A Művelt Tájékozott Emberért Alapítvány

1464 Budapest, Pf. 1578
+36-1-781-3236
info@magyarforum.hu


MEGJELENT

a MAGYAR FÓRUM

XXX. évfolyamának 8.
száma.





Földi László: Polgárháború fenyegeti Európát

Rogán Antal: Az ellenzéki pártok végrehajtanák a Soros-tervet

Migránsok mint eszközök

Kárpátalján a kisebbség asszimilál

Gyermekeink egészsége a tét

Interjú az orosz külügyminiszterrel


Találjunk egymásra, legyen előfizetőnk!

Heti Magyar Fórum előfizetési díja:
3211 Ft / negyedév.

Havi Magyar Fórum előfizetési díja:
1470 Ft / negyedév.


Tel.: +36-1-781-3236

Levélcím: 1464 Budapest, Pf. 1578.

Kiadó:
Bp. IX., Ráday u. 32., I. em. 3.




​A Szlovák Köztársaság 25. születésnapjára - III. rész

Jancsó Badacs Károly

A német birodalom szatellitállamaként a második világháború idei Szlovák Köztársaság vezetése azért, hogy kimutassa háláját az elért „függetlenségért”, hadat üzent az Amerikai Egyesült Államoknak, Nagy-Britanniának és a Szovjetuniónak. Ez a gyakorlatban is meg kellett mutatkozzon s a szlovák hadsereg katonái a német csapatok mellett harcoltak a szovjetek ellen szovjet Ukrajnában és szovjet Fehéroroszországban. Segédcsapatokként voltak jelen a német egységek mellett. A harcokban, így a háború eleji győzelmekben és a pogromok szervezésében is a németek vitték a prímet, ám ennek ellenére ismert egy eset, amikor a szlovák hadsereg tagjai is a villámgyőzelmektől megittasodottan szovjet Fehéroroszországban önkényes faluirtást hajtottak végre, ami akkor is, mint most is erősen belezavar a szlovákság azon békeszerető nemzeti önképébe, melyet szlovák galamblelkűségnek nevez meg.
Az Amerikai Egyesült Államok és a Nagy-Britannia elleni hadüzenetről Roosevelt elnök és Churchill csak a sajtóból, az újságok lapjairól értesült, mivel semmi diplomáciai kapcsolatuk nem volt a háború alatti Szlovák Köztársasággal. Az USA elleni hadüzenet nem mutatkozott meg a gyakorlatban, mivel Roosevelt elnök tudomására adta a vezérkarnak, hogy az ilyet ne vegyék komolyan. Az ötvenezer fős hadseregű, hárommillió lakosú Szlovák Köztársaság abban az időben, amikor két-három milliós hadseregek pusztultak el a frontokon, az USA-nak bejelentett hadüzenetével a második világháború egyik legtragikomikusabb mozzanatának okozója. A helyzet komikumát súlyosbította, s a koraszülött szlovák állam éretlen, suta politikai lépéseit jellemzi, hogy Alexander Mach belügyminiszter kijelentette, hogy ha az USA a nagyszámú amerikai szlovák közösségen akarna bosszút állni a hadüzenetért, akkor Szlovákia készen áll hadrendbe állítani a Vág, a Garam és a Dunajec folyók tutajosait is…
A háború Szlovák Köztársaságában a józanul gondolkodó személyiségek tudatosították, hogy a nemzeti kisebbrendűség érzésének ilyen nemű fejetlen csapongása nem eredményezhet jó megítélést az országnak s nemzetnek a szövetségesek győzelme esetén. Ezen józanok közé tartozott Imrich Karvas nemzetgazdász is. A Szlovák Nemzeti Felkelésként elhíresült fasisztaellenes szerveződés, majd felkelés gazdasági előkészítője volt. Az őáltala elrendelt belföldi pénzmozgások biztosították a szükséges anyagiakat a felkelő katonaság részére. A háború idei Szlovák Nemzeti Bank elnöki posztját betöltő Karvas kihasználva Pozsony szövetségesek általi bombázását elrendelte, hogy a fővárosban lévő három milliárd szlovák korona készpénzbeni összeget Besztercebányára, az ország belsejébe helyezzék, ahol az biztonságban lesz az ad hoc bombázások elől. Karvas a teljes titokban szerveződő felkelők főhadiszállására juttatta a felkeléshez szükséges anyagiakat. Karvas huszárvágásaihoz tartozik az is, hogy a háborús szlovák állam tartalékaira fogukat fenő németek szándékát megelőzve a szlovák állam ezüsttartalékait Körmöcbányára szállíttatta, ahol azt a szlovák államban akkoriban fizetőeszközként használatos ezüstérmékké verette. Amikor a német küldöttség Pozsonyba érkezett a 42 tonna ezüsttartalékért, Karvas tettetett sajnálattal közölte, hogy az már nem áll rendelkezésre. Ján Golian és Rudolf Viest tábornokok kik a felkelés katonai stratégái voltak, Karvas pénz- és üzemanyag-átcsoportosításai nélkül vajh mit tehettek volna a német Wehrmacht ellen. A fasisztákat szolgáló háborús szlovák állam illegalitásban élő demokratikus erőinek, szabadságért harcolni eltökélt személyiségeinek, katonáinak, politikusainak 1944. augusztus 29-én Besztercebányán sikerült kirobbantaniuk a felkelést. A hatvan napig tartó harcok, melyek Közép-Szlovákia területén zajlottak, nagyszámú Wehrmacht csapatok összpontosítását kívánták meg, melyeket emiatt a németek nem küldhettek ki a keleti frontra. A Szlovák Nemzeti Felkelés így a szovjetek ellen bevetendő német csapatokat két hónapra lefoglalta, ami a Vörös Hadsereg előrenyomulásához is hozzájárult, és a szövetségesek elismerését vonta magával. A felkelést végül a németek leverték, faluirtásokkal, mészárlásokkal megtorolták. A felkelés leverésében jeleskedő német katonákat Besztercebányán maga Jozef Tiso államelnök tüntette ki, ám a felkelés jelentősége megmaradt és biztosította a szlovákság, Szlovákia háború utáni pozitív megítélését. A szlovák állam katonái a Szovjetunió ellen harcoltak, a szlovák állam a zsidók koncentrációs táborokba küldésekor 500 birodalmi márkát fizetett a németeknek egy fő elhurcolásáért. Viszont a körülbelül 80 000 embert mozgósító felkelés megtisztította Szlovákia nevét a győztes hatalmak szemében, és a második világháború befejezésekor az ország és nemzet pozitív megítélését eredményezte. A Vörös Hadsereg alakulatainak Szlovákia területére érkezésükkor szigorúan meg volt tiltva, hogy a lakossággal erőszakoskodjanak. Baráti módon mint felszabadítók kellett viszonyuljanak a lakossághoz.
A háborús szlovák állam a második világháború befejeztével megszűnt létezni. A Londonban működő csehszlovák exilkormány Edvard Benessel az élén Prágába érkezett. A szlovák állam elnökét, Jozef Tisót elfogták, a népbíróság elítélte és felakasztotta. A háború utáni demokratizálódás magával vonta a győztesek haragját, ám nemcsak a régi fasisztákat kiszolgáló káderekkel szemben, de a vesztes társnépekkel társnemzetekkel szemben is. Csehszlovákia szlovák országrészében is némi túlzással hajtóvadászat indult a német, majd magyar lakosság ellen is. Pogromokra, majd kitelepítésekre került sor. A szlovák nacionalizmus 1945 és 1948 között sok esetben erőteljesebb tobzódást mutatott, mint maga a háborús szlovák állam idején.
A Csehszlovákiához Magyarországtól visszakerült magyarlakta dél-szlovákiai területeken a lakosság az államelnök Edvard Benes dekrétumai értelmében jogfosztott lett. Benes a háború előtti Csehszlovákia élpolitikusa, majd államelnöke a csehszlovakizmus híve egyszer és mindenkorra meg akarta erősíteni a csehszlovák államideát, és ezért minden eszközt bevetett. Csehszlovákia és Magyarország közt lezajlott lakosságcsere folytán 120 000 magyar lakos kényszerült elhagyni szülőföldjét, Szlovákia területét, és 73 000 magyarországi szlovák, illetve magát szlováknak valló személy érkezhetett Szlovákia területére. A Szlovákiában élő kárpáti németek 84 százaléka kényszerült el Csehszlovákiából, illetve lett kitelepítve. A második világháború utáni Csehszlovák Köztársaság a fenntarthatósága érdekében csak szláv lakossággal számított. 1945-től kezdve a „béke és demokrácia” három éve alatt a magyar és német lakosság fölött a szlovák nacionalista értelmiség egy köre szabad kezet kapott, ami erőst átformálta nemcsak Szlovákia demográfiai térképét. A magyarok és németek lakta városok, falvak új megnevezéseket, szlávul hangzó műneveket kaptak.
1948-ban Prágában is a kommunista párt került hatalomra, ami a kelet európai szovjet érdekszférába eső országokban alkalmazott forgatókönyv szerint zajlott le. Csehszlovákiában is a választási eredmények meghamisításával kerültek hatalomra. A szlovák országrészben a valós adatok szerint nagy fölénnyel a Demokrata Párt nyert. Ennek ellenére a politikai és társadalmi zajlások a szocialista társadalomépítés felé vették útjukat 1948-ban, s a szlovák politikum, kultúra és társadalom képviselői is a szovjet modell kiépítésén kellett kezdjenek dolgozni. Kis időre még az 1945–48 között munkálkodó Szlovákia teljes szlovákosításán dolgozó nacionalista elemeket is bíróság elé állították, elítélték és hűvösre küldték. Ezzel teljesen lenyesegették a csupán szlovák nemzetben és különállásban gondolkodók szárnyait. A Csehszlovák Szocialista Köztársaság a kommunista modellt követte. Az 1950-es évek gazdasági átépítése és pénzreformjai, miközben látszólag a közvagyont, valójában az állam vagyonát mérhetetlenül gyarapították, tulajdonképpen nincstelenné tették a lakosságot. A parasztságot földjétől és haszonállataitól fosztották meg. Szövetkezetekbe kényszerítették.
A mezőgazdaság kolhozosításával, a földek összeszántásával átrajzolták a szlovákiai vidék képét is. A kommunisták hatalomra lépését megelőző, társnemzetek elleni bosszút Szlovákiában is az előző kor felsőbb társadalmi rétegei és értelmiségi rétege elleni bosszú, azok üldözése váltotta föl. Bekövetkezett az egyházüldözés. Kolostorokat számoltak föl, papokat, apácákat kínoztak halálra a kommunista börtönök hóhérai. Szlovákiában is a természetes, évszázadokon át épített társadalmi piramis teljes fejre állítása és felforgatása tetőződött be az ötvenes években. Az 1960-as évekre a kommunista hatalom majd teljes egészében elérte vívmányait Csehszlovákiában. A társadalom szocialista konszolidációja befejezettnek látszott, és Szlovákia is élvezője lehetett az új szocialista létformának. Szigorúan a Csehszlovák Szocialista Államformán bévül. A szlovák függetlenség gondolata csak az emberek tudatában, kimondhatatlan formában létezhetett.
Az első ötéves tervek gyümölcsei beértek, és Szlovákiában is a kulturális élet fellendülése, a szocialista városfejlesztések sora ment végbe. A hatvanas évek első felében a szlovák társadalom is kezdte érezni az előző évtized után megkívánt enyhülés szükségességét. A hatvanas években az emberarcú szocializmus érvényesítése érdekében egy szlovák politikus, Alexander Dubcek szállt síkra. Az ő személye és munkássága vezetett 1968-hoz, a prágai tavaszként elhíresült eseményekhez. A szlovákság szemében a kommunizmus negyvenegy éve alatt Alexander Dubcek személye egy demokratikusabb, szabadabb lét szimbóluma volt, s tartotta a reményt az emberekben, míg el nem érkezett Csehszlovákiában a kommunista rendszer bukása, majd három évre rá a Szlovák Köztársaság megalakulása. E fejlemények képezik részét sorozatunk negyedik, befejező részének.