A Művelt Tájékozott Emberért Alapítvány

1464 Budapest, Pf. 1578
+36-1-781-3236
info@magyarforum.hu


MEGJELENT

a MAGYAR FÓRUM

XXX. évfolyamának 38.
száma.





MEGNYÍLT AZ ORSZÁGGYŰLÉS ŐSZI ÜLÉSSZAKA

Toroczkai László, a Mi Hazánk Mozgalom elnöke: „A Jobbikban az elnökség háta mögött születtek meg a stratégiai döntések. Nem tudtunk előre a Spinoza-házbeli akcióról. Aki azt mondja, hogy bárkivel összefogunk, csak kerüljünk hatalomra, a vonaizmust képviseli.”

SZÉGYENFAL – A jelentés megszavazói, tartózkodók, távolmaradók









Sajó Sándor, a honszerető költő, ember, tanár

Emléküléssel zárult a Sajó Sándor-emlékév

“Sajó a múltból táplálkozva a jövő felé tekintett. Mindig is érdekelte a nemzete sorsát, félve a magyarság kilátástalanságától.”

 
Sajó Sándor születésének 150. évfordulóján, november 13-án emléküléssel tisztelegtek a hazafias költő emléke előtt. Az ipolysági Szondy György Gimnáziumban rendezett konferenciával zárult a Sajó Sándor–emlékév programsorozata.
 
Z. Urbán Aladár, a Palóc Társaság elnöke az emlékülés nyitányaként emlékeztetett arra, hogy az ipolysági születésű költő születésnapja egybeesik a magyar nyelv napjával.
„Kulturális örökségünk alapja az anyanyelvünk, mely a nemzeti önazonosságunk meghatározója. A magyar nyelv a létezésünk szilárd alapja” – fogalmazott köszöntő beszédében a rendezvényt szervező társaság elnöke.
 
A rendezvény fővédnöke Csáky Pál, EP-képviselő levélben köszöntötte az emlékező közösséget. „A szülőföldünk közös lelke nyilvánul meg az emlékezőkben, s az innen származó költő életművében is. Művei a nemzet iránti elkötelezettségről szólnak”- írta. Ugyanakkor a levélben jelezte, sokan igazságtalanul megbélyegezték, pedig Sajó munkássága és szemléletmódja például szolgál a 21. században is.
 
Az emlékülésen hat előadás hangzott el felvidéki és magyarországi szaktekintélyek tolmácsolásában. Az előadások egy része azt a kort mutatta be, amelyben Sajó Sándor élt, ugyanakkor további előadások a költő életének, pedagógiai tevékenységének szentelték a figyelmet.
 
Dr. Szabó Pál Csaba, történész, egyetemi tanár előadásában Magyarország 20. századi első évtizedeinek sorsfordító eseményeire, valamint ezek előzményeire összpontosított. Mint jelezte, az Osztrák-Magyar Monarchiában történelmi lojalitás jellemezte a történelmi Magyarországon élő nemzeteket. A nemzeti önazonosságuk megerősítése mellett hűek voltak az államhoz. A történész felidézte az első világháborút megelőző nemzetiségeket érintő rendelkezéseket. Jelezte, a század eleji oktatási– és nyelvtörvények liberálisan viszonyultak a kisebbségekhez. Mint mondta, eltérőek az első világháború utáni események értelmezése. Az értelmezési megosztottság pedig a mai napig megfigyelhető a szakmán belül is.
 
Dr. Medvigy Endre irodalomtörténész, a Magyar Írószövetség tagja Sajó Sándor költészetéről szólt. Egységként látta a Kárpát hazát, ugyanúgy a magyarságot is egységesnek vélte – kezdte előadását az irodalomtörténész. Mint kiemelte, a Magyar ének 1919-ben című versével kezdődött Sajó irredenta költészete. A világháború végével nem volt egyedül a látásmódjával, többek között Reményik Sándor is irredenta költőnek számított.
 
Kitért továbbá arra is, hogy több évtizedekig nem lehetett Sajóról beszélni. 2000-ben jelent meg az első válogatott verseskötete Nem akarok gyáva csendet címmel. A kötet szerkesztője dr. Medvigy Endre volt. Ebben szerepeltek a hazafias versei is. Ugyanakkor alig pár évvel később Zalabai Zsigmond szerkesztette Magyarnak lenni című kötet kihagyta eme verseket. Ezzel kapcsolatban az irodalomtörténész kifejtette: nem egységes munkásságának a megközelítése. „A Kárpát-medence hű költője, aki utat mutat az anyanyelv szeretetéhez és ápolásához” –  zárta előadását.
 
Dr. Szarka Emese oktató Sajó Sándort, a tanárt mutatta be. A budapesti tanársága idejéből fennmaradt évkönyvek által vázolta fel a tanári személyiségét.  Reformgondolkodású pedagógus volt, aki a gyermekek gyakorlati oktatására összpontosított. Fontosnak tartotta az önművelést, nemcsak a diákok között, hanem a tanár kollégáitól is elvárta ezt. Mint megjegyezte, a tanári pályáját az emberhez illő bánásmód, a szenvedélyes hazafiasság, illetve a mindenkori tettek jellemezték.
 
Metykó Béla helytörténész a költő és tanárember jászberényi ténykedésére emlékezett vissza. Itt kezdte a tanári pályát, ugyanakkor itt születtek első versei is.
 
Dr. Kiss László helytörénész, orvostörténész Sajó Sándor partiumi és erdélyi fogadtatásáról számolt be. Amint elhangzott, jóval az első hazafias versek megjelenése előtt már ismerték a költőt az említett térségben. A század elején Zilahon felállított, Fadrusz János alkotta Wesselényi Miklós szobrához írott verse által vált közismertté a Partiumban. Mint elmondta, a magyar önérzet jelenik meg a verseiben. A felvidéki helytörténész továbbá megemlítette, hogy a kilencvenes években még mindig elhallgatott és elfeledett költőnek számított a szakmai körökben. A megbélyegzett költővel nem igazán lehetett foglalkozni, a vele kapcsolatos írások is vontatottan jelentek meg.
 
Az emlékülés utolsó előadója Cságoly Péterfia Béla, a Szózat elektronikus lap főszerkesztője a költő magyarságát elemezte. Magyarságtudata megingathatatlan volt, a magyarság egységében gondolkodott mindvégig. Ebben például szolgálhat a mai világunk generációinak is – vélekedett a főszerkesztő.
 
A beszámolók és kiselőadások mellett a balassagyarmati Tormay Cecile Irodalmi és Történelmi Társaság emlékműsora színesítette a programot. A Szép szülőföldem, Felvidék címet viselő emlékműsorban a költő versei és megzenésített költeményei hangzottak el.
 
Az emlékező közösség végezetül a Szent István király téren található Sajó Sándor szobornál tisztelgett a méltatlanul elfeledett költő emléke előtt.
 
A mellszobor mellett Duray Miklós, közíró, a Szövetség a Közös Célokért társulás elnöke tartott ünnepi beszédet. 1868, a költő születésének az évében a világ igen változó volt, mindezen társadalmi átalakulások hatással voltak Sajó Sándorra is.
Mint kifejtette, tanítójellegű versei a tanárságából is fakadtak, ezzel akarta a közösségét is tanítani.
 
„Sajó Sándornak nem a költői nagyságára emlékezünk, hanem az Emberre. Arra az emberre, aki szívén viselte a nemzetének a sorsát, a nemzet ügyét” – hangzott el a katolikus templom előtt tartott megemlékezésen. Duray Miklós hozzátette: “Sajó a múltból táplálkozva a jövő felé tekintett. Mindig is érdekelte a nemzete sorsát, félve a magyarság kilátástalanságától.” Az ünnepi beszédet követően a tisztelet koszorúit és mécseseit helyezték el a szobor talapzatára.
 
(felvidek.ma nyomán)