A Művelt Tájékozott Emberért Alapítvány

1464 Budapest, Pf. 1578
+36-1-781-3236
info@magyarforum.hu


MEGJELENT

a MAGYAR FÓRUM

XXX. évfolyamának 38.
száma.





MEGNYÍLT AZ ORSZÁGGYŰLÉS ŐSZI ÜLÉSSZAKA

Toroczkai László, a Mi Hazánk Mozgalom elnöke: „A Jobbikban az elnökség háta mögött születtek meg a stratégiai döntések. Nem tudtunk előre a Spinoza-házbeli akcióról. Aki azt mondja, hogy bárkivel összefogunk, csak kerüljünk hatalomra, a vonaizmust képviseli.”

SZÉGYENFAL – A jelentés megszavazói, tartózkodók, távolmaradók




Találjunk egymásra, legyen előfizetőnk!

Heti Magyar Fórum előfizetési díja:
3211 Ft / negyedév.

Havi Magyar Fórum előfizetési díja:
1470 Ft / negyedév.


Tel.: +36-1-781-3236

Levélcím: 1464 Budapest, Pf. 1578.

Kiadó:
Bp. IX., Ráday u. 32., I. em. 3.




Egy fenékkel két lovat?

Kiss István Béla

Mindig ellenérzéssel tölt el, amikor némely kormánypárti sajtófórumok nemzeti radikális pártnak nevezik a Jobbikot a múltja alapján, különösen olyankor, amikor a MIÉP-pel veszik egy kalap alá, hozzátéve, hogy még a MIÉP-nél is radikálisabb volt. A Jobbik soha nem volt nemzeti radikális, legfeljebb így határozta meg magát. Az SZDSZ hazugságai közé tartozott az is, hogy egy párt önmeghatározását el kell fogadnunk. Ma ez már egyértelműen nevetséges, hiszen tudjuk, hogy az SZDSZ sem volt radikálisan antikommunista, csak azt a feladatot kapta, hogy ezt kell neki eljátszania, éppen a levitézlett politikai elit hatalmának átmentése céljából. (Mellesleg: még liberális sem volt, hiszen a liberalizmus szlogenjével, a toleranciával szemben ő bizonyult a rendszerváltás utáni magyar politikai paletta legintoleránsabb pártjának.) A Jobbikot, ahogy ezt a MIÉP elnöke már megszületésekor megírta róla, ugyancsak balliberális akarat hozta létre, és sajtójában a megbotránkozást mímelve, ennek ürügyén minél gyakrabban szóba hozva népszerűsítette. Részben azért, hogy két oldalról lehessen satuba fogni a Fideszt, részben pedig azért, hogy szélsőséges, sőt útszéli megnyilvánulásaival kompromittálja a valódi nemzeti elkötelezettséget. Hadd lehessen ennek következtében egy kalap alá venni a mostani kétharmados többségű kormányzó párttal, mondván, hogy „ezek is jobboldaliak, csak ők a bátor fideszesek”. (Ahogy ez legutóbb a Hír TV Szabad fogás című műsorában el is hangzott.) A Jobbiknak tehát nem lehetett semmi köze az igazi nemzeti radikalizmushoz, csak a provokációhoz, amellyel a pártot, legalábbis annak vezetését megbízták. Pontosan mutatják ezt a Jobbik antiszemita megnyilvánulásai is. Amíg Csurka Istvánt és pártját azért vádolták antiszemitizmussal, mert nem volt hajlandó szemet hunyni gazdasági és politikai bűntények, önkényes magatartásformák fölött akkor sem, ha a zsidóság bizonyos köreihez kötődtek (ahogy most a Fidesz is kénytelen eltekinteni attól, hogy Soros György milyen származású, ha egyszer Európa számára az egyik legkártékonyabb és legveszélyesebb figura), addig a Jobbiknak gondja volt rá, hogy durván, primitíven, valóban rasszista módon általánosítson, gyűlölködjön, miközben tudhatta, mindez még politikai haszonként kamatozni fog. Hiszen erre kapott ígéretet. „Csak mocskolódjatok minél jobban, nem árt az nekünk, hanem használ!” (SZDSZ trükk ez a javából, csak valószínűleg elfelejtik, hogy „egyszer volt Budán kutyavásár!”) Aki Csurka István írásait, politikai elemzéseit olvasta, az pontosan tudja, hogy a Jobbik mostani összeborulási hajlandósága a magukat balliberálisnak mondó pártokkal, vagyis a posztkommunista ellenzékkel lényegében ugyanaz, mint amikor az SZDSZ koalíciót kötött az „ősellenséggel”, az MSZP-vel. (Összenő, ami összetartozik, mondta akkor találóan Orbán Viktor, de aztán fokozatosan kiderült az is, hogy voltképpen szét se váltak.) A Jobbik is megtér most megbízói kebelére, csak éppen még egy kicsit kéreti magát, kettős beszédhez folyamodik, szeretné régi (elbolondított, megvezetett) szavazóit is megtartani, megpróbál egy fenékkel két lovat megülni. Ami állítólag abszurd, lehetetlen. Csakis akkor lenne lehetséges, ha a választópolgárok ugyanolyan elvtelenek, cinikusak lennének, mint a szájukból, hadd ne mondjuk ki, mit csináló, kizárólag hatalomban, „parlamenti matematikában” gondolkodó politikusok. Aki azt szeretnék, ha választóik is a „politikai” és nem a morális logika törvényei szerint gondolkodnának és szavaznának. Ez azonban még a balliberális tábor szavazói esetében sem így van, bár elképzelhető, hogy ott jobban működik „a cél szentesíti az eszközt” agymosása, sőt még a Jobbikkal kapcsolatos provokációs forgatókönyvekbe is többen be vannak avatva. Akik azonban nincsenek, azok őszintén megdöbbennek a Jobbik közelmúltbeli zsigeri (annak látszó, mert a provokációt hiánytalanul végrehajtó) antiszemita megnyilvánulásain, amelyeket most jó érzékkel rendre visszaidéz a kormánykoalíció sajtója. Egymás után esnek ki a csontvázak a szekrényből, olyan sűrűséggel, ami azt mutatja, hogy a forgatókönyvírók egy kicsit talán mégis elszámították magukat. Sajnálatos, hogy némelyek annyira megdöbbennek most a kormánypártok háza táján a Jobbik pálfordulásán („cukisodásán”, „néppártosodásán”, „balra nyitásán”), mert annak idején úgy voltak a MIÉP elnökével, hogy „nem olvasok ugyan Csurkát, de az a véleményem, hogy...” Eljött az ideje, hogy a Jobbik a balról kapott támogatást visszafizesse, Heller Ágnes, Kőszeg Ferenc (és a hozzájuk hasonlók) receptje alapján. Ami most történik, az nagy valószínűséggel, Simicska közreműködése nélkül is szükségszerűen bekövetkezett volna. Sőt még az sem százszázalékosan biztos, hogy Simicska nem volt kezdettől beépített ember, aki csak eljátssza a sértődöttet, ahogy eljátszotta azt is, hogy a kormányfő barátja. Ha őszintén az lett volna, képtelen lett volna olyan mocskosan, mosdatlan szájjal nyilatkozni róla, ami emberileg is abszurd. Ugyanúgy abszurd lenne az is (bármennyire az abszurditások korát éljük), ha a Jobbik két szék közül nem esne a pad alá, vagy a két megülni szándékozott ló közül nem huppanna egy jó nagyot a földre a jövő évi választáson. Megérdemelné.