A Művelt Tájékozott Emberért Alapítvány

1464 Budapest, Pf. 1578
+36-1-781-3236
info@magyarforum.hu


MEGJELENT

a MAGYAR FÓRUM

XXX. évfolyamának 38.
száma.





MEGNYÍLT AZ ORSZÁGGYŰLÉS ŐSZI ÜLÉSSZAKA

Toroczkai László, a Mi Hazánk Mozgalom elnöke: „A Jobbikban az elnökség háta mögött születtek meg a stratégiai döntések. Nem tudtunk előre a Spinoza-házbeli akcióról. Aki azt mondja, hogy bárkivel összefogunk, csak kerüljünk hatalomra, a vonaizmust képviseli.”

SZÉGYENFAL – A jelentés megszavazói, tartózkodók, távolmaradók









Ausztria mellénk állt

Szijjártó Péter azt mondta, hogy a migrációs csomag súlyos veszélyt jelent Európa számára, mert legalizálni akarják vele az illegális migrációt, alapvető emberi jognak akarja beállítani azt, ezért a jövő évi ENSZ-közgyűlésen Magyarország nem fogja megszavazni a csomagot. 
    A külgazdasági és külügyminiszter gratulált az osztrák alkancellárnak, hogy Ausztria sem fogja elfogadni a csomagot. 
    Kitért arra is, hogy Magyarország a határvédelmet azt államok kötelességének tekinti, ezért ennek a jogosultságnak egy darabját sem adja fel, mert "azok akarják átvenni, akik szervezik a migrációt". 
    A Magyarország elleni támadás oka az, hogy az ország az európai fősodorral ellentétes állásponton van a migráció kérdésében - folytatta a miniszter, majd megerősítette, hogy Magyarország nem lesz "bevándorlóország", és nem támogatja, hogy az európai kontinens népességének összetételét megváltoztassák, így a kormány a kötelező kvóták rendszerét visszautasítja. 
    A migrációt meg lehet állítani, s mi ezt be is bizonyítottuk Brüsszelnek - szögezte le a miniszter. 
    Szijjártó Péter arról is beszélt, hogy az osztrák alkancellárt arra kérte, adjon segítséget, hogy a két ország között adott legyen a legális határátjárás lehetősége, lehetőleg minél sűrűbben működő határátkelőkön. Egyúttal arról biztosította az alkancellárt, hogy Magyarország megvédi az EU és a schengeni övezet külső határát.
    Heinz-Christian Strache elmondta, hogy Magyarország 2015-ben példát mutatott, mert megóvta az Európai Unió és a schengeni külső határokat. Az alkancellár beszélt arról is, hogy érvénytelennek tekintik a "Soros-Sargentini-jelentést", mert nem vették figyelembe a szavazásnál a tartózkodásokat. Meglátásuk szerint minden leadott szavazatot számolni kellett volna, ezért jogos Magyarország kritikai észrevétele.
    Az alkancellár kiemelte, hogy az ENSZ migrációs csomagjának 23 pontjából Ausztria 17-tel tartalmilag nem ért egyet, ezért a csomagot nem fogja megszavazni , mert meg kell óvni Ausztriát a "rossz fejlődéstől". 
    Hozzátette, hogy a vita más országokban is elkezdődött, egyebek mellett Svájcban, Lengyelországban, Horvátországban, Japánban, Izraelben és Olaszországban. Nem szabad egybemosni az illegális migrációt a legális migrációval - szögezte le. 
    Heinz-Christian Strache jelezte, hogy novemberben újabb fél évre meghosszabbították az osztrák határ őrizetét, különösen a soros osztrák uniós elnökség miatt. "Amíg nincsenek véglegesen biztosítva az EU határai, addig a mi határainkat nekünk kell védeni" - mondta. 
    Kifejtette, hogy a burgenlandi határon lévő kis földutas határátkelők esetében a törvény sohasem biztosította a gépkocsik számára az áthajtást. Ugyanakkor arra kell törekedni, hogy mindkét fél számára jó megoldás szülessen - mondta az osztrák alkancellár.