A Művelt Tájékozott Emberért Alapítvány

1464 Budapest, Pf. 1578
+36-1-781-3236
info@magyarforum.hu


MEGJELENT

a MAGYAR FÓRUM

XXX. évfolyamának 38.
száma.





MEGNYÍLT AZ ORSZÁGGYŰLÉS ŐSZI ÜLÉSSZAKA

Toroczkai László, a Mi Hazánk Mozgalom elnöke: „A Jobbikban az elnökség háta mögött születtek meg a stratégiai döntések. Nem tudtunk előre a Spinoza-házbeli akcióról. Aki azt mondja, hogy bárkivel összefogunk, csak kerüljünk hatalomra, a vonaizmust képviseli.”

SZÉGYENFAL – A jelentés megszavazói, tartózkodók, távolmaradók









A Szlovák Köztársaság 25. születésnapjára - IV. rész

Jancsó Badacs Károly

Alexander Dubcsek, az 1968-as prágai tavaszként elhíresült csehszlovákiai forradalmi események vezéralakja ugyanazon házban született, mint a 19. század nagy szlovák nemzetébresztője, az író-politikus, a szlovák tájszólások összeboronálója, és a modern szlovák nyelv megteremtője, Ludovít Stúr. A Zay-Ugróc faluban lévő ódon ház Ludovít Stúr születése után 106 évvel Alexander Dubcsek személyét adta a szlovákságnak. 
       A történelmi szerep, melyet Dubcsek betöltött a szlovák nemzet életében az 1960-as években, a szlovákság szempontjából már szinte történelmi szükségszerűségnek is tekinthető. Az 1950-es, 1960-as években lezajlott szocialista társadalomépítés csupán egy erős csehszlovák államon bévül volt megvalósítható. Ennek megfelelően, kéz a kézben a szocialista építéssel, a kommunista kormány Prága hatalmának megerősítését is végbe vitte, mégpedig a szlovák önkormányzati szervek felszámolásával, és azok vezető feladatainak Prágára való átruházásával. Ez a szlovák politikusok nemtetszését vonta magával, mivel e lépések a szlovák önrendelkezés csíráit is elfojtották. Prágának viszont jó ellenérvként szolgált a szlovákok, akkoriban „klerofasisztának” titulált második világháború idei szlovák állama, melynek kialakítása a csehek szemében a két világháború közti Csehszlovákia szétverésének egyik okozója volt. A csehek szerint az ilyen katasztrofális forgatókönyv megelőzése céljából Prágában kellett összpontosítani a hatalmat. Az ehhez hasonló huzavonák fokozták a két nemzet politikusai közti feszültséget, amely 1967 augusztusában a nagyrőcei szlovák gimnázium alapításának 100. évfordulója alkalmából megtartott állami megemlékezésen hágott tetőpontjára. Ezen esemény alkalmával a Csehszlovák Kommunista Párt főtitkára és csehszlovák államfő Antonín Novotný botrányos kijelentésekkel illette a szlovákokat. A fölényeskedő államelnök a szlovákságot nem tartotta nemzetnek, és ahol lehetett, mellőzte annak szerepét. Ezért 1967 októberében a kommunista párt gyűlésén hatalmas kritika zúdult a nyakába. Az általános csehszlovák közhangulat sem kedvezett a kommunista vezetésnek, mivel kritikus hangok szóltak a szebb holnapok eljövetelének meggyorsításáért, melyek ha némileg meg is érkeztek, de önmagukban nagyon halványan idézték a szovjet típusú propagandagépezet által ígérteket. Alexander Dubcsek, akkoriban a Szlovák Kommunista Párt első titkára, a kommunista párt gyűlésén súlyos kritikával illette Antonín Novotnýt és kiállt a szlovákság mellett. Novotnýra az ilyennemű kritika nem volt hatással, és nézeteinek, politikájának megvalósítása érdekében a szlovák országrész katonai megszállását vette tervbe, amit viszont Moszkva végül nem hagyott jóvá. Szlovákiában olyannyira zuhant az államfő popularitása, hogy Pozsonyban még Novotný-ellenes tüntetéseket is szerveztek. Ezen kedvezőtlen közhangulat enyhítésére a kommunista párt 1968-as nagygyűlésén a konzervatív kommunisták és a reformkommunisták megegyeztek Novotný menesztésén, és helyébe a Csehszlovák Kommunista Párt főtitkári székébe Alexander Dubcseket választották, aki az első szlovák lett, aki ezt a tisztséget betöltötte. A reformkommunisták, Dubcsekkel az élen, az emberarcú szocializmussal, tehát szólásszabadsággal, a cenzúra enyhítésével, gazdasági reformmal, a külföldre utazás nagyobb lehetőségével, stb. akarták enyhíteni és oszlatni az előzőleg felgyülemlett társadalmi elégedetlenséget. Tervük egyes részeit sikeresen véghez is vitték, úgymint a szólásszabadság lehetőségét, a cenzúra eltörlését. Szlovákia Csehszlovákián bévüli pozíciója is javult. A szlovákság képviselői Csehszlovákiában két nemzeti köztársaság kialakítását igényelték, nemzeti kormányokkal és parlamentekkel. A Csehszlovákia föderatív berendezkedéséről szóló törvényt 1968. október 27-én fogadta el a csehszlovák nemzetgyűlés.
   Mivel ezen intézkedések által a hatalom kezének szorítása engedett, művészi, polgári, írói szervezetek alakultak, melyek a kommunista párt ellenőrzése nélkül működtek. E szervezetek nem voltak restek építő jellegű kritikát megfogalmazni a rendszerrel szemben. E folyamatok híre a konzervatív kommunisták révén is hamar Moszkvába jutott. A keleti blokkon bévüli külföld és maga Moszkva sem nézte jó szemmel Dubcsekék elhajlását a Szovjetunióban megfogalmazott és a vasfüggönyön inneni országok által követett kommunista vezérelvektől. A varsói szerződés országai kritikus hangvételű levelet fogalmaztak meg Prága politikai irányultsága ellen, ami Csehszlovákiában nagy közfelháborodást okozott az ország belügyeibe való beleszólás miatt. Mivel a diplomáciai próbálkozások nem voltak hatással a csehszlovák fejleményekre, 1968 augusztusában Leonyid Brezsnyev doktrínája a varsói szerződés országainak katonai beavatkozását tette lehetővé Csehszlovákiában. E katonai paktum országai közül csupán Románia nem csatlakozott hadseregével a katonai beavatkozáshoz. A második világháború befejezte óta ez volt a legnagyobb hadmozgás Európában. A varsói szerződés hadseregeinek jelenléte ellen Prágában és Pozsonyban is heves tüntetések folytak, melyek emberáldozatokat is megköveteltek a tüntetők sorai közül. 
A Csehszlovák Kommunista Párt vezetőit, köztük Dubcseket is, letartóztatták és Moszkvába hurcolták, ahol a konszolidációról szóló dokumentum aláírására kényszerítették, a segítségére siető Ludvík Szvoboda akkori csehszlovák államelnökkel együtt. A demokratizációs folyamat Csehszlovákiában ezzel megtört. Elmúlt egy korszak, melyet karakán fellépésével egy szlovák politikus, Alexander Dubcsek indított el. E korszak rövid, ám szabadságérzettel megtöltött idejének köznépi szimbóluma a „dubcsek kifli” - ahogy azt az akkori csehszlovákiai magyar népnyelv nevezte. A pékségekben megjelenő francia bagett, a Dubcsek-éra péksüteménye a köznép emlékezetében egy szabadabb légkör bőségjelképévé avanzsálódott.
     A moszkvai elvtársak a csehszlovákiai forradalmi események elfojtása után egy számukra megbízhatóan működő szocialista mintaállamot szerettek volna látni Csehszlovákiában. Ennek biztosítására a legérdemlegesebbnek egy újabb szlovákot tartottak, mégpedig Gusztáv Huszákot, aki a Csehszlovák Kommunista Párt főtitkára lett, majd 1975-ben csehszlovák államelnök. Dubcseket félreállították a politikai életből, és megfigyelés alá helyezték. Habár Huszák Dubcsek reformpolitikájának egyik leghűbb híve volt az 1968 augusztusi eseményekben és azokat megelőzően is, a moszkvai tárgyalások idején pálforduláson ment keresztül, és a brezsnyevi politikai vonal követője lett. Huszák Moszkva bizalmát élvezte, és a szocialista társadalmi rend visszaállításán és a kommunista párt hatalmi megerősítésén volt hivatott munkálkodni. Bekövetkeztek a prágai tavasz személyiségeinek, aktivistáinak bebörtönzései, megfigyelései. Huszák megítélése már a hatalomgyakorlása idején is vegyes volt. Diák kora óta a kommunista párt tagja. A fasisztaellenes szlovák nemzeti felkelésbeli szerepe utólagosan, az államfői ideje alatt lett felnagyobbítva, ami az akkori szlovák társadalom egy részének fintorgását váltotta ki. A második világháború utáni magyar és német lakosság jogfosztottsága idején, magyarlakta dél-szlovákiai területek szlovákosításának egyik főkolomposa. Gróf Eszterházy János elfogatója és bebörtönzője, miután Eszterházy a pozsonyi magyarok és németek elleni botrányos magatartás ellen személyesen nála tiltakozott. Az ’50-es években a negyvenes évek végi elszlovákosító túlkapásai miatt burzsoá nacionalizmus vádjával többedmagával őt is elítélték, ám ez nem jelentett akadályt későbbi politikai felemelkedéséhez. 1989-ig, a bársonyos forradalomig töltötte be az államelnöki funkciót. Azok közé a kommunista vezérpolitikusok közé tartozott, akik az 1989-es novemberi eseményeket erőszakmentesen kívánták megoldani. 1989 decemberében ő nevezete ki a „nemzeti egyetértés kormányát”, amivel Václav Havelnak készítette elő az utat az államelnöki székhez. Ezzel Alexander Dubcseket kisakkozta a játékból, ami valószínű a Dubcsek felé érzett rivalizálásából következett. Ám a demokrácia megérkeztével Alexander Dubcsek személye huszonegy év után szabadon örvendhetett azon tiszteletnek és elismerésnek, amely 1968-ban és azt megelőzően övezte. Dubcsek hős volt a közvélemény szemében, és az 1989-es novemberi eseményekkel elsüllyedő szlovák kommunista politikusok után színre lépő legnagyobb tekintéllyel bíró és legnagyobb fajsúlyú szlovák államférfi lett. 
    Az 1989-es rendszerváltó események elindítói a prágai diáktüntetés elleni brutális rendőri beavatkozásra választ adó, országszerte fejüket felcsapó, diáktüntetések voltak. E forrongó események hatására Szlovákiában megalakult a VPN, azaz a Nyilvánosság az Erőszak Ellen politikai mozgalom, mely azon személyiségeket, művészeket, politikusokat tömörítette, kik a pozsonyi tüntetések szónokaiként, vezéralakjaiként a békés politikai átalakulás hívei voltak. Az irányított egypártrendszerből a demokratikus berendezkedésre való átmenet Csehszlovákiában úgy a csehszlovák hatalom, mint a változásokat megkívánó tömegek vezéregyéniségeinek hála csupán összetűzésekkel, relatíve békésen, véráldozat nélkül zajlottak le. Innen kapták e rendszerváltó események a bársonyos jelzőt. 
    1990-ben a bársonyos forradalom után alakuló Csehszlovák Föderatív Köztársaság az előző szocialista köztársaság folytatólagos demokratikus formája volt. S ahogy a szólásszabadság, vallásszabadság és politikai véleményformálási jog az új demokratikus rendszer természetes velejárói lettek, a szlovákok és csehek politikai képviselői elmerészkedtek a különválás gondolatáig is, sőt azon nagyon intenzíven el is kezdtek dolgozni. A Nyilvánosság az Erőszak Ellen politikai mozgalom továbbra is megmaradt a szlovák politikai elit gyűjtőhelye, ám az ambiciózusabbnál ambiciózusabb politikusok kezdtek kiválni a mozgalomból és saját terveik megvalósítását látták előbbre valónak. 
Ilyenek közé tartozott Vlagyimír Mecsiar is, kinek a VPN jó ugródeszkaként szolgált saját pártjának a HZDS, azaz a Demokratikus Szlovákiáért Mozgalom megalapítására. A VPN-ben, Mecsiar politikai bölcsőjében, Mecsiart úgy ismerték, mint az akaratát feltétlen átvivő, átültető, már-már agresszív egyéniséget. Maga Alexander Dubcsek is a VPN tagja maradt, de több politikus kiválása után ő maga is távozott. 1992-ben a Szlovák Szociáldemokrata Párt elnöke lett. A csehek és szlovákok szétválásának gondolata, ötlete, sok tárgyalást igényelt az 1990 és 1992 közötti időszakban. Olyannyira e témával élt az akkori csehszlovák politikai színtér, hogy 1992 januárjában a föderális nemzetgyűlés elutasította az államelnöknek, Václav Havelnak a népszavazási alkotmánytörvény novelizációjára tett törvényjavaslatát, és a Csehszlovák Föderatív Köztársaság új alkotmányának elfogadására benyújtott alkotmánytervezetét. A Csehszlovák Föderatív Köztársaság alig alakult meg, már annak felbomlása, illetve az abból való cseh és szlovák kiválás aktuálisabb, égetőbb téma lett, mint maga a két nemzet közös országának fenntartása. Dubcsek ellenben a csehszlovák kérdésben a föderatív együttélés híve volt. Személyiségének és véleményének súlya sokat vetett a latba. A csehszlovák együttélésben gondolkodó lakosság tetemes része elképzelhetetlennek tartotta a két nép szétválását. Dubcsek a csehszlovák nép tribunusaként veszélyes kezdett lenni a különválás gondolatának híveire. 1992 szeptember elsején autóbalesetet szenvedett. Kórházba szállították, ám súlyos állapota nem javult, és november 7-én elhunyt. 
Kérdések merültek fel a baleseti nyomozás törvényességével kapcsolatban, mivel több gyanús körülmény előzte és övezte a balesetet. Többen politikai gyilkosságra gyanakodtak. E tény sosem bizonyosodott be, de a különválás gondolatának a politikai szintéren nem volt többé nagy horderejű opponense. 
    A HZDS párt megerősödése 1992-ben választási győzelemhez vezette Mecsiart a föderatív Csehszlovákia szlovák országrészében, a cseheknél az ODS Polgári Demokrata Párt és a Keresztény Demokrata Párt koalíciója nyert. Vladimír Mecsiar a szlovák országrész miniszterelnöke lett, a cseh miniszterelnök pedig Václav Klausz lett. Mindketten a különválás hívei voltak. Ettől kezdve nem volt akadálya az elszakadásnak. A politikai akarat megvolt. Viszont nem volt meg a népakarat. 
Illetve teljesen mellőzve lett. Csehszlovákia felbomlása akkor következett be, amikor polgárai már végre valósan megélték Csehszlovákia század eleji alapítóinak államfilozófiáját, a  csehszlovakizmust. „Én csehszlovák vagyok” - hangzott sok cseh, szlovák, morva, ruszin, de magyar ember ajkáról is. Pozitívan élték meg az állami hovatartozásukat, állampolgárságukat. S ekkor, amikor a köznép zöme teljes mértékben magáénak élte meg az országot, akkor következett be az elképzelhetetlen. A csehszlovák polgárok feje fölött döntött a politikum. Sem a szlovák HZDS, sem a cseh ODS nem jutott dűlőre egymással a két nemzet egy országban való föderatív elrendezését illetően. 1992 augusztusában Vlagyimír Mecsiar és Václav Klausz eldöntötték, hogy 1993. január 1-jei hatállyal ketté választják Csehszlovákiát. Az erre benyújtott alkotmánytervezetet csupán másodjára, november 25-én fogadta el a föderális nemzetgyűlés és 1993. január 1-jével 
Csehszlovákia megszűnt lenni. Megalakult a Cseh Köztársaság és a Szlovák Köztársaság. Az állampolgárok zöme sérelmezte, hogy nem lett népszavazásra bocsátva Csehszlovákia kettéválásának a kérdése. Szlovákia és a szlovákság 1993. január 1-jével eljutott az áhított függetlenséghez. 
A szlovákok maguk dönthettek sorsukról a maguk képviselőivel, a maguk parlamentjében. A Szlovák Köztársaság megalakulásának évében, a szlovák függetlenség elnyerésének évében 1993-ban, a szlovákság kevéssel több, mint harminc százaléka helyeselte Csehszlovákia felbomlását.