A Művelt Tájékozott Emberért Alapítvány

1464 Budapest, Pf. 1578
+36-1-781-3236
info@magyarforum.hu


MEGJELENT

a MAGYAR FÓRUM

XXX. évfolyamának 38.
száma.





MEGNYÍLT AZ ORSZÁGGYŰLÉS ŐSZI ÜLÉSSZAKA

Toroczkai László, a Mi Hazánk Mozgalom elnöke: „A Jobbikban az elnökség háta mögött születtek meg a stratégiai döntések. Nem tudtunk előre a Spinoza-házbeli akcióról. Aki azt mondja, hogy bárkivel összefogunk, csak kerüljünk hatalomra, a vonaizmust képviseli.”

SZÉGYENFAL – A jelentés megszavazói, tartózkodók, távolmaradók









Elment a török, oda a Bánság

Märle Tamás

Felszabadítás vagy megszállás?

Háromszáz esztendeje annak, hogy Magyarország legdélebbi végei is megszabadultak a töröktől, ugyanis a ritkán emlegetett 1718. július 21-i pozsareváci béke értelmében kivonult a Porta a Temesközből, ami ezt követően a Temesi Bánság nevet kapta. A kerek évforduló felemás érzéseket hordoz magában, felszabadításról ezúttal sem beszélhetünk, mivel a bánsági magyarok sorsa ezután sem fordult jobbra, a vidéken és Magyarországon még 200 évig uralkodott a Habsburg-dinasztia.
Szulejmán szultán halála óta gyengült a Török Birodalom. Azután, hogy Zrínyi Miklós és a szigetvári hősök megállították a Porta seregét, lényegében már nem tudtak nyugati irányban terjeszkedni. A gyengülés, mint tudjuk lassú volt, 1686-ig kellett várni Buda visszafoglalására, és 1699-ig a török kiűzésére. Csakhogy az ekkor kötött karlócai békében úgy állapodtak meg a Habsburgok a törökkel, hogy a Temesköz az Oszmán Birodalom része marad.
A harcok a Rákóczi-szabadságharc után újultak ki, a Porta ugyanis nem mondott le a kétfejű sas fennhatósága alá került magyar területekről, illetve a Velencei Köztársaság által elfoglalt Peloponnészoszi-félszigetről sem. Ezért 1714-ben a török Korfu és Dalmácia ellen indult, két évvel később pedig III. Károly Habsburg császár és magyar király a velenceiek oldalán beszállt a háborúba. A fővezéri tisztséget a Budánál, Nagyharsánynál és Zentánál is győzelmet arató Savoyai Jenő kapta meg, aki 1716. augusztus 5-én Péterváradnál azonnal katasztrofális vereséget mért a törökre, még Damat Ali nagyvezír is odaveszett a csatamezőn. Savoyai ezután továbbnyomult, elfoglalta Temesvárt, a Bánságot, majd Havasalföldet is.
A békekötésre 1718. július 21-én került sor az észak-szerbiai Pozsarevácban, ahol a Habsburg Birodalom megszerezte a Bánságot, Észak-Szerbiát és az egykori Szörényi Bánság területét. Dacára annak, hogy magyar területről volt szó, és a magyar törvények értelmében Magyarország képviselőjének jelen kellett volna lennie (báró Sándor Gáspár megbízatást is kapott), elsősorban Savoyai Jenő ellenkezése miatt, hazánkat senki sem képviselte a tárgyalásokon, mint ahogy korábban, az 1699-es karlócai békénél sem.
Ráadásul a császáriak a kurucok – II. Rákóczi Ferenc, Bercsényi Miklós, Eszterházy Antal, Forgách Simon, Csáky Mihály és Vay Ádám – kiadatását is követelték, de a szultán csak abba volt hajlandó belemenni, hogy a bujdosóknak a határtól távolabb nyújtson menedéket. 
Bár a Habsburg Birodalom ezután is harcolt a törökkel és veszített is területeket, magyar földek már nem kerültek a Porta keze ügyébe. Ugyanakkor a Habsburg-fennhatóság nem hozott jobb életet, a terület katonai határőrvidékké vált, nagyarányú betelepítések kezdődtek, a Temesi Bánság kormányzását Mercy Claudius Florimund táborszernagyra bízták.
Temesvár már 1552-ben elesett, és az ottani török vilajet központja lett. A török hódítás előtt a lakosság 80%-a magyar volt, akiknek jelentős része a háború idején vagy meghalt vagy északabbra menekült. Itt egy pillanatra érdemes megállni, hiszen Trianon már itt „elkezdődött”. Miközben Szulejmánnak egyfajta kultusza alakul ki nálunk, egy ugyanolyan tömeggyilkosról van szó, mint Hitler vagy Sztalin. A módszeres népirtás ellenére – amely az egész Délvidéket érintette – a magyarság a mai napig tartja magát ezen a vidéken, a 16. századtól azonban egyre nagyobb számban vándoroltak a Bánságba szerbek és vlachok.
A török kiűzése után ez a folyamat csak felerősödött. A Bánság 1779-ig katonai közigazgatás alatt állt, ahogy Erdély különálló tartománnyá tétele is Magyarország széttagolását szolgálta, úgy ez is. Savoyai Jenő nemcsak a béketárgyalásokra nem engedte oda a magyarokat, de határozata szerint „kurucok és rebellis magyarok” 1734-ig nem települhettek a Bánságba, ahogy a földbirtokos magyar nemesség sem térhetett ide vissza. Savoyai Jenőnek mégis szobrot emeltek Budán abban a korban, amikor a véreskezű Ferenc Józsefet már Ferenc Jóskának becézték.
Bár a magyarok nem költözhettek oda, németeket, valamint szerb és román családok ezreit telepítették be, adómentességet és ingyenbirtokot adva nekik! A kedvező természetföldrajzi adottságok ugyanis emberi erőforrás nélkül álltak, a népsűrűség 1-2 fő/km2 körül mozgott. A mocsarak lecsapolása és a folyók szabályozása után kezdődött meg a szervezett betelepítés, és a kitűnő adottságoknak köszönhetően a Bánság a 19. században hatalmas gazdasági fejlődésnek indult, Európa éléskamrájává vált, csakhogy a haszonból a magyarság alig részesedett. Jakabffy Imre kitűnő hasonlatával élve, „A Bánság egy olyan másodosztályú vasúti kocsihoz hasonlítható, amely végiggördülve a XVIII. századon mindenkit felvesz, csak a magyarságnak van harmadosztályú jegye és így a kalauz – az osztrák uralom – a felszállást, az utazást megtiltja, kivéve, ha az utas megváltja a különbözeti jegyet: a nemzetmegtagadást.”
A törökdúlás és a kétfejű sas örökre megváltoztatta a Bánság etnikai arányait, az 1910-es népszámláláskor mind a németek, mind a románok, mind a szerbek nagyobb arányban éltek itt, ennek következtében került Temesvár, Nagybecskerek, Versec, Nagykikinda és az egész Bánság román, illetve szerb kézre. Ahogy 1945 esetében felszabadítás helyett megszállásról beszélhetünk, úgy 1718 esetében is, és a 300 évvel ezelőtti megszállást 200 évvel később egy újabb követte.