A Művelt Tájékozott Emberért Alapítvány

1464 Budapest, Pf. 1578
+36-1-781-3236
info@magyarforum.hu


MEGJELENT

a MAGYAR FÓRUM

XXIX. évfolyamának 46. száma.






Találjunk egymásra, legyen előfizetőnk!

Heti Magyar Fórum előfizetési díja:
3211 Ft / negyedév.

Havi Magyar Fórum előfizetési díja:
1470 Ft / negyedév.


Tel.: +36-1-781-3236

Levélcím: 1464 Budapest, Pf. 1578.

Kiadó:
Bp. IX., Ráday u. 32., I. em. 3.




Forradalmár, pólólegenda, de mindenekelőtt magyar volt

90 éves lenne Gyarmati Dezső

A világ legeredményesebb vízipólósa volt, az egyedüli, aki játékosként és edzőként is olimpiai bajnok lett, és aki azt vallotta, hogy a legnagyobb szeretetet a Fradi játékosaként és edzőjeként élte meg. Neveltetése és mély hazaszeretete miatt magától értetődő volt számára az 1956-os forradalomban való részvétele. Hiába mondhatta magát okleveles művészettörténésznek, visszavonulása után sem tudott elszakadni a medencétől, és edzői pályára lépett. A közéletbe történő bekapcsolódását Csurka Istvánnak köszönhette, akivel hatvan éves barátság kötötte össze. Éppen az 1956-os forradalom kitörésének napján, október 23-án lett volna 90 éves az egyetemes magyar sport egyik legnagyszerűbb alakja, Gyarmati Dezső. Sportrovatunkban a héten rá emlékezünk.

Gyarmati Dezső 1927. október 23-án született Miskolcon. Kicsi gyermekkorától kezdve sportolt, és bár sokféle sportágat kipróbált – talán kevesen tudják, hogy a Kinizsi színeiben 1951-ben jégkorongban is magyar bajnok volt –, meglehetősen korán kiderült: a medence lesz sikerei színhelye. A Gamma, majd a Csepel volt az első két csapata, ám saját bevallása szerint is Újpesten vált igazi, vérbeli pólóssá, ahol 1947-től játszott. Viszonylag hamar a válogatottba is bekerült, 1948-ban már szerepelt a londoni olimpián bronzérmet szerző együttesben. A 85. születésnapja alkalmából lapunknak adott interjúban Gyarmati Dezső így emlékezett vissza a Londonban már formálódó későbbi sikercsapatra.
Londonban még nem mi nyertünk, ám látszott, hogy a következő időszakban nagyszerű eredményeket szállíthat majd a magyar póló, hiszen már ott volt a csapatban Szívós István, Lemhényi „Butykó” és Jeney Laci is. Később bekerült közénk Kárpáti Gyuri, Markovits Kálmán, Bolvári Antal és a többi klasszis, akikkel aztán Helsinkiben már aranyérmet nyertünk. Ezt követően 1954-ben Európa-bajnokok lettünk, rá két évre pedig ismételten olimpiai aranyérmet szereztünk Melbourne-ben. Nem túlzás: akkoriban uraltuk a világot a medencében.
Gyarmati Dezső – mint a kiemelkedő sportemberek többsége – nem volt érdektelen a közélet, a haza sorsa iránt sem, sőt amikor lehetősége nyílt, igyekezett annak alakításában is részt venni. 1956-ban éppen a 29. születésnapján vette kezdetét a forradalom. Bár ekkor már javában folyt az olimpiai felkészülés, amelynek részeként a pólócsapat a Normafánál lévő edzőtáborban lakott, Gyarmati Dezsőt ez nem gátolhatta meg abban, hogy részese legyen a fejleményeknek.
Mindig is elleneztem mindenfajta szélsőséget. Legjobban talán úgy jellemezhetném magamat, hogy középutas, de mélységesen nemzeti elkötelezettségű ember vagyok, már csak a neveltetésem okán is. Emiatt talán érthető, hogy sem a nyilasok, sem pedig a kommunisták rémtetteivel nem tudtam semmiféle közösséget vállalni. 1956-ra már egyértelmű lett hogy az ország, a magyar nép egy független, önálló államot szeretne, ilyenben képzeli el a saját jövőjét. Az előbb elmondottak miatt számomra evidencia volt, hogy rokonszenvezem a megmozduló egyetemi ifjúsággal, törvényszerű volt, hogy részt veszek a forradalomban. Október 23-án gyönyörű, napos, szép őszi idő volt. A városi megmozdulások hírére a margitszigeti edzés után már nem mentem vissza a Normafára, az edzőtáborunkba, ahol akkor az egész csapatunk tartózkodott, hanem csatlakoztam a békésen vonuló, egyre népesebb tömeghez. Később a Széna téren is ott voltam, az ottani barikádok építésében is részt vettem. Persze az olimpiai indulás is foglalkoztatott, ami a kialakult helyzet miatt kérdőjeleket vetett fel. Ezért Kutas István társaságában Nagy Imre miniszterelnököt is felkerestük, aki engedélyt adott kiutazásunkhoz, sőt két Ikarus buszt is adott annak érdekében, hogy Csehszlovákiába mehessünk. Onnan indultak ugyanis a repülőink, amelyek Ausztráliába vitték a magyar olimpiai csapatot. Mondanom sem kell, eleinte nagyon nehezen tudtuk függetleníteni magunkat az itthoni eseményektől, de ez azt hiszem, teljesen érthető. Aztán körülbelül egy héttel az olimpiai vízilabdatorna rajtja előtt a szövetségi kapitány, Rajki Béla összehívta a csapatot. Nagyszerű és nagy hatású beszédet tartott számunkra. Azt mondta: „Fiúk, egy hét van az olimpiáig! Ami otthon történt, azon változtatni úgysem tudunk. Egy dolgot tehetünk, szerezzünk egy kis örömet az otthoniaknak, nyerjük meg az aranyérmet!” Éreztette, megértette velünk, hogy nincs helye az önsajnálatnak, a sopánkodásnak, most nem ennek van itt az ideje. Nagyon összeszedtük magunkat, és sikerült a feladatunkra összpontosítani. Ennek volt köszönhető a későbbi győzelmünk.
Az olimpia csúcspontja minden kétséget kizáróan a Magyarország–Szovjetunió elődöntő volt, amelyre az egész világ odafigyelt és lélegzetvisszafojtva várta a magyar győzelmet. A forradalom és annak leverése, valamint a mérkőzést övező megkülönböztetett figyelem extra terheket is rótt pólósainkra. Gyarmati Dezső minderre így emlékezett vissza.

Olvassa végig Kovács Attila cikkét a november 2-án megjelent Heti Magyar Fórumban!