A Művelt Tájékozott Emberért Alapítvány

1464 Budapest, Pf. 1578
+36-1-781-3236
info@magyarforum.hu


MEGJELENT

a MAGYAR FÓRUM

XXX. évfolyamának 38.
száma.





MEGNYÍLT AZ ORSZÁGGYŰLÉS ŐSZI ÜLÉSSZAKA

Toroczkai László, a Mi Hazánk Mozgalom elnöke: „A Jobbikban az elnökség háta mögött születtek meg a stratégiai döntések. Nem tudtunk előre a Spinoza-házbeli akcióról. Aki azt mondja, hogy bárkivel összefogunk, csak kerüljünk hatalomra, a vonaizmust képviseli.”

SZÉGYENFAL – A jelentés megszavazói, tartózkodók, távolmaradók




Találjunk egymásra, legyen előfizetőnk!

Heti Magyar Fórum előfizetési díja:
3211 Ft / negyedév.

Havi Magyar Fórum előfizetési díja:
1470 Ft / negyedév.


Tel.: +36-1-781-3236

Levélcím: 1464 Budapest, Pf. 1578.

Kiadó:
Bp. IX., Ráday u. 32., I. em. 3.




A nyugati egyház kísértése

Könyvismertető

Barsi Balázs: Az Egyszülött Fiú

Barsi Balázs először a jelen világunk káoszáról elmélkedik. Szerinte azért a sötét káoszért, amelyben mi élünk, nem Isten a felelős. Ez az a sötét káosz, amelyet Szent János világnak nevez, amelyet Isten utál, az ő átka van rajta. Minden ízében a kárhozattal van megjelölve. Ez a világ pusztulásra van ítélve. És minket ez a világ vesz körül, sőt bennünk is van ebből a világból. A médián keresztül állandó mérgezésnek vagyunk kitéve. Megnéztej a novíciusokkal egy filmet, mert azt hallották róla, hogy ez végre egy jó film: John Steinbeck regényéből készült, az Egerek és emberek. Egy gyökereiben beteg világ tárult elénk. Ez a film elő akarja készíteni az elmebetegek kiirtását. Most már a novíciátus csendjében a testvérek is másképp látják. Felfedezik a közösség határozott szándékú manipulálását, hogy aztán majd „szabadon” szavazza meg az eutanáziát.
            A szövegből megtudjuk, hogy evilág istene, a sátán és az ő csatlósai nap nap után rá akarnak venni bennünket, hogy építsük tovább ezt az illuzórikus világot kontrollálatlan szenvedélyeink és érzéseink alapján. A papnak és a híveknek úgy kell készülniük az igehirdetésre, hogy mindenestül ellene mondanak ennek a világnak; és visszautasítják azt a legsötétebb kísértést, amely jelen van a nyugati egyházban, tehát miközöttünk is, hogy a sötétséget belekeverjük Jézus szavaiba csak azért, hogy megnyerjük bizonyos fiatalok tetszését, vagy hogy olyan sikerkönyvet írjunk a házasságról, amelyet majd elkapkodnak. Jézus szavait a mi zavaros világunk szerint értelmezzük, ahogy az a naiv amerikai protestáns pásztor tette (katolikus is lehetett volna), aki kijelentette, hogy azért már itt lenne az ideje, hogy az evangéliumot az amerikai alkotmányhoz igazítsuk...
            Isten azonban úgy szerette a világot (azt az elsőt, ti. a teremtett világot, és ezt a szeretetét nem vonja vissza), és benne az embert (akit egy második, új világ építésére küldött), hogy egyszülött Fiát adta oda érte (vö. Jn 3,16). Vagyis Jézus Krisztusban, az Istenemberben olyan testvért kaptunk, akiben egy ártatlan világ épül. A szentek is Jézus Krisztusból élve olyan világot teremtettek magukban és maguk körül (természetesen sokszor ellentmondások közepette, mert a tűz és a víz nem lehet együtt, egy rendházban sem, egy családban sem), amely szebb volt, mint Ádám paradicsomkertje. Hinni annyi, mint Jézus Krisztus, az Istenember gondolatainak birtokában lenni. Vele szabadon felépíteni azt a másik világot, amelyből majd az utolsó napon az új ég és új föld megszületik Isten teremtő döntése alapján. Így valamiképpen Istennel együtt teremtjük az új eget és új földet. Most sejtem annak a mélységeit, amit a Római levélből annyira szeretek, hogy ez a teremtett világ, ez az elsődleges, az anyagi világ, az állatok, a növények, a csillagvilág sóvárogva várja Isten fiainak kinyilvánulását (Róm 8,19).
            Hinni nem csak azt jelenti, hogy Krisztus gondolatainak birtokában vagyunk Szent Pál szava szerint, hanem hogy akaratunk odatapad Krisztus akaratához, mert szeretetből, akaratból születik ez a második világ. De ez is kevés. Éppen Szent Pál hív fel bennünket arra, hogy ugyanazt az érzést ápoljuk magunkban, mely Jézus Krisztusban is megvolt (vö. Fil 2,5). Mi volt ez az érzés? A szeretet önkívülete, alázata, önkiüresítése. Persze ez lehetetlen lenne, ha nem maga Jézus Krisztus élne bennünk a szent keresztség óta. Hinni annyi, mint egyszer véglegesen és örökre befogadni Jézust az életünkbe úgy, hogy ő legyen ott a főszereplő. Ez az az alapmegtérés, amelyet, akárhogy csűrjük-csavarjuk, keresztény életünkből ki nem hagyhatunk. Az Újszövetségben ez kötelező, enélkül Krisztus követése lehetetlen. És igenis lehet tudni, hogy ilyen módon megtértem-e. Nem biztos, hogy jobb lettem, hiszen más a tökéletesedés, mint a megtérés. Sajnos vannak meg nem tért keresztény hívek, meg nem tért szerzetesek, meg nem tért papok és püspökök. Ezek nem is okvetlenül rosszabbak, mint azok, akik megtértek, de van egy alapvető, nagyon lényeges különbség közöttük: akik megtértek, azoknak az életében az Úr Jézus egy napon minden lesz. Erre a totális uralomra törekszenek ugyanis a bálványistenek is. Illúzió, hogy csak egy kicsit szolgálom őket. Követelik, hogy egészen átadjam magamat nekik. Mielőtt a világmindenségben Isten minden lenne a mindenben, előbb a mi világunkban kell ennek végbemennie. Ilyen értelemben mondtam, hogy hittem és azért szólok ismét hozzátok. És ti is hisztek, vagyis Jézus belépett az életetekbe. Ez néha alig érzékelhető, mert még a mustármagnál is kisebb ez az életmag, amelyben Jézus és én már egy vagyunk. De tény, hogy ez megtörtént a szent keresztségben, a bérmálásban, a szentáldozásban és személyes döntésemben.
            Kedves fiatal testvéreim! Azt mondják, hogy ti most építitek ki saját világotokat, azt a másik világot, mely vélekedésekre, meggyőződésekre, emberi kapcsolatokra épül. Már most megkísért benneteket a végső kudarc, ha életetekben nem Jézus, az Istenember, az Isten megtestesült Fia lesz az alapkő, a fundamentum. Ha nem ő él bennetek, nem lesz alapja házatoknak, vagyis emberi életeteknek! Ha nem az ő gondolatai lesznek a ti gondolataitok, sötétség fog terpeszkedni bennetek! Akkor bizony nem lesztek jobbak az annyiszor bírált mai felnőtteknél. Ha nem az ő törvényeire tapad rá akaratotok, hanem a parttalan szabadság illúziója mögött működő önző vágyakra, milyen szabadság lesz az? Az biztos, hogy Jézus nélkül az életszentség szűk ösvényén kívül lehet karriert csinálni, még az Egyházban is, mert a világ szereti azokat, akik belőle valók. Remek társasági ember lehetsz, a csillogó, nyakkendős társaság szemefénye, csak nehogy szóba hozd Jézust! Valaki mesélte, aki ilyen körökben forog: Istenről még lehet beszélni, de Jézust nehogy szóba hozd, vége a karrierednek! Sikereid lesznek a hasonlók között, mert rád ismernek, elbűvölnek téged, rajonganak érted, mindent megtesznek érted, beleillesz a világukba. Ez az a bizonyos széles út. Még ma fordulj vissza erről az útról, nem vezet az örök életre! Ha kell, a legédesebb kapcsolatokat is szakítsd el, ha visszafognak téged, mert tudjuk, hová vezet a széles út! Sehová ne menj velük és sehová ne menj Jézus nélkül, egy percet se élj nélküle! Semmit se tegyél csupa jópofaságból, hogy tetszést arass azok között, akik a világ fiai, mondván, hogy ez még nem bűn! Egyetlen részeg estét se engedj meg magadnak! Szilveszterkor sem! Egyetlenegy mámoros, parázna éjszakát se! Tudatosan köpj a közízlésre! Ne engedj, nem szabad játszani az örök tűzzel! Nem kifejezett pokollal kezdődik a pokol, hanem a széles úttal, egy kényelmes előszobával, ahol az emberek csupa megengedett és igazolható dolgot tesznek. De ezekből a dolgokból hiányzik valami: az Istenhez fűződő kapcsolat. Sokszor nem az a bűn, amit tesznek, hanem amit nem tesznek. Nem az, amit mondanak, hanem amiről szó sem lehet ebben a „nemes” társaságban. Nem az a bűn, ami van a kapcsolataikban, hanem ami hiányzik, amit nem is akarnak, nem is vállalnak, amit nem is vállalhatnak.
            Az Úr Jézus viszont önmagáról a következőket mondotta: Én vagyok az Út (Jn 14,6a) – akár tetszik a mai közízlésnek, akár nem, nem a sok út közül egy, hanem az egyetlen. Ha te mást is melléje választasz útnak, akkor őt nem választottad. Én vagyok az Igazság (Jn 14,6ab) – nem egy a sok választható igazság közül, ti. a görög szó „valóságot” jelent, a valóság pedig egy. Én vagyok az Élet (Jn 14,6ac) – rajta kívül nincsen élet, mert amint az Atyának önmagában van élete, úgy megadta a Fiúnak is (Jn 5,26). Én vagyok az ajtó (Jn 10,9a) – más ajtó nem vezet sehová, legfeljebb magadból magadba. Én vagyok az Alfa (Jel 22,13) – vagyis a kezdet, más kezdet nem kezdet, hanem végzet. Én vagyok az Ómega (Jel 22,13) – a beteljesedés, a többi csak szemfényvesztő csillogás, várj egy kicsit, s már rothadni kezd, egy pillanat még, és szétesik az az ún. emberi beteljesedés. Én vagyok a világ világossága (Jn 8,12) – ha más valami valóban világosságot ad, az mind tőle kapta a fényét. Én vagyok a jó pásztor. Ismerlek név szerint. Akik előttem vagy utánam jöttek és nem az én nevemben, tolvajok és rablók (vö. Jn 10,8) – meglopnak, kirabolnak téged. Úgy szerette Isten (az Atya) a világot, hogy egyszülött Fiát adta érte. (Jn 3,16) És a Szentlélek? Őáltala lett emberré a Fiúisten. A Szentlélekben ajánlotta fel magát engesztelő áldozatul az örök Atyának (vö. Zsid 9,14)
            Isten tehát elküldte Fiát. Az apostolok és mi mindannyian először Jézussal találkoztunk. És ez a találkozás döntő. Az apostolok Húsvétkor, Pünkösdkor megkapták a Szentlelket, a Lélek első ajándéka pedig éppen az, hogy felismerték, ki ez a Jézus: Isten szent Fia, az Atya Fia, aki érettünk emberré lett. Ettől kezdve Jézustól felbátorítva egészen másképp szólították meg az Örökkévalót, Izrael Istenét: Abba, Atyácska. Ezért van „megfordítva” a keresztvetésben megszokott rend, mintegy üdvösségtörténeti sorrendbe van rendezve, a kinyilatkoztatás kronológiája szerint. Ez egyfajta út is, amelyet talán utoljára járunk végig itt a földön.
            Barsi atya kimondja:  igazi lázadás a kinyilatkoztatott hit és vallás ellen az volt, amikor az Istennek szentelt időket akarták eltörölni. Ez először a híres francia forradalom idején történt, amikor dekádokat akartak bevezetni a hetek helyett. A mögötte meghúzódó szellemi irányzat Jézus Krisztusnak és Egyházának igazi ellensége. Az Egyház a csillagászati évet szent liturgiájával Adventtől Krisztus király ünnepéig a megváltás és a megtestesülés titkaként ünnepli meg. A liturgikus év is egyfajta szentség. Nem csak a misében van jelen Krisztus, hanem Adventtől Krisztus király vasárnapjáig a szent liturgia ünnepei, cselekményei, imái által a Szentlélekben fel vagyunk emelve az örökkévalóságba. Az időben élünk ugyan, de érintkezünk Krisztus életével. Mennyire átélik a stigmatizáltak a pénteki napot! A liturgikus év elleni merénylet a legnagyobb merénylet a kereszténység ellen. Nem maga a materializmus Krisztus Egyházának kifejezett ellensége, hanem az az irányzat, amely meg akarja szüntetni a vasárnapot. Most is van ilyen merénylet! Nézd meg, a városban már elkezdődött a kereskedelmi karácsony! Ez a nyugatról jövő hóbort kezd terjedni: megbeszélik, hogy mikor tud együtt lenni a család vagy a szerzetesi közösség, hogy aztán egyeztetve az időpontot, mondjuk, december 20-án ünnepeljék Karácsonyt. Külföldön átéltem ezt; hitünk elleni vétség, mert hitünk a történelemmel érintkező objektív hit. Ha valami miatt nem tudnánk együtt lenni az Úr születésének ünnepén, az akkor is december 25-én ünnepeltessék, és akkor a távollétünket világítja meg szentséges megtestesülése. Ha például a börtönben sínylődő üldözött keresztények megtudták, hogy december 28-án szabadulnak, akkor sem „tették át” sohasem az Úr ünnepét más napra. Akkor pontosan börtönéveik utolsó idejét ragyogta be az Úr születésének dicsőséges napja. Az ünnepek átrakosgatása mögött hatalmas szakadék tátong: hitünk történeti, idővel megjelölt vonatkozásának, objektivitásának csendes, talán nem is mindig tudatos, de mindenképp bűnös figyelmen kívül hagyása, kikezdése, tagadása. Ezen az úton lassan egyfajta átlaghumanizmus mocsarába süllyedünk. Nagyon felül kell vizsgálni ezt az irányulást, különben ünnepeink, miséink is emberkultusszá degradálódnak istentisztelet helyett.
            A szerző fölteszi a kérdést: hogyan viseljük, hogyan kezeljük Isten előtti szégyenkezésünket? Hiszen a szeretet is, a bűn is lemeztelenít. Míg azonban a szeretetben az vetkőztet le minket, aki szeret, a bűnben mi magunk dobáljuk le ruháinkat, melyeket attól kaptunk, aki szeretett minket. Mit mond az Úr Ádámnak a bűn után? Ki adta tudtodra, hogy mezítelen vagy? (Ter 3,11) Vagyis szegény és korlátolt teremtett lény, ami miatt most szégyenkezel. A bűn előtt is mezítelen volt Ádám, de nem szégyenkezett. Ez lenne az ember normális állapota, hogy magát ne a saját szemével nézze, hanem Isten szemével, aki őt szereti. Ezért nem látta mezítelenségét a bűn előtt Ádám, hiszen be volt öltözve az isteni szeretetbe. Most a bűn felnyitotta a szemét és lemeztelenítette. Ez korunk emberének, mi magunknak is az állapota. Saját szemünkkel látjuk magunkat, és hirtelen megriadunk saját szegénységünktől, és rádöbbenünk, hogy nem vagyunk méltók a szeretetre. Már itt tartunk. Európa ezért menekül a kereszten önmagát kinyilatkoztató Istentől régi kis istenkéihez: a mammon-istenhez. a szex-istenhez, a hatalom-istenhez. A régi mítoszok most felélednek, mert azok istenei nem követeltek ekkorát, azok nem is szeretnek, azoknak nem kell az ember szíve. Ezért kompenzáljuk magunkat, beöltöztetjük magunkat sallangos ideológiákba, felhasználva a modern pszichológia tudományát, hogy ne érezzük magunkat meztelennek.
Mert mi is az igazi kísértés? Az igazi kísértés mindig a ki nem mondott szavakban, a szavakon túl van. Úgyhogy legjobb szóba sem állni a kísértővel. A felszínen ez hangzik el: ha Isten Fia vagy, tegyél csodát, de igazából ezt sugallja a kísértő: elmúlt a böjt ideje, most aztán egyél; megéheztél, jogod van enni. Menj bele az evésbe, ivásba, felejtsd el Istent. Jézus azzal válaszol, hogy még hosszú órákon át azért sem eszik. Ez a túlcsorduló mérték a jézusi mérték. A böjt után sem feledi el Istent, hanem amikor kezébe veszi a kenyeret, az égre tekint, hálát ad, mintegy Istennel, Istenből táplálkozik. Ezért mondhatja később, hogy nem csak a böjt az Istené, hanem a lakoma is; ezért int óva a farizeusi böjtöléstől. Hiszen mi köze Istennek ahhoz, hogy üres-e a gyomrod vagy tele van? De nem mellékes, hogy miért üres vagy miért van tele. Minden Isten ügyére vonatkozik: Akár esztek, akár isztok, akár bármi mást tesztek, mindent Isten dicsőségére tegyetek – írja az Apostol. A sátán elsősorban a természet szavaként szól hozzánk, melyet pedig Isten alkotott. A sátán agyafúrtsága abban áll, hogy a világ legtermészetesebb útján vezeti első lépteinket el Istentől. Nagyon vigyázzunk, amikor a természetre hivatkoznak az Úr evangéliumával szemben! Az Úr Jézus nem így vezet. Azt mondja: Várj! Istenre figyelj, ne a vágyaidra! Készül már a lakoma, ahol bort adok és kenyeret, lesz örök egyesülés, de várj!
Ha Isten Fia vagy, mondd ennek a kőnek, hogy váljon kenyérré. (Lk 4,3) így kísértette a gonosz Izraelt is a pusztában, és Izrael elbukott. Isten szeretetét gazdasági forrásként kezdte használni, ellenőrizni akarta Isten rá vonatkozó szeretetét: ha ad enni-inni, tényleg szeret az Isten, ha nem ad, akkor nem szeret. Ha nem teljesült a kívánsága azonnal, máris becsapva érezte magát. Izrael és mi mindannyian hajlamosak vagyunk Isten szeretetét azzal mérni, ami történik velünk. Jézus épp ellenkezőleg cselekszik: Isten szeretetével méri le az őt érő eseményeket. S ezzel már győzött is a sátán felett. írva van – mondja. Saját egészséges, természetes, de a sátántól bátorított vágyaival szemben az írásra hivatkozik. Nem az számít, hogy én mire vágyakozom, mitől szenvedek, hanem az számít, mit mond az Írás. Isten ismeri az én természetemet, jobban, mint én magam.
 
(Barsi Balázs: Az Egyszülött Fiú. Elmélkedések Jézus életéről. A beszédek a pesti ferenceseknél tartott konferenciabeszéd-sorozat keretében, illetve az egyetemi templomban és a budai ferences templomban hangzottak el az 1997-es egyházi évben. A kéziratot nyelvileg gondozta Telek Péter-Pál. Lektorálta Dr. P. Kis Csongor OFM, A borítón Kákonyi Asztrik OFM „A feltámadt Krisztus” c. festménye. EFO Kiadó, 1997.)
 
M.A.