A Művelt Tájékozott Emberért Alapítvány

1464 Budapest, Pf. 1578
+36-1-781-3236
info@magyarforum.hu


MEGJELENT

a MAGYAR FÓRUM

XXIX. évfolyamának 50. száma.






Találjunk egymásra, legyen előfizetőnk!

Heti Magyar Fórum előfizetési díja:
3211 Ft / negyedév.

Havi Magyar Fórum előfizetési díja:
1470 Ft / negyedév.


Tel.: +36-1-781-3236

Levélcím: 1464 Budapest, Pf. 1578.

Kiadó:
Bp. IX., Ráday u. 32., I. em. 3.




Védett férfiak?

Kiss István Béla

A magyarországi kormánypártok és ellenzék viszonyát tekintve nem egyszer kellett megállapítanunk, hogy egyre jobban durvul a közélet. A 2006-os balliberális (ál-bal, ál-liberális) rendőrterror után ezt már kénytelenek voltunk nemcsak a hangnemre vonatkoztatni.  Hazabeszélés nélkül állíthatjuk, hogy a verbális és a tettleges durvaság, erőszak zömmel nem a mi politikai táborunk számlájára írható, a keresztény-konzervatív világnézetnek úgy tűnik, ennyi hozadéka azért mindenképpen van.
                        Néha szinte úgy tűnt, hogy hazánk élen jár ebben a sajnálatos tendenciában, különösen választási kampány idején, pedig az összes posztszovjet országban alapvetően posztkommunisták és antikommunisták antagonisztikus ellentétei feszültek egymásnak, kormánypárt és ellenzék felállásban. (Igaz, nálunk legalább senki nem rabolta el a köztársasági elnök fiát, mint Szlovákiában, és nem voltak a posztkommunista titkosrendőrség által felheccelt súlyos etnikai összetűzések, mint Marosvásárhelyen, vagy hasonló indíttatású bányászjárás, bányászrandalírozás, mint Bukarestben.) Sokáig azt hittük, nem is éppen alaptalanul, hogy itt elsősorban ’56 vérbefojtása volt az, ami külön feszültségkeltő tényezőként működött, hiszen tudjuk a pszichológiából, hogy az áldozat mindig könnyebben megbocsát, mint a tettes, akinek igazolnia kell a maga gaztettét, brutalitását önmaga és a világ előtt azzal, hogy az áldozat „rászolgált”, „megérdemelte” azt, amit kapott.
                        Mára már világossá vált, hogy az ocsmány, gyűlölködő közbeszédhez nincs szükség véres konfliktusok emlékére, a bal/ neoliberális média, véleményvezérek, megmondó emberek ezt világszerte bármikor megengedik (mert egyelőre megengedhetik) maguknak, főleg, ha a politikai helyzet nem úgy alakul, ahogy ők szeretnék, ahogy ők kiszámították. Elég az amerikai elnökválasztás eredménye miatt kitört neoliberális hisztériára utalnunk, de tudjuk, hogy Düsseldorfban a „farsang farka” kapcsán rendezett ünnepségen Schulz elvtárs… dárdájának hívei nem kímélték a német belpolitikai életet, személyesen „Mutti Merkelt” sem.
                        Nem állíthatjuk persze, hogy az a fennkölt retorika, amit indulatkitörés címén produkált a Simicska család, előzmények nélkül való. De akár voltak a házuk előtt lesifotósok akár nem (ki melyik médiát fogyasztja, annak hisz), talán mégiscsak meg kellett volna gondolniuk, hogy ezek az „erőteljes” kifejezések, amelyeket alkalmaznak, milyen akusztikájúak nálunk, főleg annak a nemzedéknek a számára, amely még személyesen megélte az ÁVH-s kínzásokat, a szadista pribékek, aljaemberek gátlástalan tombolását. Akik, ha élnek, nyilván kiemelt nyugdíjat élveznek, ha nem, akkor viszont még az unokáiknak is jut az élvezetből. De hát hadd „élvezzék a jövedelmet” (Tamási Áron Ábelével szólva), ha viszont valaki embertársa nemi szervének milliméterenkénti levágásáról jelenti ki, mennyire tudná élvezni, akkor nem biztos, hogy mentség lehet rá, hogy „ő még nem élt abban a korban, nem tudja, mit beszél”. Amikor egy ÁVH-s tiszt (hölgy), akinek a nevét meg is találhatta egy időben a Terror Háza Múzeum látogatója, üvegszilánkokat működtetett milliméterenként vagy legalább is apránként hasonló összefüggésben, és bizonyára élvezte is a látványos hatást.
                        Igaz, sejthettük volna, hogy amikor ellenzéki tüntetésen a miniszterelnököt ábrázoló gipszkarton szobor fejét rugdossák, vagy Paizs Miklós („Sickratman”) proponálja az élve megnyúzását, míg másoknak hasonló szívderítő sorsot szán (többek között Lovas Istvánnak a kibelezést, a Magyar Nemzet akkori munkatársainak a fejbe rugdosást), akkor ez az egész eldurvulás, gyűlölethullám nem fog itt megállni, hanem követőkre, folytatókra talál. Vagy az ilyesmik is csak „stílusgyakorlatok” voltak, mint a MoMós Mécs Jánostól a vidéki emberek iránt érzett zsigeri gyűlöletének és megvetésének a leírása? Még a „szelídebb” megnyilvánulások közé tartoznak azok, amelyek „csupán” a kormányfő likvidálását tartanák kívánatosnak.
                       Megjegyzendő és örvendetes (bár nem tudom, a feministáknak mi a véleményük erről), hogy az ellenzéki politikus hölgyek soha nem szálltak be ilyen undorító gyűlöletkampányba, és többen szeretjük azt gondolni, hogy ez nem a politikai életben való alulreprezentáltságuknak (kevesebben vannak, mint a férfiak), hanem a konzervatív értelemben megélt nemi szerepüknek tulajdonítható.  De hát a férfiaknak, legalábbis egyeseknek szabad? Ha a balliberális táborhoz tartoznak, akkor mindenféle ordas disznóságért, „bundás indulataik” szabadjára engedéséért immunitást élveznek? És a velük egy táborba tartozó „harcostársaiknak” sem jut eszébe, hogy ez a retorika nemcsak gusztustalan és aljas, hanem olyannyira kontraproduktív is, hogy el kell határolódni tőle? (Nem csupán egy-két ellenzéki politológusnak.) Ennyi szadista ellenzéki választópolgár volna Magyarországon, akinek a szavazatát ilyen „tökös” kiállással lehet megszerezni? Nincsenek jóval többen köztük is azok, akiknek ez a csőcselék frazeológia inkább elriasztó, visszataszító??
            Bizonyára többen csodálkoznak azon is, hogy a politikai világnézetét és értékrendjét száznyolcvan fokos fordulttal eláruló Magyar Nemzet és Hír tv Simicskához hű munkatársai bírják még a bűzt (persze, a pénznek nincs szaga, de a penetráns megnyilvánulásoknak azért van), és nincsenek torkig a maguk pragmatikus életstratégiájával. Mostanában ugyan úgy hírlik, hogy a tulajdonos Jobbik mellett való kiállása a Hír tv-ben kissé borzolja a kedélyeket. De hát mire számíthattak azok után, hogy a mértékadó balliberális (volt SZDSZ-es vagy SZDSZ közeli) figurák, élükön Heller Ágnessel, kiadták a jelszót: az ördöggel is szövetkezni kell az „Orbán-diktatúra” ellen! Nem még a Jobbikkal, melynek alapítóiról Csurka István, aki legjobban ismerte őket, már a párt megalakulása idején megírta (sajnos, kevesen olvasták), hogy a balliberális akaratnak megfelelően jártak el.
            Igaz, Simicska gazda megmentette a csapatát attól, hogy „mocskos Hír tv!”-t kiabálva bármelyiküket inzultálják egy tüntetésen. Persze, hogy mennyire érezhetik most tisztának magukat, arról a közvéleményt és a saját lelkiismeretüket is érdemes (lenne) megkérdezniük. Megmentette a Magyar Nemzetes munkatársakat is attól, hogy fejberugdosástól kelljen félniük, ha ugyan féltek egyáltalán. Legfeljebb attól nem óvta meg őket, hogy most abban a táborban kelljen lubickolniuk, amelynek egyik prominense ilyen barátságosan nyilatkozott róluk. No, de hát ők is csak közszereplők, akiknek nem szabd túl érzékenynek lenniük. Még „honunk szebb lelkű asszonyai” is (Széchenyivel szólva) ezekben a szellemi műhelyekben föltehetően így gondolkodnak. Különben is csak a szájuk jár ezeknek a kemény embereknek, nem fogják ők fenyegetéseiket tettre váltani.  A világ közvéleménye sem ítéli el őket, ők védett helyzetben vannak, megszokták, megszoktuk tőlük, akár a kettős mércét. A felháborodás csak akkor indokolt, ha a velük szemben álló táborból nem tud valaki uralkodni az indulatain, és az ilyen útszéli kiszólásoknak akár csak a töredékét produkálja.
            Mégis, hát meg kell szoknunk mindezt, valóban, végérvényesen? Különben is, „amelyik kutya ugat, az nem harap?” Ebben a keménykedőket illetőleg sem a múltjukat, sem a jelenüket alapul véve nem lennék olyan biztos. Ami pedig a jövőt illeti… az sem éppen ragyogó perspektíva, ha megszokjuk ezt a közbeszédet, mert súlytalan. Mindenki mocskolódhat, gyűlölködhet a világba, vagy legalábbis a védettek. Úgysem lesz belőle semmi baj.
            De kérdezhetjük: vajon csakugyan errefelé tart a világ? Mert van ám az öncélú durváskodásnál rosszabb is.