A Művelt Tájékozott Emberért Alapítvány

1464 Budapest, Pf. 1578
+36-1-781-3236
info@magyarforum.hu


MEGJELENT

a MAGYAR FÓRUM

XXX. évfolyamának 38.
száma.





MEGNYÍLT AZ ORSZÁGGYŰLÉS ŐSZI ÜLÉSSZAKA

Toroczkai László, a Mi Hazánk Mozgalom elnöke: „A Jobbikban az elnökség háta mögött születtek meg a stratégiai döntések. Nem tudtunk előre a Spinoza-házbeli akcióról. Aki azt mondja, hogy bárkivel összefogunk, csak kerüljünk hatalomra, a vonaizmust képviseli.”

SZÉGYENFAL – A jelentés megszavazói, tartózkodók, távolmaradók









A hazai beruházási kedv változatlanul fennmarad

Az OECD is javította a magyar gazdaságra vonatkozó növekedési előrejelzését

A szervezet most megjelent őszi Economic Outlook kiadványában stabil államháztartással, tovább csökkenő államadóssággal és még alacsonyabb munkanélküliséggel számol Magyarországon az elkövetkezendő évekre.

A korábbi 4,4%-ról 4,6%-ra javította a Magyarországra vonatkozó 2018-as növekedési előrejelzését az OECD, de jövőre is 0,3 százalékponttal bizakodóbb a magyar növekedést tekintve, mint eddig – olvasható a Pénzügyminisztérium november 21-én szerkesztőségünkhöz küldött közleményében.
 
A szervezet most megjelent őszi Economic Outlook kiadványában stabil államháztartással, tovább csökkenő államadóssággal és még alacsonyabb munkanélküliséggel számol Magyarországon az elkövetkezendő évekre. Legutóbb az Európai Bizottság emelte 4,3%-ra a magyar gazdaság növekedésére vonatkozó előrejelzését, de az utóbbi időszakban a többi nemzetközi szervezet is felfelé módosította a várakozásait.
 
Az OECD várakozása szerint a magyarországi munkanélküliségi ráta idén 3,6%-os történelmi mélypontra, majd ezt követően még jobban mérséklődhet, miközben folyamatosan nő a foglalkoztatottak száma. A párizsi szervezet kiemeli, hogy 2018 első nyolc hónapjában 12%-kal emelkedtek itthon a keresetek, amit a kormány és a munkáltatók között létrejött hatéves bérmegállapodás valamint a közszférában megvalósult béremelések segítettek elő. Rámutatnak, hogy a családi adókedvezmény rendszerének, illetve a célzott áfa-csökkentések nyomán több pénz marad a magyar családoknál, ami hozzájárul a fogyasztás bővüléséhez. Az eddigi áremelkedési folyamatok alapján – főként a termelés legtöbb színterét érintő üzemanyag-drágulás miatt – az OECD a jegybank előrejelzésével megegyezően 3%-os inflációt vár az idei évre. A szervezet szerint az elkövetkezendő években az államháztartási hiány jóval a maastrichti konvergencia kritérium szerinti 3%-os határ alatt alakulhat, miközben az államadósság aránya tovább mérséklődhet.
 
Az OECD úgy véli, hogy a lakásépítéseknek és a vállalkozások kapacitásbővítésének köszönhetően a beruházási kedv változatlanul fennmarad. Előbbihez a kormány otthonteremtési programja, utóbbihoz a társasági adó csökkentése és az uniós források megfelelő felhasználása járul hozzá. Ugyanakkor azt is megjegyzik, hogy a kis- és középvállalkozások termelékenységének javítása érdekében többek között szükséges az innovációs és szabályozási környezet javítása, illetve a humán tőke folyamatos fejlesztése, ami összhangban van a kormányzat versenyképességet növelő elképzeléseivel. Az OECD szerint a nemzetközi pénzpiaci feszültségek, valamint egy rendezetlen Brexit jelenthetnek lefelé mutató külső kockázatokat a magyar gazdaság számára.
 
Szerk.