A Művelt Tájékozott Emberért Alapítvány

1464 Budapest, Pf. 1578
+36-1-781-3236
info@magyarforum.hu

MEGJELENT

a MAGYAR FÓRUM

XXIX. évfolyamának 12. száma.





Szabó Zsolt
a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium fejlesztés- és klímapolitikáért felelős államtitkára

Sántha Péterné
Józsefváros humán alpolgármestere, önkormányzati képviselőjelölt

Kovács Árpád
a Költségvetési Tanács elnöke

Joó Istvánvízdiplomáciáért
vízipari exportért és a Duna Régió Stratégiáért felelős miniszteri biztos


Találjunk egymásra, legyen előfizetőnk!

Heti Magyar Fórum előfizetési díja:
3211 Ft / negyedév.

Havi Magyar Fórum előfizetési díja:
1470 Ft / negyedév.


Tel.: +36-1-781-3236

Levélcím: 1464 Budapest, Pf. 1578.

Kiadó:
Bp. IX., Ráday u. 32., I. em. 3.




A népiek parasztpolitikája 1956-ban

Vass Krisztián, a Földművelésügyi Minisztérium tanácsadója

A bolsevikellenes nemzeti felkelés kivívta a sajtószabadságot. A föld népe iránt elkötelezett népi mozgalom is hallatta a hangját. Újra megjelent a Szabad Szó, mint a „A Nemzeti Parasztpárt központi lapja”.

A bolsevikellenes nemzeti felkelés kivívta a sajtószabadságot. A föld népe iránt elkötelezett népi mozgalom is hallatta a hangját. Újra megjelent a Szabad Szó, mint a „A Nemzeti Parasztpárt központi lapja”. A kopf mellé a forradalom jelképét, a Kossuth-címert helyezték. A népi írók egyike, Szabó Pál főszerkesztőként jegyezte a vezércikket A parasztsághoz címmel. „Fiatal lányok és fiúk, diákok, honvédek és munkások holttestei vetettek gátat annak az egyre jobban tobzódó őrületnek, amely a szocializmus nagy eszméje nevében börtönbe és kínzásra juttatta, s öngyilkosságba, kétségbeesésbe kergette osztályharc címén a magyar parasztság legjobbjait.”
A cikk kegyetlennek nevezte az elmúlt öt-hat esztendőt, melyet elborított a hazugság, a terror, a brutalitás és embertelenség. Mi az első teendő? – teszi fel a kérdést Szabó Pál, majd így folytatja: „Első teendő az, hogy a nemzeti géniusznak ezt a világba lobbanó lángolását soha, egy pillanatra sem szabad hagyni kialudni. Mától kezdve legyen itt minden tett, minden gondolat nemzeti tett és nemzeti gondolat.” A kommunista nemzetköziség eszméjével szemben tehát a magyar értékek és hagyományok megvallását állította cikkének középpontjába. Hiszen a Rákosi-rendszer idején szovjet mintára szervezték át az országot: nem kímélve a nemzeti jelképeket sem. Ezért vágták ki a népköztársaság hivatalos zászlajából a magyarságtól oly idegen állami címert is: így lett az 1956-os felkelés szimbóluma a lyukas nemzetiszínű lobogó. Az írás zárógondolata azonban már átível az eszmék világából a gyakorlati agrárpolitikába. A sztálinista központosítással és termelési móddal szemben a gazdák önállóságára és hozzáértésére helyezi a hangsúlyt: „Ne higgyünk többé senkinek, akinek a szájából nem a mi szívünk szerint hull a szó. Ne higgyünk többé semmiféle jöttmentnek, a falu ismeri önmagát, a falunak kell kiválasztania saját embereit, hivatalnokait, a falu ismeri a határt, a földet, a munkát, a falunak kell kialakítani munkálkodási és gazdálkodási rendjét.”1
A Magyar Mezőgazdasági Múzeum udvarán újjáalakult a parasztpárt. Vezetőjévé Farkas Ferencet választották, s a gyűlés nem fogadta el a Szabad Szót a párt hivatalos lapjának. Helyette új orgánum alapításáról döntöttek: főszerkesztője Féja Géza lett, felelős szerkesztője pedig Jócsik Lajos. A parasztpárt újjáélesztésénél bábáskodó másik csoportot ugyanis, akik a Szabad Szót megjelentették, a Rákosi-rendszerben funkciót vállalt képviselők alkották.2 Ezt a kompromittálódott vonalat azonban félreállították a Városligetben létrejött parasztpárt vezetői, s elfoglalták tőlük a Dorottya utcai székházat is. A Szabad Nép utódlapja, a Népszabadság első száma tudtul adta: a Nemzeti Parasztpárt Petőfi Párt néven újjászületett. A közölt MTI-hír szerint a pártprogramot a párt hivatalos lapjában Németh László sorozatos cikkekben fogja kifejteni. Péntektől, november 2-tól kezdve, tehát a cikk megjelenése napjától kezdve. Így is történt.3
Az író az Új Magyarország hasábjain Pártok és egység címmel fejtette ki elképzeléseit az ország jövőjével kapcsolatban. Három pontba sűrítette helyzetértékelését. Először is leszögezte: Magyarország szocialista állammá lett az 1956-ot megelőző években. „Ezt a helyzetet a régi rend lerombolásának vágyában észre nem venni olyan óriási botlás lenne, amilyen a kommunistáké volt, akik a magyar gazdasági élet, főként a mezőgazdaság valóságos állapotát, magasabb fejlettségét számba nem véve, oda rombolták, ahol az orosz állt, az októberi forradalom előtt, csakhogy a lenini menetrend szerint láthassanak neki a felépítéséhez.” Ezért a mostani állapotokból kell kiindulni azért, hogy ami vívmány, vagy kis változtatással vívmánnyá alakítható, azt meg lehessen tartani. A másodsorban a magyar természethez, gazdasági helyzethez idomuló szocializmus elvéhez való ragaszkodás mellett tett hitet. Szerinte nem a szocializmus, hanem csak annak idegen formája ellen állt ki a nép. Gondolatmenetének harmadik elemeként a külpolitikai kérdésekről tűnődött. Az ország semlegességének bejelentésével olyan nemzetek közösségébe léptünk, melyek szocialista, vagy azzal rokon rendszerekben élnek. „Ezek a népek kétségkívül sorra elidegenednének tőlünk, ha mi csak látszatra is, abba esnénk vissza, amit ők polgári demokráciának neveznek.”
Mindezekből következően – mai fogalommal élve – nemzeti minimumként javasolta, hogy a kormánykoalíció pártjai, de lehetőleg minden párt közös nyilatkozatban fejezze ki a szocializmus „néhány nagy elve” melletti egyetértését. A gyárak állami kézben tartását s a „bizonyos alacsony (25-40?) holdszám fölötti birtokok vissza nem adását”. Németh László nem cövekelte ki pontosan a birtokmaximum határait, kérdőjelet tett a számok után, ám mégis jól érzékeltette: kisgazdaságokra épülő agráriumra esküszik.4
Sebestyén László, a Petőfi Párt sajtó- és propagandaosztályának akkori vezetője szerint ekkor formálódtak a demokratikus szocializmus alapelvei, melyek érintkezési pontot jelentettek a népiek és az 1953-tól kialakuló kommunista pártellenzék reformkommunizmusa között. Standeisky Éva történésznő szavai erre rímelnek, mikor közli: a párt harmadikutas szocializmusa Nagy Imre híveivel rokonította a népieket. Ám azt is hozzáteszi, hogy november első napjaiban, ahogy újságjuk, az Új Magyarország cikkeiből rekonstruálható, a Petőfi Pártban is felgyorsult a jobbratolódási folyamat.5 Állítását azonban nem bizonyítja a Népuralom ötvenhatban című vaskos kötet szerzője.
Ezen a ponton érdemes visszatérnünk Németh László cikkére, vajon alátámasztja-e a kandidátusnő vélekedését? Az írás ugyanis csonkán látott napvilágot. Bár Standeisky Éva nem említi meg a Németh László opuszából párt(ön)cenzúrázott részt, ha fellapozzuk, ebben sem látni jobbra tolódásra utaló jeleket. Puszta tényeket rögzített a literátor: a 45-ös választás pártjai rendre levizsgáztak, ezért ezek a feltámadt pártok csak új pártok szervező helyei lehetnek, melyben a régi gárda tagjai átadják helyüket fokról fokra a „forradalomcsináló s abban megtisztult fiataloknak”.6
De haladjunk tovább. A lap két számot ért meg: november 2-án és másnap, november 3-án került az utcára az utolsó Új Magyarország, összefüggésben azzal, hogy a szovjet tankokkal együtt a régi Magyarország is visszatért. Tehát a jobbratolódásnak – szó szerint és átvitt értelemben is – egyik napról a másikra kellett volna bekövetkeznie. Nem tudhatjuk, mire alapozta vélekedését Standeisky Éva, ha a sajtóorgánum szubjektív műfajú írásait olvassuk. Hiszen az Új Magyarország második, egyben utolsó számában megjelent véleménycikkek tartalma és hangvétele sem igazolja historikus tételét. Féja Géza vezércikke leszögezte: „A Horthy-korszakban az erőszak, a Rákosi-rendszerben pedig megint az erőszak tartotta össze a különben széttöredezett parasztságot. Valamennyien elvetjük és elítéljük a Rákosi-korszak parasztpolitikáját, de a Horthy-korszakhoz sem akarunk visszatérni, sőt még közeledni sem.” Ezt követően az aktualizált népi törekvéseket: „Úgy vélem: olyan határt kell szabnunk a kisbirtoknak, melyet egy család a maga erejével meg tud művelni. A múltban is ilyen parasztbirtok volt eszményünk.” Ezt követően egy szabad társuláson alapuló szövetkezeti rendszerre tett javaslatot a paraszti élet minden vonalán, majd zárásként a szegényparasztság ügye melletti kiállást hangoztatta a nemzeti eszme jegyében. Summa summarum: a cikkből semmiféle jobbratolódást kiolvasni nem lehet.7 De Tamási Áron rövid írása sem enged Standeisky Éva tételmondatára következtetni. Az író röviden arra tesz javaslatot, hogy a kisgazdapárt és a parasztpárt közös érdekképviselete a Magyar Parasztszövetség, így a két pártnak összefogva kellene megtölteni tartalommal ez utóbbi szervezetet.8 Ezenkívül még egy véleménycikk született a Béke-világtanács kapcsán. Nem volt jobbra tolódásnak nevezhető a szerző igénye, hogy a szervezet ülésére olyanokat küldjenek, akik nem exponálták magukat a diktatúra éveiben.9 Az újság ezeket a véleménycikkeket leszámítva csak híreket, beszámolókat közölt: a sajtótermék sem retorikailag, sem tartalmilag semmilyen jobbra tolódásról nem tanúskodik. Benkő Péter a politikatudomány kandidátusa, a téma kutatója egyik tanulmányában leszögezi: a párt Szellemi Irányítótestületének felállítását ugyan többen, így Bibó István is kifogásolta, de e testület nélkül a parasztpárt könnyen a politikai mezőny jobb felére sodródhatott volna. „Ez pedig a párt ellehetetlenülését eredményezhette volna, hiszen a parasztság polgári beállítottságú, mérsékelt elemeinek létezett erősebb, nagyobb múltú politikai szervezete, a kisgazdapárt.”10 A feltételes mód tehát szemben áll Standeisky Éva állításával. A vezető grémium tagja volt Féja Géza, Illyés Gyula, Keresztury Dezső, Kodolányi János, Németh László, Remenyik Zsigmond, Sinka István, Szabó Lőrinc, Szabó Pál, Tamási Áron és Veres Péter.
A Petőfi Párt rövid története tehát mindvégig a népi, harmadikutas, sajátosan magyar ívású szocializmus megteremtésének igényével párosult. Salamon Konrád alapművében a harmadikutas törekvések legérthetőbb napi politikai megfogalmazásaként idézi Féja Gézát: „Ne térjünk le a forradalom útjáról se jobbra, se balra. Mi nem akarjuk visszaállítani az úri Magyarországot, de Rákosi és Gerő rémuralmát sem.” S ebben a történész szerint a magyar társadalom döntő többsége egyetértett.11
 
 
 
 
 
1 Szabó Pál: A parasztsághoz. In.: Szabad Szó. A Nemzeti Parasztpárt központi lapja. Budapest, 1956. október 31. 24. évf. 1. szám. 1. p.
2 Szeredi Pál: A Parasztpárt két évtizede. A Nemzeti Parasztpárt története 1939–1960. Barangoló kiadó. Pilisszentkereszt, 2014. 384. p.
3 Petőfi Párt néven újjáalakult a volt Nemzeti Parasztpárt. (MTI) In.: Népszabadság. 1956. november 2. I. évf. 1. szám. 3. p.
4 Németh László: Pártok és egység. In.: Új Magyarország. A Petőfi Párt (Nemzeti Parasztpárt) napilapja. I. évf.1. szám. 1. p.
5 Standeisky Éva: Népuralom ötvenhatban. Kalligram – 1956-os Intézet. Budapest–Pozsony. 2010. 244. p. Szó szerint idézem: „Harmadikutas szocializmusuk Nagy Imre híveinek nézeteivel rokonította őket, bár november első napjaiban – ahogy újságjuk, az Új Magyarország cikkeiből rekonstruálható – e pártban is felgyorsult a jobbratolódási folyamat.”
6 Sebestyén László: Szárszó-Petőfi Párt-Magyar őstörténet. Nap Kiadó Kft., 2006. 137-138. p.
7 Féja Géza: Új nemzeteszme. In.: Új Magyarország. A Petőfi Párt (Nemzeti Parasztpárt) napilapja. I. évf.2. szám. 1. p.
8 Tamási Áron: Tiszta beszéd. In.: Új Magyarország. A Petőfi Párt (Nemzeti Parasztpárt) napilapja. I. évf.2. szám. 3. p.
9 K. A.: A Béke-Világtanács ülése elé.
10        Benkő Péter: A Nemzeti Parasztpárt 1956-ban. In.: 1956 és a politikai pártok. Válogatott dokumentumok. MTA Jelenkor-kutató Bizottság. Budapest, 1998. 369. p.
11        Féja Géza: A Duna völgyében csoda történt. In.: Új Magyarország. A Petőfi Párt (Nemzeti Parasztpárt) napilapja. I. évf.1. szám. 3. p. Idézi Salamon Konrád: A harmadik út küzdelme. Népi mozgalom 1944–1981. Korona Kiadó, 2002. 218. p.