A Művelt Tájékozott Emberért Alapítvány

1464 Budapest, Pf. 1578
+36-1-781-3236
info@magyarforum.hu


MEGJELENT

a MAGYAR FÓRUM

XXX. évfolyamának 38.
száma.





MEGNYÍLT AZ ORSZÁGGYŰLÉS ŐSZI ÜLÉSSZAKA

Toroczkai László, a Mi Hazánk Mozgalom elnöke: „A Jobbikban az elnökség háta mögött születtek meg a stratégiai döntések. Nem tudtunk előre a Spinoza-házbeli akcióról. Aki azt mondja, hogy bárkivel összefogunk, csak kerüljünk hatalomra, a vonaizmust képviseli.”

SZÉGYENFAL – A jelentés megszavazói, tartózkodók, távolmaradók




Találjunk egymásra, legyen előfizetőnk!

Heti Magyar Fórum előfizetési díja:
3211 Ft / negyedév.

Havi Magyar Fórum előfizetési díja:
1470 Ft / negyedév.


Tel.: +36-1-781-3236

Levélcím: 1464 Budapest, Pf. 1578.

Kiadó:
Bp. IX., Ráday u. 32., I. em. 3.




A Szlovák Köztársaság 25. születésnapjára – II. rész

Jancsó Badacs Károly

„Eljött a tettek ideje. Szükséges kimondanunk, hogy továbbra is a magyarokkal tartunk-e, vagy a csehekkel. Ne kerüljük ki e kérdést, mondjuk ki nyíltan, a csehszlovák irányultság mellett állunk. Ezer éves házasságunk a magyarokkal nem sikerült. Szét kell váljunk” – hangzott 1918. május 24-én Andrej Hlinka katolikus pap, nemzetébresztő és politikus kijelentése a Szlovák Nemzeti Párt gyűlésén.
A szlovák közélet és politikai élet jeles tényezője – Andrej Hlinka határozott hangvételű kijelentésében is érzékelhető azon óvatosság és kétely, mely ott fúrt és rágott a szlovákság tudatában a Magyar Királyságtól való elszakadással kapcsolatban. A szlovákság képviselőinek tetemes része el sem tudta képzelni a nemzeti és nyelvi szabadságjogok elnyerésének olyan nemű forgatókönyvét, mely Magyarország feldarabolásával járt volna, mivel az ezer éves haza tudata bennük is erőst élt. A Csehszlovák Köztársaság megalakítása pedig már ez időben, 1918 májusában egy kirajzolódó lehetőségként kínálkozik az antant hatalmak szemében a közép-európai hatalmi viszonyok elrendezésére, mely a két nép képviselői által hirdetett népakarattal is párosult. Ám a szlovák nép képviselőinél még nem mutatkozott teljes politikai egység a Csehszlovák Köztársaság megalakulását illetően. 1915-ben az Amerikai Egyesült Államokban a Szlovák Nemzeti Párt elnöke Matús Dula több párttársával együtt kinyilvánította rokonszenvét a magyarok felé és kijelentette: „A szlovákság a magyarokhoz legközelebb álló nemzetiség”. A szlovák és magyar nemzet egy országban – Magyarországban – való továbbélését csupán néhány csekély engedmény kérdésének tartotta a magyar kormány részéről a szlovák nemzet felé. A Szlovák Nemzeti Párt képviselőinek egy csoportja a világháború éveiben ezen engedmények dolgában tárgyalt is a magyar kormánnyal, mire gróf Tisza István miniszterelnök a szlovák nyelv szélesebb körű alkalmazását engedélyezte a szlováklakta települések iskoláiban.
Ám valódi súllyal a nemzetközi politikai színtéren nem a szlovákság hazai képviselői bírtak. Az amerikai szlovákok érdekszövetségének, a Szlovák Ligának volt akkora tekintélye melynek segítségével keresztülvitték akaratukat a szlovák függetlenedni, illetve csehekkel egyesülni vágyó szlovák képviselők. A Szlovák Liga már 1915-ben kiáltványt fogalmazott meg, melyben Szlovákia elszakadását teljes függetlenségét követeli a Magyar Királyságtól. Ők voltak az elsők, kik ilyen követeléssel előrukkoltak. Mivel a hazai szlovák politikusok nem mutattak egységet abban, merre irányuljon a szlovákság sorsa, a Szlovák Liga, a csehek érdekcsoportjai és az ő nézeteikkel egyetértő hazai szlovák képviselők döntöttek a Magyar Királyságból való kiszakadás mellett. E döntés ellenére viszont még korántsem volt biztos milyen területekkel együtt válhat ki a szlovákság a Magyarországból, s emiatt az akkori szlovák vezetők nagy része annak ellenére, hogy Csehszlovákia mellett tette le a voksát, nem vetette el a Magyarországon bévüli autonómia ötletét sem. Ám Bécs és a budapesti kormány a legvégsőkig kitartva az első világháborúban kivérzett Monarchia egysége mellett, jottányit sem akart engedni az autonómia-, illetve föderalista követeléseknek. A szlovákság képviselőinek így nyilvánvalóvá vált, hogy a nemzeti jogok és a szlovák oktatási nyelv biztosítása, melyben a szlovákság saját túlélésének, és felemelkedésének lehetőségét látta, más úton nem érhető el, csupán a csehekkel való társulás révén. E tény győzött a Magyarország felé megélt nosztalgia fölött. Az önrendelkezés jogának lehetősége a Csehszlovák Köztársaság felé billentette a summázás mérlegének serpenyőjét a kételkedőknél is. Ezt támasztják alá a bevezetőben idézett Andrej Hlinka szavai.
Az első Csehszlovák Köztársaság idején a szlovák tanítási nyelv bevezetésének, nemzetiségi jogok biztosításának ellenére a szlovákság politikai vezetői arra döbbentek rá, hogy a csehekkel is meg kell vívniuk az áhított függetlenségért, mivel az 1915-ös clevelandi, majd az 1918-as pittsburghi egyezmény szerint Szlovákiának Csehszlovákián bévül autonóm státust kellett volna kapnia, de ez nem történt meg. Csehszlovákia megalakulásával és nemzetközi elismerésével Prága az említett két egyezményben lefektetett ebbéli kötelezettségétől elmaradt. Mivel a szlovákságnak a Magyarországból való kiszakadása a cseh katonaság bevonulása nélkül nem valósult volna meg, és a nagyszámú cseh rendőr, hivatalnok, orvos, alapiskolai, középiskolai és egyetemi tanár kiküldésével a szlovákok hatalma nem tudott volna érvényesülni saját országrészükben, a cseh értelmiség és közvélemény kultúrfölényt kezdett érezni a szlováksággal szemben. Ezt minden bizonnyal Prága is tudatosította és így élte meg. Kialakult a csehszlovakizmus ideája, melynek legmarkánsabb jele a csehszlovák nyelv kialakítása és annak alkalmazása lett.
Ez tulajdonképpen a szlovák nyelv csehesítésével zajlott, ami a szlovákság nemtetszését váltotta ki. Befolyásos cseh politikusok és értelmiségiek a cseh politikai, nemzetépítési és gazdasági érdekek elérésének célterületét látták Szlovákiában. A csehek szlovák nemzeti érdekeket sértő terpeszkedését idejekorán kiérezte a már említett politikus pap, Andrej Hlinka, ki 1919 szeptemberében a párizsi békekonferencia alkalmával egy amerikai diplomatával folytatott beszélgetése során kijelentette: „Ez alatt a rövid idő alatt a csehek több szenvedést okoztak nekünk, mint a magyarok ezer év alatt. Most már tudjuk, hogy Extra Hungariam non est vita. Emlékezzen csak eme szavakra, az idő majd bizonyítja helyességüket.”
Ezen jelenségek ellenére a csehszlovák együttélés az első köztársaságban gyümölcsöző volt, mert a cseh értelmiség kirajzása a szlovák országrész városaiba a szlovák kulturális élet és értelmiség felemelkedését vonta magával. A szlovákság, miután kiszakadt Magyarországból, nem lett volna egyedül életképes, mivel értelmiségi rétege a magyar királyságbéli szlovák nyelvű iskolák betiltása miatt nagyon csekély volt. 1918-ban kétmilliós nemzetként egy majd egymilliós magyar kisebbséggel abszurd jelenség lett volna Európa térképén. A cseh nagy testvérrel kézen fogva viszont tekintélyt szerezhetett a magyarokkal szemben, mint ahogy a cseheknek is jól jött a frissen megalakult Csehszlovákiában egy kétmilliós társnemzet a három és fél milliós csehországi német kisebbség ellenpontozására.
E nagy testvéri segítség viszont a szlovákság frusztrációját okozta. Addig, míg cseh segítséggel kinevelődtek a pozsonyi Erzsébet Egyetem romjain 1919-ben alapított Komensky Egyetemen a szlovák tisztviselők, ügyvédek, hivatalnokok, addig a szlovákságnak a saját országrészében cseh tisztviselőkkel kellett találkozniuk. A magyar hivatalnokokat testvéri cseh cserélte. S annak ellenére, hogy a két nemzet értette egymás nyelvét a képlet akkor is a régi volt. A szlovák nép úgy érezte nem ura a saját sorsának, ha a csehek kell döntsenek felőle. S azok bizony nem voltak restek nem egy esetben a csehszlovák érdekeken bévül a cseh érdeket szolgálni a szlovák érdekkel szemben. E társadalmi jelenségek a huszadik század húszas harmincas éveiben Csehszlovákiában oda vezettek, hogy a szlovákságban tovább erősödött a vágy, hogy függetlenedjen Prágától és saját országban érvényesüljön. Habár Andrej Hlinka a pártja élén erősen viaskodott a szlovák autonómiáért, Prága csak részleges orvoslatot nyújtott a szlovák követelésekre. A csehek által ígért és lényegében nem teljesült autonómia vágyképe vitte a szlovák politikai vezetés jelentős részét arra, hogy Csehszlovákia Adolf Hitler általi feldarabolása ellen nem emeltek különösebben hangot. Az 1938-as Müncheni egyezmény után amikor Csehország németlakta Szudéta-vidékét odaítélték a Német Birodalomnak a meggyengült Prága kénytelen volt elfogadni az 1938. október 6-án Zsolnán kikiáltott Szlovák autonómiát. Erre a szlovák közvélemény felujjongott, mert ebben a teljes szabadság felé vezető út jeles mozzanatát látta. Habár nem sokkal utána, november másodikán a Bécsi döntés alapján az autonóm Szlovákia déli, magyarlakta területeit elvesztette, a nemzeti függetlenségben és nemzetállamban hova tovább erősebben gondolkodó szlovák közvélemény e veszteséget nem élte meg feltétlenül tragédiaként. Paradox módon e veszteség a magyarok nélküli, „színszlovák” nemzetállamképük erősödésében segítette a szlovák függetlenedni vágyókat. A csehek ezt megneszelve, még utoljára, a maradék Szlovákiában a hadsereg bevetésével felügyelet alá helyezték a szlovák politikai vezetést, Jozef Tisóval az élen, és rövid katonai diktatúrát vezettek be annak érdekében, hogy fenntartsák a csehszlovák államot. Adolf Hitler a maradék cseh országrész bekebelezése érdekében pedig 1939. március 13-án magához hívatta Jozef Tisót és közölte vele, hogy ha másnap déli 12 óráig Szlovákia nem függetlenedik, akkor biztosítja annak kettéosztását Magyarország és Lengyelország között. 1939. március 14-én e körülmények okozták a Szlovák Köztársaság kikiáltását. A koraszülött Szlovák Köztársaság nyomban a fasiszta Németország inkubátorában volt kénytelen tovább élni, amely körülmény kikerülhetetlen volt számára, mert Adolf Hitler feltétlen elvárta a szlovák vezetés háláját az általa ösztönzött szlovák függetlenedésért.
A fasiszta nézetekkel fokozatosan átitatódó politikusokból a frissen megalakult Szlovák Köztársaságban sem volt kevés, ezért a Harmadik Birodalom által megkövetelt változások gyorsan és sikerrel lettek alkalmazva. A zsidóság ellen szigorúbb törvényeket fogadtak el és érvényesítettek, mint az azok példájaként szolgáló német, nürnbergi törvények.
A háborús szlovák állam a német igényeknek megfelelően hadat üzent a Szovjetuniónak és az Amerikai Egyesült Államoknak is. Ám ennek a német köldökzsinóron élni kénytelen Szlovák Köztársaságnak voltak személyiségei, kik nem fogadták el ezt a függőséget. A német érdekeket kiszolgáló szlovák vezetés akaratát, ahol lehetőség volt rá, megaknázták. Lényegében ezen fasisztaellenes mozgolódásnak és az abból következő fejleményeknek köszönhette Szlovákia azon nemzetközi elismerését, mely saját fajtájának magasabb önbecsüléséhez és az önálló állam felé vezető út megerősítéséhez lényegesen hozzájárult.

A képen: „KICSI, DE A MIENK” – áll a felirat Csehszlovákia térképén, mely az 1938-as Müncheni egyezmény és Bécsi döntés utáni maradék csehszlovák területeket ábrázolja