A Művelt Tájékozott Emberért Alapítvány

1464 Budapest, Pf. 1578
+36-1-781-3236
info@magyarforum.hu


MEGJELENT

a MAGYAR FÓRUM

XXX. évfolyamának 38.
száma.





MEGNYÍLT AZ ORSZÁGGYŰLÉS ŐSZI ÜLÉSSZAKA

Toroczkai László, a Mi Hazánk Mozgalom elnöke: „A Jobbikban az elnökség háta mögött születtek meg a stratégiai döntések. Nem tudtunk előre a Spinoza-házbeli akcióról. Aki azt mondja, hogy bárkivel összefogunk, csak kerüljünk hatalomra, a vonaizmust képviseli.”

SZÉGYENFAL – A jelentés megszavazói, tartózkodók, távolmaradók









FELHÁBORÍTÓ

Czyla

Sztori 1. – Mészáros Márta
Állítólag egy nap megszólalt Mészáros Márta rendezőnő telefonja. Andy Vajna volt a vonal másik végén, aki meghívta japán éttermébe, ahol a filmrendezőnőt és Major Istvánt, a producerét Vajna, a kormánybiztos, asztalától felállva üdvözölte, majd azonnal a lényegre tért, megkérdezte: Márta, meg akarod csinálni a filmet? Igen! – felelte Márta. Mennyi pénz kell? – kérdezte Vajna. A film producere bemondta a 700 millió forintot. Jó – mondta Vajna – rendben, és elköszöntek egymástól. Így kapott Mészáros Márta filmje 700 millió forintot.
Nem ez, és nem is így történt, attól függetlenül, hogy Mészáros Márta filmrendező hogyan sztorizott az esetről Simicska tévéjében, a slampos, alul terebélyes, felül semmit sem mutató, szellemileg középszerűen hájas hölgy beszélgetős műsorában. Ugyanis Major István producer verziója egész más, ám helyreigazítás nem történt, Mészáros Márta leszerepelt. Vajon, hogy áll majd az Úr színe elé az 1931-ben született, tehát igencsak koros hölgy, elmondja-e ott, hogy hetet-havat összehordott, hazudott, Magyarországot akarta lejáratni akkor, amikor az egyik oldaltól már zsebre tette a pénzt? Azután pedig odatartotta a markát a másik oldalnak, és kiegyezett az összegben, hogy például mennyit fizessen azért Simicska, ha a beszélgetés végén bemondja, hogy ez egy törvénytelen ország, ahol nincs se erkölcs, se becsület.
Egyébként az idős nő szerint Vajnával csupa hülye és gonosz ember ült egy asztalnál az éttermében, ahol odaígérte nekik a pénzt és nincs ez másképp a Filmalapnál se. Sztorizásának pikantériája, hogy a pénzt, az Aurora Borealis – Északi fény c. filmtervre megkapta.
Jó, ha tudjuk, Mészáros Márta 1935–1946 között a Szovjetunióban élt és a Moszkvai Állami Filmfőiskolán szerezte diplomáját 1956-ban, utána filmhíradókat rendezett Bukarestben és Budapesten, majd 1958-ban feleségül ment Jancsó Miklóshoz. 2018-ban pedig a saját erkölcséről állított ki egy lehangoló bizonyítványt a Hír TV-ben. Szomorú vége egy életútnak.
Az ártatlan olvasó gondolhatná, hogy az egyik éber lap ráharapott az ügyre és azonnal kommentálta a látottakat, pedig a liberálbolsiknál ezek a körbecsacsenolások, a leszólások vagy a felmagasztalások, tervezetten és szervezetten történnek. Előre megfontolt aljas szándékkal. Az egyik elindítja, és a hazugság jár körbe-körbe, mint az énekben a csön-csön gyűrű, itt pörög, ott csörög, itt adják elő. „Azt gondolhatnánk, hogy egy beszélgetést látunk egy filmrendezővel a magyar filmről. Pedig nem: Magyarországot láttuk és hallottuk a maga valóságában. Soha el nem múlt, ám mostanság újraéledő hűbéri viszonyaival, árvalányhajas, uram-bátyám világával. Gondolhatnánk, hogy milyen szép itt minden. Nincs bürokrácia, csak szakszerűség van, és gyors döntés. Gondolhatnánk ezt is, de mást gondolunk. Azt, hogy a történet, amely Mészáros Mártával megesett, végtelenül megalázó. Vajna, mint egy adakozó kedvében talált főúr, úgy viselkedett, mint aki a saját zsebéből fizet több tucat filmet – köztük nemzetközi díjakat nyert alkotásokat – maga mögött tudó rendezőnőnek. Vajna nem a sajátjából adott 700 milliót Mészáros Márta filmjére. Nem valamelyik kaszinójának a nyereségéből volt ennyire adakozó, hanem a köz pénzét kezelte a sajátjaként. Mi meg, nézők, akik szemlélői vagyunk e huszonegyedik századi szomorújátéknak, szólni sem tudunk a megdöbbenéstől. Ilyenné vált ez a mi országunk. És az is csak percek múltán jut az eszünkbe, hogy talán belefért volna a büdzsébe, hogy a filmmogul leültesse vendéglőjének egyik asztalához a filmrendezőt és producerét, és megkínálja őket egy kávéval, de legalább egy pohár vízzel.”
A gyűrű Mester Ákos lapjában pörög, csörög tovább, 2018 tavaszán már Kolozsvárott a Transindexnél adja elő Mészáros Márta: „Nem szeretik a kultúrát, nagyon kevés pénzt adnak kultúrára, kevés pénzt adnak a filmre.” A rendezőnő a kommunista diktatúrát felidézve rámutatott, hogy anno Kádár János legalább tudta, ki az a Jancsó Miklós, Esterházy Péter vagy éppen Fábri Zoltán, és őket a külpolitika is számon tartotta. Szerinte a fideszes politikusok bunkók, mert „színházba nem is járnak, büszkén vállalják is, hogy nem járnak színházba. A foci, az létezik.”
 
Sztori 2. – Szász János
2013. november 6-án a Berliner Zeitungban rágalmazta hazánkat, és riasztotta a nyugati demokratákat azzal, hogy Magyarországon verik a zsidókat, fasiszták masíroznak az utcákon, mint 1945-ben, a stadionokban azt éneklik a szurkolók, hogy „viszi a vonat a zsidókat Auschwitzba”, és olyan a légkör az országban, hogy a tényleges kivándorlásról kell gondolkodnia.
Ennek ellenére, vagy éppen azért, hogy befogja a lepcsest, Szász Jánosnak a Magyar Nemzeti Filmalap még 2015 őszén közel félmilliárd forintos gyártási támogatást szavazott meg azért, hogy „a XX. század egyik legbrutálisabb budapesti bűntettét dolgozza fel”. A Tanácsköztársaság tömeggyilkosainak esete nem izgatta fel a művészt, annál inkább „egy olyan eset, ami mind a mai napi velünk él”. Ez az „1925-ös történet nagyon megrázta Budapestet és az országot”, mert egy olyan férfiról szól „aki erősen jobboldali, komcsi- és zsidógyűlölő fehérterroros főhadnagy”.
Szász leforgatta félmilliárd forintos állami támogatást kapott filmjét a náci magyarokról, ám fájdalom, a műnek mindösszesen 19 947 nézője volt. 2017 tavaszán pedig ő is Simicska tévéjében hívott fel arra, hogy tüntetni kell a Soros egyetemét érintő intézkedések ellen, mert „nem szabad olyanná válni, amilyenné a kormány akarja, hogy váljunk: gyávává”.
„Sajnos hazajöttem” – tudatta egy másik TV 2018. január 18-i adásában a filmrendező, aki az interjú egyik részében arról értekezett, hogy „Volt egy náci lap, a Völkischer Beobachter, ahol gyakorlatilag ugyanilyen karikatúrákat lehetett látni”. „Nem tudok büszke lenni Magyarországra”, jelentette ki Szász majd riporteri kérdésre kérdéssel válaszolt: „Azt firtatja, hogyan bújik ki az emberből a bűnös indulat, hogyan lehet szintézisbe hozni a láthatót és a láthatatlant?”
Szász János, a Magyarországot folyamatosan nácizó filmrendező eljut a jobboldali szavazókat konkrétan bűnözőnek nevező gondolatig: „Elválaszthatatlan az embertől, hogy hová születik, milyen családban és milyen társadalmi közegben nő fel. Nem tudom, minek köszönhető az az erős jobboldaliság, amelyik Magyarországon átvette az uralmat. Talán a szegénység szüli, de ez bizonyára nagyon összetett dolog. Nekem az a feladatom, hogy minderről a film és a színház nyelvén próbáljak meg beszélni. Ez tulajdonképpen egyfajta kutatás a bűn nyomában.”
 
Konklúzió
A két történet hiteles adatainak alapja a Magyar Időkben 2017 ősze óta folyamatosan megjelenő, Szakács Árpád Kinek a kulturális diktatúrája címen immár 6 részben kitárgyalt sorozat 5. részéből származik. Külön-külön is felháborító, sőt megalázó mindegyik esetleírás. Mi itt a Magyar Fórumnál megtanultuk Csurka Istvántól, hogy a magyar kultúra kérdése ezer szállal kapcsolódik össze a magyar nemzet sóvárogva várt, és 2010-től kezdődően meginduló magyar érdekű politika reneszánszával. Az pedig ténykérdés, vitathatatlan, a magyar keresztény társadalom három választáson is bizonyította, hogy a liberális félmúlttal felvette a harcot. A közelmúlt eseményeiből azonban kiderült, hogy ennek a speciális, magyarországi, valójában Rákosiban és Lukácsban gyökeredző liberalizmusnak nevezett valaminek a rothadt szellemű sajtóját nem lehet jobb belátásra bírni. Sőt, a benne dolgozó bértollnokok szerint az ő köreikbe tartozó írókat és művészeket is számon kell tartani, ha és amennyiben pénzt fogadtak el a Fidesz-KDNP kormánykoalíció alatt működő intézményektől vagy bármiben segítették a nemzeti együttműködésre építő politikát. A Vágvölgyi B. által kollaboránsoknak, a vazallus csicskájának nevezettek a gordiuszi csomót úgy vágják át, hogy elfogadják, esetleg kikövetelik a sokszor tetemes összegű támogatást, majd beülnek a tévéstúdióikba és bizonyítják, hogy nemhogy nem tanúsítanak semmilyen megértést a konzervatív kormányzat intézményeivel, hanem egyenesen nácinak bélyegzik azt. Rongyemberek. Sajnos.
Tény, hogy a balliberális hangadók 2010 óta magasabb fokozatra kapcsolva vívják harcukat a magyar kultúra ellen, ezt tapasztaljuk, olvassuk, látjuk, halljuk, s nehéz őket elviselni, de be kell látni, kábé annyi időt vesz igénybe a közélet és a kultúra tisztába tevése, amilyen hosszan tartott annak megrontása. Ezért egy percig sem gondoljuk, hogy a balliberális holdudvarnak igaza lenne. Minket senki ne hergeljen azzal, hogy a Fidesz-kormány alatt ugyanúgy tombol a magyarellenes kulturális diktatúra, mint régen, hogy a más (értsd: magyar) véleményének kiszorítása, a más (magyar) értékeket valló emberek háttérbe szorítása megtörténik nap mint nap. Mert miért utaztuk akkor végig az országot és győzködtük az embereket, miért tartjuk fenn lapjainkat erőnket messze meghaladó módon?
A létező keresztény szellemű újságoknak a feladata az egészséges, termékeny közhangulat megteremtése és nem a kilátástalanság közvetítése. Nem a probléma elhallgatását, hanem megoldását javaslom, amikor Zsilinszky Endrét idézem: A magyar keresztény társadalmat egy felsőbbrendű nemzeti gondolat és erkölcs jegyében egyénenként össze kell hozni és össze kell kovácsolni.
Hajrá!