A Művelt Tájékozott Emberért Alapítvány

1464 Budapest, Pf. 1578
+36-1-781-3236
info@magyarforum.hu


MEGJELENT

a MAGYAR FÓRUM

XXIX. évfolyamának 46. száma.






Találjunk egymásra, legyen előfizetőnk!

Heti Magyar Fórum előfizetési díja:
3211 Ft / negyedév.

Havi Magyar Fórum előfizetési díja:
1470 Ft / negyedév.


Tel.: +36-1-781-3236

Levélcím: 1464 Budapest, Pf. 1578.

Kiadó:
Bp. IX., Ráday u. 32., I. em. 3.




Életközepi válság

Csorja Gergely

A címben található magyartalan fogalom, az angol midlife crisis kifejezés suta fordítása. De nincs mit tenni, az elsőként Carl Gustav Jung által elemzett jelenség terminus technicusa ez lett. Az életközepi válságot elsősorban férfiaknál vizsgálták, mivel ők általában nehezebben dolgozzák fel, hogy az életük, céljaik, amit el akartak érni, az érzelmeik, gondolataik, a világhoz való viszonyulások, önismeretük egyik napról a másikra megkérdőjeleződik, méghozzá nem egy külső valaki, hanem saját maguk, legbensőbb énjük által.
A férfiak jelentős része, főleg, aki megteheti, ilyenkor látványos őrjöngésbe kezd, fiatal szeretőt akar magának, úgy akar mulatozni, mint huszonéves korában, sportkocsikat vásárol, testedzésbe kezd, fogyókúrázik, hajat festet, gazdagabbak hajat ültetnek be vagy – az alacsonyabb értelmi képességekkel rendelkezők – herét vasaltatnak.
Ugyanez a jelenség természetesen nőknél is megjelenik, de általában csendesebb, kevésbé látványos formákat ölt. Depresszió, kényszerbetegségek, alkalmi félrelépések a jellemzőbb tünetek, de nem ritka a negyvenpluszos anyuka, aki most hirtelen úgy öltözködik, úgy beszél és úgy akar mulatozni, mint a tinédzserek. Ez idézi elő a szórakozóhelyeken gyakorta tapasztalható jelenséget, hogy 3-4 középkorú, aznap több órás szépészeti beavatkozást elszenvedett nő mindenáron szeretőt akar fogni magának, ami legtöbbször már csak a számarányok miatt sem sikerül. Ilyenkor bánatukban közönségesre isszák magukat.
Ma már az életközepi válságot természetesnek, sőt a modern pszichológia által szükségesnek, a fejlődés lehetőségét magában hordozó válságjelenségnek tekintjük. Mégis, ha nem sikerül megfelelően kezelni – és általában nem sikerül – pusztító következményei lehetnek. Jellemezően a válások, családok szétesése, egymásnak okozott mély, gyógyíthatatlan lelki sérülések követik a krízis kialakulását.
Oswald Spengler, a huszadik század méltatlanul mellőzött, lekicsinyelt gondolkodója állította fel a civilizációk és az egyes ember élete közötti analógiát. A nagy civilizációk és az ember életgörbéje, a születés után a gyerekkor önzése, botladozása, a fiatal ember vad keresése, majd az alkotó, rendszerező, utódot nevelő felnőtt szakasz kiteljesedése és végül a szükségszerű öregkor – mely lehet viharos hanyatlás vagy kiegyensúlyozott, élettapasztalattal telt boldog elmúlás –, elkerülhetetlenül bekövetkezik az egészséges és szerencsésen kiteljesedő emberi életben ugyanúgy, mint a civilizációk történetében.
Az egyes civilizációk történetének vizsgálatakor válik nyilvánvalóvá, hogy ezek az életciklusok nemcsak az emberre, hanem emberek nagyobb közösségeire is igazak. A nemzetek, népek történelmének áttekintése is nyilvánvalóvá teszi, hogy a Spengler által oly nagyszerűen megfogalmazott elmélet egyrészt az egész emberiségre is igaznak tűnik, másrészt a civilizációknál kisebb közösségek pályájának is meghatározó törvényszerűsége.
Ha a fenti okfejtést elfogadjuk, akkor óhatatlanul felvetődik a kérdés, hogy vajon a civilizációk, népek, nemzetek is megélik-e az életközepi válságot, vajon Spengler analógiája igaz-e erre az emberi lélek sajátosságaiból adódó jelenségre.
A cikk terjedelme nem engedi meg, hogy civilizációk, népek és nemzetek történetének elemzésével próbáljuk megtalálni a bizonyítékot vagy éppen a cáfolatot, hogy az emberi közösségek nagyobb csoportjai is elszenvedik-e az életközepi válságot.
Szorítkozzunk egy hipotézis vázlatos elemzésére. Abból a feltételezésből indulok ki, hogy az 1830-as évektől, a reformnemzedék megjelenésétől számíthatjuk a magyarság életközepi válságát. Akkor érezte meg a nemzet, hogy a korábbi élete, mely természetesen nagyon sok jó, nagyszerű, felemelő esemény sorából állt, és melybe legalább ennyi megalázó, kisszerű, ostoba, önző és kicsinyes elem is belekerült – akárcsak egy egészséges lelkű és szerencsés ember életbe –, nem tartható tovább. A magyarság korábbi társadalmi rendjét, értékszemléletét, mindennapi életét, szokásait, életcéljának értelmét kérdőjelezte meg. Kétségtelen, hogy ebben az időszakban nem csak a magyarságon belül született meg a változtatás szükségességének érzése.
Azonban a fenti mondat feltételezésünket nem cáfolja, sőt… Azonos korú, hasonló életutat leírt embereknél is egyszerre vagy legalábbis egymáshoz közeli időszakokban jelenik meg a krízis. Ugyanígy az európai nemzetek, népek életútja is sok tekintetben hasonló és ennek eredményeként a krízis egyszerre, több nemzetben, népben is valósággá válhatott.
Ebből a krízisből a magyarság nem tudott kikeveredni. Ahogy az egyes ember életében az egzisztenciális bizonytalanság, a munkahelyi stressz, az ellenséges, bomlasztó környezet, az áskálódó rokonság elmélyíti, elnyújtja a válságot, ugyanúgy a magyarság válságának elmélyítésében és évszázadossá nyújtásában a külső körülmények – elsősorban a nagyhatalmak irányításmániája, önzése és kegyetlensége – meghatározóvá váltak.
A pusztító nagyhatalmi befolyástól, mely hol atyáskodás, hol terror, hol anyagi függés elmélyítése, hol jótékonykodás és segítés formájában mutatkozott meg, a magyarság többször is meg akart szabadulni.
A krízisből történő valódi kilábalás lehetősége azonban csak két alkalommal adódott meg. Az első, a magyarság egész életében bekövetkezett talán egyik legnagyobb sokk, Trianon után mutatkozott. A Bethlen István által kialakított, bár Horthy nevével fémjelzett rendszer, mely egy megcsonkolt, sérült, szinte életképtelen roncsországból Európa egyik virágzó államát hozta létre alig másfél évtized alatt, valódi esélyt adott a válságból való kilábalásra.
Aztán jött a második világháború, és a nagyhatalmak újra rátelepültek a magyarságra (is), újra eljátszották atyáskodó szerepüket, újra fenyegettek, terrorizáltak, egzisztenciális függésbe kényszerítették a nemzetet, majd elpusztítottak mindent, ami a krízisből való kilábalást lehetővé tette.
Ugyanez az egyes ember életében gyakran megtörténik, csak szerencsés esetben nem nagyhatalmak, hanem a pénz hiánya, az atyáskodó rokonság vagy főnök, egy hiszterizált férj, feleség vagy éppen gyerek, a krízis valódi okaival szembenézni képtelen környezet vagy egyén hibájából.
A magyarság életében a második lehetőség 2010-ben jött el. A krízishelyzet az egyénből általában hullámzó lelki reakciókat vált ki. Hol elkeseredett, hol belenyugvó, hol depressziós, hol tehetetlen, hol dühös, hol reménykedő, hol határozottá válik.
2006-ban, amikor Gyurcsány kiszivárogtatott beszéde miatt tömegek vonultak az utcára, a düh érzése uralkodott el. A hatalom reakciója, az erőszak, pedig kiváltotta a határozott lelki állapot. A magyarság eltökélt lett, lelkének hullámzásában újra megjelent a határozott igény a változtatásra, a krízisből való kilábalásra, a kiszolgáltatottság, a függés felszámolására, az önálló, önjogú, alkotó és lehetőleg boldog élet elérésére.
Azóta hét év telt el, és a krízisből való kilábalás talán még soha nem volt ennyire közel.
Ha visszatérünk az analógia másik oldalára, az egyén, ideális esetben egy, a krízist túlélő pár, család oldalára, akkor talán könnyebben átérezzük a helyzetet, melyben most a magyarság van.
Az életközépi válsággal természetesen együtt járó érzelmi zűrzavar és instabilitás optimális esetben egy idő után újra stabilitássá változik. Ugyanakkor az egyes ember beleragadhat a válságba, és reményvesztetté, fásulttá válhat. Az emberek egy része viszont szerencsére idővel megnyugszik és kiegyensúlyozottá válik. Azoknál a pároknál, akiknek sikerül együtt átvészelni a változás éveit, elmélyül az intimitás. Az egész élet új alapokra helyeződik, letisztulnak a dolgok, megszilárdul az identitás, és sokan megtalálják igazi helyüket a világban.*
A magyarság, a magyar nemzet, Magyarország megérdemli, hogy megtalálja igazi helyét a világban. Mindannyiunk felelőssége, hogy ehhez hozzásegítsük.
 
* A bekezdés gondolatai egy életközepi válságról szóló, az interneten található írásból vannak, melynek a szerzőjét sajnos nem találtam meg.