A Művelt Tájékozott Emberért Alapítvány

1464 Budapest, Pf. 1578
+36-1-781-3236
info@magyarforum.hu


MEGJELENT

a MAGYAR FÓRUM

XXX. évfolyamának 25.
száma.





Orbán Viktor: Jövőre ennek a bizottságnak mennie kell!

A nemzeti összefogás tiszta eszméje: Csurka István 30 évvel ezelőtt elhangzott beszéde az erdélyi falurombolás elleni tüntetésen

Mónus József: a Hódítók Kupáját ezúttal egy Kr.e. 3. századiszkíta íj másolatával nyertem el, amit én készítettem

Szanyit megválasztották az MSZP alelnökének, majd lapunknak azt nyilatkozta, hogy az MSZP ma már nem vonzó




Találjunk egymásra, legyen előfizetőnk!

Heti Magyar Fórum előfizetési díja:
3211 Ft / negyedév.

Havi Magyar Fórum előfizetési díja:
1470 Ft / negyedév.


Tel.: +36-1-781-3236

Levélcím: 1464 Budapest, Pf. 1578.

Kiadó:
Bp. IX., Ráday u. 32., I. em. 3.




A Szlovák Köztársaság 25. születésnapjára - IV. rész

Jancsó Badacs Károly

Alexander Dubcsek, az 1968-as prágai tavaszként elhíresült csehszlovákiai forradalmi események vezéralakja ugyanazon házban született, mint a 19. század nagy szlovák nemzetébresztője, az író-politikus, a szlovák tájszólások összeboronálója, és a modern szlovák nyelv megteremtője, Ludovít Stúr. A Zay-Ugróc faluban lévő ódon ház Ludovít Stúr születése után 106 évvel Alexander Dubcsek személyét adta a szlovákságnak. 
       A történelmi szerep, melyet Dubcsek betöltött a szlovák nemzet életében az 1960-as években, a szlovákság szempontjából már szinte történelmi szükségszerűségnek is tekinthető. Az 1950-es, 1960-as években lezajlott szocialista társadalomépítés csupán egy erős csehszlovák államon bévül volt megvalósítható. Ennek megfelelően, kéz a kézben a szocialista építéssel, a kommunista kormány Prága hatalmának megerősítését is végbe vitte, mégpedig a szlovák önkormányzati szervek felszámolásával, és azok vezető feladatainak Prágára való átruházásával. Ez a szlovák politikusok nemtetszését vonta magával, mivel e lépések a szlovák önrendelkezés csíráit is elfojtották. Prágának viszont jó ellenérvként szolgált a szlovákok, akkoriban „klerofasisztának” titulált második világháború idei szlovák állama, melynek kialakítása a csehek szemében a két világháború közti Csehszlovákia szétverésének egyik okozója volt. A csehek szerint az ilyen katasztrofális forgatókönyv megelőzése céljából Prágában kellett összpontosítani a hatalmat. Az ehhez hasonló huzavonák fokozták a két nemzet politikusai közti feszültséget, amely 1967 augusztusában a nagyrőcei szlovák gimnázium alapításának 100. évfordulója alkalmából megtartott állami megemlékezésen hágott tetőpontjára. Ezen esemény alkalmával a Csehszlovák Kommunista Párt főtitkára és csehszlovák államfő Antonín Novotný botrányos kijelentésekkel illette a szlovákokat. A fölényeskedő államelnök a szlovákságot nem tartotta nemzetnek, és ahol lehetett, mellőzte annak szerepét. Ezért 1967 októberében a kommunista párt gyűlésén hatalmas kritika zúdult a nyakába. Az általános csehszlovák közhangulat sem kedvezett a kommunista vezetésnek, mivel kritikus hangok szóltak a szebb holnapok eljövetelének meggyorsításáért, melyek ha némileg meg is érkeztek, de önmagukban nagyon halványan idézték a szovjet típusú propagandagépezet által ígérteket. Alexander Dubcsek, akkoriban a Szlovák Kommunista Párt első titkára, a kommunista párt gyűlésén súlyos kritikával illette Antonín Novotnýt és kiállt a szlovákság mellett. Novotnýra az ilyennemű kritika nem volt hatással, és nézeteinek, politikájának megvalósítása érdekében a szlovák országrész katonai megszállását vette tervbe, amit viszont Moszkva végül nem hagyott jóvá. Szlovákiában olyannyira zuhant az államfő popularitása, hogy Pozsonyban még Novotný-ellenes tüntetéseket is szerveztek. Ezen kedvezőtlen közhangulat enyhítésére a kommunista párt 1968-as nagygyűlésén a konzervatív kommunisták és a reformkommunisták megegyeztek Novotný menesztésén, és helyébe a Csehszlovák Kommunista Párt főtitkári székébe Alexander Dubcseket választották, aki az első szlovák lett, aki ezt a tisztséget betöltötte. A reformkommunisták, Dubcsekkel az élen, az emberarcú szocializmussal, tehát szólásszabadsággal, a cenzúra enyhítésével, gazdasági reformmal, a külföldre utazás nagyobb lehetőségével, stb. akarták enyhíteni és oszlatni az előzőleg felgyülemlett társadalmi elégedetlenséget. Tervük egyes részeit sikeresen véghez is vitték, úgymint a szólásszabadság lehetőségét, a cenzúra eltörlését. Szlovákia Csehszlovákián bévüli pozíciója is javult. A szlovákság képviselői Csehszlovákiában két nemzeti köztársaság kialakítását igényelték, nemzeti kormányokkal és parlamentekkel. A Csehszlovákia föderatív berendezkedéséről szóló törvényt 1968. október 27-én fogadta el a csehszlovák nemzetgyűlés.
   Mivel ezen intézkedések által a hatalom kezének szorítása engedett, művészi, polgári, írói szervezetek alakultak, melyek a kommunista párt ellenőrzése nélkül működtek. E szervezetek nem voltak restek építő jellegű kritikát megfogalmazni a rendszerrel szemben. E folyamatok híre a konzervatív kommunisták révén is hamar Moszkvába jutott. A keleti blokkon bévüli külföld és maga Moszkva sem nézte jó szemmel Dubcsekék elhajlását a Szovjetunióban megfogalmazott és a vasfüggönyön inneni országok által követett kommunista vezérelvektől. A varsói szerződés országai kritikus hangvételű levelet fogalmaztak meg Prága politikai irányultsága ellen, ami Csehszlovákiában nagy közfelháborodást okozott az ország belügyeibe való beleszólás miatt. Mivel a diplomáciai próbálkozások nem voltak hatással a csehszlovák fejleményekre, 1968 augusztusában Leonyid Brezsnyev doktrínája a varsói szerződés országainak katonai beavatkozását tette lehetővé Csehszlovákiában. E katonai paktum országai közül csupán Románia nem csatlakozott hadseregével a katonai beavatkozáshoz. A második világháború befejezte óta ez volt a legnagyobb hadmozgás Európában. A varsói szerződés hadseregeinek jelenléte ellen Prágában és Pozsonyban is heves tüntetések folytak, melyek emberáldozatokat is megköveteltek a tüntetők sorai közül. 
A Csehszlovák Kommunista Párt vezetőit, köztük Dubcseket is, letartóztatták és Moszkvába hurcolták, ahol a konszolidációról szóló dokumentum aláírására kényszerítették, a segítségére siető Ludvík Szvoboda akkori csehszlovák államelnökkel együtt. A demokratizációs folyamat Csehszlovákiában ezzel megtört. Elmúlt egy korszak, melyet karakán fellépésével egy szlovák politikus, Alexander Dubcsek indított el. E korszak rövid, ám szabadságérzettel megtöltött idejének köznépi szimbóluma a „dubcsek kifli” - ahogy azt az akkori csehszlovákiai magyar népnyelv nevezte. A pékségekben megjelenő francia bagett, a Dubcsek-éra péksüteménye a köznép emlékezetében egy szabadabb légkör bőségjelképévé avanzsálódott.
     A moszkvai elvtársak a csehszlovákiai forradalmi események elfojtása után egy számukra megbízhatóan működő szocialista mintaállamot szerettek volna látni Csehszlovákiában. Ennek biztosítására a legérdemlegesebbnek egy újabb szlovákot tartottak, mégpedig Gusztáv Huszákot, aki a Csehszlovák Kommunista Párt főtitkára lett, majd 1975-ben csehszlovák államelnök. Dubcseket félreállították a politikai életből, és megfigyelés alá helyezték. Habár Huszák Dubcsek reformpolitikájának egyik leghűbb híve volt az 1968 augusztusi eseményekben és azokat megelőzően is, a moszkvai tárgyalások idején pálforduláson ment keresztül, és a brezsnyevi politikai vonal követője lett. Huszák Moszkva bizalmát élvezte, és a szocialista társadalmi rend visszaállításán és a kommunista párt hatalmi megerősítésén volt hivatott munkálkodni. Bekövetkeztek a prágai tavasz személyiségeinek, aktivistáinak bebörtönzései, megfigyelései. Huszák megítélése már a hatalomgyakorlása idején is vegyes volt. Diák kora óta a kommunista párt tagja. A fasisztaellenes szlovák nemzeti felkelésbeli szerepe utólagosan, az államfői ideje alatt lett felnagyobbítva, ami az akkori szlovák társadalom egy részének fintorgását váltotta ki. A második világháború utáni magyar és német lakosság jogfosztottsága idején, magyarlakta dél-szlovákiai területek szlovákosításának egyik főkolomposa. Gróf Eszterházy János elfogatója és bebörtönzője, miután Eszterházy a pozsonyi magyarok és németek elleni botrányos magatartás ellen személyesen nála tiltakozott. Az ’50-es években a negyvenes évek végi elszlovákosító túlkapásai miatt burzsoá nacionalizmus vádjával többedmagával őt is elítélték, ám ez nem jelentett akadályt későbbi politikai felemelkedéséhez. 1989-ig, a bársonyos forradalomig töltötte be az államelnöki funkciót. Azok közé a kommunista vezérpolitikusok közé tartozott, akik az 1989-es novemberi eseményeket erőszakmentesen kívánták megoldani. 1989 decemberében ő nevezete ki a „nemzeti egyetértés kormányát”, amivel Václav Havelnak készítette elő az utat az államelnöki székhez. Ezzel Alexander Dubcseket kisakkozta a játékból, ami valószínű a Dubcsek felé érzett rivalizálásából következett. Ám a demokrácia megérkeztével Alexander Dubcsek személye huszonegy év után szabadon örvendhetett azon tiszteletnek és elismerésnek, amely 1968-ban és azt megelőzően övezte. Dubcsek hős volt a közvélemény szemében, és az 1989-es novemberi eseményekkel elsüllyedő szlovák kommunista politikusok után színre lépő legnagyobb tekintéllyel bíró és legnagyobb fajsúlyú szlovák államférfi lett. 
    Az 1989-es rendszerváltó események elindítói a prágai diáktüntetés elleni brutális rendőri beavatkozásra választ adó, országszerte fejüket felcsapó, diáktüntetések voltak. E forrongó események hatására Szlovákiában megalakult a VPN, azaz a Nyilvánosság az Erőszak Ellen politikai mozgalom, mely azon személyiségeket, művészeket, politikusokat tömörítette, kik a pozsonyi tüntetések szónokaiként, vezéralakjaiként a békés politikai átalakulás hívei voltak. Az irányított egypártrendszerből a demokratikus berendezkedésre való átmenet Csehszlovákiában úgy a csehszlovák hatalom, mint a változásokat megkívánó tömegek vezéregyéniségeinek hála csupán összetűzésekkel, relatíve békésen, véráldozat nélkül zajlottak le. Innen kapták e rendszerváltó események a bársonyos jelzőt. 
    1990-ben a bársonyos forradalom után alakuló Csehszlovák Föderatív Köztársaság az előző szocialista köztársaság folytatólagos demokratikus formája volt. S ahogy a szólásszabadság, vallásszabadság és politikai véleményformálási jog az új demokratikus rendszer természetes velejárói lettek, a szlovákok és csehek politikai képviselői elmerészkedtek a különválás gondolatáig is, sőt azon nagyon intenzíven el is kezdtek dolgozni. A Nyilvánosság az Erőszak Ellen politikai mozgalom továbbra is megmaradt a szlovák politikai elit gyűjtőhelye, ám az ambiciózusabbnál ambiciózusabb politikusok kezdtek kiválni a mozgalomból és saját terveik megvalósítását látták előbbre valónak. 
Ilyenek közé tartozott Vlagyimír Mecsiar is, kinek a VPN jó ugródeszkaként szolgált saját pártjának a HZDS, azaz a Demokratikus Szlovákiáért Mozgalom megalapítására. A VPN-ben, Mecsiar politikai bölcsőjében, Mecsiart úgy ismerték, mint az akaratát feltétlen átvivő, átültető, már-már agresszív egyéniséget. Maga Alexander Dubcsek is a VPN tagja maradt, de több politikus kiválása után ő maga is távozott. 1992-ben a Szlovák Szociáldemokrata Párt elnöke lett. A csehek és szlovákok szétválásának gondolata, ötlete, sok tárgyalást igényelt az 1990 és 1992 közötti időszakban. Olyannyira e témával élt az akkori csehszlovák politikai színtér, hogy 1992 januárjában a föderális nemzetgyűlés elutasította az államelnöknek, Václav Havelnak a népszavazási alkotmánytörvény novelizációjára tett törvényjavaslatát, és a Csehszlovák Föderatív Köztársaság új alkotmányának elfogadására benyújtott alkotmánytervezetét. A Csehszlovák Föderatív Köztársaság alig alakult meg, már annak felbomlása, illetve az abból való cseh és szlovák kiválás aktuálisabb, égetőbb téma lett, mint maga a két nemzet közös országának fenntartása. Dubcsek ellenben a csehszlovák kérdésben a föderatív együttélés híve volt. Személyiségének és véleményének súlya sokat vetett a latba. A csehszlovák együttélésben gondolkodó lakosság tetemes része elképzelhetetlennek tartotta a két nép szétválását. Dubcsek a csehszlovák nép tribunusaként veszélyes kezdett lenni a különválás gondolatának híveire. 1992 szeptember elsején autóbalesetet szenvedett. Kórházba szállították, ám súlyos állapota nem javult, és november 7-én elhunyt. 
Kérdések merültek fel a baleseti nyomozás törvényességével kapcsolatban, mivel több gyanús körülmény előzte és övezte a balesetet. Többen politikai gyilkosságra gyanakodtak. E tény sosem bizonyosodott be, de a különválás gondolatának a politikai szintéren nem volt többé nagy horderejű opponense. 
    A HZDS párt megerősödése 1992-ben választási győzelemhez vezette Mecsiart a föderatív Csehszlovákia szlovák országrészében, a cseheknél az ODS Polgári Demokrata Párt és a Keresztény Demokrata Párt koalíciója nyert. Vladimír Mecsiar a szlovák országrész miniszterelnöke lett, a cseh miniszterelnök pedig Václav Klausz lett. Mindketten a különválás hívei voltak. Ettől kezdve nem volt akadálya az elszakadásnak. A politikai akarat megvolt. Viszont nem volt meg a népakarat. 
Illetve teljesen mellőzve lett. Csehszlovákia felbomlása akkor következett be, amikor polgárai már végre valósan megélték Csehszlovákia század eleji alapítóinak államfilozófiáját, a  csehszlovakizmust. „Én csehszlovák vagyok” - hangzott sok cseh, szlovák, morva, ruszin, de magyar ember ajkáról is. Pozitívan élték meg az állami hovatartozásukat, állampolgárságukat. S ekkor, amikor a köznép zöme teljes mértékben magáénak élte meg az országot, akkor következett be az elképzelhetetlen. A csehszlovák polgárok feje fölött döntött a politikum. Sem a szlovák HZDS, sem a cseh ODS nem jutott dűlőre egymással a két nemzet egy országban való föderatív elrendezését illetően. 1992 augusztusában Vlagyimír Mecsiar és Václav Klausz eldöntötték, hogy 1993. január 1-jei hatállyal ketté választják Csehszlovákiát. Az erre benyújtott alkotmánytervezetet csupán másodjára, november 25-én fogadta el a föderális nemzetgyűlés és 1993. január 1-jével 
Csehszlovákia megszűnt lenni. Megalakult a Cseh Köztársaság és a Szlovák Köztársaság. Az állampolgárok zöme sérelmezte, hogy nem lett népszavazásra bocsátva Csehszlovákia kettéválásának a kérdése. Szlovákia és a szlovákság 1993. január 1-jével eljutott az áhított függetlenséghez. 
A szlovákok maguk dönthettek sorsukról a maguk képviselőivel, a maguk parlamentjében. A Szlovák Köztársaság megalakulásának évében, a szlovák függetlenség elnyerésének évében 1993-ban, a szlovákság kevéssel több, mint harminc százaléka helyeselte Csehszlovákia felbomlását.