A Művelt Tájékozott Emberért Alapítvány

1464 Budapest, Pf. 1578
+36-1-781-3236
info@magyarforum.hu


MEGJELENT

a MAGYAR FÓRUM

XXX. évfolyamának 33.
száma.





BIZTONSÁGOS ORSZÁG - Szent István király 1018–2018

Novák Katalin család- és ifjúságügyért felelős államtitkár: „A biztonságos környezethez szeretnénk hozzájárulni a kétgyermekesek adókedvezményének ismételt emelésével. Sokkal többet szánunk otthonteremtésre. ”

Dr. Szabó Tünde sportért felelős államtitkár:„A legfontosabb, hogy minden gyermek sportoljon. Ez alapfeladat, amihez megfelelő létesítményeket kell biztosítani, és az utánpótlásnak is komoly bázist jelent.”

Rajcsók Attila szobrászművész: „Nem az a lényeg, hogy állandóan dicsérjenek, hogy középpontban álljak, hanem hogy a szobraimmal tegyem le névjegyem az utókor számára. Örülök, ha műveim elgondolkodtatják a befogadót.”




Találjunk egymásra, legyen előfizetőnk!

Heti Magyar Fórum előfizetési díja:
3211 Ft / negyedév.

Havi Magyar Fórum előfizetési díja:
1470 Ft / negyedév.


Tel.: +36-1-781-3236

Levélcím: 1464 Budapest, Pf. 1578.

Kiadó:
Bp. IX., Ráday u. 32., I. em. 3.




A Szlovák Köztársaság 25. születésnapjára

Jancsó Badacs Károly

A szlovákság országszerző függetlenedése egy körülbelül kétszáz éves folyamatnak a kicsúcsosodását jelentette 1993. január elsején. E kétszáz éves folyamat vajúdás volt, mely a szlovák népnek sóvárgást, gyötrődést, korai örömöt, megszűnéstől való félelmet okozott, de történelmi lehetőségeket is hozott, míg megszületett az áhított független ország a Szlovák Köztársaság, mely immáron 25 éve fönnáll.
Ezen országszülő vajúdás elindítója az Európán átívelő nacionalizmus ideája volt a 19. század elején.
Franciaországban, Nagy-Britanniában a vezető réteget képező franciák, angolok tudatosítva többségi vagy hatalmi fölényüket az országaik társnemzeteivel szemben az egy nyelv, egy nemzet, egy ország elvet kezdték érvényesíteni. Ez a társnemzetek franciásítását és angolosítását indította el. Nagy-Britanniában a walesiek kelta nyelvét letarolta az angol, és az írek, ha nemzeti tudatot nem is, de a nagy angolosítás hatására nyelvet már váltottak. Elhagyták a kelta eredetű ír nyelvet, és ma zömében már angolul beszélnek. Hasonlóképp jártak a skótok is. Franciaországban Okszitánia fázott rá a francia nyelv ilyen nemű terpeszkedésére. Franciaországban ugyanis egyes becslések szerint a Nagy Francia Forradalom előtt az ország 70%-a beszélte az okszitán nyelv valamelyik nyelvjárását, illetve a bretagne-i és normandiai kelta nyelvezettel. Tehát nem franciául. A 19. század elején a Habsburg Birodalomban is elindultak e folyamatok. II. József, a kalapos király a Habsburg Birodalomban a hivatali ügyintézés nyelvévé a német nyelvet tette. Ezzel növelve annak presztízsét, és támogatva a német ajkú lakosság érvényesülési lehetőségét a monarchia területén. Ennek ellenpontozásaként megszületett a magyar közép- és kisnemességben – kik akkor Magyarország gerincét képezték – az az igény, hogy a jozefinista németesedéssel szemben védjék saját nyelvüket, a magyar nyelvet. Ily módon a magyar középnemesség lett a fáklyavivője a magyar nemzeti megújhodásnak, mígnem 1844-ben törvényileg is államnyelvvé lett nyilvánítva a magyar nyelv Magyarországon.
Ezen folyamatok viszont Magyarország nem magyar ajkú népeinél kezdték oly módon kiütni a biztosítékot, mint ahogy azt a bécsi udvar a magyaroknál tette a német nyelv privilegizálásával. Ennél fogva a felső-magyarországi szlovákságnál is, melynek értelmiségi rétege nem nézte jó szemmel a magyar nyelv megkövetelt tudását a hivatalokban a Magyarországon évszázadok óta megszokott latin helyett.
Magyarország alapításától a 19. század elejéig a szlávok – és a magyar királyság évszázadai alatt belőlük fejlődött szlovákság – erőst koronahűek voltak. Magyarország, illetve a Regnum Marianum ideája a 19. század eleji fejleményekig annyira erős a szlovákságnál, hogy ezen államideológiát szolgálják, és Magyarország fennmaradásán munkálkodnak a vészterhes időkben is – törökdúlás kori szlovák származású esztergomi érsekeink stb. Ezért történt ama szlovák történészek által gyakorta idézett eset, amikor Bencsík Mihály az 1721. évi országgyűlésen élesen fellépett a tótság ellen, és ez a főnemesség egyes tagjainak erős felháborodását váltotta ki. Ezért e nemesek Illésházy Miklós gróf vezetésével felkérték a vágtölgyesi plébánost, Magin János Boldizsárt azon Apológia megírására, melyben Magyarország alapítását a magyarok és az itt élő szlávok közös igyekezetének eredményeként állítja be. E munka szolgált a későbbi, 19. századi nemzetébresztők hivatkozásalapjaként a szlovák nemzeti érdekekért folytatott harcukban. A 19. századi nemzetébresztők is még egy Magyarországon bévüli szlovák autonómiában gondolkodnak. Ám a szlovákoknak kiszabott különálló terület ötletével nem is e nemzetébresztők rukkoltak elő elsőként. Az első a főleg szlovákok lakta vármegyéket lefedő különálló területi javaslat a magyar jakobinusokhoz kötődik. A Martinovics Ignác és Hajnóczy József vezette, 1794-ben szerveződött reformisták körének az akkori politikai és társadalmi gondok megoldására olyan javaslatuk volt, melyben a többnemzetiségű Magyarországot négy egységre osztották volna föl. A magyarok területén kívül, melyet Magyarica névvel jeleztek, saját területtel bírtak volna a románok Valachia, délszlávok Illyrica és a szlovákok Slavonica névvel.
A fentebb említett folyamatok voltak elindítói azon gondolatnak, mely a szlovákságot a függetlenedés vágyának ösvényére vezette. Ám ahhoz, hogy ez sikerüljön, csak az elkötelezett szlovák nemzetébresztők köre nem volt elég. Az akkor még erőst koronahű szlovák népet is a függetlenség gondolatának hívévé kellett tenni.
Ősi nemzet, fiatal ország a címe azon könyvnek, melyben Milan Ferko, Ladislav Deák és Richard Marsina szerzőhármasa a 20. század kilencvenes éveiben ismeretterjesztő módon foglalt állást a független Szlovák Köztársaság létjogosultsága mellett. Az ősi nemzet, fiatal ország gondolatképlet viszont nem ezen írók tollán született, az ennél régebbi. A 19. századi szlovák nemzetébresztők állammitológiája érhető benne tetten, mellyel a Magyar Királyságtól való függetlenedési igényüket kommunikálták a politikailag érdektelen, akkor még nagyrészt Magyarországhoz hű szlovák köznép felé. Ám nem volt könnyű dolga ezen írók, költők, értelmiségiek körének. Habár a 19. század negyvenes éveiben már a Ludovít Stúr vezette nemzetébresztőknek volt egy konkrét elképzelésük a szlovákok területi autonómiáját, illetve különválását illetően, az már köztudott, hogy az 1848-as magyar forradalom és szabadságharc mellett több szlovák harcolt, mint a Stúrék által szervezett szlovák felkelők zászlaja alatt. Ezen szlovák felkelők 1848-ban a magyar honvédek ellen harcoltak, ettől várva a bécsi udvar engedékenységét a Magyarországtól való szlovák függetlenedés ügyében. Ám a szlovák felkelők katonai megmozdulása az autonómia és függetlenedés helyett a szabadságharc után a magyar hivatalok kemény fellépését hozta a mindennemű szlovák igényekkel szemben. Szlovák tannyelvű iskolák és szlovák kultúrintézmények bezárása után a magyar tanítási nyelv bevezetése következett minden nemzetiségi, vagyis a szlovákok lakta területen is Magyarországon. Ezen nemzetiségek ellenében megtett restrikciók képezték a fő aduászt a szlovák vezetők kezében, mellyel hatásosan érveltek a nemzetközi porondon. Ám hazai pályán, Magyarország szlovákok lakta vármegyéiben nehézkesen ment a dolog. A szlovákság zöme politikailag érdektelen volt és nemzetileg sem volt tudatosodott. Mai becslések alapján, durván másfél ezer főre tehető azon szlovákságukban tudatosodott személyek, személyiségek száma, kik a szlovákok Magyar Királyságból való kiszakadása érdekében munkálkodtak. A kétmilliónyi szlováknak, kik a jövendő Csehszlovákiát voltak hivatottak lakni, ez egy nagyon elenyésző hányada volt. Ebben jöttek jól a szlovákság vezetőinek Milan Rastislav Stefániknak, Vavro Srobárnak a cseh függetlenségért harcoló cseh személyiségek, mint Tomás Garrique Masaryk, illetve Edvard Benes – mindketten később a Csehszlovák Köztársaság elnökei lettek.
A cseh személyiségek befolyásával együtt nagyobbat nyomott a latban a szlovák függetlenedési igény, és ez ily módon jól jött a cseheknek is. S ezért amikor míg Magyarország az Osztrák–Magyar Monarchiában az egyik virágkorát élte, a szlovák függetlenedés képviselői a csehekkel karöltve külföldön befolyásos politikai híveket szereztek ügyüknek. 1915-ben a csehek és a szlovákok aláírták a clevelandi egyezményt, melyben a függetlenségük elnyerése érdekében tett közös együttműködésben állapodtak meg. Ezt 1918. május 31-én a pittsburghi egyezmény váltotta fel. A külföld és a nagyhatalmak felé ügyesen levezetett kommunikáció az első világháború utáni békekonferenciákon biztosította a szlovákok és a csehek vezetőinek a közös köztársaság megteremtését. A nyugati hatalmi érdek így több legyet ütött egy csapásra, mert megszüntette a számára konkurens közép-európai hatalmi tényezőt, az Osztrák–Magyar Monarchiát, új országok létrehozását, megalakulását támogatta, amivel Közép-Európában szinte szatellitállamokat hozott létre, s mindezt ezen újdonsült országok államalkotó nemzeteinek népakaratával összhangban. Így 1918. október 28-án a csehek és szlovákok Prágában kikiálthatták közös országukat, a Csehszlovák Köztársaságot.
A szlovákság országszerző útjának ez volt durván az első száz éve, ám a Csehszlovák Köztársaság megalakulása még ez igyekezetet nem koronázta kellő sikerélménnyel. Az akkori szlovák politikai vezetők tanulsága szerint a szlovákok hamar rádöbbentek, hogy az új államformában a nemzetmegmaradásért szintén meg kell harcolniuk, mint a néhai Magyar Királyságban. Csöbörből vödörbe estek a nemzetmegmaradást illetően. Hogy milyen politikai és történelmi útvesztőkön kellett még átbukdácsolnia a szlovák nemzetnek, míg elnyerte valós önrendelkezését azt lapunk következő számában taglaljuk.

A képen: az 1919-es párizsi békekonferenciára benyújtott térkép, mely a Csehszlovák Köztársaság javasolt területét ábrázolja Magyarország felé gyakorolt területi igényeivel: Miskolc, Balassagyarmat és Salgótarján bekebelezésével.