A Művelt Tájékozott Emberért Alapítvány

1464 Budapest, Pf. 1578
+36-1-781-3236
info@magyarforum.hu


MEGJELENT

a MAGYAR FÓRUM

XXIX. évfolyamának 50. száma.






Találjunk egymásra, legyen előfizetőnk!

Heti Magyar Fórum előfizetési díja:
3211 Ft / negyedév.

Havi Magyar Fórum előfizetési díja:
1470 Ft / negyedév.


Tel.: +36-1-781-3236

Levélcím: 1464 Budapest, Pf. 1578.

Kiadó:
Bp. IX., Ráday u. 32., I. em. 3.




Különleges kiváltság, hogy másfél évtizedig Fradi-játékos lehettem

A zöld-fehérek legendás balszélsője Budapest díszpolgára lett

Az Aranycsapat színeiben, kevéssel a balul sikerült svájci világbajnokság után debütált a válogatottban, ahonnan aztán több mint tíz éven át kirobbanthatatlan volt. De ugyanúgy nélkülözhetetlen játékosa volt klubcsapatának is, a máig egyetlen magyar vonatkozású nemzetközi kupagyőzelmet az ő góljával szerezte meg a Ferencváros. A közelmúltban Budapest díszpolgári címét is megkapta, s bár már túl van a nyolcadik ikszen, még aktív életet él, imádott csapata szereplését is naprakészen követi. Sportrovatunk vendége a magyar labdarúgás élő legendája, a Ferencváros és a magyar válogatott korábbi kitűnő balszélsője, Dr. Fenyvesi Máté, akivel pályafutása felidézése mellett a fradizmus lényegéről, állatorvosi pályájáról és napjaink Fradijáról is szót váltottunk.

– Díszpolgári címéhez szeretettel gratulálunk! Hogyan értesült az elismerésről és több magas rangú állami kitüntetés után mit jelent önnek ez a cím?
– Telefonon és hivatalos levélben is megkerestek a Főpolgármesteri Hivatalból, tudatva velem, hogy felterjesztettek a díszpolgári címre és el is nyertem azt. Természetesen nagyon nagy boldogsággal töltött el a felterjesztésem, hiszen a főváros ezzel az egész életpályámat ismerte el.
– Akkortájt amikor 1953-ban odaszerződött, Budapesti Kinizsinek hívták a Ferencvárost. Hogyan fogadták, és könnyen be tudott-e illeszkedni a leghíresebb magyar focicsapatba?
– Különleges volt a helyzet, mert sikerült szinte azonnal stabil csapattaggá válnom. Ennek oka az volt, hogy hiányposztra, a balszélsőre igazoltak le, s így rögtön meg is kaptam a lehetőséget. Talán mondanom sem kell, igyekeztem nagyon megfelelni az elvárásoknak. Nagy szerencsém is volt, ugyanis az akkori otthonom közelében lakott a korábbi legendás Fradi-játékos, Gyetvai László. Gyakran találkoztunk. Ő is balszélső volt, aki néhány évvel korábban visszavonult, ennek ellenére bizonyos értelemben az utódjaként is tekintett rám. Ebből elképesztően sokat profitáltam, mert Gyetvai mindent elmondott nekem, a Bács-Kiskun megyei fiatalembernek, hogy mit is jelent Fradi-játékosnak lenni.
– Ez nagyon érdekes! Kérem, mesélje el, mire vértezte fel önt Gyetvai László? Milyen elvárások voltak akkoriban egy Fradi-labdarúgó előtt?
– Gyetvai László, ahogyan mindenki más is a kortársai közül, ízig-vérig fradista volt. Elmondta, hogy a Fradiban játszani – még ha akkor Kinizsinek hívták is éppen – különleges ajándéka a sorsnak, és nagyon fontos, hogy mindig így tekintsek erre a helyzetre. Ez erkölcsöt és morált is jelentett, tehát a hétköznapokban is úgy kellett élni, ahogyan az egy fradistához illő. Arra is kaptam számos instrukciót, hogy a pályán hogyan oldjam meg a feladataimat. Kiemelte, hogy a Ferencvárosnak mindig, minden meccsen támadnia kell, irányítania a játékot. Így aztán amikor csak lehet, mindig előre játsszak, előre induljak a labdával, ne visszafelé. A legfontosabb azonban talán az volt, hogy mit vár el a közönség a játékosoktól. Gyetvai erre a következőket mondta: a Fradiban lehet rosszul játszani. Még azért sem bánt a közönség, ha elpuskázol egy nagy gólhelyzetet, ám ha csak egyszer is lazsálsz, álldogálsz a pályán, és nem teszed ki a szíved-lelked a csapat sikeréért, azt nem bocsátja meg a nézősereg. Nyilván eredetileg sem az volt az elképzelésem, hogy végiglógjam a meccseket, ám ezek után amíg csak levegőhöz jutottam, én futottam, küzdöttem, erőmhöz mérten. Igyekeztem komolyan venni minden jóindulatú intelmet, figyelemfelhívást. És Gyetvai Lászlónak igaza is lett: a ferencvárosi közönség valóban elfogadott, megszeretett, ami csodálatos érzés volt.
– Számos sikert ért el a zöld-fehérekkel. Van-e olyan győzelem, gól, amelyet valamiért különleges élményként őriz magában?
– 1953 és 1969 között játszottam a Fradiban, így egyfelől természetes, hogy nagyon sok emlékezetes mérkőzést őrzök magamban, ugyanakkor éppen ezért nem könnyű egyet-kettőt kiemelni. Ennek ellenére tudok mondani olyan győzelmet, sikert és gólt is, ami igazán különleges számomra. Salgótarjánban játszottunk 1963 tavaszán az utolsó bajnoki fordulóban, ahol számunkra csak a győzelem volt elfogadható eredmény. Sikerült 3:0-ra nyernünk, és az én két gólom mellett az akkor jobbszélsőként játszó öcsém, Fenyvesi József rúgta a harmadikat. Ezzel nyertünk sok év után ismét bajnoki aranyérmet. Úgyszintén felejthetetlen az 1964–65-ös szezon, amikor a Vásárvárosok Kupájában (VVK) meneteltünk. A döntőt a világhírű Juventus ellen vívhattuk, és az 1:0-ra megnyert mérkőzés egyetlen gólját én szereztem, amellyel elhódítottuk a kupát. Ez mindmáig az egyetlen magyar győzelem a nemzetközi kupaporondon. Ezek mellett is számos emlékezetes mérkőzést játszhattam a zöld-fehérek balszélsőjeként, de már önmagában az is egy nagy élmény, és különleges kiváltság, hogy másfél évtizeden át meghatározó játékosa lehettem a legnépszerűbb magyar csapatnak.
– Nem csupán a Ferencvárosban volt hosszú ideig oszlopos tag, de 1954 őszén a válogatottba is meghívást kapott. Melyek a legnagyszerűbb emlékei nemzeti szerelésben?
– Annak ellenére, hogy az áttörés, az igazi nagy siker sajnos nem jött össze, még sincs okom az elégedetlenségre a válogatott kapcsán sem. 76-szor léphettem pályára címeres mezben, két világbajnokságon és egy Európa-bajnokságon képviselhettem a hazámat, utóbbin bronzérmet szereztünk, ami mindmáig a legeredményesebb Eb-szereplése a magyar válogatottnak. Játszhattam együtt Puskással, Kocsissal, Hidegkutival, Grosiccsal és az Aranycsapat többi klasszisával. Majd később éveken keresztül tagja lehettem a Sándor–Göröcs–Albert–Tichy–Fenyvesi támadóötösnek is.
– Ez a támadósor az egyik leghíresebb a magyar futballtörténelemben. A játékosok nagyszerű képességein túl mi tette különlegessé ezt az ötöst?
– Az egymás iránti tisztelet, megbecsülés, és az, hogy mindannyian nagyon akartunk győzni. Néha talán még túlontúl is akartuk a sikert, ami görcsössé tett bennünket. De összességében azt hiszem, méltán emlegetik még ma is ezt a csatársort.
– Pályafutása különlegessége, hogy annak végén nem maradt a futballban, hanem civil foglalkozást választott, állatorvos lett. Ez tudatos választás volt?
– Olyannyira tudatos választás volt, hogy kicsi gyermekkoromtól fogva állatorvos szerettem volna lenni. Egyértelműen ez volt a futballpályán kívüli álmom. Ennyi év távlatából is el kell mondani: abban, hogy ez összejött, nagyon nagy szerepe van gyermekkori barátomnak, Kerekes Józsinak. Józsi is ugyanúgy állatorvosnak készült, mint én, és évfolyamtársak lettünk az egyetemen. Mondanom sem kell, az élsportolói lét miatt nem tudtam minden előadáson és gyakorlati foglalkozáson jelen lenni, hiszen az edzőtáborok, a meccsek és az utazás sok időt elvett. Józsi volt az, aki mindig jegyzetelt helyettem is, sőt nagyon sokszor megmutatta gyakorlatban is azt, amit tanultak. Neki is köszönhető, hogy valóra vált a gyermekkori álmom és állatorvos lettem. Ez lett aztán a fő foglalkozásom, egészen a nyugdíjazásomig állatorvosként dolgoztam.
– Mit szól napjaink Fradijához, és a csapaton belül a jelenlegi, kései utódjához, a nigeri válogatott Amadou Moutarihoz?
– Az szomorúsággal töltött el, hogy kiestünk az Európa Ligából, főleg, hogy a dán csapat ellen kifejezetten mutatós első félidőt produkált itthon a csapat. Aztán a kiállítás megpecsételte a sorsunkat, és onnantól sajnos sima volt a párharc… Ennek ellenére erősnek, jónak érzem a csapatot, szerintem ebben a bajnokságban már beleszólunk majd az aranyéremért folyó küzdelembe. Ami a jelenlegi utódomat, Moutarit illeti, a lehető legjobbkor kérdezi, a Mezőkövesd elleni két góljával és remek játékával talán eddigi legjobb teljesítményét nyújtotta a nigeri játékos. Gyors, ügyes, képzett futballistának látom őt, nem véletlenül tagja hazája válogatottjának is. Törekedni kell, hogy még jobban a csapat javára tudjuk fordítani a képességeit. Visszatérve még a csapatra, jó volna újra formába hozni Böde Danit, aki kitűnő és a magyar átlagot messze meghaladóan gólerős játékos. A legfontosabbnak azonban azt tartom, hogy javuljon az idegenbeli mérleg, hiszen örök igazság, hogy bármilyen jól szerepel is egy csapat odahaza, bajnok csak abból lehet, aki vendégként is hozni tudja meccsei jó részét. Ha ezeket sikerül megvalósítani, akkor minden remény megvan arra, hogy a bajnokság végén megint a Ferencváros ünnepelhessen majd.
 
Kovács Attila