A Művelt Tájékozott Emberért Alapítvány

1464 Budapest, Pf. 1578
+36-1-781-3236
info@magyarforum.hu


MEGJELENT

a MAGYAR FÓRUM

XXIX. évfolyamának 47. száma.





Dr. Rétvári Bence:
Nincs szükség külső szereplők irányítására

Dr. Gyuricza Csaba:
Migráció és tudásexport

Csapó Endre:
Közép-Európa nem volt, hanem lesz

Dr. Hidán Csaba:
Ez élethalálharc


Találjunk egymásra, legyen előfizetőnk!

Heti Magyar Fórum előfizetési díja:
3211 Ft / negyedév.

Havi Magyar Fórum előfizetési díja:
1470 Ft / negyedév.


Tel.: +36-1-781-3236

Levélcím: 1464 Budapest, Pf. 1578.

Kiadó:
Bp. IX., Ráday u. 32., I. em. 3.




Két Bartók arckép

Dr. Kiss Lajos

Muzsikád népből fölzengő hangok forradalma – Illyés Gyula Bartók-ja és Balázs Béla Bartók Bélá-ja ezt közli erős plasztikus szavakkal. Mindkét portré tökéletes elemzése-jellemzése a muzsikusnak. Bartók és Kodály új irányt szabott a komolyzenének: a nép komolyságát, életgondjuk komolyságát szólaltatták meg a muzsika nyelvén. A népet forrásnak tekintették. Baj-ékes dalaikat nem kívánták keverni a könnyű múzsa változataival. De mesteri továbbgondolásukat lehetségesnek tekintették. Ezt nevezték: tiszta forrásból merítésnek.
Illyés Gyula és Balázs Béla két versét állítom egymás mellé. Bartókot festi mindkettő. Külső és belső megvilágításban. Balázsé, tökéletes karakterrajz. De olyanféleképpen, hogy nép és muzsikusa sziámi összeforrottságát varázsolja elénk. A nép a bánya, a belőle merített művészi elemeket a zenész tovább építette. Új arculatúvá, felemelve, ám a lényeget érintetlenül hagyva. A Bartók életmű lelke szerint magyar. Külső eszközeit tekintve látszat-idegen. Veleje-mondandója a mély magyarság jaj- és örömhangja. Ezt a bravúros „képletet” bontja ki Balázs Béla verse. Parasztság és zenésze sziámi sorsútját. Nem szélességben és kiterjedésben vizsgálja Bartók muzsikájának hatását. A koncentrált képben, amit elénk állít, mégis benne van, megrajzolódik az a szűk kör (korai időszakról van szó), ameddig ez az eredeti muzsika hatással van. Balázs Béla Bartók portréja közelnézeti. Szövegkönyv írója volt. Munkatársa. A kékszakállú herceg vára és A fából faragott királyfi meséjét Balázs fantáziája teremtette. Ő valóban tudta-érezte, hogy Bartók mit adott hozzá. Famulus volt. Vegykonyha ismerő. A versben a zenésznek feltett kérdéseket a beavatott fogalmazza meg. „Mi fáj neked?”

Arkangyal gyermekarc, kérlelhetetlen.
Támadó éles éle mintha késsel
volna hasítva…
Mint kivont pengét hordod magadat.
Miért haragszol?
Bús föld alól dübörgő lázadás.
Vad fájdalom, sikoltó fájdalom.
Ki bántott téged?
Hegedűid vágnak, döfnek kürtjeid.
Karvalykarmokkal csapsz a zongorába.
Mit énekelsz?
Fáj, hogy nem értik ezt a fájdalmat?
És szenvedésed nem szenvedhetik?
Veled mi történt?
Én tudom, mert én láttalak keresni.
És nem találtál.
S melyet találtál, megtalált az téged,
A paraszt bánat elnémított kínja.
Most belőled süvít a bennük fojtott
lázadó kín…

Ez a genezise a Bartók magatartásnak, a Bartók muzsika keletkezésének. A szemtanú, a munkatárs így látta. A másik vers, az Illyés Gyuláé tágabb összefüggésben vizsgálja a bartóki hatást. Itt okkal feltehető a kérdés, hogy Illyés hozzáfér-e Bartók zenéjének esztétikumához, vagy csak annak társadalmi vonatkozásait képes érinteni. A költő önéletírásából tudjuk, hogy énektanára a botfülűek csoportjába állította. Énekkari szereplésre nem volt alkalmas. Tanulmányaim során bizonyítékot találtam arra, hogy a botfülűség nem feltétlen a muzsika befogadásának képtelensége. Illyés Petőfi könyvéből tudtam meg, hogy nagy költőnk sem volt képes tisztán énekelni. És mégis, a vers zeneiségéhez mind Petőfinek, mind Illyésnek volt rátermettsége. A muzsika és a verszene rokon jelenségek. Jóllehet, léteznek és zengenek egymástól függetlenül is, ám aki az egyiket bírja, legbévül, a másikra is fogékony lehet. Hallja, de nem tudja a másikat. A füle bot, de a lelke csupa fül. Illyés ehhez a különös hallásúak csoportjához tartozott. És külön, éles ésszel is befogadta a muzsikát. Mert ilyen is van. A jól vágó ész sokszor kiegészítheti, fölerősítheti a bágyatag érzékeket.
Bízvást mondhatjuk, hogy Illyés Bartók-jának létezik egy esztétikai, zenei, élvezeti hatásokat is közvetítő rétege. És egy másik, éppoly erős: a Bartók muzsika forradalmi. A néplélek-szikra fel-felizzása, amit az Illyés vers lángra lobbant. Egyszerre öröm hangú és vádirat hangú. Diktatúra idején íródott. A verset olvasva ezt jó tudni, hogy kinyissa sokszirmú mondandóját. A harmincas évek végén megírja A kacsalábon forgó vár című nagy terjedelmű versét. Bemutatja a kettészakadt magyar társadalmat. A „fentiek” urizálnak, élelemmel táplálja a „hasznuk-nincs”, fölösleges embereket. Jelentés ez a mű – ahogy a költő írja – egy történet előtti korszakról. A fordulat éve után, a negyvenes évek végén, Illyés nem fordult a sürgetett-erőltetett irányba. Verseiből kihangzott a félrevert harangszó. Mára éles szavainak élei megkoptak. De abban az időben csontig hatoltak. 1951-ben a magyar írók I. kongresszusán felolvasta Az építőkhöz című versét. Ezzel mintegy kesztyűt dobott a hatalomnak. „Leomlanak bálványok, trónok, égi-földi szentek, de nem amit a munka megteremtett” – ezek a befejező sorok. A kongresszuson jelen volt a művelődési miniszter, Révai József is. Kemény szavú, éles eszű vitatkozónak tartották. Ám csorba ez az élesség, mivel nem volt eredeti. Valamely világi dogma apologétája, nem tekinthető – komolyan megítélve – valóban okosnak. Hiányzik belőle a zárt dogma falainak lerombolás-igénye. Az, amit Ady így sürget:

Az embered, ha nem ma-ember,
Kapjon új s új lovat.
A nagy Nyíl kilövi alóla
Kegyelmed egy-egy szép lovát,
De ültesd szebb lóra az embert,
Hadd vágtasson tovább.
(Ady: Új s új lovat)

A kongresszuson felszólalt Révai József is. Az építőkhöz című verset megdicsérte. Aztán visszavonta ezt a dicséretet azzal, hogy kétségbe vonta a költő őszinteségét. „De felelet-e ez a vers. Igen is, nem is!... A baj az, úgy hiszem, hogy Illyésnél valóban van valami kettős kötöttség. Az egyik: kötöttség bizonyos barátokhoz, akiktől nem tud megválni, (Németh László) annak ellenére, hogy ezek a barátok a szocializmust építő népnek hátat fordítottak… Volt és még van is Illyés-probléma a magyar irodalomban.”
Illyés megértette, hogy itt már nem Illyés ügyről van szó. Révai a teljes azonosulást követeli. A katonai egyszerre lépést. A külön gondolat száműzését. Ne barátkozzék régi barátaival, ha azok nem hajlandók csatlakozni a kötelező „világnézethez”. Hogy te ki vagy, nem határozhatod meg. Hűség kérdése és nem kvalitás ügy. A Bartók vers tiltakozás effajta személyiségkiürítés ellen. Az ember intellektuális és erkölcsi önállóság által valaki.
A nagy zenész magatartása példaszerű. Kívánatos. Az alkotó az ő emelkedőjén haladjon. Bartók művét a népből vett anyaggal kezdi építeni. De nem reked meg annak elemeinél. Megemeli azokat azáltal, hogy a modern zenei komponálás lelkévé teszi. A parasztdal az alkotás második fázisában, a bartóki feldolgozásban kiadja rejtett értékeit. A világhoz is szóló többletét. Szintézis teremtődik a megmunkálásban. E muzsika némely darabja szokatlannak tetszik. Meg kell tanulni befogadni. A küzdelmes átélés bére, a megtalált szépség.
Illyés Bartók-jában már megkülönböztetődik a „nekik” és a „nekünk” eltérő befogadói érzület. A versben a földre hullt pohár és a fűrész foga közé szorult reszelő hangzavara sértheti a felszín-melódiák kedvelőit. Az álnyugalom a belenyugvás kétes állapota. „…Ne legyen béke, ne legyen derű… a fennen finom, elzárt zeneteremben, míg nincs a jaj-sötét szívekben.” A zenével világébresztőt kell előidézni. A veszély nem lokális. Az ember jót akarva is teszi a rosszat. A helyzet immár apokaliptikus.

Mert olyanokat éltünk meg, amire
ma sincs ige.
Picasso kétorrú hajadonai
hatlábú ménjei
tudták volna csak eljajongani,
vágtatva kinyeríteni,
amit mi elviseltünk, emberek,
amit nem érthet, aki nem érte meg,
amire nincs szó s tán nem is lehet már
csak zene, zene, zene, olyan mint a tietek
példamutató nagy ikerpár…
(Illyés Gyula: Bartók)

Tömören így mutatja be a költő a zeneszerzőt: „Szikár, szigorú zenész, hű magyar – mint annyi társad közt – <<hírhedett>>.” Neves írótól hallottam: Ady és Bartók „megtervezetten” művész arcúnak tetszenek. Képük, szellemük anyagi lenyomata. Benső életüket nem tudták volna elrejteni. Különös, de igaz, hogy Bartók finom vonásai ötvöződnek egyfajta szigorúság-jegyekkel. Muzsikájában ez tömörség és pontosság formában jelenik meg. Szűkszavúsága nem mondandó hiány. A lényeges közlendő kiemelése. A kurtán előadott velős közlendő néha pőrének hat. A jó figyelem jó mérlege, mutatja a minőséget. A Bartók-gondolkodás mérnöki is. A művészi fantáziát jó úton tartó. Ritka alkotó karakter. Illyés Bartók-ja a Bartók-magatartás bemutatása. Annak bizonyítása, hogy a muzsika nem csupán a művészileg kevert hangok szépsége. Vallomás az életről, a kezünkben tartott világról is. Több emberre hat bármely más művészetnél. A zene hatalmas serkentő erő. Illyés így szól hatalmáról: „…muzsikád ujjaival tapintva lelkünk, mind odatapintasz, ahol a baj.”
Külön szépsége az Illyés versnek, hogy kora társadalmának jégzajlása között élve, bölcseleti aforizmákban összegzi mondandója eszme-magját. A jól felismerhető intés-szavakat. „Mert növeli, ki elfödi a bajt.” Vagy: „…ki szépen kimondja a rettenetet, azzal fel is oldja.” A Bartók vers ébresztő zengésű: a cselekvés korszakába érkeztünk. A kifogyott moralitás helyére törjön be a zene moralitása. A mély katarzis, akár a csoda, ritka. De jó ígéretű lehet.