A Művelt Tájékozott Emberért Alapítvány

1464 Budapest, Pf. 1578
+36-1-781-3236
info@magyarforum.hu


MEGJELENT

a MAGYAR FÓRUM

XXX. évfolyamának 38.
száma.





MEGNYÍLT AZ ORSZÁGGYŰLÉS ŐSZI ÜLÉSSZAKA

Toroczkai László, a Mi Hazánk Mozgalom elnöke: „A Jobbikban az elnökség háta mögött születtek meg a stratégiai döntések. Nem tudtunk előre a Spinoza-házbeli akcióról. Aki azt mondja, hogy bárkivel összefogunk, csak kerüljünk hatalomra, a vonaizmust képviseli.”

SZÉGYENFAL – A jelentés megszavazói, tartózkodók, távolmaradók









Magyarországon van Európa egyik legstabilabb kormánya

A kormányfő azt mondta, Törökországnak is stabil a kormányzati rendszere, és egy erős felhatalmazású vezetője van, és abban bízik, hogy a stabil kormányok gazdasági együttműködése nagy sikerre vezet majd.
    A miniszterelnök arról is beszélt, a magyar gazdaságnak kulcskérdés a versenyképesség, és bár Magyarország ma már egy versenyképes országnak tekinthető, de "egyáltalán nem vagyunk megelégedve a mostani állapotokkal". A magyar gazdaság versenyképességét radikálisan javítani kell, ezért a kormány hamarosan - talán már ezen a héten - elfogad egy versenyképességet segítő akciótervet - közölte.
    Orbán Viktor szólt továbbá arról, hogy a nyugati világban a politika nyelvezete és a politikai küzdelem is durvább lett, időnként egészen brutális. Új technológiák jelentek meg a hatalmi vetélkedésben: "szociális média és a kormányokat is elérő fake news-világ jelensége" - mondta.
    Az európai középosztály tekintélyes része szavai szerint az elmúlt húsz évben nem tudott előrejutni, ráadásul a kontinens határai felé nagy tömegek mozognak ellenőrizetlenül.
    Azt is látni, hogy a korábbi uralkodó eszme, a globális kormányzás korszaka után vannak visszatérési kísérletek a nemzeti keretekhez - tette hozzá, jelezve, hogy szerinte a nyugati világban erről szól Donald Trump amerikai elnökké választása és a Brexit is.
    A nyugati világnak alapérzése a bizonytalanság - mondta a kormányfő -, ami próbára teszi az európai politikai-gazdasági élet szereplőit: Európában egybehangzóan mindenki biztonságot és kiszámíthatóságot akar, minden vezető arra keresi a választ, hogyan tudna a saját népének biztonságot, kiszámíthatóságot nyújtani.
    A magyar kormány 2010-ben úgy döntött: egy sajátos magyar, a munkahelyteremtésre, az adócsökkentésre és a béremelésekre épülő modell felépítésén keresztül fogja ezt megteremteni - közölte a miniszterelnök, kiemelve, hogy a magyar gazdaság bővülése stabil, karnyújtásnyira van a teljes foglalkoztatottság, és jövőre folytatódnak az adócsökkentések.
    A magyar-török gazdasági együttműködésről szólva kifejtette: Magyarországon több mint ezer ember dolgozik török vállalatok alkalmazottjaként, 8 jelentős török relációjú projekt van tárgyalás alatt, és jó remény van arra, hogy ezek eredményeként mintegy félmilliárd dollárnyi befektetés létre is jön.
    Orbán Viktor végül tudatta: Magyarország évi 150 államilag finanszírozott ösztöndíjat ajánl fel török fiataloknak.
    A fórumon felszólaló Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter azt mondta: a magyar és a török üzleti közösség tagjai régi jó ismerősként üdvözölhették egymást, tekintettel arra, hogy Magyarország első számú kereskedelmi partnere a térségben Törökország, amellyel tavaly "minden idők legmagasabb kereskedelmi forgalmát tudtuk elérni".
    A lendület pedig kitart, amire bizonyíték, hogy az idei első hét hónapban a két ország közötti kereskedelmi forgalom 19 százalékkal nőtt - tette hozzá a tárcavezető.
    Szijjártó Péter kiemelte: a magas hozzáadott értéket képviselő török vállalatok is megtalálhatják Magyarországon a számításaikat és az együttműködés lehetőségét.
    Úgy összegzett: a jó gazdasági kapcsolatokhoz fontos feltétel a kiegyensúlyozott és kölcsönös tiszteleten alapuló politikai együttműködés. Magyarország és Törökország esetében ez adott - jelentette ki a magyar és a török üzleti élet szereplői előtt.

Gül Baba azon daliás korszak szülötte volt, amikor "nemzeteink nagy fiai feszültek egymásnak", a váltakozó kimenetelű küzdelmek hősiessége nemzeteink nagyságára emlékeztet és arra figyelmeztet, hogy ma is ehhez a nagysághoz kellene felnőnünk - mondta Orbán Viktor miniszterelnök kedden Budapesten. A kormányfő Recep Tayyip Erdogan török köztársasági elnök társaságában felavatta Gül Baba türbéjét. 
    Az ünnepségen a miniszterelnök kiemelte: a magyar emlékeket méltó módon ápolják Törökországban, és ezt viszonozták, amikor megállapodtak Gül Baba türbéjének közös felújításáról.
    Kifejtette: Törökország büszke történelmére és a mai határain túli épített örökségeire, felkutatja és megőrzi őket, ahogy az erős és magabiztos nemzetek szoktak tenni. Mi magyarok értjük ezt, mert a mi kulturális örökségünk jelentős része is a határokon kívül rekedt, mi is büszkék vagyunk rájuk, és ha tehetjük, megóvjuk, felújítjuk őket - magyarázta. Hozzátette: ezért Gül Baba türbéjét együtt újították fel és ma együtt adják át.
    Orbán Viktor felidézte: 1914-ben a türbét fenntartandó műemléknek nyilvánították, sok török járt itt, és becsben tartották Budapest polgárai is. Az épületnek - ahogy hazánknak is - viszontagságos a történelme, de mára visszanyerte régi fényét - vélte.
    Arra is emlékeztetett, hogy annak idején a száműzött magyar szabadságharcosok a törököknél leltek menedéket, és az első világháborúban szövetségesekként harcoltak egymás oldalán a magyarok és a törökök.
    A miniszterelnök azt kívánta, hogy az épület és a kert törökök és magyarok számára is az elmélyülés, a lelki feltöltődés és a békés eszmecserék helyszíne legyen.
    Orbán Viktor megköszönte a felújításban résztvevő szakemberek munkáját, valamint a török elnöknek azt, hogy figyelmet fordított a kezdeményezésre, és az átadásra Magyarországra látogatott.
    A török államfő hangsúlyozta: Gül Baba ihletésére nemcsak a kultúra, hanem a gazdaság területén is a magyar-török barátságot erősítő lépéseket tesznek.
    Úgy vélte, Magyarországon nincs olyan, aki ne ismerné Gül Babát, aki 477 évvel ezelőtt ezen a dombon halt meg. Az azóta eltelt évek ellenére sem merült feledésbe a személye, és napjainkban az általa képviselt értékek - a bátorság, az önfeláldozás, az igazságérzet és a tisztelet - fontos szimbólumokká váltak - fogalmazott.
    Recep Tayyip Erdogan kiemelte: Gül Baba alakját a különböző kultúrák közti tisztelet, megértés és barátság teszi halhatatlanná. Emléke, neve és bölcsessége az iránta Törökországban és Magyarországon érzett tisztelet és szeretet jóvoltából itt, ebben a szép kertben él tovább - mutatott rá.
    Közölte: Gül Baba eszmei örökségének ápolásával az a feladat is jár, hogy a következő nemzedékeknek is megőrizzék a türbét. A síremlék és a hozzá tartozó építmények, valamint a kert felújításakor sikerrel ötvözték a hagyományokat a modernséggel - vélekedett.
    A török elnök kitért rá: nem a türbe az egyetlen olyan emlék Magyarországon, amely a közös múltunkat őrzi, sok ilyen emlék van, és köszönet illeti Orbán Viktort, amiért Magyarország megőrzi ezeket az emlékeket. Ezt a munkát Törökország eddig is támogatta, és ezután is minden támogatást megad hozzá - jelentette ki.
    Recep Tayyip Erdogan azt mondta, a törökök és a magyarok együttműködése Gül Baba eszmei árnyékában ver gyökeret, a türbe pedig áldást és szerencsét hoz a magyar népnek, továbbá erősíti a két nép barátságát.
    Varga Mihály pénzügyminiszter, országgyűlési képviselő a megnyitón arról beszélt, hogy Gül Baba türbéje egyedülálló történelmi és építészeti műemlék, jelentős szakrális és művészettörténeti érték, amely kiemelt szerepet tölt be Budapest építészeti emlékei között. Időszerű volt a rekonstrukció, alapos és körültekintő munkák zajlottak, minőségileg újulhatott meg a műemlékegyüttes - mondta.
    Úgy vélte, a létrejött közösségi tér méltó dísze a kerületnek és a fővárosnak, igazi turisztikai célponttá válhat. 
    A tárcavezető méltatta a magyar-török kapcsolatokat és közölte: a két ország együttműködése példaértékű a történelmi emlékhelyek helyreállításában és megtartásában is.
    Gül Baba türbéje egy 16. században épült török sírkápolna a budapesti Rózsadombon. Gül Baba, a Rózsák atyja, bektási dervis, azaz harcos muszlim szerzetes volt, aki 1541-ben a megszálló török sereggel érkezett Budára, és a legenda szerint a város elfoglalásának hálaadó ünnepén, 1541. szeptember 2-án halt meg.
    A Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. (MNV Zrt.), valamint a Török Együttműködési és Koordinációs Ügynökség (TIKA) megállapodásának értelmében Törökország több mint hárommillió euróval (mintegy 930 millió forint) járult hozzá Gül Baba türbéjének, valamint közvetlen és tágabb környezetének felújítási költségeihez.