonyos világerők, ha nem is nyíltan, de félreérthetetlenül mögé álltak, akár eszünkbe juttathatja a talán ugyancsak megszüntetésre, megsemmisítésre kiszemelt európai kultúra egyik csúcsteljesítményét, a Faustot, amelyben Mephisto így határozza meg magát: „az erő része, mely/ örökké rosszra tör, s örökké jót művel”. Sőt, idézhetjük Madáchot is (ha már úgyis nem rég ünnepeltük a magyar dráma napját), mert a Tragédia zárójelenetében ugyanezt a sorsot méri az Úr büntetésképpen Luciferre: „bűnhődésed végtelen leend, / Szünetlen látva, hogy, mit rontnivágyol,/ szép és nemesnek új csirája lesz.”
            Ettől ugyan sem Mephisto, sem  Lucifer, sem Kalergi nem lesz rokonszenvesebb számunkra, sem Berecz elvtárs, aki mindezt apró pénzre váltva azzal fényezte magát, hogy nagy szerepe volt a magyarországi rendszerváltásban azáltal, hogy oly vehemensen akadályozta. De talán némi erőt és optimizmust meríthetünk mégis arra vonatkozóan, hogy a Világszellem, a Legfőbb Lény, a Gondviselés, és említhetjük még sok más melléknevét is, mégsem fog cserbenhagyni bennünket.Ha csak nem fordulunk el tőle, és nem leszünk a restség, a cselekvésképtelenség, a széthúzás ördögi kísértésének is az áldozatai.