A Művelt Tájékozott Emberért Alapítvány

1464 Budapest, Pf. 1578
+36-1-781-3236
info@magyarforum.hu


MEGJELENT

a MAGYAR FÓRUM

XXX. évfolyamának 38.
száma.





MEGNYÍLT AZ ORSZÁGGYŰLÉS ŐSZI ÜLÉSSZAKA

Toroczkai László, a Mi Hazánk Mozgalom elnöke: „A Jobbikban az elnökség háta mögött születtek meg a stratégiai döntések. Nem tudtunk előre a Spinoza-házbeli akcióról. Aki azt mondja, hogy bárkivel összefogunk, csak kerüljünk hatalomra, a vonaizmust képviseli.”

SZÉGYENFAL – A jelentés megszavazói, tartózkodók, távolmaradók









Hajszálon múlt az éremszerzés

Bíró Attila a magyar női vízilabda-válogatott szövetségi kapitánya

Magyar szemmel nézve sajátos kettősséggel ért véget Barcelonában a nemrégiben lezajlott vízilabda-Európa-bajnokság. Amíg férfiválogatottunk a sikeres Világliga után sajnos nagyon gyenge eredménnyel zárt, s mindössze a nyolcadik helyen végzett, addig a nőknél éppen fordítva történtek a dolgok. A hölgyek a hatodik helyen zárt Európa-kupát követően a kontinensviadalon remek játékkal a legjobb négy közé jutottak, s igen kevés választotta el őket attól, hogy az aranyéremért mérkőzhessenek. Sportrovatunkban a héten női pólósaink kapitányával, Bíró Attilával beszélgettünk, aki az EB-szereplés értékelése mellett arra is vállalkozott, hogy tágabb összefüggéseiben is elemezze a női válogatott jelenét és jövőjét.

– Negyedik helyen zárta a női válogatott az Európa-bajnokságot. Ha Barcelona előtt beszélgettünk volna, és az előzetes várakozások alapján várt helyezést kérek öntől, jobbat vagy rosszabbat jósolt volna ennél?
– Ennél gyengébb szereplést vizionáltam volna előzetesen, s azt is megmondom, hogy miért. Az Európa-bajnokságot nem sokkal megelőzően került sor az Európa-kupára, amelyen lényegében ugyanazokkal az ellenfelekkel kellett mérkőznünk, mint Barcelonában. Az Európa-kupában a hatodik helyen zártunk, voltak jobb és kevésbé jó meccseink, és eléggé jól kirajzolódtak az erőviszonyok. Ezek alapján előzetesen körülbelül a hatodik hely tűnt reálisnak az Európa-bajnokságon is.
– Ezek szerint akkor sikerként értékelhető a barcelonai eredmény?
– Összességében mindenképpen, főleg, ha azt is figyelembe vesszük, hogy milyen játékkal, milyen csapategységgel értük ezt el, és hogy lényegében egy hajszálon múlt az éremszerzés. Nagyon fontosnak érzem kiemelni azt, hogy egy megújuló, számos fiatal tehetséget a soraiban tudó csapatról beszélünk, hiszen a válogatott barcelonai keretben hét olyan játékos volt, aki az első vagy a második világversenyén szerepelt csupán. Ez nagyon jó a jövőre nézve.
– Ha a lejátszott meccseket külön-külön nézzük, akkor volt-e olyan, amellyel nagyon elégedett volt, s amellyel valamiért nem igazán?
– Olyan meccset nem tudnék mondani, amely miatt azért kellene elégedetlennek lennem, mert a lányok nem tettek meg mindent. Ugyanis minden meccsen igazán odatették magukat, s ráadásul a negyeddöntőben – amely bizonyos értelemben a legfontosabb meccs egy nagy tornán, hiszen az dönt arról, hogy ki játszhat érmekért, és ki csupán az 5–8. helyért – emberfelettit produkáltak Olaszország ellen.
– A csodálatos győzelemre gondol?
– Nem csupán a győzelemre, hanem arra, ahogyan ezt elérték a lányok. Azt kell mondanom, hogy nemzetközi szinten, komoly tornákon ritkán tapasztalni olyan részrehajló játékvezetést, mint ami a magyar–olasz negyeddöntőn volt. Maximális elismerést érdemelnek a lányok azért, hogy ekkora ellenszélben is behúzták ezt a meccset, mert ehhez nagy-nagy lelkierő és egységesség kellett. Egy pillanatra még visszautalva az előző kérdésére, az utolsó meccset, a bronzcsatát sajnálom egy kicsit, mert arra a találkozóra már nem tudták úgy felszívni magukat a lányok, mint a többire, s ez meglátszott a végeredményen is. Emiatt természetesen van bennem némi elégedetlenség, de az összkép akkor is egyértelműen pozitív.
– Akár a végeredményt, akár a meccsek összképét nézzük, három különleges meccset is játszott a csapat, Törökország, Szerbia és Németország ellen. Ezeken összesen 81 gólt lőttek a lányok, miközben mindössze 12-t kaptak. Mi a véleménye szakmailag ezekről a mérkőzésekről?
– Mindenképpen ketté kell választani ezt az amúgy teljesen jogos kérdést. Ha tisztán a szakmai megközelítést vesszük alapul, akkor ki lehet jelenteni, hogy ezek a csapatok még eléggé elmaradnak a legjobbaktól. Emiatt szakmailag meglehetősen nehezen értékelhetőek az ellenük vívott találkozók, hiszen egy olyan meccs, amelyen 26–1-re nyer az egyik csapat, önmagában is mutatja a szakadéknyi különbséget… Hátrány továbbá, hogy egy ilyen meccs után – bár nyilván van önbizalom-növelő szerepe is egy nagy gólarányú sikernek – nem könnyű felpörögni arra a szintre, ami egy elitcsapat elleni győzelemhez szükséges. A másik vetülete ugyanakkor az a dolognak, hogy a női szakág nemzetközi bővülése szempontjából igenis örülni kell annak, ha egyre több helyen játsszák a pólót. Függetlenül attól, hogy tudásban még le vannak maradva, végső soron ezek a csapatok is részei immár a nemzetközi mezőnynek, s ez jó.
– Ami viszont a többi találkozót illeti, látható, s talán minden korábbinál jobban mutatják az eredmények is, hogy rendkívül kiegyenlítetté váltak az erőviszonyok. Mi az, amivel egy ilyen szoros és hasonló tudású csapatokat tömörítő mezőny fölé lehet nőni?
– Észrevétele helytálló, a legjobbak között valóban nüanszok döntenek egy-egy meccsen. Látható volt az is, hogy Barcelonában a legtöbb komoly párharc egygólos különbséggel dőlt el. Ebben az alaphelyzetben a mentális felkészültségi szint, az akarat, valamint a csapategység dönthet az egyik vagy a másik csapat mellett. A megszerzett negyedik helyezésen túl számomra ez volt az egyik legnagyobb öröm az Európa-bajnokságon, hogy az imént említett erényeket többször is megcsillantották a lányok. Elsősorban a küzdeni akarásnak és a csapategységnek volt köszönhető az oroszok és az olaszok elleni diadalunk, s az elődöntőben Hollandia ellen – a vereség dacára – szintén nagyszerű volt a csapat teljesítménye. A szakmai felkészülés mellett ezekben a dolgokban is szükséges, hogy megőrizzük értékeinket, s az hozzásegíthet a mostaninál is jobb eredmény eléréséhez.
– Több helyütt is nyilatkozta már, hogy az igazi cél a 2020-as tokiói olimpiai kvalifikáció. Szinte napra pontosan az olimpiai ciklus felénél tartva adja magát a kérdés: ott tartunk-e a csapatépítésben, ahol eredetileg elképzelte, hogy 2018 nyarán tartanunk kell?
– Nem, nem tartunk még ott, igaz, ennek objektív okai vannak. A csapatok teljesen észszerű módon mindig az olimpia után fognak bele a kísérletezgetésbe, a fiatalításba, számításba véve azt is, hogy erre egy-egy világverseny úgymond rámehet. Mivel tavaly Budapest adott otthont az emlékezetes vizes világbajnokságnak, így nem lehetett szó arról, hogy mi is azonnal elkezdjük átalakítani, s amelyik poszton kell, ott fiatalítani a csapatot Rio után, hiszen az a hazai vb-szereplés rovására mehetett volna. Emiatt egy évvel később kezdtük a fiatalítást, s mondjuk, ha ebből a szempontból vizsgáljuk a kérdést, akkor végül is jól állunk. Amint arról már beszéltem, Barcelonában hét olyan játékos volt a keretünkben, akinek ez az első vagy a második világversenye volt csupán. S még mindig vannak olyan tehetségeink, akik a közeli jövőben lehetőséget kaphatnak majd a válogatottban is. A végső cél valóban az olimpiai kijutás, de ezzel nem csak mi vagyunk így, valamennyi csapat hozzánk hasonlóan az ötkarikás tornára szeretne eljutni.
– Mely területeken fejlődhetünk, illetve kell még fejlődnünk az előttünk álló időkben?
– Lényegében mindenben fejlődnünk kell. A mostani jó szereplés örömteli volt, de ez nem téveszthet meg bennünket, nem hihetjük azt, hogy készen vagyunk. Fejlődnünk kell a védekezésben és a támadásban egyaránt. Szintén komoly feladat, hogy úgy emberelőnyben, mint emberhátrányban növeljük a hatékonyságunkat. Amint arról korábban szót ejtettünk, a fontos meccsek általában igen szorosak, sok esetben csupán egyetlen góllal nyer az egyik vagy a másik csapat. Ilyen helyzetben különösen nagy a jelentősége annak, hogy a rendelkezésünkre álló emberelőnyöket milyen hatékonysággal leszünk képesek gólra váltani. A feladatunk ily módon adott: akár a felkészülési időszakban, akár a különböző rangú nemzetközi tornákon begyakorolni és a lehető leghatékonyabbá tenni játékunkat. A játékosok megvannak hozzá, nagyon sok tehetséggel rendelkezünk. Mindent egybevetve szép jövőképe van a magyar női vízilabda-válogatottnak, mert hatalmas fejlődési lehetőségeink vannak.

Kovács Attila