A Művelt Tájékozott Emberért Alapítvány

1464 Budapest, Pf. 1578
+36-1-781-3236
info@magyarforum.hu


MEGJELENT

a MAGYAR FÓRUM

XXX. évfolyamának 24.
száma.





Merkel kiállt a magyar kerítés mellett

Váratlanul elhunyt a Magyar Fórum egykori munkatársa, Lovas István

Ha Kunhalmi lesz az MSZP elnöke, akkor borítékolható, hogy összeáll Gyurcsányékkal

150 éve született Vitéz Nagybányai Horthy Miklós, Magyarország egykori kormányzója




Találjunk egymásra, legyen előfizetőnk!

Heti Magyar Fórum előfizetési díja:
3211 Ft / negyedév.

Havi Magyar Fórum előfizetési díja:
1470 Ft / negyedév.


Tel.: +36-1-781-3236

Levélcím: 1464 Budapest, Pf. 1578.

Kiadó:
Bp. IX., Ráday u. 32., I. em. 3.




Egyszerűen, alázattal

Széplaky Bálint

A Kőrösi Csoma Sándor és Petőfi Sándor nevét viselő programok ösztöndíjasairól szóló, három részes cikksorozat első részében gondolatban a Föld másik felére utaztunk, hogy a Sydneyben szolgálatot teljesítő Szűcs Nándor László Kőrösi ösztöndíjas szemén át, az ő élményeiből szemezgetve nézzünk körül az ausztráliai nagyvárosban és környékén élő magyarok között. A második részben most nem megyünk ilyen messzire, a Kárpát-medencében maradunk, annak is a keleti tájain. Ez a cikk ugyanis Kaskötő Miklósról szól, aki a Petőfi Sándor Program ösztöndíjasaként Kárpátaljára került és akinek a karácsfalvi magyar líceum volt kilenc hónapon át az otthona.

Ahol a történet kezdődött
 
Miklós életében a hagyományok mindig fontos szerepet töltöttek be. Nem csoda, hiszen az egyik hajdúvárosban nőtt fel. Ez pedig sajátos identitástudatot ad már a legkisebb gyerekeknek is – aki találkozott már büszke hajdúságival, annak bizonyára nem idegen ez az életérzés. De Hajdúdorognak az ott élők patriotizmusán túl más különlegessége is van Miklós szempontjából. Itt van a magyarországi görögkatolikus egyház bölcsője, ahogy ő mondja: „hagyományvilága ösztönösen áthatja az ott élők mindennapjait, amely még inkább kézzel foghatóvá válik a város arculatát meghatározó görögkatolikus egyház ünnepköreinek idején.”
Élik és átörökítik a hagyományokat (karácsonykor betlehemes, húsvétkor pászkaszentelés, a templom címünnepén búcsú és vásár) és büszkék szülővárosukra. A fiú ebből a közegből érkezett egy csendes kis kárpátaljai faluba.
 
„Valamiféle különleges nyugalom és bölcsesség árad belőlük”
 
A négyszáz lakost számláló Karácsfalva nem sok látványossággal rendelkezik, de itt van Kárpátalja egyetlen magyar nyelvű, görögkatolikus középiskolája, amely 2003 szeptemberében nyitotta meg kapuit, és a hajdúdorogi gimnázium után a líceum volt a második magyar nyelvű, görögkatolikus középiskola. Ilyen értelemben is összefutottak tehát a szálak. Miklós pedig papnövendékként rögtön megtalálta itt a helyét, habár azelőtt csak egyszer járt Kárpátalján, de ahogy emlékszik: „már akkor is éreztem valami különlegességet ebben a vidékben”.
Minden társának és neki is el kell töltenie egy úgynevezett szociális évet valahol, a papnevelő intézeten kívül. Az ő esetében ez az év egybeesett az ösztöndíjas kiküldetéssel, amit így igazán hasznosan tölthetett. Fogadószervezetének pedig pont egy hasonló kaliberű emberre volt szüksége. Ahogy ő fogalmazott: megfelelt a kívánságlistának. Mentora a líceum intézményvezetője volt, a mentor helyettes pedig a kollégium igazgatója, de nem csak az iskola falai között végezte tevékenységét.
 
Énekkartól a sofőrködésig, tanítástól a hivatásgondozásig
 
Az iskolán belül létrehozott és ottléte alatt vezetett egy kórust, amit már előzetesen is nagyon szeretett volna. Kisebb lett, mint amilyennek elképzelte, de alkalmanként mint kamarakórus nagyon szívesen léptek fel a gyerekek, a lelkesedésükből pedig később még nagyobb énekkar is születhet, ezt pedig egyértelmű sikernek könyvelte el. A nemzeti és egyházi ünnepek alkalmával is többnyire ő rendezte a műsorokat, emellett hosszú távú projektként, az iskola igazgatónőjével együttműködve egy nagyszabású passiójátékot is betanított a líceum néhány diákjának, amihez a díszletet is ők maguk készítették, és amivel körülbelül tizenhárom különböző helyszínen léptek fel. Ezekhez az alkalmakhoz az infrastrukturális körülmények sok esetben nem voltak adottak, de megfelelő rugalmassággal és kreativitással mindig sikerült megoldani. Ahogy az ilyesmi a sokat látott kárpátaljai embernek, aki a jég hátán is megél, szinte a vérében van.
Egy másik ilyen, nagyobb lélegzetvételű program volt, amikor a Görömbő Kompánia turnéját megszervezte. A társulat zenés, táncos, interaktív előadásokat tart, melyeknek a mesemondás a lényege, mindenben a népművészetre épít és életkortól függetlenül mindenkihez szól. Miklós részéről megdöbbentő volt azt tapasztalni, hogy az egyébként nehezen megszólítható, a virtuális világban otthonosan mozgó kamasz korosztály mekkora lelkesedéssel éli bele magát az előadásokba. A fellépéseket nagy érdeklődés övezte és óriási sikerrel zajlottak. Miki pedig ennek megvalósításához nem sajnálta felhasználni saját, akár anyagi, akár időben vagy befektetett munkában mérhető erőforrásait sem. Ráadásul az egész turné a saját ötlete volt, ő kezdeményezte és ő bonyolította le.
Ezek mellett mindig megtalálta, hol tud segíteni – vagy a feladat találta meg őt. A kilenc hónap alatt több mint 60 000 fotót készített, amiket sokszor a helyi lapok rendelkezésére is bocsátott, a líceum honlapját és Facebook-oldalát is karbantartotta. A kollégium lakóival gyakran imádkozott együtt, az iskolában hittanórákat tartott és nevelőtanári feladatai is voltak, vagy akár érettségire fuvarozta a diákokat, mert éppen ezt hozta az élet. Gyakran a szertartások elvégzésébe is besegített. Fiatal papnövendékként pedig szívesen beszélgetett erről a hivatásról azokkal a fiúkkal, akiket foglalkoztat a papság gondolata, tehát olykor még hivatásgondozást is vállalt.
 
„Az anyaország nem csak egy fogalom”
 

Saját elmondása szerint a kiküldetés ideje alatt szinte éjjel-nappal elérhető volt, rendelkezésére állt azoknak, akik között élt, mindig éppen olyan formában, ahogy arra szükség volt. Miklós kiküldetése igazi értékét szerinte ez jelenti. Eredményessége nem mérhető a megvalósított programok vagy az azokon részt vett emberek, elkészült fotók számában. Saját erősségei közül is azt tartja a legfontosabbnak, hogy mindig jelen tudott lenni. Ahogy mondta, így „az anyaország nemcsak egy fogalom volt.” Ottléte alatt is erősíteni akarta a külhoniakban azt az érzést, hogy fontosak, törődnek velük. Az ott élőktől pedig a szolgálatkészséget és nyíltszívűséget tanulta meg és hozta magával.
Beszélgetésünk alatt végig sugárzott a lelkesedés Miklósból, öröm volt látni, hogy az ügynek magát átadva ment szolgálni a kárpátaljai magyar közösséget. Egyszerűen, alázattal.