A Művelt Tájékozott Emberért Alapítvány

1464 Budapest, Pf. 1578
+36-1-781-3236
info@magyarforum.hu


MEGJELENT

a MAGYAR FÓRUM

XXX. évfolyamának 38.
száma.





MEGNYÍLT AZ ORSZÁGGYŰLÉS ŐSZI ÜLÉSSZAKA

Toroczkai László, a Mi Hazánk Mozgalom elnöke: „A Jobbikban az elnökség háta mögött születtek meg a stratégiai döntések. Nem tudtunk előre a Spinoza-házbeli akcióról. Aki azt mondja, hogy bárkivel összefogunk, csak kerüljünk hatalomra, a vonaizmust képviseli.”

SZÉGYENFAL – A jelentés megszavazói, tartózkodók, távolmaradók









Hazataláló tábor

Lélekben újjáépíteni az Aracsi pusztatemplomot

Nyáron került megrendezésre az első Hazataláló mozgótábor, melynek keretében magyarországi és vajdasági diákok közösen kirándultak végig a Délvidék legfontosabb történelmi helyein, miközben barátságok köttettek, közösség formálódott. Az egyhetes kaland ötletgazdája és főszervezője, Koncz Györgyi M. Julianna nővér volt, aki a nagybecskereki Szathmáry Karolina Leánykollégium vezetője. A tábort a Nemzetpolitika Államtitkárság támogatásával a Boldogasszony Iskolanővérek Közössége szervezte meg. Az eseményről az egyik szervezővel, a lánykollégium munkatársával, Palkovics Máriával beszélgettünk.

“Rátalálni a Hazatalásra”
Mária mesélt nekünk az előzményekről. Tavaly megrendezésre került egy háromnapos mozgó  pedagóguskonferencia a Boldogasszony iskolanővérek iskoláiban (Debrecenben, Budapesten, Makón és Szegeden) dolgozó tanárok és nevelők részvételével Délvidéken. Ehhez a 300-350 anyaországihoz kapcsolódott 100 vajdasági tanár az MNT (Magyar Nemzeti Tanács) szervezésében. Jártak Aracson, Nagybecskereken, Újvidéken, a Vaskapunál, Belgrádban és Karlócán is. A szép és történelmi jelentőségű helyek bejárása és megismerése mellett, volt idő és tér ismeretségek, barátságok kialakulására.
Erre alapozva álmodta meg Julianna nővér a Hazataláló tábort, azzal a céllal, hogy az átélt élményt tovább adják tanítványaiknak. Erdély – hál’ Istennek – mára népszerű úti cél a diákság körében is, de a Szerémség, Bánát és Bácska sokaknak még mindig teljesen kiesik a látóteréből. A szervezői csapatot egy budapesti, egy szegedi, egy makói és két vajdasági tanár, valamint Julianna nővér és Marika adták. A havi találkozások alatt elvégzett gondos és állhatatos munka részletesen kidolgozott, tartalmas programot eredményezett. A résztvevő diákok (közel 100 fő) pedig a nővérek iskoláiból és számos vajdasági településről érkeztek (Zomborból, Szabadkáról, Óbecséről, Törökbecséről, Adáról, Péterrévéről, Torontálvásárhelyről, Magyarcsernyéről, Versecről, Káptalanfalváról, Muzslyáról, Topolyáról, Temerinből és Nagybecskerekről). Az anyagi támogatások csak alapot adtak az esemény lebonyolításához, értékessé a szervezők és pedagógusok rengeteg önkéntes munkája tette. A mozgótáborban a diákok útja az Oroszlámosnál lévő Árpád-kori kolostorromtól indult és az Al-Duna vidékén keresztül egészen az Aracsi pusztatemplomig tartott, amely egyre inkább a magyarság szimbólumává válik ezen a vidéken. Így az út kezdete és vége is egy szakrális helyhez kötődött.

Széchenyitől Csúrogig
A tábor folyamán a gyerekek megismerték Nagybecskerek egyházi és világi életének nevezetességeit, megtekintették Zimonyban a Hunyadi-tornyot, a Krisztus Király Katedrálist; Belgrádban többek között elzarándokoltak a Kalemegdánon lévő, Hunyadi János győzelmét megörökítő emlékkőhöz. Továbbá részt vettek egy felejthetetlen hajókiránduláson a Kazán-szorosban, ahol a Széchenyi István emlékére 2017-ben újra felállított és felavatott márványtáblát megkoszorúzták.
A tartalmas kirándulásból a teljesség igénye nélkül három helyszínt emelnék ki. Az első Csúrog. Kezdetben meg is osztotta a szervezőket, hogy vajon érdemes-e itteni koszorúzást a programba tenni, mert lehetséges, hogy túlságosan megterhelő a kiskorúaknak szembesülni a mészárlás borzalmaival. Aztán közösen úgy döntöttek, ha nehéz is, fontos és nem szabad kihagyni. Csúrog egyike volt az 1944 végi mészárlások helyszínének, ahol 3000 ártatlant gyilkoltak meg, az életben maradottakat (főleg nők, öregek, gyerekek) pedig táborokba terelték. Sajnos mind a mai napig az évenkénti koszorúzás másnapján szétdobálják a virágokat. Julianna nővér így fogalmazott, a gyerekek az ott jártuk során “példát kaptak arra, hogy a megbocsátás milyen módon működik egy emberben olyan sérelmek után, amire sokan azt mondják, hogy nincsen megbocsátás.”
Kiemelkedő esemény volt még a Krisztus Király Katedrálisban Puskás Kornél makói történelemtanár magával ragadó előadása, amiben kézzel foghatóvá tette a régmúlt eseményeit felidézve a nándorfehérvári diadalt, amelynek egyébként e hét kedden volt éppen az 562. évfordulója.

Galambóci esőtánc, aracsi ígéretek
Az részletgazdag programnak köszönhetően a nevezetességek megtekintésén és a rendhagyó történelemórákon túl társasjátékra, kötöttebb és kötetlenebb formájú barátkozásra, kiscsoportos beszélgetésre, műhelymunkára is sor került.  A hét vége felé, videót vághattak össze az addig elkészült fotókból, lehetett kézműveskedni, zenélni, táncolni, és részt venni egy karikatúra rajzoló gyorstalpalón is. Cél volt az is - ahogyan Marika fogalmazott - “egymást megismerve, barátkozva, együtt gondolkodva tovább lépni”. Fontos volt a táborban, hogy élményeket kapjanak a diákok és igazán bevonódhassanak, hogy ne puszta múltidézés legyen, hanem a múltat a jelenbe hozva, abból jövőt építhessenek.
Marika - és több résztvevő gyerek – visszatekintve a hétre, a szorosban eltöltött hajóutat és a Galambóc vára alatti mulatságot idézte fel maradandó élményként. A hajóban a Bárdos Lajos által kórusműként is feldolgozott „Édes rózsám, szívem kedvese” reneszánsz stílusú dalra tanultak tánckoreográfiát, amit a vár tövében az eső ellenére, vagy talán épp amiatt felszabadultan roptak hangos énekszó közepette, egy emberként. Ez egy olyan emlékezetes pillanat volt, amit nem lehet ilyen formában előre megszervezni. Ahogy Marika fogalmazott sok ilyen „apró kincs volt, amiket az ember útközben összeszedeget”.
Vasárnap a látnivalók háttérbe húzódtak, a figyelem középpontjába az Úr került. Az elmondások alapján egy gyönyörű lelki nap volt ez, aminek az egyik momentuma különösen erős hatással bírt a résztvevőkre. A gyerekek színes papírokból mécsestartókat hajtogattak, egy-egy imaszándékot fűztek hozzá, és elhelyezték a templomhajóban. Közösen anyaországiak és vajdaságiak, több mint egy tucat különböző településről érkezve, a Jóisten elé tették, ami a szívükben megfogalmazódott. Talán ez még a közös táncnál, a himnusz éneklésnél, és a koszorúzásnál is erősebb összetartást adott nekik.
A táborzárás az ezeréves Aracsi pusztatemplomnál zajlott. Utolsó este egy színvonalas bábjátékkal idézték fel a tündérről szóló ősi legendát, majd másnap az indulás előtt otthonról hozott kövekre ráírták, mit fognak tenni magyarságuk megtartásáért. Sok kis egyszerű elhatározás volt kődarabokon, mint például szépen beszélni a magyar nyelvet, magyar zenét hallgatni, szívből ünnepelni március 15-ét, olvasni egy magyar költő, író életművéből. Az elhatározás köveit a falak réseibe, repedéseibe helyezték el. Ilyen apró, a nemzetnek tett ígéretekből lehet Isten segítségével lélekben újjáépíteni az Aracsi pusztatemplomot és magyar nemzetünket.  Búcsúzáskor, nyilakat lőttek a négy égtáj felé, az adott nyilakat azok a gyerekek keresték meg, akik abból az irányból érkeztek és most arra térnek haza. Ennek szimbolikája az volt, hogy a kitűzött célokat a saját helyünkön megvalósítva, a nagyobb közös cél megvalósításán tudunk dolgozni.

“Messze elmén megkeresni a jót”
Mint említettük a táborban volt tér az együtt gondolkodásra, melynek során hosszú listát írtak a bennük megfogalmazottakból a magyarságuk és kereszténységük, mint két fontos alappillér vonatkozásában. Ezek közül néhányat az olvasóink elé tárunk.
Keresztény mivoltunkról: “Tudom, hogy kereszténynek lenni nem könnyű, más országokban a keresztényeket üldözik – hálát adok érte, hogy ezt nem kell átélnem”, “Bárhova mész, mindig találsz keresztény közösséget, így soha nem leszel egyedül”, “Képes vagyok áldozatot hozni másokért”, “A vallás összeköti az embereket és összeköt minket Istennel”, “Amikor a cselekedeteim előtt az üdvösségemre gondolok úgy érzem jól döntök majd”.
A magyarság tekintetében pedig ezeket fogalmazták meg: „Számomra a magyarság büszkeséget ad és egy nemzeti öntudatot. A magyarsághoz tartozni büszkeség. Sajnos ez a nép nem olyan összetartó, mint más népek, pl. a szerbek. A magyarság felvállalásához bátorság kell, különösképpen a szórványban. Engem boldogsággal tölt el minden nap, mert anyanyelvemen tanulhatok, beszélhetek, annak ellenére, hogy Szerbiában élek”, „Népünket sokszor megalázzák, de az én tapasztalataim szerencsére nem ilyenek, szerb ajkú ismerőseim és barátaim vannak”, „Amikor valakit hallok magyarul beszélni, mindjárt mosoly lesz az arcomon”, „Mindennél jobban szeretem Magyarországot, itt élek és szeretek itt élni”, „A magyar az anyanyelvünk, amit szüleinktől kaptunk, ezt adjuk tovább gyermekeinknek, ez a mi örökségünk”, „Felelős vagyok a hazám jövőjéért”.
Visszatekintve a hétre, a vajdasági gyerekek azt hangsúlyozták, hogy jó volt alaposan bejárni a vidéket, mert sok helyen ők sem jártak még, és hogy nagy élményt jelentett számukra, hogy teljesen nyíltan lehetett kereszténységről és magyarságról beszélni, továbbá, hogy milyen sok magyarországi barátjuk lett. Az anyaországiak azt emelték ki, hogy jó volt, hogy megelevenedtek a történelemórán elsajátított ismeretek és átélni azt, hogy a határoktól egészen távol is beszélik ezt a szép nyelvet. Még véget sem ért a tábor, de néhány nebuló már szólt is a nővérnek, hogy már most jelentkezni szeretne a jövő évi táborba.
Sajnos Délvidékről sokan és növekvő számban mennek nyugatra dolgozni, az anyaországi fiatalok pedig sokszor nem is ismerik ezt a vidéket. Éppen ezért nagy öröm, hogy egyre több ilyen kezdeményezés van, és sokan vannak, akik vált vállnak vetve dolgoznak azért, hogy anyaországiak és külföldön élők újra és újra hazataláljanak. Hadd idézzem zárásként Toldy István mesemondó (az aracsi bábjáték szervezője) Kossuth Rádióban elhangzott mondatát, melyet azt hiszem, mindenkinek érdemes fontolóra venni. “A jó az mindenhol ott van különben körülöttünk, csak föl köll ismerni, mindig ott van nem kű keresgélni. Valaki nagyon messze elmén megkeresni a jót, pedig ott van az melletünk vagy lehet, hogy esetleg bennünk.”

Széplaky Bálint