A Művelt Tájékozott Emberért Alapítvány

1464 Budapest, Pf. 1578
+36-1-781-3236
info@magyarforum.hu


MEGJELENT

a MAGYAR FÓRUM

XXX. évfolyamának 38.
száma.





MEGNYÍLT AZ ORSZÁGGYŰLÉS ŐSZI ÜLÉSSZAKA

Toroczkai László, a Mi Hazánk Mozgalom elnöke: „A Jobbikban az elnökség háta mögött születtek meg a stratégiai döntések. Nem tudtunk előre a Spinoza-házbeli akcióról. Aki azt mondja, hogy bárkivel összefogunk, csak kerüljünk hatalomra, a vonaizmust képviseli.”

SZÉGYENFAL – A jelentés megszavazói, tartózkodók, távolmaradók









Alternatívák

Gondolatok a bizonytalan szavazókhoz

Leegyszerűsítve azt lehet mondani, hogy két alternatíva van. Az egyik a magyar út, amely magában hordozza a magyar élet megmenekülését és kibontakozását, a másik az „európai”, meg „demokrata” szólamok hangoztatása közben bekövetkező magyar önfeladás, amely biztos nemzethalálhoz vezet.

Alig egy hét van már csak a választásokig, ezért ez az írás nem azoknak szól, akiknek világos értékrendje és egyértelmű elképzelése van arról, hogy kire voksol és miért. Őket nincs miért megszólítani, hiszen a véleményük szilárd, s az esetek többségében alig várják a szavazás napját, hogy elkötelezett szimpatizánsként hozzásegítsék pártjukat a minél jobb eredményhez. Ők azonban a szavazók bő felét alkotják csak.
Bármily meglepő is, de a szavazópolgárok tekintélyes hányada csak az utolsó pillanatban dönt arról, hogy elmegy-e egyáltalán voksolni, s ha igen, akkor hová teszi azt a bizonyos x-et. Nekik szól ez a kis írás, legfőképp azért, mert ugyanez a szavazói réteg az, amelynek bizony – ahogy ezt mondani szokás – igencsak rövid a politikai emlékezete, és emiatt egy-két ciklus elteltével képes lehet arra, hogy gond nélkül odaszavazzon egy olyan politikusra vagy pártra, amelyről korábban maga jelentette ki, hogy többet sosem támogatja.
Több mint időszerű egy ilyen írás, s nem is csak azért, mert április 8-án választunk, de azért is, mert olyan jelöltek és pártok, pártszövetségek állnak most sorba a bizonytalan, fix pártszimpátiával nem rendelkező tömegek voksaiért, amelyek más néven, más logók égisze alatt már vezették ezt az országot, s akiket katasztrofális kormányzásuk, valamint szakmai és emberi alkalmatlanságuk miatt már elküldtek a választópolgárok a pokolba. 
Ha józanul és indulatok nélkül megnézzük a mostani állapotokat, akkor a következő helyzetképet kapjuk. A kihívók közül a balliberális pártszövetséget, a Jobbikot és az LMP-t érdemes csupán górcső alá venni, hiszen a többieknek még a parlamenti küszöb megugrására sincs esélyük. A balliberális csoportosulásról mindent elmond az, hogy 12 évvel az őszödi beszéd után még mindig Gyurcsány Ferenc a vezető személyiségük, hogy saját köreikből egy miniszterelnök-jelöltet sem sikerült kiállítaniuk (pontosabban igen, de őt saját maguk ellehetetlenítették fél év leforgása alatt), s hogy nem is titkolják: fogalmuk sincs, mi következik egy esetleges győzelem után, mert az ország egyáltalán nem érdekli őket, csak és kizárólag a hatalom megszerzése.
A Jobbik minden korábbi elvét felrúgta. A magát jó ideig nemzeti radikálisként hirdető párt vezető tisztségviselője a napokban nyíltan elismerte: az a retorika hazugság volt, a mostani arcuk a valós. S hogy milyen a mostani arcuk? Balliberális irányba húzók, az Orbán-kormány nemzeti érdekű törekvéseit nem támogatók, Heller Ágnessel és Alföldi Róberttel kokettálók. Maradék hitelességükről annyit, hogy bár óriásplakátjaikon korrupciómentes Magyarországot ígérnek, már a kampányban súlyos korrupciós botrányba keverednek. El lehet képzelni, mit művelnének, ha ne adj’ Isten kormányra kerülnének?
Ami az LMP-t illeti, mára bizonyságot nyert, hogy hiába hirdették korábban magukról, semmivel sem térnek el a többi párttól. Mondanivalójuk mindig is valami zöld köntösbe bújtatott meghatározhatatlan katyvasz volt, mostanra pedig már annak a látszatát is feladták, hogy elhatárolják magukat a többi párttól. Ugyan beszélnek még önállóságról, újabban meg komfortzónáról, de látszik: a politikai túlélés az egyetlen céljuk, ezért semmi nem jelent akadályt számukra, bárkivel képesek összefogni.
A pártok közül a jelenleg kormányzó Fidesz-KDNP szövetség politikája nyitott könyv, hiszen a második ciklust zárják, nyolc év kormányzati munka áll mögöttük. A nyolc év hozott természetesen hibákat, mulasztásokat, nem volt minden tökéletes. Ám egy ilyen cikk keretein belül fel sem lehet sorolni az eredményeket, mindazt, ami megvalósult. A legfőbb eredmény pedig az, hogy elsőként az összes európai kormány közül a magyar kormány ismerte fel: történelmi idők kapujában vagyunk, rendkívüli veszélyek leselkednek ránk, amelyekkel csak akkor szállhatunk szembe, ha a saját utunkon indulunk el. És ezt a felismerést tettek is követték, amelynek eredményeként Magyarország, a magyar álláspont mára sokak példaképe lett szerte a kontinensen.
Ez a választás más lesz, mint bármely korábbi. Ezúttal ugyanis nem a pártok, vagy a mögöttük feltételezett ideológiák között kell elsősorban választani, hanem abban kell dönteni, hogy magyar és keresztény Magyarországon szeretnénk-e élni a továbbiakban is, vagy olyan Magyarországot képzelünk el, amely manapság Nyugat-Európa országainak legtöbbjét, ráadásul a krémjét (Svédország, Nagy Britannia, Franciaország, Németország) jellemzi immár. Ahol az őslakosság, az évszázadok óta ott élő, államalkotó nemzet kénytelen behódolni az új jövevényeknek, feladva saját kultúráját, hagyományait, gyökereit, alapköveit. Ahol a saját hazájában félni, meghunyászkodni, megalkudni kénytelen az őslakos.
Aki csak annyit lát ebben a választásban, hogy az a kérdés: jobb- vagy baloldali kormányunk lesz-e, az nagyot téved. Itt most sokkal többről van szó. 2015-ben a menekülthullám idején, még a déli határkerítés felépítése előtt a saját bőrünkön is megtapasztaltuk, mi várhat ránk is, ha nem teszünk valamit. Mindenki emlékezhet a Keletinél táborozó ezrekre, a Nagykörúton a Nyugati-pályaudvartól a Podmaniczky utca sarkáig érő migráns-sorra, a szegedi, röszkei képekre, vagy éppen migránsokkal napi érintkezésben lévő vasúti dolgozók panaszáradatára.
Leegyszerűsítve azt lehet mondani, hogy két alternatíva van. Az egyik a magyar út, amely magában hordozza a magyar élet megmenekülését és kibontakozását, a másik az „európai”, meg „demokrata” szólamok hangoztatása közben bekövetkező magyar önfeladás, amely biztos nemzethalálhoz vezet.
Most még van mód arra, hogy magunk döntsünk arról, melyiket választjuk: a magyar utat vagy a magyar önfeladást. Ha a jelenlegi kormánypártoknak adunk felhatalmazást, azzal a magyar út mellett voksolunk, amellyel megmenthetjük magyar jelenünket és jövőnket. Azt, amelyik a hibáival, és a kétségtelenül meglévő vadhajtásaival együtt is a miénk, amely keresztény és magyar.
Ezt kell megfontolnia minden bizonytalan szavazópolgárnak. 

Kovács Attila