A Művelt Tájékozott Emberért Alapítvány

1464 Budapest, Pf. 1578
+36-1-781-3236
info@magyarforum.hu


MEGJELENT

a MAGYAR FÓRUM

XXIX. évfolyamának 50. száma.






Találjunk egymásra, legyen előfizetőnk!

Heti Magyar Fórum előfizetési díja:
3211 Ft / negyedév.

Havi Magyar Fórum előfizetési díja:
1470 Ft / negyedév.


Tel.: +36-1-781-3236

Levélcím: 1464 Budapest, Pf. 1578.

Kiadó:
Bp. IX., Ráday u. 32., I. em. 3.




A szüleim úgy indítottak útnak, hogy legyek jó srác

A Magyar Olimpiai Bizottság Fair Play-trófeájával tüntették ki Buzgó Józsefet

Ha van ember, akire nem elcsépelt azt mondani, hogy ízig-vérig sportember, akkor az rovatunk mai vendége. Sportolóként indult, majd később sportágában, az öttusában edző lett, immáron negyed százada pedig sportújságíróként dolgozik. Annak ellenére, hogy újságírói pályája nagy részét vezetőként töltötte el, tevékenysége – ebben a szakmában kuriózumként – a folyamatos segítségnyújtáson alapszik. A Magyar Olimpiai Bizottság által közelmúltban Fair Play-trófeával kitüntetett Buzgó József csak a kérdezői oldalon szeret állni, nyilatkozni szinte sosem nyilatkozik. Lapunkkal kivételt tett és elmesélte különleges pályafutása részleteit.

Buzgó József Tatabányán cseperedett, és amióta az eszét tudja, sportol. Mivel annak idején szinte minden gyermek futballkarrierről álmodozott, így ő is erre vágyott. Ha ez nem jött is össze, a számára leginkább testhez álló sportághoz, az öttusához mégiscsak eljutott, igaz, több vargabetűn keresztül.
– Rendszeresen a Bányász sporttelepén lógtam, fociztam, nem is számítottam ügyetlennek – emlékszik vissza a kezdetekre Buzgó József. – Ám az úszásban hamarabb lett sikerélményem, az első versenyemen rögtön nyertem. Úszóként később is voltak korosztályos sikereim, így még általános iskolás koromban úgy döntött a család, hogy kerüljek be a legendás margitszigeti úszókollégiumba. A Ferencváros úszója lettem, együtt versenyeztem a KSI-ben készülő Hargitay Andrással, Verrasztó Zoltánnal és Sós Csabával. Nem voltam sem klasszikus úszóalkat, sem született talentum, viszont sokat kompenzált a hozzáállásom. Nem túlzás, hogy reggel 6-tól este 7-ig az uszodában voltam, minden előírt feladatot szorgalmasan és becsületesen megcsináltam. Sőt már viszonylag fiatalon tanulmányoztam a korabeli edzésmódszereket is, így gyakran elmondtam a véleményemet a feladatokról, előfordult, hogy ötleteimmel is előálltam edzőim felé, hogy szerintem mit és hogyan kellene csinálni.
Abból a korosztályból, amelyben Buzgó József is úszott, később többen is a világhírű mester, Széchy Tamás tanítványai lettek. Bár őt nem vette magához az „úszópápa”, ezt utólag nem bánja, sőt azt vallja: ennek így kellett lennie.
– Széchy Tamás nem vett be a saját csoportjába. Később elmondta, hogy egy olimpiai vagy világbajnoki döntős úszót tudott volna belőlem faragni, de többet nem nagyon. Ez alapján azt vallom: jó, hogy így alakult. Nekem is megvan a magam mércéje, és ha valóban úgy alakult volna, ahogyan Széchy Tamás mondta, akkor én nem biztos, hogy sikeresnek tudnám értékelni az úszókarrieremet. Hiszen egy vérbeli sportember mindig győzni akar, valódi elégedettséget csak az aranyérem jelenthet számára. Magam is mindig így gondolkodtam.
A sporttól azonban egyetlen pillanatra sem szakadt el, sőt rövid időn belül átpártolt az öttusához. Mint később kiderült, ez a lehető legjobb döntés volt a részéről. Annyira testhez álló volt ugyanis számára az öt sportág ötvözete, hogy igen rövid idő alatt a legjobbak közé verekedte magát.
– Majdnem 20 éves voltam, amikor öttusára váltottam, amelyben szerepe volt mentoromnak, példaképemnek, Lázár Péternek, a kitűnő, olimpiai döntős úszónak, a későbbi sikeres, válogatott öttusázónak. A kezdetektől fogva jól ment a versenyzés, 23 évesen már tagja lettem a válogatott keretnek, amelyhez közel tíz éven át tartoztam. Úszásban ugye alapeset volt, hogy jó vagyok, hiszen addig úsztam. De jól ment a lovaglás és a vívás is, talán kevesen tudják, hogy az MTK színeiben kétszeres magyar bajnok, párbajtőrvívó is vagyok, és a záró tusa, a futás is az erős tusám volt. A lövészet viszont, mint a lelkizős versenyzőknek általában, nekem is a gyenge pontom lett. Ennél a számnál inkább hátrány, ha valaki empatikus, jó a beleérző képessége, hiszen itt a lehető legérzelemmentesebb állapotban kell lenni ahhoz, hogy valaki kihozza magából a legjobbat. Nekem ez általában nem igazán sikerült.
A túlzott szerénykedésre – ami jellemzője egyébként Buzgó Józsefnek – azonban semmi oka sincs. 1978-tól állandó tagja volt a válogatottnak, és igen szép eredményeket ért el. Világkupát nyert, BEK-győztes lett a Bp. Honvéddal, amellyel magyar bajnoki címeket is begyűjtött, így a lehető legszebb reményekkel várhatta az 1984-es esztendőt. Pályafutása zenitjén járt, csúcsformában és a nagy sikerhez szükséges rutin is a birtokában volt. Ám a politika közbeszólt. Mint közismert, Magyarország – más, a szovjet-blokkhoz tartozó állammal együtt – politikai okokból bojkottot hirdetett a Los Angeles-i olimpia ellen, így visszamondta az ötkarikás játékokon való részvételt.
– Amikor ez a bejelentés elhangzott, sokkhatásként ért bennünket, ezt kár is lenne tagadni. A helyette rendezendő „Rab Nemzetek Olimpiáját”, vagyis a Barátság Versenyt megnyertük, aminek a sportértéke bizonyos értelemben még nagyobb is volt, mint az olimpiáé, hiszen minden, az olimpiától távol maradó ország két csapatot indíthatott. Fábián Lászlóval, Mizsér Attilával és Szombathelyi Tamással voltunk a győztes magyar csapat tagjai, és jellemző a győzelem értékére, hogy az olimpiai járadékot még a mai napig is kapom ezért. Igaz, ezt gondolkodás nélkül elcserélném egy életjáradék nélküli Los Angeles-i aranyéremre. Ám mostanra bennem legalábbis már nincs emiatt napi szintű rossz érzés, nem is neheztelek a sorsra, vagy a Jóistenre azért, mert így alakult. Elfogadtam a helyzetet. Ezt persze megkönnyítette, hogy megtaláltam a célokat, az értelmet, a család és a munka terén egyaránt.
A következő, szöuli olimpiát már edzőként élte meg, Török Ferenc szövetségi kapitány ugyanis felkérte segítőnek. A szöuli a magyar öttusasport máig legeredményesebb olimpiája, hiszen egyéniben és csapatban egyaránt magyar aranyérem született. Furcsa módon, ezek után mégsem maradt hely a stábban Buzgó Józsefnek…
– Néhány nappal az olimpia után Török Feri felajánlott egy olyan munkát, amelyre valószínűleg ő is tudta, hogy nemet fogok mondani… Így távoztam a válogatott mellől. Később junior szövetségi kapitány lettem, 1991-ben pedig még egyszer visszahívott vezetőedzőnek, ám nem tudtunk súrlódások nélkül együtt dolgozni. 1992 tavaszán, egy mexikói edzőtáborozás alatt lemondtam, így végleg kikerültem az öttusasportból. Egy ideig kaszkadőrként dolgoztam, majd nem sokkal később Riskó Géza hívott az Esti Hírlap sportrovatához. Nagyon hálás voltam ezért a lehetőségért, pedig akkor még nem is tudtam, hogy ezzel a munkába lépéssel életem új szakasza is elkezdődik.
Sportújságíróként végigjárta a szamárlétrát, a kezdő rovattagságtól kezdve, a rovatvezetésen át egészen a laptulajdonos-főszerkesztői feladatig minden szinten dolgozott a sportsajtóban. Pályája csúcsát egyértelműen az ország egyetlen sportnapilapjának főszerkesztői széke jelentette.
– Igazából a Jóisten áldása volt számomra, hogy a sportújságírás felé terelte az életemet. Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy mindenkit ismerek a hazai sportéletben. Az idősebbeket még-, a fiatalabbakat pedig már ismerem, így sosem okozott gondot egy-egy cikk megírása, vagy a kapcsolatfelvétel. Márpedig ez létfontosságú ebben a szakmában. Amikor a Nemzeti Sport főszerkesztője lettem, Hazaértem címmel írtam meg székfoglaló publicisztikámat. Tényleg úgy éreztem, hogy hazaértem, hiszen amikortól olvasni tudtam, az első számú olvasmányom az akkor Népsportnak hívott sportnapilap volt. Valóságos rituáléim voltak az olvasásában, és tényleg tövéről-hegyére elolvastam az egészet. Kapcsolatom tehát különleges volt és maradt a sportújsággal, a főszerkesztőjének lenni pedig óriási élmény volt. Büszke vagyok arra, hogy vezetésem alatt munkatársaimmal mindvégig sportolóközpontú újságot készítettünk, ahol a sportértékeket és a kiemelkedő sportembereket igyekeztünk példaképnek állítani. Azt is sikerként értékelem, hogy kilenc önálló, tematikus mellékletet indítottunk el, amelyek jelentős népszerűségre tettek szert olvasóink körében. És miközben tudatosan óvtuk, sőt igyekeztünk bővíteni a nyomtatott újság értékeit, haladva a kor követelményeivel, felfejlesztettük az online felületünket is. Mindezek eredményeként a Nemzeti Sport, irányításom alatt nem csupán megőrizte, de bővítette is olvasótáborát, amely hatalmas eredmény a mai sajtópiacon.
Buzgó József ma is az országos sportnapilapnál dolgozik, mint a stratégiai kapcsolatok menedzsere. Talán nem véletlen, hogy ragaszkodtak a személyéhez, hiszen azt a széles körű ismeretséget, amellyel ő rendelkezik, talán teljes sportújságírói társadalomban sem képes felmutatni más. Érdekesség, hogy ő maga, amennyire csak lehet, kerüli a nyilvánosságot. Egyetlen közösségi oldalon sincs fent, de nem található meg az életrajza a közismert online enciklopédiában sem. Ez azonban egyáltalán nem jelenti azt, hogy befelé forduló ember lenne, sőt barátságait minden eszközzel ápolja, a hozzá közel állók mindenben számíthatnak rá.
– Legendás baráti kapcsolataim vannak, amelyek hosszú évtizedek óta töretlenek. Törőcsik Andrással például 16 éves korunk óta vagyunk barátok. Egy Bruck an der Mur-i utánpótlástornán ismertük meg egymást, még 1971-ben, amelyen ő a BVSC labdarúgójaként én pedig a Ferencváros úszójaként voltam kint. Akkor éppen lomtalanítás volt a városban és az egyik kupacból kiemeltünk egy rozzant babakocsit, amelyben aztán vígan tologattam Törőt a főutcán. Később, a tatai edzőtáborban is rendszeresen poénkodtunk egymással, vagy például én törtem be az új focicsukáit. Aztán komolyabb szintre is eljutott a barátságunk, a sok hülyéskedésen túl, emberileg is nagyon közel kerültünk egymáshoz. Sajnálatos, hogy egészségi állapota hosszú ideje nem jó, de ennek ellenére a szívemben ugyanúgy él a barátságunk. Mint ahogyan él Détári Lajossal is, akit meg 1985 óta sorolhatok a legközelebbi barátaim közé, és akivel napi szintű kapcsolatban vagyunk ma is.
Buzgó József állítja: váratlanul érte a MOB részéről történő megkeresés, miszerint rajta van a listán, akikből kiválasztják majd az idei Fair Play-díjasokat. Annak ellenére, hogy a listán szerepelt, még mindig nem hitte, hogy rá esik a választás. Érzése szerint ugyanis semmi extrát nem tett, csak igyekezett megtartani mindazt, amire szülei nevelték.
– Büszkének természetesen büszke vagyok rá, ha a kérdés így felmerül, ám olyan értelemben meg mégsem, hogy én úgy érzem, nem tettem soha semmi különöset, csak azt, amire otthon tanítottak. Annak idején ugyanis, amikor 11 évesen nekiindultam a pesti úszóéletnek, a szülői házból azzal az útravalóval engedtek el, hogy maradjak becsületes, tisztességes ember. Édesapám még azt is hozzátette, hogy fiam, segíts mindig másokon, törekedj arra, hogy jó srác legyél. Otthon mindig a segítőkészséget, a jóindulatot tapasztaltam Szüleim részéről, így számomra a legtermészetesebb dolog, hogy magam is így próbálok élni. És a mai napig igyekszem megfelelni a szüleim kérésének. Ez az egyik vezérlőelve a hétköznapjaimnak. Meggyőződésem: ennek szerepe van abban, hogy érdemesnek találtak a Fair Play-díj trófeájára.
Közel negyed százada személyesen is ismerve a kitüntetettet, csak annyit lehet mondani: Buzgó József személyében biztosan méltó díjazottat találtak az illetékesek. Az őt egykoron útjára engedő szülei pedig elégedettek lehetnek: fiuk teljesítette kérésüket. Becsületes, tisztességes, a fair play szellemében élő ember lett, akinek erről immár papírja és trófeája is van.
 
Kovács Attila