A Művelt Tájékozott Emberért Alapítvány

1464 Budapest, Pf. 1578
+36-1-781-3236
info@magyarforum.hu


MEGJELENT

a MAGYAR FÓRUM

XXX. évfolyamának 29.
száma.





Vlagyimir Putyin orosz elnökkel tárgyalt Orbán Viktor miniszterelnök a Kremlben

CSURKA ISTVÁN VITAINDÍTÓ ELŐADÁSA MONORERDŐN 1985-BEN

MEDVECZKY ÁDÁM ’77 – A Kossuth-díjas karmester szerint a keresztény művész nem lehet közömbös. Jézus urunk is ostorral űzte ki a kufárokat a templomból. Tehát a hitnek harcosnak kell lennie.

POLGÁRŐRÖK EZREI VÉDIK A HATÁRT – Dr. Barnucz Szilvia, az Országos Polgárőr Szövetség főigazgatója: Szent László a mi védőszentünk, több mint hatvanezer polgárőrnek, akik fogadalmat tettek arra, hogy megvédjék településeink közrendjét.”




Találjunk egymásra, legyen előfizetőnk!

Heti Magyar Fórum előfizetési díja:
3211 Ft / negyedév.

Havi Magyar Fórum előfizetési díja:
1470 Ft / negyedév.


Tel.: +36-1-781-3236

Levélcím: 1464 Budapest, Pf. 1578.

Kiadó:
Bp. IX., Ráday u. 32., I. em. 3.




„Az ÁVO fogságában is a hit tartotta bennem az erőt”

A remény soha nem csal meg, és a türelem által kiárad szívünkbe Isten szeretete

Január 25-én töltötte be kilencvenedik életévét. Korát meghazudtolva fiatalos lendülettel, kiváló szellemi állapotban a józsefvárosi Szent Anna Házban szinte nem is interjút adott, hanem rendkívüli történelemórát tartott. Beszélt a szétszóratás idejéről, az internálótáborban töltött évekről, és a nevelés, a szeretet, a hit fontosságáról. Hargitai Anna Magna nővérnek február 24-én, 11 órakor a Szent Margit Gimnáziumban adják át a „Parma fidei – Hit pajzsa” díjat.

Mi indította el a szerzetesi élet felé?
 
– Meghívást kaptam Istentől. Az életszentségre való meghívás egyetemes, ugyanakkor mindannyiunk számára más és más. Engem a nevelés indított el a szerzetesi élet felé. Szüleim, nagyszüleim nagyon vallásosak voltak. Nagyapám földműves volt, aki imádsággal kezdte a napot, mielőtt dolgozni mentek. Gyermekkoromban olyan dolgokat láttam, melyeket kilencvenévesen sem tudok elfelejteni. Legidősebb nagybátyám pap volt, és nyaranta hazajött szabadságra, Máriaújfalun naponta szentmisét mutatott be, amelyen az aratás előtt a falusi emberek részt vettek.
 
Attól, hogy valaki vallásos családba született, még nem biztos, hogy apáca szeretne lenni…
 
– Az egyik könyvben összegyűjtötték a szerzetesi rendek tevékenységét, és megismertem egyik volt iskolatársam nővérét, aki az Isteni Megváltóról Nevezett Nővérek Kongregációjának volt tagja. Látva az ő lelkiségét, valamint az olvasmányaim alapján isteni sugallatra megéreztem: ez az a hely, ahol Istennek szentelhetem az életemet. 1949. május 3-án beöltöztem, utána következett volna két év noviciátus, de jött a szétszóratás.
 
A szovjet megszállás után nehezebb volt a novíciák élete?
 
– Aki a noviciátusba eljutott, az számolt minden nehézséggel; tudta, hogy megfigyelhetik, nem mehet az emberek közé, mert beszorítottak minket a kolostor falai közé. 1949-ben hazaküldtek szüleimhez, ott laktam néhány napig, de az ÁVO vizsgálati fogságba helyezett.
 
Milyen „váddal”?
 
– Váddal? Jól tudták, hogy az egyház közösségformáló, amely erősíti az összetartozást. Mindentől tartottak, ami közösséget teremtett. Falunkban abban a nehéz időben hat apáca és három pap tevékenykedett. A hatóságok úgy figyeltek engem, mint valami nagy beosztású egyházi személyt. Tilos volt elhagynom a ház területét. Nem állt mindig a ház előtt egy ávós, de időszakonként megjelent, és jelentést írt rólam. A hit tartotta bennem az erőt. Majd jött az újabb rendelkezés: az ávósok elvittek az internálótáborba. 1950. június 17-éről 18-ára virradó éjszaka a soproni anyaházunkban éjjel tizenegykor ránk törték az ajtót. Összetereltek az imaterembe, és azt mondták, tíz percet adnak a készülődésre. De semmit sem tudtunk magunkkal vinni, csak ami rajtunk volt. Előre kiállított nyomtatványokat hoztak névre szólóan. Fót és Zirc volt a végállomás. Leponyvázott autóval szállítottak el minket Fótra, és otthagytak. Az emberek már estére hoztak egy kocsi szalmát, amelyen aludhattunk. Negyvenen voltunk. Nem tudom elfelejteni a jótevők emberbaráti szeretetét, hogy szinte naponta ők hordták össze a mindennapra valót.
 
A fóti internálótáborban dolgozni is kellett?
 

– Azt nem. A szentmise hallgatását is engedélyezték. A világból, a közösségből emeltek ki bennünket, hogy ne foglalkozhassunk az emberekkel, ne terjesszük közöttük Isten igéjét. A négy hónapi internálás alatt a Bibliából merítettünk erőt.
 
Szent Lukács evangéliumában olvashatjuk: „Szeresd felebarátodat, mint önmagadat!” Hogyan lehetett szeretni az ávósokat, azokat, akik elhurcolták, akik megkeserítették az életét?
 

– Mindig reménykedtem, és a remény soha nem csal meg. A türelem által kiárad szívünkbe Isten szeretete. A szeretet igazi próbája nem a barátaink szeretete, hanem az ellenség szeretete. Isten nem azt várja tőlünk, hogy szeressük a bűnt, hanem azt, hogy szeressük a bűnöst. Szinte mindennap imádkoztam azokért, akik az internálótáborba hurcoltak.
 
Mi történt a tábor feloszlatása után? Hol tudott elhelyezkedni?
 

– Először nagyon nehéz volt, mert politikailag megbízhatatlannak számítottam. Ezért alkalmi munkát sem kaptam. Hasonlítani tudnám a pusztai vándorláshoz az 1950-es évek hányattatásait. A nővérek számára e hányattatás állomásai voltak a szövőgyár, a takarítóvállalat, a vasgyár, a lőszerraktár. Nagy nehezen először árkot ástam a határnál, majd egy fűrésztelepen dolgoztam. Végül fölkerültem Budapestre, a testvéremhez.
 
Ám a fővárosban is el kellett tartania magát…
 

– Kispesten, a Szövőgyárban először szövőtanuló voltam, majd szövőnő három műszakban. Közben textiltechnikusi képesítést szereztem.
 
A következő állomás a Könnyűipari Minisztérium volt. Biztosan tudták, hogy novícia volt. Milyen megfontolásból vették fel?
 

– Én voltam az a fiatal, aki képesített volt, és szakmai tudással rendelkeztem. Először adatgyűjtő voltam, azután azt a feladatot kaptam, hogy a magyarországi selyemgyárak számára műszaki terveket készítsek elő, és azokat a gyárakat ellenőrizzem is.
 
Kollégái hogyan viszonyultak egy szerzetes munkatárshoz?
 

– Nagyon jól viszonyultak hozzám. Asszonyok közé kerültem, akik megsajnáltak, hogy szüleimtől távol élek. Sőt rendszeresen reggelit hoztak nekem.
 
Közben találkozott a rendtársaival?
 

– Természetesen tudtunk egymásról: padlásokon, erdőkben, búcsújáró helyeken találkoztunk, így például Máriaremetén. Az ilyen búcsús helyeken sokan megfordultak, ezért nem voltunk feltűnőek.
 
Mikor tudta letenni az örökfogadalmat?
 

– Előbb elvégeztem a teológiát. 1959-ben súlyos beteg lettem, és egy kórházi ágyon tettem le az örökfogadalmat. Ezt meg kellett ismételnem, de titokban, civil ruhában, az egyik cisztercita templomban, 1964 szeptemberében. Így csak én és a miséző pap tudtunk róla.
 
Mennyire volt nehéz az újrakezdés?
 

– Mivel kapcsolatot tartottunk az idősebb nővérekkel akkor is, amikor tilos volt találkozni, nem volt annyira nehéz. Budapesten, a Horánszky utcában alakítottuk ki a rend központját, ahol kollégiumot vezetünk lányok számára. 1992-ben pedig visszakaptuk a Szent Margit Gimnáziumot, ahol rendi igazgatóhelyettes lettem.
 
Csak hívő tanárokat foglalkoztattak?
 

– Nem voltak mind hívők, de nagyon intelligens módon viselkedtek velünk. Elfogadták a szellemiségünket, tiszteltek minket.
 
Azok a gyerekek az iskolában, akik olyan családból érkeznek, hogy a hitet hozzák magukkal, azok nyitottságukkal, szeretetükkel jótékony hatással voltak a környezetükre?
 

– Sőt nem is tudták, de apostolkodtak, mert barátaikat, ismerőseiket elhozták a gimnáziumba, sőt többen ott keresztelkedtek meg. Ez azért lényeges, mert otthonról hitbeli ismereteket a gyerekek nem hoznak.
 
Tehát a nevelésre helyezi a hangsúlyt?
 

– Igen, de a keresztény nevelés nem hitbeli kényszer. Éppen ellenkezőleg. Isten és az Ő igéjének megismerése mellett van lehetőségünk igazán a szabad választásra. A jó és a rossz, az igaz és a hamis ismeretében dönthetünk. Ezt a reális választási lehetőséget biztosítani kell a gyerekek és szüleik számára azzal, hogy a keresztény hit alapigazságait megismertetjük velük, értelmileg és lelkileg.
 
Medveczky Attila