A Művelt Tájékozott Emberért Alapítvány

1464 Budapest, Pf. 1578
+36-1-781-3236
info@magyarforum.hu


MEGJELENT

a MAGYAR FÓRUM

XXX. évfolyamának 3.
száma.





HAJRÁ MAGYAROK!

Migránsok? Oké!

Fel akartak akasztani

Gasparri: Orbánnak ezerszer igaza van

Indul a toborzás!

V18: túltenyésztett liberálisok


Találjunk egymásra, legyen előfizetőnk!

Heti Magyar Fórum előfizetési díja:
3211 Ft / negyedév.

Havi Magyar Fórum előfizetési díja:
1470 Ft / negyedév.


Tel.: +36-1-781-3236

Levélcím: 1464 Budapest, Pf. 1578.

Kiadó:
Bp. IX., Ráday u. 32., I. em. 3.




A szeretetet újra meg újra tettekre kell váltani

Erdélyi Géza, felvidéki nyugalmazott református püspök

Alapige: Pál apostol II. levele a Korinthusiakhoz 13. rész, 5. és 11. vers:
„Önmagatokat tegyétek próbára, hogy igazán hisztek-e! Önmagatokat vizsgáljátok meg! Vagy nem ismeritek fel magatokon, hogy Jézus Krisztus bennetek van? […] Végül, testvéreim, örüljetek, állítsátok helyre a jó rendet magatok között, fogadjátok el az intést, jussatok egyetértésre, éljetek békességben, akkor a szeretet és a békesség Istene veletek lesz.”
 

Keresztyén Testvéreim!
Református Énekeskönyvünk 280. énekének szavait idéztem. Gyönyörű énekünk szerzője Szentgyörgyi József orvos, két és fél századdal ezelőtt élt. Énekének szövege által betekintést nyerhetünk a korabeli kegyes életű tudósnak és korának lelkivilágába: „Ismét egyik esztendeje, Istentől kimért ideje telék el a mulandóságnak: Az égi testek órája, lefolyván lett új példája a közös változandóságnak, elmúlt vége, mint kezdete, már van csak emlékezete. Boldog, ki csendes lélekkel, és nem könnyező szemekkel tekinthet vissza folyására, ki ha magát megkérdezi, belső örömmel érezi, hogy szolgált ez jobbulására, hogy ment mind az ismeretben előbb, mind a szeretetben.” Szavai minket visszatekintésre, önvizsgálatra és Isten végzéseinek elfogadására buzdítanak. Veletek egyetértésben, meggyőződéssel mondhatom, hogy a történéseket, a jelenségeket sohasem szabad összefüggéseikből kiszakítva értelmezni. Az újesztendőt megelőzte az óév, amelyből sok-sok élményt, elkötelezettséget, teljesítésre váró feladatot, örömöt és bánatot magunkkal hoztunk. Bizonyára még emlékszünk, és szívesen idézzük fel a Karácsony, boldogító hatását és hangulatát, de ma már csak, mint közeli múltra tekinthetünk vissza az elmúlt ünnepnapokra. Azokra a mozgalmas adventi hetekre is, amelyekben örömszerző igyekezet, ajándékozó szeretet töltött el, de valljuk be alázattal, nagymértékben hiányzott a csend, a belső elmélyült áhítatosság, a lelki igényesség, a vágyott emberi közelség. Költőóriásunk, József Attila szelíd szavait idézve szeretném e fontos belső szükségletet, mindenkorra hangsúlyosabbá tenni:
 
Isten-járás van, csöndesek legyünk.
Valaki bús dalokat dalol,
tudom, kicsoda: Ő az, énekel,
csak énekelget bennünk valahol.

 
Az esztendők utolsó napjainak különös, a többitől eltérő hangulata van. Akarva vagy sem, csöndesen, hangtalanul számadást készítünk magunkban, és közben megérint a mulandóság szele. Érzékenyebbek és figyelmesebbek leszünk egymás iránt. Korábban visszafogott érzéseink felszínre törnek, és kívánatos cselekedetekben, ajándékozásban testesülnek meg. Vannak azonban olyanok is, akik csak önmagukra gondolnak s féktelen szórakozásba, mulatozásba fojtják érzéseiket. Vidámnak lenni, örülni jó, de elfedni vele valós állapotunkat, helyzetünket, súlyos tévedés és önbecsapás.
Aztán mindezekre hamarosan csak visszaemlékezve gondolunk. Családi közösségben, igaz baráti társaságban elmondjuk egymásnak, jó volt az ajándékozás örömét, a remélt és megvalósult találkozások szép élményeit, az adventi Krisztus-várást átélni. Egy ideig még magunkban hordozzuk a Karácsonykor kiáradó szeretet melegét és fényét, de ez a megnyugtató érzés idővel halványulni, gyengülni kezd, s mi, tanácstalanul kérdezzük önmagunktól: miért történik így esztendőről esztendőre. Azért Testvéreim, barátaim, mert a szeretetet újra meg újra tettekre kell váltani. A szeretetet nem szabad, de nem is szükséges pihentetni, szabadságra küldeni, rövidebb vagy hosszabb időre megszakítani. A szeretet akkor él és erősödik, ha folyamatosan hat és bennünk működik. A szeretet gazdagabb gyümölcsöztetése legyen az új év feladata, váljék naponkénti programunkká. A világban terjedő, és valakik által terjesztett gyűlölet, erőszak ne szegje kedvünket, ne döntse meg életünk tartóoszlopait: vallási-hitbeli és nemzeti öntudatunkat. Vigyázzunk!
Az új év egyetlen napján se feledkezzünk meg családunk tagjairól, szeretteinkről, keresztyén egyházunkról, nemzetünkről, veszélyeztetett világunkról. Kitartással imádkozzunk értük, és tettekben is éreztessük velük, hogy szeretjük őket. Gondoljunk felebarátainkra, embertársainkra, és azokra is, akik betegségben szenvednek, akik valamilyen emberi nyomorúság miatt ünnepelni sem tudnak, akik reménykednek abban, hogy a bajokból kivezető utat találnak, és gondoljunk azokra, akik szűkölködnek, éheznek, szomjaznak, elégséges testi, lelki táplálékra vágynak, ünnepelni szerettek volna, de nem volt igazi Karácsonyuk, s kérdés lesz-e óhajtott, valódi új évük. Gondoljunk imáinkban az üldözöttekre. Ne feledkezzünk meg azokról, akik egy más Krisztus-képet hordoznak magukban, olyan képet, amilyenről nyitott szívű, érzékeny lelkű költőnk, Dsida Jenő írt nagy őszinteséggel Krisztusom c. versében:
 
„Krisztusom,
én leveszem képedet falamról. Torz
hamisításnak érzem vonalait, színeit, sohase
tudlak ilyennek elképzelni, amilyen itt vagy.
Ilyen ragyogó kék szeműnek, ilyen jóllakottan,
derűsnek, ilyen kitelt arcúnak, ilyen
enyhe pirosnak, mint a tejbe esett rózsa.
Én sok éjszaka láttalak már, hallgattalak is
számtalanszor, én tudom, hogy te egyszerű
voltál, szürke, fáradt és hozzánk hasonló.
[…]
Hangod fájó hullámokat kavart, mikor
a sok beszéd után rekedten újra
szólani kezdtél. Megtépett és színehagyott
ruhádon vastagon ült a nagy út pora,
sovány, széltől-naptól cserzett arcodon
bronzvörösre gyúlt a sárgaság s két
parázsló szemedből sisteregve hullottak
borzas szakálladra az Isten könnyei.”

 
Ez a Krisztus-kép is valós, csak más, szokatlan, de emberi életünk valóságához tartozó. Azoknak volt igazi Karácsonyuk, azok állhattak testvéri közösségeinkben az óesztendő utolsó istentiszteletén Teremtőjükkel és egymással megbékélten, akik Krisztussal találkoztak lélekben és hitben, és e találkozás tisztító tüzében újra fölfedezték, s elfogadták egymást. Az Úr üzenete arra szólít fel, hogy vizsgáljuk meg önmagunkat, kezdjünk, megbékélt, megszentelt életet élni, egymással egyetértésben, a csalók és csalódottak is, kölcsönösen megbocsátva egymásnak, és akkor a szeretet és békesség Istene velünk lesz. Ez legyen közös, boldogító programunk az Újévben. Ne feledjük: „a tiszta hűség tovább megmarad, mint a keserűség, s a kemény harag.” De egy pillanatra se feledjük, hogy a szeretetben, békességben folyó élet nem postán érkezik, küzdeni kell érte, mert az egymást számon tartó, egymásért imádkozó krisztusi magatartás áldott gyümölcse az.