A Művelt Tájékozott Emberért Alapítvány

1464 Budapest, Pf. 1578
+36-1-781-3236
info@magyarforum.hu


MEGJELENT

a MAGYAR FÓRUM

XXX. évfolyamának 3.
száma.





HAJRÁ MAGYAROK!

Migránsok? Oké!

Fel akartak akasztani

Gasparri: Orbánnak ezerszer igaza van

Indul a toborzás!

V18: túltenyésztett liberálisok


Találjunk egymásra, legyen előfizetőnk!

Heti Magyar Fórum előfizetési díja:
3211 Ft / negyedév.

Havi Magyar Fórum előfizetési díja:
1470 Ft / negyedév.


Tel.: +36-1-781-3236

Levélcím: 1464 Budapest, Pf. 1578.

Kiadó:
Bp. IX., Ráday u. 32., I. em. 3.




Karácsony a feltámadás fényében

​Pátkai J. Róbert, nyugalmazott angliai evangélikus püspök

Az Újtestamentum nem tesz említést arról, hogy a korai keresztények megünnepelték volna Jézus Krisztus születését. Az evangéliumokban inkább arról olvasunk, hogy Jézus halálára és feltámadására, nem pedig születésére való emlékezést parancsolt tanítványainak. Továbbá a levelek egyikében sincs szó olyan Krisztusban újjászületett emberekről, akik Isten szent fiát születése révén dicsőítették volna.
A fiatal gyülekezetek hittudatában elsősorban a csodálatos feltámadás nyert visszhangot. Emellett persze aligha gondolhatunk arra, hogy az első keresztények nem ismerték a betlehemi csecsemő történet. Inkább az lehetett a helyzet, hogy gondolataik elsősorban a feltámadással voltak kapcsolatosak és ebből a győzelmi tényből bizonyították a maguk hite, valamint hitvallástételük szerint azt, hogy Jézus valóban az volt, akinek igényelte magát, tudniillik Messiás. A halált és a bűnt győzte le, aminek mindennapi következménye lehet a feltámadott Úr győzelmében való részvétel, a Benne való bizalom által.
Érthetőnek látszik az első keresztények e magatartása, hiszen sokkal közelebb voltak hozzájuk a feltámadással kapcsolatos események, mint Jézus életének kezdeti történései. Nem is beszélve arról, hogy csak a megváltói mű végéről lehet érteni akár Jézus korábbi életét, akár pedig az ószövetségi próféciák Krisztusra mutatását. Azonban, miután hitünk hordozója lett annak a felismerésnek, hogy a názáreti Jézus valóban Isten Krisztusa, figyelmük a názáreti e világba való érkezésére terelődött.
Jellemző példa lehet Lukács evangélista élete, aki miután pogány családból származott, minden bizonnyal a feltámadott Úr révén lett kereszténnyé, nem pedig közvetlen elhívás által, mint például a tanítványok vagy Pál apostol. Mivel nem lehetett Jézus földi munkálkodásának tanúja, ezért – amint írja – „gondosan utánajárt Jézus élete történetének olyanoknál, akik kezdettől fogva szemtanúi és szolgái voltak az igének. Majdnem azt mondhatnánk, hogy Lukács életén keresztül a kor kereszténységét mérhetjük. Hiszi az újra élő Krisztust, de már kérdez a názáreti élete felől is.
Ha az ősegyház akár korábbi, akár viszonylag későbbi – Krisztus halála utáni 25-30 évvel, tehát 55-61-es – szakaszára tesszük a karácsonyi történet ismertté válását, annyi több mint bizonyos, hogy nagy örömmel fogadták a hívők, de különösebb meglepődés nélkül. Mert hiszen a már ismert szerető Isten arcát fedezték fel abban a csendes és alázatos világra jövésben, ahogyan Jézus született. Többen közülük ismerhették az ember Jézust, aki nem szégyellte az egyszerű munkát apja műhelyében, vállalta alázatosan az életirányító prédikáció visszahatását az emberek részéről, tanítványai meg nem értését, végül a halált az ember – ellensége kezéből. Milyen nagyszerűen és pontosan illett a karácsony, az apró gyermek Jézus képe abba a történetbe, amelyet már a nagypénteki és a húsvét Jézusáról ismertek.
Az őskeresztények lényegében visszafelé néztek a karácsony eseményére, nem úgy, mint mi, akik az adventtel kezdődő ünnepkörön át jutunk el a böjti, húsvéti és pünkösdi időszakhoz. De csak néhány emberöltő kellett ahhoz, hogy karácsony tényét nagy örömmel megünnepeljék, mint hitük központi tartalmát: Isten értünk lett emberré! Mert megértették, hogy bár időrendben az Újszövetség története a bölcsőnél kezdődik, de számunkra a megértés mégis mindig a Jézus halálával és feltámadásával van adva. Az Isten bűnbocsátó kegyelmét látó ember veszi igazán észre karácsony mondanivalóját: Isten érted emberré lett! Ezt a gondolatot fejezi ki látnoki vízióban Ézsaiás próféta textusának első két versében: „és származik egy vesszőszál Isai törzsökéből, s gyökereiből egy virágszál nevelkedik. Akin az Úrnak lelke megnyugszik: bölcsességnek és értelemnek lelke, tanácsnak és hatalomnak lelke, az Úr ismeretének és félelmének lelke.”
A IV. században Nagy Konstantin – aki különben a mostani angliai Yorkban született – rendelete a pogány napforduló ünnepét egyházi ünneppé nyilvánította, amelyen Jézus születésére emlékeztek. Azonban ettől az időtől kezdve, mivel előnyt jelentett kereszténynek lenni, kezdett erősen keveredni a pogány vigalom a keresztény örvendezéssel. Ezért kell minden karácsonykor megfontoltan és mélyen nekünk is visszatekinteni karácsony igazi jellegére.
Az első karácsonykor az angyalok és a pásztorok békességet és jóakaratot hirdettek. Üzenetük harmonikus folytatása – szimbolikus – beteljesedése Ézsaiás próféciájának: „És lakozik a farkas báránnyá, és a párduc a kecskefiúval fekszik, a borjú és az oroszlánkölyök és a kövér barom együtt lesznek, és egy kis gyermek őrzi azokat.” Ma nagyon disszonánsnak tűnhet ez a beszéd. Naivnak, a „realitásokkal” nem számolónak. Mégis, a mi teremtő, megváltó és gondviselő Istenünk ma is egy új – időt és teret átfogó – realitást, békességet hirdet, és jó akaratot munkál. Tudja, hogy háborúval, félelemmel, gonddal, rettegéssel van tele az életünk. De a rémület és az elhagyatottság szűnik, oldódik, ha szívünkkel és értelmünkkel elfogadjuk: Isten az emberközelítés és a szeretet legszebb példáját adta Jézus Urunk születésében.