A Művelt Tájékozott Emberért Alapítvány

1464 Budapest, Pf. 1578
+36-1-781-3236
info@magyarforum.hu


MEGJELENT

a MAGYAR FÓRUM

XXX. évfolyamának 38.
száma.





MEGNYÍLT AZ ORSZÁGGYŰLÉS ŐSZI ÜLÉSSZAKA

Toroczkai László, a Mi Hazánk Mozgalom elnöke: „A Jobbikban az elnökség háta mögött születtek meg a stratégiai döntések. Nem tudtunk előre a Spinoza-házbeli akcióról. Aki azt mondja, hogy bárkivel összefogunk, csak kerüljünk hatalomra, a vonaizmust képviseli.”

SZÉGYENFAL – A jelentés megszavazói, tartózkodók, távolmaradók









A nemzeti szuverenitás kulcskérdés

A Rendszerváltás Történetét Kutató Intézet és Archívum nemzetközi, tudományos konferenciája

Régiónk népei egyetértésben élnek a rendszerváltás után? Illúzió, vagy racionalitás volt a ’80-as évek végén, a magyar semlegesség programja? Milyen károkat okozott hazánk számára a globalizmus? Mi jellemzi a magyar-ukrán, az orosz-ukrán kapcsolatokat? A peresztrojka indította el a rendszerváltozást? Mennyire kutathatók az 1990 előtti levéltári források? Beszélhetünk újra vasfüggönyről? – többek között ezeket a témákat vitatták meg azon a kétnapos nemzetközi tudományos konferencián, melyet a Rendszerváltás Történetét Kutató Intézet és Archívum (RETÖRKI) szervezett a Lakitelek Népfőiskolán „Közép és Kelet –Európa geopolitikai helyzete a rendszerváltások tükrében” címmel.
 
Október 24-én, a Rendszerváltás Történetét Kutató Intézet és Archívum főigazgatója, a Lakitelek Népfőiskola kuratóriumának elnöke, Dr. Bíró Zoltán köszöntőjében kiemelte, hogy „abban a sajátos helyzetben vagyunk, hogy éppen a mi 1956-os forradalmunkra való megemlékezés után egy nappal rendezzük meg ezt a konferenciát. Október 23. számunkra ünnep, és ilyenkor felvetődik a kérdés, hogy most a béke időszakában mi történik a világban?” A tanácskozást azért kívánták a geopolitikai kérdések közé szervezni, mert úgy gondolták, hogy Európa nyugati és keleti térségében folyamatos változások mennek végbe. Az EU-n belül a V4-es társulás megerősödése és más történések olyan helyzetet teremtenek, melyek megkérdőjelezik azt, amit a ’90-es évek elején gondoltak; hogy a népek egyetértésben élnek egymás mellett. A tanácskozás fő feladata a párbeszéd elindítása a béke, az észérvek, a tisztességes emberi érzelmek jegyében, a minél szélesebb körű és teljesebb értékű megoldási javaslatok eléréséhez.

Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke, a Nemzeti Fórum elnöke, a konferencia házigazdája a Lakitelek Népfőiskolát bemutató rövid film vetítését követően köszöntötte az oroszországi, ukrajnai, belarusz és hazai vendégeket. Majd a népfőiskolai beruházásokról szólt; épül a lovarda, egy új szálloda, új strand – hiszen nemrég gyógyvízzé nyilvánították termálvizüket. November végére pedig elkészül a RETÖRKI országos levéltára, melyet 2019 elején adnak át. Kiemelte, hogy valódi Hungarikum Liget az itteni 26 hektáros terület, melynek egy része a Népfőiskola. Majd rátért arra, hogy az októberi szabadságharcot követte a megtorlás, és megtapasztalhatták, hogy a történelmet a győztesek írják. Már 1956 novemberében Kárpátalján megjelent egy olyan könyv, mely a forradalmunkat fasiszták orgiájaként mutatta be. Lezsák Sándor beszélt a Nyugat kétarcúságáról. Arról szóltak a hírek, hogy Nyugaton virágzik a demokrácia, s közben rabszolgasorsba hajtották Kenyát, Indokinát. Felhívta a figyelmet Szent II. János Pál pápa szavaira: „a kommunizmus bukása még nem igazolás a kapitalizmus gátlástalanságaira.” Ez a mondat visszaigazolta a népi, nemzeti írók, gondolkodók harmadik utas elképzelését. Ezen gondolat köré szerveződtek előbb a „szabadság kis körei”, és később azok, akik 1987-ben a lakiteleki sátorban gondolták végig a magyarság esélyeit. De arra lettek figyelmesek, hogy a Kádár utáni magyar politikai nemzedék jelentős része a nyugati szocialistákkal, liberálisokkal vette fel a kapcsolatokat, főleg gazdasági területeken. Ez vezetett az ország kiárusításához. Az Országgyűlés alelnöke szerint a találkozó feladata megvizsgálni, hogy „mi is történik velünk, Európában élőkkel és körülöttünk”. Hozzátette: „nehéz az igazságot pontosan kifejező, a valóságot hűen érzékeltető választ adni, hiszen sokféle forrás áll a rendelkezésre, ezeket kell úgy összeegyeztetni, hogy ne sérüljön az igazság.”

„Több mint negyed évszázada esett szét a Szovjetunió, és azóta folyamatosan másként tekintenek vissza erre az eseményre. Egyesek nosztalgiával, fájdalommal, vagy éppen örömmel” – kezdte nyitó előadását Khainouski Aliaksandr, a Belarusz Köztársaság rendkívüli és meghatalmazott nagykövete. Visszatekintett országa történelmére, arra, amikor másodrendű állampolgárokká váltak a Szovjetunióban, a II. világháború szörnyűségeire, mikor minden harmadik belarusz életét veszítette, a csernobili katasztrófára, és Szovjetunió szétesésére. Csernobil szerinte felgyorsította Szovjetunió megszűnését, ám ezután kaotikus állapotot okozott a piacgazdaságra való áttérés. Az árak szinte hússzorosára emelkedtek, és megerősödött a szervezett bűnözés. Ezért volt szükség az erős kéz politikájára. Belarusz újra független ország, de ma is sokan fehér foltnak tekintik Európa térképén. A nagykövet kiemelte, hogy sikerült megőrizniük nyelvüket, nemzeti identitásukat. Oktatásuk magas szintű, és az állam részvétele jelentős a gazdaság irányításában. Bírálta a nyugati sajtót, mely szerint Belarusz Oroszország szatelitje. Országa tagja az Eurázsiai Gazdasági Uniónak, s ez a közösség nem az EU ellenében jött létre. Számukra mára a béke és a stabilitás a legalapvetőbb értékek, amelyek mentén sikerült az államiságukat is helyreállítani.

Dr. Balogh Csaba, a Külgazdasági és Külügyminisztérium közigazgatási államtitkára Közép-Európa és Magyarország emancipációs küzdelmeiről, és ennek a világpolitikai környezetéről tartott előadását. „A II. világháborút Magyarország vesztesként fejezte be, és a harcokat lezáró párizsi békeszerződés következtében tetemes jóvátételi terhek fizetésére kötelezték. A fegyveres erőket korlátozták, mindezeken túl még a trianoni területveszteséggel sújtott országhoz képest is további területeket veszített. A megmaradt ország közel 1 milliós emberveszteséggel és az infrastruktúra komoly sebeivel nézett szembe. A háborúban meggyengült ország sebeit a következő évtizedek sem gyógyították be. Az ország az európai politikai rend legaljára zuhant. A megszálló szovjet csapatok mellett az ellenséges gyűrű, amit olyan szomszédos országok alkottak, akik saját államiságukat Magyarország romjain építették fel, további nehézségeket okozott. Az úgynevezett baráti országokat összekötő közös szocialista ideológiai senkit ne tévesszen meg, mert a felszín alatt hiányzott az egység. Közép-Európa ily módon előállt szétaprózott geopolitikai képe a szövetségeseknek kedvezett és hozzájárult a XX. század második felét jellemző kétpólusú világrend kialakulásához. Ebben a világrendben Magyarországnak csupán a súlytalan asszisztálás szerepe jutott. A kétpólusú világrend válsága a ’80-as évek végére csúcsosodott ki, ami lehetőséget biztosított Közép-Európa országai számára, hogy önálló álláspontot fejtsenek ki a nemzetközi színtéren.” A Szovjetunió szétesése sokkal inkább erőforrás racionalizálást jelentett, mintsem összeomlást – közölte az államtitkár. Hozzátette, hogy Szovjetunió összeomlása által hagyott hatalmi vákuumban nyerte vissza függetlenségét. Ekkor indult az a folyamat, amelynek eredményeként az ország ma a közvetlen szomszédjaival békében élő, az integrált Európa szerves részét képező állam. Ezen az úton fontos mérföldkőnek számít 1991, amikor a visegrádi nyilatkozat aláírásával Közép-Európa nemzetei a korábbiaknál szorosabb együttműködésbe fogtak. Magyarország szuverenitása nem nagyhatalmi ajándék, hanem saját küzdelmének eredménye. Így joggal várható el, hogy mások ne avatkozzanak belügyeinkbe, és ne akarjanak a politikai propaganda eszközeivel nyomást gyakorolni országunkra – emelte ki Balogh Csaba. Hozzátette, hogy a mai kormányzatnak mindent meg kell tennie azért, hogy a jövőben képes legyen az ország a szuverenitását és prosperálását veszélyeztető helyzetek kivédésre. Mindehhez tudatos, jól képzett diplomatákra, erős külügyi apparátusra van szükség. Az elmúlt néhány - pénzügyi, majd migrációs válsággal nehezített - év tapasztalatai azt mutatják, hogy az összeurópai integráció folyamata is akadozik. Az Európai Unió jelenkori kihívásainak fényében egyre inkább utópiának tűnik az európai nemzetek összefogása és integrálása. Az államtitkár hangsúlyozta, hogy a V4-es együttműködés elkerüli a nemzetek felettiség bonyodalmait, az unióhoz képest kezelhetőbb léptékű egységet képez, nincsenek mesterséges szervezetei, és a hasonló múlttal és fejletséggel rendelkező államok nagyobb erővel képesek az egységes álláspont képviseletére.

Az amerikai-orosz kapcsolatok elmúlt 30 esztendejéről beszélt Dr. Ugrósdy Márton, a Külügyi és Külgazdasági Intézet igazgatója. Térképen mutatta be, hogy jelenleg Szentpétervárhoz a nyugati világ, a NATO határa sokkal közelebb került, mint 30 –35 évvel ezelőtt. Mindez jelentősen meghatározza a nyugati és a keleti geopolitikai felfogásokat. A fegyverkezési verseny vezetett a szovjet államcsődhöz az előadó szerint. A korabeli amerikai iratok arról tanúskodnak, hogy az USA-ban tartottak a Szovjetunió szétesésétől, mert nem tudták, hogy a szabad országok háborúznak-e egymással, s milyen politikai és gazdasági csoportok határozzák meg az újonnan létrejövő államok jövőjét. Az afganisztáni kudarc pedig megkérdőjelezte a Vörös Hadsereg erejét. Az orosz-amerikai kapcsolatok dinamikáját az előadó olyan szinusz görbéhez hasonlította, amelyben viszonylag periodikusán ismétlődnek a jobb és a rosszabb korszakok. Szólt arról, hogy Clinton eleinte át akarta gondolni az USA világcsendőri szerepét. Tanulva a szomáliai kudarcból igyekezett elkerülni, hogy az Egyesült Államok katonai erővel beavatkozzon bármilyen konfliktusba.. Oroszországban pedig Jelcin megválasztásának, hatalomra kerülésének körülményei nem erős központi hatalommal rendelkező állam képét vetítették elő, s folyamatosan jelentős pénzforrást kellett fordítania a kaukázusi helyzet ellenőrzésére. Az USA kritizálta is az orosz katonai beavatkozásokat. Jelcin idején az USA elnöke sokszor figyelmen kívül hagyta az orosz érdekeket. Így az Egyesült Államok gazdaságilag és politikailag komoly expanzióba kezdett a hajdani KGST –országok intézményes amerikai érdekekhez való láncolásával, ami először a NATO-, majd az EU-s tagságot jelentette. 1996-ban Jelcint a választási kudarctól komoly amerikai pénzekkel, és választási tanácsadókkal mentették meg – tét az volt, hogy legyőzze a kommunista párti jelölteket. Az első komoly törést a két hatalom között Európában a jugoszláv-válság jelentette. Clinton csak a srebrenicai mészárlást követően avatkozott be ebbe a konfliktusba. „Amikor a Krím kapcsán azokat az orosz érveket halljuk, hogy az európai országok határai fegyverrel megváltoztathatók, arra a legjobb példát az amerikaiak koszovói beavatkozása adja az orosz vezetésnek”. George W. Bush elnöksége idején pedig megjelent a demokrácia terjesztésének jelszava. Obamát kedvelték Európában azért, mert felhagyott azzal a bushi hagyománnyal, hogy beavatkozik a konfliktusokba. Ehelyett egy másik szerepet gondolt ki magának. Az Egyesült Államokat inkább a világ morális vezetőjének szerette volna mutatni, amely a többieknek jó példát mutat. Ennek ellenére a mélyben működtek a régi módszerek is, az iráni atom-megállapodás nem jött volna létre, ha Obama nem használja a hagyományos diplomáciai csatornákat, és nem működik együtt az oroszokkal. Barack Obama lehet bár Nobel-békedíjas, azért a dróntámadások száma a Közel-Keleten épp az ő elnöksége alatt nőtt. Arról sem szoktak beszélni, hogy sok terroristát sikerült semlegesíteni, de ezt a bíróság nélküli ítélkezést és megoldást épp egy olyan állam alkalmazza leggyakrabban, amely azt hirdeti, hogy minden embernek joga van a bírósági eljáráshoz. Az előadó szerint az oroszok egyszerűen azt látták, hogy az ENSZ-központú nemzetközi rend, ami létrejött a hidegháború után, nem működik, mert ha ennek legerősebb tagja, a hegemón, azaz az USA úgy akarja, akkor változnak a szabályok, változik a status quo. Létrejött Koszovó, lett egy Bosznia, az oroszok meg arra jutottak, hogy ez a nemzetközi rendszer nem ér semmit, a szerbeket sem védte meg. Oroszország minden területvesztésnek ellenáll, erről szólt Csecsenföld, és egy sor kaukázusi konfliktus is, amikor erővel lépnek fel, ezt a változást akarják megelőzni. Ha megnézzük a mostani orosz külügyi gondolkozást, a nemzetbiztonsági stratégiákat, egy ellenség van benne: a Nyugat. Trump kampányígéretei, a megbékélés Oroszországgal, közös érdekek mentén fognak együttműködni, a terrorizmus elleni harcot fel fogják gyorsítani, pedig nem igazán valósultak meg.

„Jelcin kampánystábjában az amerikaiak nem vettek részt” – szögezte le Dr. Konsztantyin Nyikiforov, az Orosz Tudományos Akadémia Szlavisztikai Intézetének igazgatója. Megtudtuk, hogy a szovjet kommunista rendszer összeomlása, a peresztrojka, a bársonyos forradalmak alapvető ideológiai és politikai változásokhoz vezettek a térségben. Az átalakulási folyamat azonban korántsem volt zökkenőmentes – a föderáció szétesése komoly belső feszültségeket generált. Az átalakulás kezdeti szakaszában a külpolitika háttérbe szorult, a politikai vezetés nem tartotta kiemelten fontos feladatnak új külpolitikai célok és súlypontok megfogalmazását. Oroszország helyzete elkerülhetetlenül gyengült a nemzetközi porondon az 1990-es években – ez egyrészt annak tudható be, hogy bizonyos külpolitikai kérdésekben nem volt egyértelmű, kiforrott álláspontjuk, másrészt annak, hogy véleményük nem vált meghatározó tényezővé a nemzetközi fórumokon. Ami a jugoszláv konfliktust illeti, úgy tűnt, Oroszország elfogadja a nyugati világ által felállított játékszabályokat. Szükség volt Moszkva támogatására a balkáni térség majdani fejlődését meghatározó rendezési folyamat legitimitásához. A boszniai válság utolsó szakaszában, azonban, amikor Oroszország úgy ítélte meg, hogy a NATO nyíltan szerbellenes magatartást tanúsít, kiderült, hogy Moszkva nemet is tud mondani. Az orosz álláspont szerint a fegyveres beavatkozás elsődleges célja nem a demokrácia és a demokratikus értékek bevezetése volt. Oroszországnak nem tetszett, hogy az Egyesült Államok a hidegháború egyedüli győztesének szerepében tetszelgett, magának tudva az ezzel járó katonai trófeák begyűjtésének jogát a térségben. Oroszország saját arculat kialakítására törekedett, amelynek meghatározó eleme volt, hogy nem bólintott rá automatikusan valamennyi nyugati kezdeményezésre. Ez az új hozzáállás ugyan számos nemzetközi szereplőt Moszkva ellen fordított, de egyértelművé vált, hogy Oroszország megkerülhetetlen tényezı a balkáni rendezés kérdésének megoldásában. Az igazgató kifejtette, hogy az unió Eurázsia ellen lép fel, és szükséges Oroszországgal a megegyezés az alapvető európai biztonsági kérdésekben.

Dr. Ihor Petrenko, a kijevi Stratégiai Kutatások Nemzetközi Intézetének osztályvezetője Ukrajna és a szomszédos országok kapcsolatát vette górcső alá, szólt az orosz fenyegetésről, Krím megszállásáról. Szerinte a régió országai bizalmatlanok egymással, és egyre erősödik a térségben a nacionalizmus. A magyar-ukrán kapcsolatokra rányomja a bélyegét az ukrán oktatási törvény magyarországi fogadtatása, az arra adott válaszlépés. Petrenko úgy véli, hazánk kihasználja Ukrajna gyengeségét. Az ukrán-ellenes retorika pedig Lengyelországban is érvényesül. Úgy véli, Oroszország célja összeveszejteni Ukrajnát a szomszédaival.
Bíró Zoltán felhívta Petrenko figyelmét arra, hogy Magyarország konkrét kijevi intézkedésekre válaszol a rendelkezésére álló eszközökkel - békés úton, de határozottan.

Hagyományok, kötöttségek, lehetőségek a magyar külpolitikában a rendszerváltás időszakában címmel Dr. Zachar Péter Krisztián a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Nemzetközi Kapcsolatok és Diplomáciai Tanszékének vezetője előadását azzal kezdte, hogy különböző birodalmak befolyása érvényesült a térségben. A történeti hagyományok közé sorolta hazánk hányatatott és folyamatosan korlátozott szuverenitását. 1945 után a Szovjetunió határozta meg Magyarország külpolitikai mozgásterét. A rendszerváltás utáni gazdaságot, külpolitikát erősen befolyásolta a ’80-as években elindult csapdahelyzet; a globalizáció csapdahelyzete. Az állam gazdasági helyzete, az eladósodottság, a részben az ezt okozó gazdasági stagnálás a nemzetközi intézményekhez való olyan függést teremtett, amely korlátozta hagyományos szuverenitásunkat. A kötöttségekről; 1990 előtt a magyar külpolitika a Szovjetunió érdekeinek alapvető kiszolgálójaként jelent meg. A nemzetközi fórumokon is a Szovjetunió álláspontját védelmezve szólaltak meg a magyar politikusok. Szovjetunió beleegyezése nélkül nem építhettünk ki kapcsolatokat nyugati szervezetekkel. Ez volt a korlátozott szuverenitás időszaka. Tehát Kádár ugyanúgy a szovjet helytartó szerepét töltötte be, mint Rákosi az 1950-es évek első felében. Miután Kádár távozott a főtitkári pozícióból, amit Gorbacsov is üdvözölt, Grósz Károly miniszterelnökként, és a párt főtitkáraként az USA-ba látogathat. Ez az időszak minőségi váltást eredményezett a magyar külpolitikában. Kelet és Nyugat közti „híd” szerep tudatosult a magyar külpolitikai vezetésben. A szövetségesi keretek között egy kezdeményező, dinamikus külpolitikát próbáltak megvalósítani. Ebben segítette Magyarországot, hogy kiállt a gorbacsovi reformok mellett. 1989-ben pedig már egy szuverén magyar út keresése vetődött föl. Valódi magyar független külpolitikáról csak az 1990-es független választások után beszélhetünk – zárta előadását Zachar Péter Krisztián.
Prof. M. Kiss Sándor a RETÖRKI tudományos főigazgató –helyettese szerint a rendszerváltás sikeres és szellemes volt, hiszen azok, akik ezt véghez vitték, nagyon felkészültek. Hiszen képtelenség egyik napról a másikra kész gazdasági, politikai koncepcióval előállni.

A peresztrojkáról és annak következményeiről Dr.Olga Zdravomiszlova a Gorbacsov Alapítvány igazgatója tartott előadást. Bevezetésként közölte, hogy az európai helyzet drámai és a világ jelentős problémákkal néz szembe, de ma mégsem lehet második hidegháborúról beszélni. Gorbacsov politikáját méltatva szólt arról, hogy Szovjetunió vezetője 1985-ben sutba dobta a Brezsnyev-doktrínát, és a keleti országokkal meg akarta újítani a kapcsolatrendszert. A magyar és a lengyel vezetés teljes mértékben egyetértett ezzel a nyitással és az új gondolkodásmóddal. A csehszlovák és a jugoszláv pártvezetők csak részben, míg a legfőbb ellenzők közé tartoztak a bolgárok, a kelet-németek és a románok. Természetesen a lakosság körében, főleg a cseheknél többen voltak a változtatások mellett, mint a pártvezetésben. Tehát belső harc bontakozott ki a szocialista országok között. Gorbacsovnak azzal, hogy lehetővé tette a keleti blokk országainak, hogy saját belügyeiket meghatározzák, elindította az előadó szerint azt a folyamatot, ami most zajlik Közép és Kelet –Európában.
            Dr. Cseh Gergő Bendegúz az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának főigazgatója a forrásokról, a kutathatóságról beszélt. Az általa vezetett levéltárat 1997-ben alapították, s az Országgyűlés felügyelete alatt áll. A levéltár őrzi és kezeli a törvényben meghatározott volt állambiztonsági szervek keletkeztetett iratait, valamint az egyes fontos, valamint közbizalmi és közvélemény-formáló tisztségeket betöltő személyeket ellenőrző bizottságok iratanyagát. A tudományos tevékenység jellemzője a társintézményekkel és a nemzetközi fórumokkal való együttműködés, a közös kutatási programok végrehajtása. Kiemelte, hogy lényeges a levéltári forrásanyag bővítése, mert a XX. század második felének titkosszolgálati iratanyaga hazánkban nagyon hiányos, töredezett. Az 1956-os forradalom és annak leverése ahhoz vezetett, hogy az 1945 és 1956 közti iratanyag döntő többsége eltűnt a történelem süllyesztőjébe. A külföldi kapcsolatokról megemlítette, hogy a lengyel, német kollégákkal közösen dolgoznak az iratok feltárásán, és a kölcsönös iratcserén. Összegyűjtötték az egykori Varsói Szerződés tagállamainak titkosszolgálatai által tartott rendszeres, éves találkozók forrásait, és ez rövidesen honlapon olvasható. Megtudtuk, hogy az orosz levéltárakkal felvették a kapcsolatot, de nem mindegyikkel sikerült együttműködést kötni. Az Orosz Állami Katonai Levéltárral sikerült, és ennek következményeként összeállítottak egy anyagot az NKVD magyarországi tevékenységével kapcsolatban. Kijevvel is kapcsolatokat szeretnének kiépíteni, hiszen Kárpátalján, a mai Ukrajna területén keresztül hurcolták a hadifoglyokat a volt Szovjetunióba.
            Mértéktartó hozzászólással járult hozzá a szakmai programhoz Riba András László, a RETÖRKI Archívumának osztályvezetője. Kiemelte, hogy a RETÖRKI fontosnak tartja, hogy megismerje a tőlünk keletre fekvő országok tudományos munkáit, eredményeit, annál is inkább, mert sokan Magyarországon a nyugati forrásokat veszik alapul. A rendszerváltásra és annak előzményeire vonatkozó források viszont nem állnak rendelkezésre olyan mennyiségben, minőségben, ahogy azt a tudományos történeti módszertan megköveteli. Nyugaton azzal foglalkoznak milyen lesz a következő világrend, míg mi pedig még ott tartunk, hogy gyűjtjük a hidegháborús időszakra vonatozó forrásokat. A RETÖRKI Archívuma a rendszerváltás bármely aspektusának vonatkozásában gyűjt dokumentumokat eredetiben és másolatban is, amelyek forrásértéke a kutatásokat elősegítheti.
            Október 25-én, a tanácskozás másnapján Dr. Fricz Tamás a RETÖRKI Politológiai Kutatócsoportjának vezetője tartotta az első előadást Európa újkori megosztottságáról. 1946. március 5-én Winston Churchillnek az egyesült államokbeli Fultonban tartott híres beszédében hangzott el a következő: „A baltikumi Stettintől az Adriánál levő Triesztig vasfüggöny ereszkedett le a kontinens teljes szélességében. E vonal mögött van Közép- és Kelet-Európa ősi államainak összes fővárosa.” Akkor még senki sem sejtette, mit hoznak a következő évek, de a brit államférfi jóslata igaznak bizonyult. A vasfüggöny a hidegháborús korszak szimbóluma lett. Európa politikai megosztottságának elvont és valóságos kifejeződése. Az előadó kiemelte: ismét vasfüggöny hullott le Európa közepén. Azonban nem politikai és katonai, hanem kulturális vasfüggöny. És ez a vasfüggöny szinte ugyanazon a vonalon húzódik, mint az első. A nagy különbség: akkor mi, közép- és kelet-európaiak a rossz oldalon rekedtünk. Most pedig a jó oldalt választottuk és választjuk. Azért is fontos, hogy létrejöjjön Közép-és Kelet-Európa népei között legalább egy laza szövetség, mert az unió gazdasági, legitimációs, demokratikus és migrációs válsággal küszködik. Brüsszelben pedig Európa halálát hirdetik, és nem a feltámadását.
            Dr. Ljubov Shishelina az Orosz Tudományos Akadémia Európa Intézetének főosztályvezetője nem ismeretlen a RETÖRKI munkatársai előtt, hiszen három évvel ezelőtt tárgyalt Bíró Zoltánnal az együttműködésről. Akkor kifejtette, hogy fontos nekik más országok tapasztalata, különösen Magyarországé. Ezért különösen örült a lehetőségnek, hogy egy komoly kutatóközponttal, a Rendszerváltás Történetét Kutató Intézet és Archívummal tudnak együttműködni. Előadásában azzal foglalkozott, hogy most hasonló a helyzet az amerikai-orosz kapcsolatok terén, mint 30 évvel ezelőtt. Holott párbeszéd nélkül képtelenség előre jutni. Majd méltatta a V4-eket, akiket az Intézeten belül Visegrádi Európának neveznek. A térség nagy sikereket ért el, az áruforgalom növekedett, ami tagságuknak köszönhető.
            Az ukrán-magyar kapcsolatokról beszélt a Munkácsról érkezett Dr. Dmitrij Tuzsanszkij politológus, politikai elemző. Szerinte a 2013-14-es méltóság forradalma, a háború, és a választás határozzák meg az ukrán gondolásmódot. Úgy véli, sok mítosz él még a térségben, főleg a forradalmakkal kapcsolatban. A magyarok azt mondják, hogy a méltóság forradalmát Soros szervezte, ami a politológus szerint ugyanolyan hazugság, mint hogy a CIA állt az ’56-os forradalom hátterében. Tuzsanszkij véleménye, hogy nem az oktatási törvény váltotta ki a feszültséget a két ország között, hanem az, hogy 2014-től az orosz médiában olyan információk jelennek meg, miszerint a magyarok Kárpátalján autonómiát követelnek. „Nem igaz, hogy Budapest a Kreml terveit hajtja végre, ahogy az sem, hogy Kijevben meg akarják fosztani Kárpátalja magyarságát jogaitól.”
            Bíró Zoltán az ukrán előadóval közölte, hogy Magyarország nem a közelmúltban kezdett el foglalkozni a határon túli magyarság jogaival, mert Trianon óta ez egy „kényszerpálya”. Ha nem tudunk megegyezni az oktatási, a nyelvi, s általában a kisebbségi jogok kérdésében, akkor nem rendezhető az Ukrajnával való kapcsolat – fejtette ki a RETÖRKI főigazgatója.
            Dr. Horváth Péter, a RETÖRKI általános főigazgató-helyettese, közgazdász, politológus a rendszerváltó MDF –nek még a pártállam idején született gazdasági, külügyi és külgazdasági programjából válogatott össze olyan elemeket, amelyek a geopolitikát érintik. A programalkotók világosan látták, hogy a KGST országok, s azon belül a vezető, a Szovjetunió gazdasága az összeomlás szélére került. Éppen ezért az MDF úgy gondolta, hogy a KGST-n belüli kapcsolatokat az ország számára előnyös módon kell átalakítani. Javasolták, hogy fokozatosan, s ne egyszerre valósuljon meg a konvertibilis elszámolásra való áttérés. Úgy látták, hogy a végső cél a csatlakozás az európai Közös Piachoz. Az előadó kiemelte, hogy az akkori európai közösség szinte mentes volt a globalizációtól. Haderőről: a programalkotók tudták, hogy a Varsói Szerződés (VSZ) leértékelődik. Olyan megoldást javasoltak, hogy Magyarország úgy maradjon tagja a VSZ-nek, hogy közben csökkenjen katonai szerepvállalása. Parlamenti rendszeren és a szociális piacgazdaságon alapuló semleges Magyarországot terveznek. Mindez sajnos illúzió maradt.
            „Az EU-t azért hozták létre, hogy egységes piacot hozzanak létre a hatékonyság érdekében, de ezt a célt nem tudták megvalósítani” – szögezte le előadása elején Dr. Anatolij Bazsan, az Orosz Tudományos Akadémia Európa Intézetének osztályvezetője. A geopolitika hatással bír a gazdaságra, és fordítva folytatta az osztályvezető. Így Nagy-Britannia is geopolitikai döntést hozott a brexittel kapcsolatban. Bebizonyosodott, hogy az integráció, a közös piac nem minden ország számára előnyös. Egyes tagállamok nem bírják a versenyt, elveszítik vezető pozíciójukat. Nagy-Britannia is vesztett. A brexit tehát csak az „első fecske”. A visegrádi csoport államai viszont egyre jobb helyet foglalnak el a közösségben. Ez nagyban köszönhető annak, hogy ezek az országok nyitottak Kelet felé, így például a kínai üzemek jelentősen hozzájárultak a versenyképesség növeléséhez.
            „A britek azért léptek ki az EU-ból, mert nem akartak Berlin alávetettjei lenni” – reflektált az előző előadásra Lóránt Károly gazdasági szakértő, a RETÖRKI külsős munkatársa. Kiemelte, hogy a neoliberalizmus lázában végrehajtott gazdasági rendszerváltó folyamat nemcsak százéves iparágakat rombolt le, de a mögöttük lévő ipari kutatási hátteret is. Amit ma a magyar gazdaság növekedésének látunk, az döntő mértékben a Magyarországra betelepedett külföldi vállalatok exportteljesítménye, a belföldi ipar állapotát jelző mutató, az ipar belföldi értékesítése ma is csaknem harminc százalékkal az 1989-es szint alatt van, míg a külföldi vállalatokra épülő export majdnem a tízszeresére növekedett. Ez azt jelenti, hogy Magyarország rendkívüli mértékben kitett a multinacionális cégek általunk nem ellenőrizhető üzletpolitikájának. Ezen a helyzeten az ország szuverenitása és gazdasági biztonsága érdekében mindenképpen változtatni kell.
            Dr. Hettyey András a Nemzeti Közszolgálati Egyetem adjunktusa, a Nemzetközi Kapcsolatok és Diplomáciai Tanszék oktatója elődásásában az 1990-es évek német elképzeléseit vázolta fel Közép-és Kelet Európa jövőjéről. Németország a ’90-es évek elején térségünkkel kapcsolatban euroatlantista elképzelést fogalmazott meg. Bár Németország alapvetően támogatta a kelet-közép-európai államoknak az Unióhoz való közeledését, de igyekezett óvatosan fellépni a kérdésben, mivel nem akart tápot adni partnerei német dominanciájú Közép-Európával kapcsolatos félelmeinek. A német kormány multilaterális keretekben, az Európai Unió bővítéspolitikáján keresztül igyekezett fellépni az újonnan demokratikussá vált egykori szocialista országokban – hűen az 1990 előtti és utáni német külpolitikát meghatározó gondolathoz, a „civilhatalom-koncepcióhoz”, melynek fontos eleme, hogy Németország, ahol csak lehet, a nemzetközi partnereivel együtt és/vagy nemzetközi szervezeteken keresztül igyekszik a külpolitikai céljait elérni. Az NKE adjunktusa szerint Németország nem töltött, és ma sem tölt be hegemón pozíciót a térségben.
            Tóth István diplomata, nyugalmazott főkonzul tartotta meg a konferencia záró előadását. A hajdani beregszászi főkonzul arra tért ki, hogy a rendszerváltások idején mi jellemezte Magyarország keleti kapcsolatait. „Nehéz lenne olyan kremlinológust találni, aki 1988-ban kijelentette volna Szovjetunió közeli széthullását. S amikor a Szovjetunió széthullott, már hazánkban működött az első szabadon választott magyar kormány. Ebben a helyzetben kellett az új külpolitikai viszonyokat kialakítani keleti szomszédaink iránt. Első sorban Oroszországgal, hiszen 1991 augusztusában puccs történt a Szovjetunióban. A puccsot leverték, és Jelcin került hatalomra. Antall József miniszterelnök realitás érzékét jól mutatja, hogy a puccs másnapján felhívta Borisz Jelcint, és a támogatásáról biztosította. Emberi viszonyok számítanak a politikában is, és Jelcin sokáig hangoztatta, hogy Magyarország elsők között kiállt mellette. A magyar-orosz kapcsolatok megfelelően alakultak. Kivonultak a szovjet csapatok. 1992-ben Jelcin Budapesten megkövette Magyarországot 1956-ért. Később megállapodtak az oroszországi és ukrajnai magyar katonasírok gondozásáról. 1991-ben új szomszédunk lett, Ukrajna, aminek függetlenségét elsőként ismertük el. A két ország külügyminisztere aláírta a kisebbségek védelméről szóló megállapodást. Azért is alakult ez zökkenőmentesen, mert a független Ukrajnának, ellentétben több szomszédos országgal, nem volt Trianon-traumája. A Magyar–Ukrán Kisebbségi Kormányközi Vegyes Bizottságról is döntöttek, melynek évente kétszer kell üléseznie. Ez az első időkben meg is történt. De a 2010-es évek elejétől szünetel az együttműködés. Ukrajnában nagyon jó törtvények születtek a kisebbségi jogok területén, csak az a nagy gond, hogy azokat nem tartják be – tudtuk meg a nyugalmazott főkonzultól.
 
A vitákkal is tarkított kétnapos nemzetközi konferencia eredménye, hogy a magyar, orosz, és ukrán kutatók, politológusok megismerték egymás álláspontját a rendszerváltásról és annak következményeiről, a kisebbségi jogokról, és a külpolitikai törekvésekről. A tanácskozás arra is rávilágított, hogy Európa keleti fele még mindig erőteljesebben áll a lábán, mint a nyugati. Ez előny, de feladatot is jelent, mert még az is lehet, hogy Európát éppen a keleti fele menti meg.
 
Medveczky Attila
 
(fotó: Bágya Rita)