A Művelt Tájékozott Emberért Alapítvány

1464 Budapest, Pf. 1578
+36-1-781-3236
info@magyarforum.hu

MEGJELENT

a MAGYAR FÓRUM

XXIX. évfolyamának 20. száma.





Németh Szilárd
a Fidesz országgyűlési frakcióvezető-helyettese

Dr. Máthé Áron
a Nemzeti Emlékezet Bizottsága elnökhelyettese

Schanda Tamás
európai uniós fejlesztéspolitikáért felelős államtitkár

Erdős Norbert
európai parlamenti képviselő


Találjunk egymásra, legyen előfizetőnk!

Heti Magyar Fórum előfizetési díja:
3211 Ft / negyedév.

Havi Magyar Fórum előfizetési díja:
1470 Ft / negyedév.


Tel.: +36-1-781-3236

Levélcím: 1464 Budapest, Pf. 1578.

Kiadó:
Bp. IX., Ráday u. 32., I. em. 3.




Szabadságharcát egy csontig soványított nemzet vívta

Mindszenty József: Emlékirataim (a teljes változat)

A néhai bíboros, hercegprímás tárgyi és szellemi hagyatékát őrző és gondozó Magyarországi Mindszenty Alapítvány még 2015-ben sajtóközleményében jelentette be, hogy könyvhéten jelenik meg Mindszenty József emlékiratainak első teljes kiadása.

A néhai bíboros, hercegprímás tárgyi és szellemi hagyatékát őrző és gondozó Magyarországi Mindszenty Alapítvány még 2015-ben sajtóközleményében jelentette be, hogy könyvhéten jelenik meg Mindszenty József emlékiratainak első teljes kiadása. Mint megtudtuk, az alapítványi levéltárban őrzött iratanyag – mintegy 31 doboz – feldolgozása és a kötet szerkesztése izgalmas felfedezésekkel járt. Kiderült, hogy a bíboros – amint lehetősége nyílt rá – már 1956 előtti fogságának idején elkezdte rövid jegyzetekbe foglalni személyes emlékeit. Ezeket az írásokat fogságról fogságra magával vitte, az amerikai követségen töltött „félrabság” idején tovább gyarapította, és a bécsi Pázmáneumban véglegesítette. A kiadásra szánt emlékiratszöveg tisztázott és legépelt változata 1973 őszére készült el, ez volt a korszakos jelentőségű munka első szövegváltozata. Ehhez képest az 1974-ben megjelent első kiadásba és a későbbi hazai kiadásokba nem került be sok érdekes és fontos korábbi szövegrész. Az Emlékirataim eddig ismert szövege Mindszenty bíboros kéziratai alapján és az ő felügyelete mellett az általa felkért munkatársak szöveggondozásában jelent meg. A háromfős szerkesztőbizottságot Bíró Béla művészettörténész, Bogyay Tamás történész és Vecsey József, a bíboros bécsi titkárságának vezetője alkotta. A 2015-ös Mindszenty jubileumi évben egyetlen kötetbe került csaknem a teljes, jól áttekinthető és követhető Emlékirataim-szöveganyag. Mindszenty bíboros önéletírásának három rétege van: az első a már ismert Emlékirataim szöveg, a második az 1974-es szerkesztés során kimaradt szövegrészek, végül a harmadik, a mű megírásához készített, tematikus szerzői jegyzetek gondosan válogatott, szerkesztett anyaga. 1974-ben ugyanis éppen azokat a részeket kellett lerövidíteni, melyek a magyar olvasó számára a legizgalmasabbak, mert a nyugati közönség számára ezek a vonatkozások kevésbé lettek volna érthetőek. A tavaly először megjelenő szerzői jegyzetek nem gondosan megfogalmazott tanulmányok, hanem Mindszenty bíborosnak szinte az eseményekkel egy időben lejegyzett, nagyon személyes és emberi reflexiói korának átélt eseményeiről, a magyar és nemzetközi történésekről. Figyelemre méltóak azok a szövegek is, melyekben a hercegprímás a vele és egyházával szemben elkövetett cselekedetekért felelős pártvezetők jellemrajzát készítette el, hogy jobban megérthesse őket és ártalmas szerepüket, és hogy könnyebben juthasson el saját lelkében a velük szembeni megbocsátásra. A Mindszenty Alapítvány számára fontos volt, hogy aggodalmak és fenntartások nélkül adja kézbe a bíboros emlékiratainak teljes és „gondozatlanságában” még érdekesebb, emberileg még átélhetőbb szövegeit. Az ún. kritikai kiadás célja, hogy az olvasók jobban megismerjék a hercegprímás gondolkodásmódját, főpásztori és történelmi szolgálatának motivációját, lelkének finom rezdüléseit, és ne csak szellemi, de lelki élményre is találjanak a kötet által feltárulkozó közelségben és elevenségben.
A 20. század magyar történelmének legkiemelkedőbb eseménye volt az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc, amely természetesen a magyar katolikus egyházat is mélyen érintette. A 60. évforduló kapcsán a több mint 600 oldalas kötetből azokat az írásokat vesszük most górcső alá, melyek a forradalomhoz kapcsolódnak. Így az ominózus rádióbeszédet is. Ha ezt elolvassuk, belátjuk, milyen ostobaság azt feltételezni, hogy a bíboros beszéde felelős az oroszok fegyveres beavatkozásáért. A szakirodalom egyértelműen bebizonyította, hogy a fogaskerekek már feltartóztathatatlanul megindultak, csupán a döntés utólagos igazolásának kísérletével magyarázhatók a felelősséget e beszédre hárító vélemények. A beszéd, terjedelméhez képest, keveset foglalkozott a katolikus egyház sérelmeivel, a hitélet problémáival. Mindszenty, az utolsó hercegprímás nemcsak az egyház, hanem a nemzet nevében és érdekében szólalt meg. Tudni kell, hogy hazánk megsegítése érdekében Mindszenty József bíboros nemcsak a Vatikánnal és a különböző külföldi karitász szervezetekkel vette föl a kapcsolatot, hanem Washingtonnal is. Politikai szerepre azonban nem gondolt, ugyanakkor természetesen kereste a válságból való kibontakozás útját. Tény, hogy kiszabadulását követően sorra keresték fel a katolikus intézmények és pártok vezetői, pártalapításokkal, pártprogramokkal nem foglalkozott. A kommunisták egyik rágalma az volt, hogy Mindszenty József visszakövetelte az egyházi nagybirtokokat. Ezt arra alapozták, hogy a prímás az egyházi intézményeket kívánta vissza. Csakhogy a földbirtokot sosem nevezték intézménynek. Ugyancsak rágalom volt az az állítás, miszerint Mindszenty vissza akarta volna állítani a régi, félfeudális magyar társadalmi-politikai rendet. Az igazság kiviláglik a beszéd szövegéből: jogállamot, szabad választásokon alapú többpártrendszerű demokráciát kívánt. Azt se feledjük el, hogy az 1956-os forradalom napjaiban egy villamoskocsi oldalára „Mindszenty vissza” feliratot festettek, ami jól kifejezte a közakaratot, vagyis azt, hogy a kommunista diktatúra által törvénytelenül bebörtönzött bíboros térjen vissza az egyház élére, és szabadon elláthassa esztergomi érseki feladatait.
Mikor Mindszenty kiszabadult így írt: „Ki tudná elmondani az első szabad nap áldott nyugalmát! Elhagyom a poklot – énekli a költő. Némileg – bár hívő ember nem használ elhamarkodva eszkatológiai fogalmakat – ezt érzi minden rab. Leírhatatlanul édes a hosszú évek után a szabadságot élvezni a sok éves fogság után. Nagy, leírhatatlan érzés: birtokában lenni annak a szabadságnak, amelyért egyének, nemzetek oly irtózatos árat fizettek. A magyar hadifoglyok Szibériában a keményre fagyott földet ujjaikkal kaparják a dróton belül, hogy tetanusszal, fegyverrel és mindennel dacolva a dróton kívül lehessenek. Slawomir Rawicz lengyel huszártiszt 1939-ben kémkedésért – ami nem volt igaz – az oroszoktól 25 évet kap, viszik Szibériába. Jó szerencséje van, Isten ad útjába emberséges segítőt. 1941. húsvétkor indul társakkal. Mennek szüntelen, 12 hónapon át – 5120 km távolságon. És milyen úton!” Majd arról ír, hogy amikor Budán meglátják őt, akkor áramlik felé a nép, hogy láthassa az ország prímását. Nem akarják elhinni, hogy kiszabadult, és hogy a páncélosok nem rabolták el. Csókolták a ruháját, és szüntelenül áldását kérték. De nem csak a katolikusok örülnek szabadulásának, hanem az evangélikusok, a baptisták. Úgy véli, hogy igaz, hogy a fővárosi szabadságharcosok véráldozata és a bátor rétsági honvédek tárták ki előtte a kaput, de ők mind Isten kezének voltak eszközei. Mert az Úr az, aki az emberek fiai közt csodálatosan cselekszik. Ezt követően a magyar egyház kálváriájáról értekezik. Hiszen börtöneiben az egyház egyre sűrűsödő keresztjeiről nem alkothatott magában hű képet, de édesanyja óvatos megjegyzéseiből aggódva következtetett arra, hogy a bolsevisták Magyarországon is teljesen elfojtották a vallási életet. A szabadságharc alatt feltárult előtte a magyar katolicizmus súlyos helyzete. Az iskolák államosítása, a hitoktatás felszámolása, és a szerzetesrendek feloszlatása után a gazdag és virágzó egyházi szervezetből csak az egyházmegyék maradtak meg. Az egyházmegyei hivatalokat, és a főpásztor ellenőrzése és irányítása alatt működő plébániákat nem lehetett rendeletileg és azzal az indokkal felszámolni, hogy nem lényeges intézményei az Egyháznak. Ezek tehát maradtak, de gondoskodtak arról, hogy tevékenységüket a kommunista párt ellenőrizhesse, és irányítása alá vonhassa. A mesterségesen felidézett légkörben, és a 11 ezer szibériai száműzetéssel fenyegetett szerzetes érdekében fogadta el végül is a püspöki kar az eléje tett megállapodást, és írta alá 1950. augusztus 30-án Grősz József kalocsai érsek. Majd a békepapok korszaka következett. Akik az Állami Egyházügyi Hivatal megbízottjai voltak. Egyházi kitüntetéseket is csak a békepapok kaptak a „szocializmus építésében kifejtett munkásságukért.” Ezek az érdemek annál nagyobbak, minél többet ártottak a kitüntetettek az egyháznak. Ezért nem csoda, hogy november 2-án egy szűkebb körű püspökkari megbeszélésre hívta meg Grősz József érseket, Shvoy Lajos székesfehérvári és Pétery József váci püspököt. A tanácskozás után Mindszenty azonnal felszólította az egyházmegyék ordináriusait, hogy a joghatóságuk alá tartozó békepapokat gyűjtsék-, illetve írják össze egyházmegyéikben, és bocsássanak el minden békepapot a vezető állásokból, miután bomlasztó tevékenységük sok kárt okozott. Mivel a fővárosban volt a legrosszabb a helyzet, így Mindszenty is kitiltotta az idegenből jött békepapokat főegyházmegyéjéből.
A forradalomban született új nemzeti kormány az ország sorsáról és politikai helyzetéről folytonosan tájékoztatta a prímást. Tildy háromszor is felkereste. Mindszentynek nagyon jó véleménye volt róla és a szabadságharc „legendás” katonájáról, Maléter Pálról. „Tildynek rádiószózatommal kapcsolatban két kívánsága volt: ne érintse a földkérdést, és kíméletesen szóljon az oroszokról”. Amikor a rádióban felolvasta a nemzethez intézett szózatát, 1956. november 3-án, este 8 órakor, Tildy Zoltán helyettes miniszterelnök is mellette ült. Könnyezett, és a beszéd végén Nagy Imre és miniszterei nevében köszönetet mondott Mindszentynek a nagy segítségért, amit szózatával a nemzeti kormánynak nyújtott. Különösen megköszönte a munkára szóló felhívást, a semlegesség helyeslését és követelését, a magánbosszú elítélését, pártatlan bíróságok illetékességének kiemelését. Néhány idézet következik az emlékezetes rádiószózatból: „igen gyakori mostanában annak a hangsúlyozása, hogy a nyilatkozó a múlttól szakítva őszintén beszél. Ezt így nem mondhatom: nem kell szakítanom múltammal. Isten irgalmából ugyanaz vagyok, mint aki voltam bebörtönzésem előtt. Ugyanazzal a testi és szellemi épséggel állok meggyőződésem mellett, mint nyolc éve, bár a fogság megviselt. Azt sem mondhatom, hogy most már őszintén beszélek, mert én mindig őszintén beszéltem; vagyis kertelés nélkül mondtam azt, amit igaznak és helyesnek tartok. Ezt csak folytatom itt, amikor közvetlenül, személyesen, tehát nem magnetofon-hangfelvétel útján szólok az egész világhoz és a magyar nemzethez. Rendkívül súlyos helyzetünkről külföldi és belföldi viszonylatban kell szétnéznünk. Oly távlatból kívánok megállapításokat tenni, ahonnan áttekintés nyílik, de sorsunkhoz viszont oly közel hajolva, hogy mondanivalómnak meglegyen a gyakorlati érvénye mindnyájunk számára. A külföld felé élőszóval ma első ízben köszönhetem meg azt, amit nekünk nyújt. (…) Folyton szabadságharcokat kellett vívnunk. Legtöbbször a nyugati országok védelmében. Ez megakasztotta a nemzetet, s mindig újra saját erőnkből kellett felemelkedést keresnünk. Most történt először a történelem folyamán, hogy Magyarország a többi kultúrnép valóban hathatós rokonszenvét érdemli. Mi meg vagyunk illetődve s egy kis nemzet minden tagja szívből örül, hogy szabadságszeretetéért a többi nép felkarolja ügyét. A Gondviselést látjuk benne, amely a külföld szolidaritása által valósul meg úgy, ahogy himnuszunk zengi: Isten áldd meg a magyart… Nyújts feléje védő kart. (…) Belső helyzetünket azonban az is válságossá teszi, hogy az előbb mondottak miatt a munka, a termelés országosan megállt. Közvetlen éhínségbe kerültünk. Szabadságharcát egy csontig soványított nemzet vívta. Ezért a munkát, a termelést, a helyreállítási feladatok elvégzését mindenütt azonnal fel kell venni. Saját összességünk, nemzetünk érdekében s a nemzet életének folytatásához szükséges ez – haladéktalanul. Amikor ezt megtesszük, ne tévesszük szem elől a következőket: tudja meg mindenki az országban, hogy a lefolyt harc nem forradalom volt, hanem szabadságharc. 1945-től egy vesztett, számunkra céltalan háború után, erőszakkal épült ki az itteni rendszer, amelynek örökösei most a tagadás, megvetés, undor és elítélés izzó bélyegét ütik annak minden porcikájára. A rendszert az egész magyar nép söpörte el. Az örökösök ne kívánjanak erről még egy bizonyságot. A világon páratlan szabadságharc volt ez, a fiatal nemzedékkel népünk élén. A szabadságharc azért folyt, mert a nemzet szabadon akart dönteni arról, hogy miképpen éljen. Szabadon akart határozni sorsa, államának igazgatása, munkájának értékesítése felől. Ennek a ténynek valóságát maga a nép semmiféle illetéktelen előny érdekében nem engedi elcsavarni, kiaknázni. Új, visszaélésmentes választás szükséges, amelyben minden párt indulhat. A választás történjék nemzetközi ellenőrzés mellett. Én pártokon kívül és – állásom szerint – felül vagyok és maradok. Ebből a tisztemből figyelmeztetek minden magyart, hogy a gyönyörűséges egység októberi napjai után ne adjanak helyt pártviszályoknak és széthúzásoknak.”
A következő fejezetben a szabadságharc végnapjairól ír. November 4-én, a szovjet csapatok támadása után az Egyesült Államok nagykövetségén kért és kapott menedéket. Mindszenty József annak alapján döntött az amerikai követség mellett, hogy a Parlamentben megkérdezte, melyik a legközelebbi külföldi követség. Egy Nagy Kálmán nevű katonatiszt válaszolt neki, aki át is kísérte őt oda. A bíboros sem akkor, sem később nem akarta elhagyni az amerikai követség, 1966 őszétől nagykövetség épületét. Ezt kifejezetten VI. Pál pápa óhajára tette meg, miután kézhez kapta Richard Nixon amerikai elnök válaszát is, akit vendéglátójának tekintett. Arra vonatkozóan, hogy elhagyja a követséget, az első komoly felvetés XII. Pius Pápa 1958-as halála után keletkezett. Bíborosként Rómába kellett volna utaznia a pápaválasztásra. A kutatás eddig a magyar kormánynak tulajdonította a merev elutasítást. Amerikai diplomáciai iratok tanúsága szerint azonban maga Mindszenty József nem akarta elhagyni követségi menedékét, mert nem volt abban bizonyos, hogy vissza is engedik utána. Hiába küldött a Vatikán meghívólevelet, amely ez ügyben szokatlan, hiába ismételték meg a diplomaták ezt a meghívólevelet, nem szerette volna megkockáztatni azt a felelősséget, hogy nem engedik vissza utána, és Rómában reked.
Az új Emlékirataim olvasásának egyik legnagyobb élménye, ahogy az eddig ismeretlen szövegek segítségével a történelmi hős alakja mögött feltűnik az ember, minden személyességével, egyszerűségével, humorával, minden túlzásával, esendőségével, és ahogy ezen keresztül megjelenik a Krisztus-követő szent emberközeli alakja is. Minden kritikus megállapításának végén a megbocsátásé és az imádságé az utolsó szó. Mindszenty bíboros számára ez volt a megértés, a megbocsátás és a felülemelkedés göröngyös útja. Mindszenty József olyan példakép, akitől tanulni lehet; megmutatta, hogyan lehet a 20. század viharos időszakában, a legnehezebb körülmények között is keményen, egyenes gerinccel, önfeláldozó módon kitartani az ősi értékek mellett, hogyan lehet hűnek maradni az egyházhoz, a hithez, a hazához és a magyar néphez.
 
(Mindszenty József: Emlékirataim (a teljes változat); Helikon Kiadó, 2015)
 
M.A.