A Művelt Tájékozott Emberért Alapítvány

1464 Budapest, Pf. 1578
+36-1-781-3236
info@magyarforum.hu


MEGJELENT

a MAGYAR FÓRUM

XXIX. évfolyamának 47. száma.





Dr. Rétvári Bence:
Nincs szükség külső szereplők irányítására

Dr. Gyuricza Csaba:
Migráció és tudásexport

Csapó Endre:
Közép-Európa nem volt, hanem lesz

Dr. Hidán Csaba:
Ez élethalálharc


Találjunk egymásra, legyen előfizetőnk!

Heti Magyar Fórum előfizetési díja:
3211 Ft / negyedév.

Havi Magyar Fórum előfizetési díja:
1470 Ft / negyedév.


Tel.: +36-1-781-3236

Levélcím: 1464 Budapest, Pf. 1578.

Kiadó:
Bp. IX., Ráday u. 32., I. em. 3.




Szubjektív válságelemzés

Lajos László

Az egyetemes emberi történet válaszúthoz érkezett.  A Földön élő emberfiak a történelem során – a mikroközösségektől a kontinenseken átívelő birodalmakig – számos együttélési (társadalmi) formát próbáltak ki. Sajnos, itt, a harmadik évezred hajnalán leszögezhetjük, hogy egyik sem működött. Mi ennek az oka?
A Földbolygó, még így, a végletekig kiszipolyozva is képes lenne biztosítani minden rajta élő élőlénynek (növény, állat és ember egyedek) a megfelelő mennyiségű anyagi javakat. Mégis, milliók éheznek, tömegek élnek nyomorúságos körülmények között, míg egy kisebbség dőzsöl. Miért nem tudtunk olyan közösségeket teremteni, ahol az anyagi-szellemi javak úgy vannak elosztva, hogy csoport (most már cirka hétmilliárd egyedről beszélhetünk) minden tagja emberhez méltó életet élhessen? Az egyes közösségek egymás mellett éléséről nem is beszélve: nem született még olyan egymás mellett élési kísérlet, amelynek kudarca ne vezetett volna háborúhoz. Bátran kijelenthetjük, hogy, az emberi történelem alapvetően hadtörténet. A „harc egymás ellen” általános együttélési forma ezen a bolygón, jelen pillanatban is a Föld minden pontján háború dúl, ahol még nem fegyverrel, ott egyelőre más eszközökkel.
Azt gondolom, hogy az ősprobléma a hatalom, illetve annak birtoklásának kérdése. A hatalom „mérgének” függőséget okozó hatása Tolkien, „A gyűrűk ura” című művében van talán a legszebben irodalmilag ábrázolva. A mű végkövetkeztetése, hogy egy hiteles spirituális vezető (király) képes lehet olyan közösséget kovácsolni, amin belül a különböző érdekcsoportok (a regényben ez „fajokként” – tündék, emberek, törpök stb. – van ábrázolva) harmonikus együttélése biztosítva lehet.
Tolkien látomása azonban pozitív művészi utópia: ilyen lelki érettséggel bíró ember, aki ezt maradéktalanul teljesíteni tudja – azaz hatalmát szolgálatra, nem pedig uralkodásra használja, s ráadásul mindezt helyesen is teszi – nemigen volt hatalmi pozícióban az emberi történelem során. Az „egyszemélyes vezető” modell (törzsfő, király, császár, diktátor stb.) lényege, hogy van egy „isteni” objektív mérce, akihez cselekedeteinket, végső soron életvezetésünket mérhetjük, s aki hivatott eldönteni, hogy mi a jó, a szép és az igaz illetve a rossz, a rút és a hamis. A dolog működésképtelensége abban állt és áll, hogy ha nem lelkileg kész lény van ilyen hatalmi pozícióban – márpedig szinte mindig ez volt (vagy ez) a helyzet – akkor ez szükségszerűen vezet torzulásokhoz a vele járó szörnyűségekkel együtt.  Az „egyszemélyes vezetés” kísérlete – egy-két elszigetelt példát kivéve, saját történelmünkben talán Szent László, III. Béla és Corvin Mátyás érája közelítette meg ezt távolról – mindig eltorzult a kiváltságok irányába a szolgálat rovására. A hatalommal járó személyes aurakiterjesztés (dominancia az anyagi javak felett, és ami még fontosabb, dominancia a lelkek felett) mellett mindig mellékessé vált a hatalommal járó felelősség problémája.
Leszögezhetjük tehát, hogy a hatalom birtoklása szinte soha nem jár személyiségtorzulás nélkül, az ezzel járó rombolással együtt, ha nem párosul vele komoly lelki érettség.
Igaz ez a „demokrácia-kísérletre” is, ahol a hatalom szükségszerűen partikulálódik. Sajnos azonban a probléma szempontjából ez lényegtelen: a hatalom mennyiségi dózisa nem függ mérgező hatásától. A demokratikusan választott képviselő tényként kezeli kiváltságos voltát, és él, azaz visszaél vele. A demokrácia válsága abban áll, hogy a választott elit (függetlenül attól, hogy „hatalmi” vagy „ellenzéki” pozícióban van éppen) erőfeszítése arra irányul, hogy dominanciája határait feszegesse, ahelyett, hogy a közösségért munkálkodna. Jellemzően, ha a „miniszter” szót halljuk, hatalommal bíró személyre, úrra asszociálunk, holott a szó jelentése épp az ellenkezője: szolga (mely az alapeszmény ideájára utal, azaz hogy aki a DÉMOSZ által választatott, és annak érdekeit szolgálja).
Összegezve, Tolkien királyságeszménye működNE, ha lenne olyan lelkileg érett közszereplő, aki szolgálhatna objektív mérceként. A népfelség elve működNE, ha a választott elit maradéktalanul teljesítené a rábízott feladatot, a nép szolgálatát. Magyarán, nem feltétlenül a rendszerekkel van baj. Ezek szerint, az ember lenne a probléma?
Ez a tökéletlen lény mára már elérte azt a technikai szintet, hogy maradéktalanul megsemmisítsen mindent ezen a planétán, önmagát is beleértve. Ami azt illeti, ez nem csak esemény lehet, hanem folyamat is, és ez zajlik a jelen pillanatban is a mindenki által ismert módokon. Csak idő kérdése, hogy a világban tapasztalható környezeti, kulturális és morális válság mikor egészül ki széles tömegek konkrét létfenntartási válságával – és itt nem a harmadik világ országaira gondolok, ott ez sajnos már evidencia, hanem a „fejlett” országokra.  Ők napjainkban szembesülnek ezzel, a történelmileg éppen önmaguk által generált migrációs válság formájában.
A válasz ilyen egyszerű lenne? Az ember eredendően rossz, s mint ilyen, csak idő kérdése hogy mikor pusztítja el magát? Azt gondolom, a probléma ennél árnyaltabb.
 
Evidenciának tűnik tehát, hogy e bolygó értelmes lénye, az ember a vesztébe rohan. A válság jelei az élet minden területén egyre nyilvánvalóbbak, ezekre részletesen kitérni felesleges, megtették már ezt mások. A romlás folyamatosan gyorsul, most már nemcsak generációról generációra („bezzeg a mi időnkben”), hanem az adott nemzedéken belül is.
Sarkalatos probléma, hogy a Földön élő kvázi hétmilliárdos lélekszámú embertömeg korántsem nevezhető közösségnek a szó eszmei értelmében, sőt, az alsóbb struktúrák felé haladva – nemzetközösségek, egyes nemzetek – azt látjuk, hogy ugyanez a helyzet (elég csak Magyarországra gondolni). A különböző (etnikai, vallási, kulturális, politikai) érdekcsoportok csatározásai állandóak. Kulturális – vallási – gazdasági vonalon a Kelet és a Nyugat globális harca bontakozik ki a legszembetűnőbben.  Zajlik mindez a legkülönbözőbb eszközökkel: a közvetlen-közvetetett erőszaktól (itt gondolok a terrorizmusra, mely alatt értem a kétségbeesett, vallási tébolyból fakadó egyéni akciókat, illetve a „nyugati oldalon” országok technikai- hadi fölénnyel való térfoglalását és ideológiai presszúráját egyaránt, szép, mai szóval „demokráciaexport”) kezdve aktuálisan például a hidzsráig, azaz az iszlám „békés” kiterjesztéséig globális szinten.  Az egyetemes piaci versenynek nevezett tömeges elembertelenítés csak hab a tortára (elég, ha a telefonom okos).  Ráadásul ez utóbbi degenerálódás kétélű fegyverként pusztít: az egyik oldalon a szinte rabszolgaként dolgoztatott tömegek (elsősorban Ázsiában és Afrikában, de kisebb arányban mindenhol máshol) fizikai és lelki leromlása, a másik oldalon a „rabszolgatartó” szűk elitnek az állandó hatalmi harccal valamint a dőzsöléssel járó értékvesztése és torzulása.
Ebből fakadóan és emiatt a tömegek radikalizálódása világjelenség, a palesztin kamasz és a közép-európai nacionalista fiatal ellenségképe nagy vonalakban közös, legfelsőbb szinten gyakorlatilag a személyekig. Csakhogy e „lázadók” nem jutnak túl az abszolút tagadáson: a világos ellenségképpel (hogy jogos – e ez vagy sem az más kérdés) nem jár együtt előremutató, működőképes megoldási javaslat. Mindenesetre abban sok igazság van, hogy a globális politikai – gazdasági – katonai hatalom egy jól meghatározható szűk réteg kezében összpontosul, mely csoport e hatalmat rosszabbul nem is kezelhetné. Ez viszont, mint látjuk, a szélesedő társadalmi feszültségek robbanáspontját sietteti. Háború küszöbén állunk.
E háború természetesen most is folyik, de amíg jelen pillanatban csak néhány helyen vívják - vívták fegyverekkel (Szíria, Irak, Afrika egyes részei, az egyre gyakoribb erőszakos tömegtüntetések világszerte stb.), ez a folyamat jellegéből fakadóan szükségszerűen eszkalálódni fog a nagyon közeli jövőben. Csak kérdezzünk meg egy Calais-i lakost, vagy egy német átlagpolgárt, hogy miért jár folyamatosan ökölbeszorított kézzel.
Véleményem szerint mára már teljesen nyilvánvaló, hogy a fejlett nyugat „globalizáció – kísérletének” látványos kudarca előbb- utóbb nyíltszíni robbanáshoz vezet. A migrációs válság ezt csak siettetni fogja.  Miért nem működik a liberális globalizmus? A válasz egyszerű: mert nem emberi szempontok vezérlik. Mert nem szól másról, mint integrációs álca mögé bújtatott hatalom – központosításról, minél nagyobb természeti – gazdasági potenciál illetve olcsó élőerő (lélek) uralásáról. „Minden szír jöhet!”
A bábokká degradált széles tömegek, ha ezt nem is látják be (ami azt illeti, ez a rendszer pont emiatt működik, az autonóm individuum a globalizmus kakukkfiókája), egyre többen érzik, hogy valami nem stimmel.  Az egyén a rendszer kettős foglya: egyrészt általános a lelkek „befogása” (lélekdegeneráló média és elektromos szórakoztatóipar elsősorban és tudatosan a felnövekvő nemzedék „kábulatba” taszítására), másrész gazdasági függőség kialakítása (banki- és egyéb hitelek, „akciók”, általi adósságokba taszítás, hosszútávon a létfenntartás veszélyeztetésével).
A „fortélyos félelem igazgat” eszközét tehát a kapitalista, demokrácia-álcájú globalizmus ugyanúgy alkalmazza, mint a bármilyen előjelű diktatúra. Csak míg az utóbbi üzenete világosabb: itt a „Mindenhol ott vagyok, látlak, és ha nem működsz együtt, ellenség vagy, s mint ilyen, kiiktatandó” a félelemgenerálás alapja, az előbbi sokkal körmönfontabb módon oldja meg ezt. „Folyamatosan degenerálom eszközeimmel a te és gyermekeid lelkét, ezáltal fogyasztóvá torzítalak, így minden energiádat arra fordítod, hogy finanszírozhasd további fogyasztásodat, végül, ha nem tudsz fizetni, saját és gyermekeid létét hozod veszélybe”.
Az alaphelyzet tehát lesújtó, de az emberi pszichikum természete nem magyarázat önmagában az ember válságára. A könnyen sebezhető, ám eredendően nem rosszindulatú emberi individuum totális presszúrának van kitéve a mai világban. Manapság már elképesztően nehéz az önmegvalósítás, olyan lelki érettség elérése, ami nélkül egy egészségesebb, emberibb társadalom megalkotása mindig is csak álom marad. Ez még ideális körülmények között sem könnyű, és most, a minket szüntelen ingerekkel bombázó globális tömegmanipuláció éppen a legérzékenyebb pontunkat támadja: a „könnyebbik út” ígéretével kecsegtet, azaz önváltoztatás nélküli érvényesülést ígér. Tompa lélekkel is (sőt, valójában csak úgy) élvezhető érzéki örömöket kínál, valamint az erőfeszítéssel járó intellektuális – spirituális önfejlesztés helyett a tunya stagnálást reklámozza.
Ennek az ára azonban a totális függés, anyagilag is, de elsősorban lelkileg. A kábulatba taszított tömegek – az ember – válsága jelen pillanatban teljes.