A Művelt Tájékozott Emberért Alapítvány

1464 Budapest, Pf. 1578
+36-1-781-3236
info@magyarforum.hu


MEGJELENT

a MAGYAR FÓRUM

XXX. évfolyamának 38.
száma.





MEGNYÍLT AZ ORSZÁGGYŰLÉS ŐSZI ÜLÉSSZAKA

Toroczkai László, a Mi Hazánk Mozgalom elnöke: „A Jobbikban az elnökség háta mögött születtek meg a stratégiai döntések. Nem tudtunk előre a Spinoza-házbeli akcióról. Aki azt mondja, hogy bárkivel összefogunk, csak kerüljünk hatalomra, a vonaizmust képviseli.”

SZÉGYENFAL – A jelentés megszavazói, tartózkodók, távolmaradók









Megállt az idő

czyla

Bár naptár szerint a 2018-as évben járunk, de mintha a Soros kommandónál megállt volna az idő. Ez a fokhagymaszagú brancs szervezkedik az EU-Bizottságban, a nyolcvanas évek óta osztja az észt határon innen és túl, mikrofonnal a kezében, és/vagy kamera előtt, esetleg klaviatúrát püfölve őrjöng és gyűlölködik. Egy Soros különítményes sem fogadja el a tényt: fellettek ismerve, el lettek zavarva. Ennyi. Innen nézve úgy tűnik, a kommandó beleragadt a száz évvel ezelőtt alakult tanácskormány szellemiségébe, és megnyilvánulásaiban a Lenin-fiúk hajthatatlanságára hajaz. Az az egyetlen szerencsénk, hogy nem akadt még éles lőfegyver a kommandó keze ügyébe. Drága Bolgár úr, a kommandó körkúró árokásó gépe műsorában újabban a választópolgárokat rendszeresen ostorozza: a keresztény részét ,azért mert a kormányra szavazott, a szocik fele húzó részt pedig azért mert elvesztette a választást, amelynek kimenetelét ott a Spinoza házban a Soros kommandó oly szépen elképzelte.
Zsilinszky Endre, aki csak 1925-től használta Bajcsy előnevét 1920-ban a Táltos kiadásában megjelent művének előszavában írja, hogy amikor a magyar nemzet 1848. március 15-én Petőfi, Jókai és Vasvári vezetése alatt forradalmi aktussal kivívta a sajtószabadságot, természetesen senki sem sejtette, hogy ebből az egészséges magból Európa egyik legerkölcstelenebb sajtója fog kisarjadni. Idestova száz éve söprik a szemetet a szemünkbe ezek az egyforma, présre-nyomott, az önkritika teljes hiányában szenvedő alakok. És nem értik, hogyan lehetséges az, hogy a száz éve söpört szemét dacára a magyarok egyre tisztábban látnak. Mint például a Soros ügyben Schmidt Mária történész, a Terror Háza igazgatója. Tavaly ő is vád alá lett helyezve. Bűne számos: a kommandó ítélete szerint nem elég, hogy az Orbán- kormány főideológusa, emlékezetpolitikai kormánybiztosa, hanem hogy tudományosnak álcázott esettanulmányt írt blogjára Soros György tevékenységéről. A blogíró az „átlátszó” kommandó által van kipellengérezve. A megbízott, megfizetett firkász szerint a történész munkája színtiszta propaganda, nem komoly történelmi elemzés. Újrahasznosított és meg nem hivatkozott állítások, féligazságok, és nettó hazugságok keveréke, amiket az amerikai republikánusok szélsőségesebb csoportjaihoz tartozó politikai elemzőktől és horribile dictu Csurka Istvántól vett át a Terror Háza igazgatónője.
Pedig Csurkát a Soros kommandó betiltotta. Egész életében ellene küzdött, és halálában sem képes tolerálni, hogy annak idején felrobbantotta a Soros által nagyon akart SZDSZ-MSZP közös kormányzást. Monoron, Lakiteleken és az MDF nemzeti szárnyában betöltött szerepe örökre tüske marad a Soros kommandó körme alatt.
Csurka István zsenije és minden magyart forrón szerető szíve-lelke jó előre megérezte a népre leselkedő veszélyt, tiszta gondolkodása, írói tálentuma és becsületessége minden politikai megfontolást háttérbe szorított és mindenkit megelőzve kimondatta vele az igazságot. Akkor, amikor arra mások még gondolni sem mertek. Több évtizeden keresztül papírra vetett meglátásairól többen már kezdettől fogva tudták, hogy Csurkának igaza van, ám ma már ezen túl vagyunk, hiszen egykori kritikusai is belátják ezt, mert a tények által nyertek bizonyítást korai meglátásai. A különítményesek számára azonban a tények csupán klasszikus konteók.
Amúgy Schmidt Mária Sorosról szóló dolgozatának nem a tényei vannak támadva. Hanem, hogy a történész a Soros-birodalmat, mint az egész világot behálózó háttérhatalmat és működését írja le, többek között azt is, hogy Soros csupán a teljes magyar államadósság átvételére jelentkezett be, cserébe a magyar ipar, vagyis a nemzeti vagyon színe-javának átengedését kérte. Antall József, az első szabadon választott miniszterelnök azonban kikosarazta.
Schmidt mondatát szinte hónapra pontosan 27 évvel ezelőtt már leírta valaki. Csurka István. Ok. Ebben véletlenül nem hazudik a különítményes. És emiatt lenne Schmidt Mária a legpofátlanabb adatgazda díj első helyezettje? Figyelik, nem a tények közlése, hanem annak forrása miatt sértegeti a firkász az igazgatónőt. Pedig Schmidt Mária a tényeket sorolja. Azt állítja, például, hogy két, Soros György által támogatott nemzetközi civil szervezet – International Crisis Group (ICG) és a Doctors Without Borders (DWB) – tevékenysége okozta, hogy az ENSZ kisajátította a koszovói Trepca bányákat. Még a firkász is elismeri, hogy Schmidt igazat mond, amikor közli, hogy az ICG igazgatótanácsában Soros György és fia is helyet foglal. És úgy is van.
Schmidt Mária megírta: megbuktak a kommunisták Magyarországon, akikkel Soros szorosan együttműködve kezdte meg magyarországi tevékenységét, nehezményezi a kommandós, közben elismeri, hogy a rendszerváltás hajnalán, 1989-1990-ben, Soros György valóban egy MDF-SZDSZ- Fidesz nagykoalíciót tartott optimálisnak. Azt fájlalja, hogy elmúltak azok az idők, mikor Soros hatására az MDF és az SZDSZ szakértő csoportjai képesek voltak együttműködni az ún. Híd-csoport keretében, mely csoport élén többek között Lengyel László állt. Bezzeg, ha Soros szája íze szerint mentek volna a dolgok, akkor egész Kelet-Európát, benne Magyarországot egy új „Marshall-segélyprogram”-nak nevezett humbuggal az adósság elengedés adósságátvállalás meséjével potom pénzért privatizálhatta volna a filantróp.
Fájdalom, de Csurka István 1990. március végén, mikor a választási kampány célegyenesbe fordult „Együtt kormányozni? Miért nem köthetünk koalíciót az SZDSZ-szel avagy kinek áll érdekében a magyar adósságválság kirobbantása és mi folyik a színfalak mögött...?” című leleplező írásával szertefoszlatta Sorosnak és kommandójának álmait.
Ugyanis Soros csakúgy, mint mostanában Brüsszelben, 1990 április végén Budapestre is nemzetközi szakértői konferenciát hívott össze, de hálistennek a cikk nyomán keletkezett ellenállás miatt füstbe ment a terv. Csurka István levezette, hogy a spekuláns Soros hogyan akarja államcsődbe taszítani az országot, hogy az így elértéktelenedő magyar vállalatok fillérekért az ő illetve spekuláns társai kezére kerüljenek.
A Soros különítményes szerint az SZDSZ-MDF koalíciókötést felrobbantó írás csupán egy pamflet volt és tavaly Schmidt Mária tulajdonképpen ugyanazt a paranoiás és prekoncepciós összeesküvés-elméletet fogalmazta meg, mint 1990-ben Csurka István.
Soros és kommandójának terveiből végül nem lett semmi. A pártok közötti szakmai együttműködés felbomlott, és a téma tabuvá vált a hagyományos kulturális frontvonalak mentén. Soros 1993-ban azt nyilatkozta, hogy a rendszerváltáskor létezett egy történelmi pillanat, amikor a hitelezők készek lettek volna felvásárolni Magyarországot.
A Soros kommandós azt írja, hogy az újra beinduló politikai hecckampány – Csurka István, Boross Péter, Szabó Iván – és az Antall kormány kétséges megegyezési szándékát látva végül Soros visszalépett. De Soros itt nem állt meg, hiszen őt nem olyan fából faragták. Egy évtizeddel később Soros és üzletfelei ellenséges kivásárlási támadást indítottak a forint és az OTP ellen az ismert aljas módon a Soros Fund Management (SFM) 2008. október 9-én az OTP-részvények eladására, „shortolt”, ezzel a részvények 22 százalékot estek egyetlen napon. A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) szerint 675 ezer amerikai dolláros árbevételre tettek szert. A lebukott filantróp azzal védekezett, hogy ő nem bele csak a kút kávájára tett, és már egy éve nem állt a SFM élén, az akcióért elnézést kért. Schmidt Mária éppen csak feleleveníti a rendszerváltás idején megvalósuló Soros-féle támogatások rendszerét, melyben a gyorsan jövő, kézzel fogható előnyöket kereső liberálisok anyagi forráshoz való juttatásában az elvi szempont azok támogatása volt, akik tevékenyen akartak részt venni az őt szolgáló nyitott társadalom felépítésében. Megírja, hogy bizony Soros György tehető felelőssé az 1998-as orosz pénzügyi válságért is. Soros a rubelt is a padlóra küldte, ami a magyar gazdaságnak is jelentős károkat okozott. A Financial Timesban publikált nyílt levelében amellett érvelt, hogy az orosz gazdaság felülértékelt, valójában működésképtelen, és követelte, hogy a rubelt legalább 15−20 %-kal értékeljék le. Schmidt Mária azt is megírta, hogy Soros spekulatív támadást intézett Malajzia, Thaiföld és Japán ellen is. A maláj elnök szerint Soros egy olyan bűnöző, aki lerombolta azt, amit a malájok negyven éven keresztül építettek. Az Egyesült Államokban, a kilencvenes évek közepén, Soros pénzügyi tevékenységét veszélyesnek tartották, személyét az ördöggel azonosították a baloldali és liberális körökben! A Soros kommandó szerint a balos paranoia indoka az volt, hogy sokan attól féltek, Soros felvásárolja a balos mozgalmat, vagy legalábbis a pénz megjelenése a mozgalomban torzíthatja a független, balos gondolkodók tevékenységét. Az amerikai konzervatívok táborában és a republikánus pártban Soros személye a 2000-es években vált egyre ijesztőbbé. Már 2007-ben Bill O’Reilly késő esti show-műsorában Sorost egy olyan szélsőséges figurának mutatja be, aki „nyitott határokat, egy világkülpolitikát, a drogok legalizációját, eutanáziát akar bevezetni.” A műsorvezető diagram segítségével mutatta be, hogy a Nyitott Társadalom Alapítvány, amely az amerikai szervezeteket támogatja, és maga Soros hogyan befolyásolja e szervezetek által a politikai életet, milyen mainstream médiát – NBC News, The New York Times, Newsweek, PBS -, és milyen szervezeteket – Democracy Alliance Group és the Center of American Progress – támogat, amelyek baloldali ügyek mentén szerveznek különböző demonstrációkat. A műsorvezető O’Reilly vendégeivel arról beszélget, hogy Soros tényleg a (...) Főgonosz. Tényleg utálja hazáját.
Azt is közzétette tanulmányában Schmidt Mária, hogy már a 2010-es években Amerikában is közellenségként mutatták be Sorost. Glenn Beck két adást is szentelt adásában Sorosnak, Bábmesternek nevezte, leleplezte nézői előtt, hogyan készül Soros György világhatalmat kiépíteni az övéi számára. Nem kell más, mint Soros tevékenységét bemutatni. Ez már elegendő valódi szándékának a leleplezésére. Soros neve ma egyenlő a manipulációval, a nagy és külső fenyegetéssel. Egyáltalán nem véletlenül.
1993 óta eltelt 25 év, miért baj, ha a fiatalabb generáció is megtudja, miért akarta Soros az OTP-t? A filantróp utólag azt meséli, hogy olyan bagóért megszerezhető hosszú távú magyarországi befektetést keresett, amely a tőkeemelése után gazdagon biztosította volna budapesti alapítványa és a CEU fennmaradását. Csak kibújt a szög a zsákból, akkor is, ha a tervnek ez a kisebb jelentőségű tranzakciója lett volna, ahhoz képest, hogy Soros “az OTP ár alatti kivásárlásával (...) a teljes magyar gazdaság feletti ellenőrzését is megszerezhette volna”.
2017-ben miért ne írhatta volna meg mindezt Schmidt Mária?