A Művelt Tájékozott Emberért Alapítvány

1464 Budapest, Pf. 1578
+36-1-781-3236
info@magyarforum.hu

MEGJELENT

a MAGYAR FÓRUM

XXIX. évfolyamának 8. száma.





Kis Miklós Zsolt
a Miniszterelnökség agrár-vidékfejlesztésért felelős államtitkára

Vincze Lóránt
az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniójának elnöke

Prof. Dr. Kis Norbert
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem rektorhelyettese

Jankovics Anna
a szolnoki Szigligeti Színház színművésze


Találjunk egymásra, legyen előfizetőnk!

Heti Magyar Fórum előfizetési díja:
3211 Ft / negyedév.

Havi Magyar Fórum előfizetési díja:
1470 Ft / negyedév.


Tel.: +36-1-781-3236

Levélcím: 1464 Budapest, Pf. 1578.

Kiadó:
Bp. IX., Ráday u. 32., I. em. 3.




Globalizáció a reformációtól napjainkig

Duray Miklós

Az ellenreformáció különböző hőfokon a Türelmi rendelet 1781. októberi megjelenéséig tartott. Eközben azonban a globális és a lokális közötti küzdelem átalakult. Az ellenreformáció ugyan elmérgesedett a birodalomban a német választófejedelmek által ellenőrzött területek kivételével, de megmaradt a birodalmi keretek között. A magyarországi ellenreformáció kiemelkedő alakja Pázmány Péter lett, akit mai szóhasználattal „bársonyos ellenreformátornak” vagy „rekatolizálónak” nevezhetnénk. Eszköze nem az erőszak volt, hanem a szó ereje. Belső hajtóereje pedig a magyar történelmi államiság visszaállítására való törekvés volt – az Oszmán Birodalom által elfoglalt magyarországi területek visszahódítása. Meggyőződéssel vallotta, hogy ezt csak a Habsburg-szövetségben lehet elérni és ehhez egyhitűvé, azaz katolikussá kell tenni Magyarországot. Ezért ő honosította meg a római katolikus liturgiában a magyar nyelv használatát és adott ki szláv nyelvű miserendet. Fontos hozzátenni, hogy egyáltalán nem zavarta őt, hogy Erdély fejedelmei protestánsok voltak, a magyar önállóság őrzőinek tekintette őket. Pázmány tehát nem volt globalista, ellentétben a bécsi udvarhoz kötődő ellenreformátorokkal. Birodalmi szemszögből nézve Pázmány regionalista volt. A Pázmány halála utáni időszakot azonban csak a Habsburg globalizmus szempontjából értelmezhetjük. A magyar kálvinisták azonban Pázmányt kereken és kivétel nélkül elutasítják.
A Habsburg-házi uralkodók számára az ellenreformáció más célt szolgált: a birodalom belső abszolutisztikus egységének megteremtését. Egy soha vissza nem térő alkalmat Magyarország bedarálására, amit Habsburg birodalmi globalizmusnak nevezhetünk.
Ennek meghatározó része a Kollonich-jelenség volt, amit az a Kollonich Lipót testesített meg, aki az 1670-es évek elejétől katolikus főpapi tisztségei mellett birodalmilag meghatározott hóhéri szerepet töltött be Magyarországon. Az 1673–1674-ben megrendezett pozsonyi vésztörvényszék elé protestáns lelkészeket és tanítókat idéztetett be, összességében csaknem nyolcszáz személyt, még a török hódoltsági területekről is. A megjelenteket mind elítélték, ha nem léptek át a római katolikus egyház kötelékébe. Felelősségre vonásuk oka azonban nem csupán a hitvallásuk volt, hanem annak a gyanúja is, hogy összeköttetésben álltak a Frangepán–Zrínyi–Nádasdy-féle, korábban Wesselényi Miklós nevével fémjelzett állítólagos összeesküvéssel – ezek szerint a protestantizmus egyet jelentett a magyar államiság melletti elkötelezettséggel is. A három magyar főméltóságot halálra ítélték és kivégezték, Wesselényit csak azért nem, mert idejekorán elköltözött az élők világából. Az ügy összefüggött az 1664-es, magyar szempontból hátrányos Habsburg–török vasvári békeszerződéssel, tehát a bécsi, császári politikával szemben fogalmazódott meg a magyarok véleménye, felekezettől függetlenül, de ehhez célszerűen lehetett társítani az ellenreformációt. Ugyanakkor kétségbe vonhatatlan, hogy a magyarországi ellenreformáció valódi alapját a birodalmon belüli globalizáció adta, ami a magyar államiság felszámolására is irányult és ebben felekezetileg nem különböztette meg a császári hatalom a magyarokat.
Ez rövidesen kiderült, éppen Kollonich Lipótnak a magyar alkotmányosság eltörlésére irányuló tervéből. II. Rákóczi Ferenc, akinek gyámjául éppen Kollonichot nevezte ki a császár, visszaemlékezésében említi, hogy Kollonich többször utalt arra „én Magyarországot előbb rabbá teszem, aztán koldussá, végre katolikussá”. A katolikust akár úgy is lehetne értelmezni, hogy „németté”, mert Kollonich 1689-ben megalkotta A Magyar Királyság berendezése – Einrichtungswerk des Königreichs Hungarn c. tervezetét, amely gyakorlatilag felszámolta volna a magyar államiságot, kiiktatta volna az országgyűlést és bevezette volna a központi, hivatalnoki kormányzást. Tervéhez azonban nem talált magyar együttműködőt, még a római katolikus egyház részéről sem. Ezt a marxista történészek úgy magyarázzák, hogy Kollonich az általa indítványozott modernizációval ütközött a magyar rendiséggel, holott ez a magyar állami tudat alapján jelentett ellenállást a császári udvarral szemben.
Kollonich sajátos jelensége volt korának és a térségnek: gyűlöletes volt a protestánsokkal szemben, a magyar történelmi államisággal szemben, a némettől eltérő nemzeti nyelvekkel szemben, megengedő volt azonban azon görögkatolikusok irányában, akik a nemzeti nyelv helyet hajlandók voltak a latin nyelvet használni, barátságos volt mindazokkal szemben, akik a német nyelvet helyezték előtérbe és elfogadták a bécsi kancellária fennhatóságát. Röviden összefoglalva: birodalmi globalista volt, de egyúttal előhírnöke volt a fasizmusnak.
A kollonichi műnek sajátos folytatója volt II. József, akit ugyan felvilágosult uralkodóként tartanak nyilván, de ennek csupán a türelmi rendelete a tanúbizonysága, ami nem biztos, hogy őszinte volt, hiszen egy abszolutista gyökereken nevelkedett uralkodó egyetlen lépését sem lehet függetlennek tekinteni. Ő is a birodalmi globalizmus megszállottja volt és Kollonichéhoz hasonló magyarellenessége miatt nem mosható le róla a prefasizmus gyanúja. A magyarok egyetlen védekezési eszköze ezzel szemben a kőkemény nemesi konzervativizmus maradt, ami azonban a magyar modernitás kibontakozása szempontjából okozott súlyos gondokat, s aminek még a 20. században is fellehetők a nyomai.

Olvassa végig a legújabb Magyar Fórumban!