A Művelt Tájékozott Emberért Alapítvány

1464 Budapest, Pf. 1578
+36-1-781-3236
info@magyarforum.hu


MEGJELENT

a MAGYAR FÓRUM

XXX. évfolyamának 38.
száma.





MEGNYÍLT AZ ORSZÁGGYŰLÉS ŐSZI ÜLÉSSZAKA

Toroczkai László, a Mi Hazánk Mozgalom elnöke: „A Jobbikban az elnökség háta mögött születtek meg a stratégiai döntések. Nem tudtunk előre a Spinoza-házbeli akcióról. Aki azt mondja, hogy bárkivel összefogunk, csak kerüljünk hatalomra, a vonaizmust képviseli.”

SZÉGYENFAL – A jelentés megszavazói, tartózkodók, távolmaradók




Találjunk egymásra, legyen előfizetőnk!

Heti Magyar Fórum előfizetési díja:
3211 Ft / negyedév.

Havi Magyar Fórum előfizetési díja:
1470 Ft / negyedév.


Tel.: +36-1-781-3236

Levélcím: 1464 Budapest, Pf. 1578.

Kiadó:
Bp. IX., Ráday u. 32., I. em. 3.




A sport és annak háttere egyaránt érdekel

Hatodik sportkönyve jelent meg Gál Lászlónak

Nem okvetlenül muszáj neves és sikeres élsportolónak lenni ahhoz, hogy valaki elmondhassa magáról: életében meghatározó szerepet játszik a sport. Tökéletes példa erre a szombathelyi Gál László, aki élsportolói karrierrel ugyan nem büszkélkedhet, ám az egyetemes és a magyar sport területén meglévő elméleti és gyakorlati tudása mégis lenyűgöző. Olimpiai látogatásokon szerzett élményein felbuzdulva olimpiai hagyományőrző egyesületet alapított, s emellett hiánypótló témájú sportkönyveket is ír. Gál Lászlóval a közelmúltban megjelent hatodik kötete apropóján beszélgettünk.

- Sportszeretete családi örökségnek tekinthető-e, vagy ön az első a famíliában, aki különleges érdeklődést mutat a sport iránt?
- Nem nevezhetném családi örökségnek. Egy kicsiny Vas megyei községből származom, amely ma már nem is önálló település, hanem Vasvár városának része. Tekintettel arra, hogy faluhelyen nőttem fel, a szórakozás egyik módja a foci volt, barátaimmal, kortársaimmal egész nap kergettük a labdát. A sporttal szép lassan egy életre megfertőződtem. Az úszás kivételével, amit akkor még nem volt módom kipróbálni, szinte minden sportágba belekóstoltam. Alacsonyabb osztályban fociztam is később, de komoly játékoskarrierem nem lett. Az 1972-es olimpiától emlékszem igazán a történésekre, amelyet a rádión és a tévén keresztül folyamatosan nyomon követtem. Életkorom miatt számomra az 1970-es évek tekinthetők az aranykornak, mert a müncheni után a montreali olimpiát is figyelemmel kísértem, hatalmas örömet adott csodálatos vívónk, Tordasi Ildikó, a lólengésben csodát produkáló Magyar Zoltán, valamint a pólóválogatott győzelme. Azt azonban töredelmesen be kell vallanom, hogy mint a magyar sportrajongók nagy része számára, úgy számomra is a futball volt mindig az elsődleges.
- Itt is az 1970-es évek elejére tehetők az első élmények?
- Igen. Klasszikus szombat délutáni programom volt, hogy miközben segítettem őrizni a határban a teheneket, ültem a Szokol rádió előtt és hallgattam a körkapcsolást. Az Újpest folyamatos bajnoki címei ellenére én Fradi-szurkoló lettem, amelyet ma is vállalok, a klub baráti körének is tagja vagyok. Kedvenc játékosom az akkori csapatból Kű Lajos volt. Persze Vas megyeiként azért figyelemmel követtem a megye büszkeségének számító Haladás szereplését is, kiváltképp 1975 után, mert ekkor költöztünk Szombathelyre, ahol azóta is élek. Rendszeresen ki is jártam a Rohonci útra, s bár ebben voltak kevésbé aktív időszakok, egy ideje ismét törzsvendég vagyok a Haladás-stadionban. Most úgy látom, a gyönyörű, új stadion és a csapat vonzza a közönséget. Elméletben a sport és annak háttere mindig is érdekelt. A sportolók élete, a sportvilág egésze egyaránt érdeklődéssel töltött el.
- Sportszerető emberből nagyon sok van hazánkban, de ettől még nem kezdenek könyveket írni, vagy éppen olimpiai hagyományőrző egyesületet szervezni. Ez miként történt önnél?
- A dolog kézzelfogható módon az 1990-es évek közepén öltött testet és az írást megelőzte az egyesület megszervezése. 1995-ben indult egy olimpiatörténeti vetélkedő Irány Atlanta címmel. Ez egy országos vetélkedő volt, komoly szervezéssel, megyei szintű előselejtezőkkel. Jómagam a Vas Népe hasábjaink olvastam arról, hogy a mi megyénkben is rendeznek selejtezőt és lehet rá jelentkezni. Egyéniben lehetett indulni, és a fődíj egy atlantai út volt. Ezt megelőzően én soha nem indultam semmilyen vetélkedőn sem, erre azonban beneveztem, a Vas Népén keresztül. Megyei második lettem, majd háromfős csapatot alakítva folytattuk a vetélkedőt. A következő fordulóban megnyertük a területi döntőt, így jogot szereztünk az országos döntőn való részvételre, ahol szintén győzelmet arattunk. A fődíj elnyerése jogán nyolc napot kint tölthettünk Atlantában. Ez nem csupán egy felejthetetlen élmény volt, de egy óriási lehetőség is. Miután hazatértünk, csapattársam és barátom Horváth Vilmos ötlete volt, hogy kellene alakítani egy egyesületet, amelyben együtt maradunk és sport-területen közösen szervezhetünk, dolgozhatunk jó cél érdekében. Az már hab volt a tortán, hogy négy évvel később Sydneybe is kijutottunk, amely minden olimpia közül az egyik legcsodálatosabb hangulatú volt. Utólag is igazi békeolimpiaként tartják számon a 2000. évi játékokat, amely nyugodt hangulatban zajlott, s mindvégig az olimpiai szellem dominált. Visszatérve a kérdésére: Atlanta után barátaimmal csakhamar megalakítottuk a Halmay Zoltán Olimpiai Hagyományőrző Egyesületet, amely egy civil egyesület, munkánk lényege a sport népszerűsítése, és az olimpiai szellemiség ápolása. Az első két évet leszámítva alelnöke vagyok az egyesületnek, amelynek révén igen sok sportolóval kerültem kapcsolatba. Húsz éves fennállásunk során 28 sportágból több száz sportolót láttunk vendégül Szombathelyen. Emléklapot állítunk ki, ha meghívunk valakit Szombathelyre és kulturált, magas színvonalon dokumentáljuk is egy-egy sportcsillag vendégeskedését. A beszélgetésekből videófelvételek készülnek.
- A Halmay Zoltán Olimpiai Hagyományőrző Egyesület működése mennyire egyedi hazánkban, másként kérdezve: hány, az önökéhez hasonló civil szervezet működik Magyarországon?
- A jelenlegi ismereteim szerint körülbelül húsz hasonló szervezet van bejegyezve itthon, ám aktívan csak öt-hat működik ezek közül. Azt pedig boldogan és büszkeséggel mondhatom, hogy a miénkhez hasonló, szerteágazó tevékenységet senki sem végez. Nem csupán a beszélgetős estjeink léteznek, de önálló honlapunk is van, rendszeresen pályázunk, sokfelé ismernek már bennünket. A MOB is számon tartja és elismeri a tevékenységünket. A Magyar Olimpiai Akadémia vezető testületében is volt sokáig delegált tagunk, de mi szerkesztettük például az Olimpiai Akadémia Évkönyvét is, miközben számos cikket, tanulmányt is írtunk. Az Olimpiatörténészek Nemzetközi Társaságának (International Society of Olympic Historians – ISOH) is több társammal tagja vagyok, velük is élő a kapcsolatunk.
- A Kű Lajos nevével fémjelzett Aranycsapat Alapítvány honlapján is találkozni lehet mind az egyesület, mind pedig az ön nevével.
- Igen, s ez sem véletlen. Amint említettem, Kű Lajos ifjúkorom kedvenc labdarúgója volt. Amikor 1998-ban végleg hazatelepült, éppen 50 éves lett, s ennek apropóján meghívtuk őt Szombathelyre egy élménybeszámolóra. Elfogadta a meghívást, sőt, nem is egyedül érkezett, vele tartott Nagy Béla a Fradi Krónikása is. Baráti viszonyba kerültünk, s amikor 2002 végén elkezdte szervezni az Aranycsapat Alapítványt, a segítségemet kérte a szervezésben, majd aztán az első diákbajnokságok lebonyolításában is. Szép lassan az egyik főszervezője lettem a diákbajnokságoknak, amelyek mára örvendetes módon az egész Kárpát-medence magyar fiatalságát érintik. A munka hátterében is próbáltam segíteni, egyrészt a muravidéki, burgenlandi kapcsolatok kiépítésében, vagy éppen az alapítvány honlapjának elkészítésében.
- Elérkeztünk írói munkájához. Milyen inspiráló hatások eredményeként születtek meg a kötetei?
- Mivel a közelmúltban immáron a hatodik önálló kötetem jelent meg, talán furcsán hangzik, mégis igaz: nekem eredetileg semmilyen írói ambícióm nem volt. Igazság szerint a korábban már említett olimpiatörténeti vetélkedőkre való felkészülés során tapasztaltam meg, hogy milyen hiány van ezen a téren a honi könyvpiacon. Akadt olyan téma, amelyhez öt-hat könyvet kellett fellapoznom, hogy teljes képet kaphassak. Emellett a vetélkedő fordulóira való felkészülés során magam is komoly anyagot halmoztam fel, amelyet sajnáltam volna veszni hagyni. Ez lett írói munkám egyik pillére, a másik pillér pedig az Aranycsapat Alapítványban végzett munkám. Utóbbi tevékenységem során ugyanis megismertem a csapat tagjainak életét, sőt, sok egykori csodálatos játékost személyesen is. Mivel a futball volt mindig is a központban, így a köteteim témája is kötődik a focihoz. Első könyvem 2006-ban jelent meg, a világbajnokság előtt, egyfajta vb-felvezetőnek szántuk. Ennek a bővített kiadása (Montevideótól Johannesburgig) a 2010-es világbajnokság után készült el, ebben már a 2010-es vb eseményei is benne voltak. 2005-től – az Aranycsapat Alapítvány jóvoltából – szoros kapcsolatba kerültem Várhidi Pállal, majd később Tóth II Józsefet is megismertem. Amikor Buzánszky Jenő elhunyt, több helyen is megjelent, hogy az Aranycsapat utolsó élő tagja is eltávozott. Ezt a tévedést szerettem volna eloszlatni a Várhidi Pál és Tóth II József életét bemutató könyvemmel, hiszen mindketten sokszoros válogatottak voltak, és pályára léptek az Aranycsapatban. A kötet létrejöttében sokan segítettek, például Várhidi Péter is, a korábbi kitűnő játékos fia. Különleges élmény volt megírni az Ötkarikás futballtornák című kötetemet, amely régi álmom volt, s hiánypótló munkának is nevezhetem, mert előttem még senki nem dolgozta fel ilyen módon az olimpiai játékok futballtornáit. Nagy Zoltán hasonló témájú könyve ugyanis elsősorban statisztikai jellegű mű. Bár a keresettsége kisebb lett, mint amit vártam, mégis pozitív emlékeim vannak, hiszen Tokió bajnoka, Palotai Károly, valamint Mexikó bajnokai, Dunai II Antal és Szűcs Lajos egyaránt nyilatkozott nekem, ráadásul a megjelenést követő visszajelzéseik is rendkívül pozitívak voltak.
- Legújabb kötete – Hatan a mágikus csapatból – nemrégiben jelent meg. Mi teszi különlegessé ezt a munkát?
- Leginkább talán az, hogy méltatlanul elfeledett, kiváló sportembereknek igyekszik emléket állítani, akik közül ma már csak Fazekas Árpád, a Bayern München egykori ragyogó kapusa él. A kötetben még szereplő Lóránt Gyula és Tóth II József mellett Horváth György, Danka Imre és Kotász Antal életét is sikerült feldolgozni. Közös bennük, hogy valamennyien Vas megyéhez kötődnek, ily módon a lokálpatrióta hajlamaimat is kiélhettem. Mindenképpen szeretném megemlíteni, hogy hálás vagyok kiadómnak, az Aposztróf Kiadónak, és vezetőjének, Hetyei Lászlónak, mert ötleteimet rendre megvalósítja.
- Ha már az ötleteknél tartunk, beszélgetésünk végén árulja el: milyen témában írna még könyvet szívesen?
- Elképzelések mindig vannak, most sincsen ez másként… Az Aranycsapat és emlékük ápolása szívügyemmé vált. Különösen fájónak tartom, hogy a csapat tagjai közül sokan – a teljesség igénye nélkül például Lantos Mihály, Zakariás József, Budai II László vagy Hidegkuti Nándor – úgy távoztak az élők sorából, hogy valamiért nem kapták és nem kapják meg azóta sem azt az elismerést, amelyet pedig a pályán nyújtott teljesítményük alapján megérdemelnének. Őszintén szólva még egyszer aligha vállalkoznék arra, hogy egyszerre hat ember életét dolgozzam fel egy kötetben, ugyanakkor mégis valamilyen módon emléket lehetne és talán kellene is állítani a kitűnő csapat feledésbe merült tagjainak. Külföldi kedvencem is van, Johan Cruyff személyében. A holland zseni életéről nemrégiben megjelent ugyan önéletrajzi kötete, ám ennek ellenére van egy olyan álmom, hogy egyszer én is írjak a világ egykori legjobb játékosáról. Meglátjuk, hogy sikerül-e…

Kovács Attila