A Művelt Tájékozott Emberért Alapítvány

1464 Budapest, Pf. 1578
+36-1-781-3236
info@magyarforum.hu


MEGJELENT

a MAGYAR FÓRUM

XXX. évfolyamának 38.
száma.





MEGNYÍLT AZ ORSZÁGGYŰLÉS ŐSZI ÜLÉSSZAKA

Toroczkai László, a Mi Hazánk Mozgalom elnöke: „A Jobbikban az elnökség háta mögött születtek meg a stratégiai döntések. Nem tudtunk előre a Spinoza-házbeli akcióról. Aki azt mondja, hogy bárkivel összefogunk, csak kerüljünk hatalomra, a vonaizmust képviseli.”

SZÉGYENFAL – A jelentés megszavazói, tartózkodók, távolmaradók









Párkányi szoborsorsok

Párkány, ez a Duna-parti kisváros többet érdemel

A városban van még háborús emlékmű, melyet 1993-ban állíttatott a város, az akkor már városi park közepébe (megemlékezés itt is csak 2017-ben volt egy civil szervezet jóvoltából). E park elejére, az egykori Lenin szobor helyére 1993-ban egy „regélő szikla” nevű történelmi emlékkövet helyeztek el, mely azóta szintén tovább került eredeti helyéről, zölddel befutva alig látható.

Az önkormányzati választások sok településen megmozgatták az állóvizet, települési problémák, városrendezési gondok kerültek felszínre. A mindennapok forgatagában ugyanis az emberek kevésbé érzékelik környezetük olykor lehangoló állapotát…
 
A megszokás nagy úr! S ilyenkor eszembe jut kedvenc mondásom: Egy népet fel is lehet emelni, de le is lehet zülleszteni
 
A szoci nagy „vívmánya” volt a sokemeletes kockaházak felépítése: kisöpörni a falvakat, és besöpörni az embereket a környező városokba, a bizarr kényelmet, összkomfortot biztosító négy fal közé. A házakat úgy építették egymás hegyére-hátára, hogy alig néhány satnya fácskának kell megpróbálkoznia a lehetetlennel: hangulatosabbá tenni a betontengert. Parkot alig látni, a játszótér pedig igazi kincs – ami legtöbbször nincs…
 
E párkányi tapasztalatok apropóját éppen az adta, hogy nemrég az egyik oldalon egy képzeletbeli riportot írt valaki az igen mostoha sorsot megélt, mindig aktuális témájú művészeti alkotásról. A riport témája: vajon hogy érzi magát az ifjú pár, vagy ismertebb nevén,„lyukas szobor”, (egy férfit és nőt ábrázóló idillikus páros), amely, előbb egy lakótelepi központba került, – majd a körforgalom építése miatt méltatlanul félretéve -, egy zöld területen várja sorsa jobbra fordulását. A képzelt riport írása kiváltotta főleg azon emberek reagálását, akiknek hajdan e szobor valamit jelentett. Talán éppen a találka helye volt, vagy egyéb emlék fűződik az alkotáshoz.
 
A másik szerencsétlen sorsú szobor Párkányban Nagy János szobrászművész talán egyik legszebb köztéri műve, az „Anya gyermekével”, melyet egykor, a 90-es évek elején, az egészségügyi központ elé helyeztek. Egyik szobornál sem emlékszem ünnepélyes szoboravatóra. Ezt, az anya örökös szerepét ábrázoló kőszobrot idővel körbenőtték a bokrok, na meg a gyom. Talán tíz éve is van, hogy ebből kiszabadították, de környezete a mai napig nem szépült meg. Pedig megérdemelné.
 
A városban van még háborús emlékmű, melyet 1993-ban állíttatott a város, az akkor már városi park közepébe (megemlékezés itt is csak 2017-ben volt egy civil szervezet jóvoltából). E park elejére, az egykori Lenin szobor helyére 1993-ban egy „regélő szikla” nevű történelmi emlékkövet helyeztek el, mely azóta szintén tovább került eredeti helyéről, zölddel befutva alig látható.
 
A szovjet temető sírjelei fölött egy, a háborúban elesett fiát sirató monumentális fájdalmas anyaszobor áll. Ezt a temetőt, a szovjet, ill. orosz turisták, leszármazottak látogatják évente.
 
Megfejthetetlen, hogy az orosz temetőnek nevezett emlékhely egyik sarkába mi okból került a magányosan álló, nem oda illő, vagy három méteres szlovák kettős kereszt, melyet még az SNS virágkorában annak egyik politikusnője állíttatott.
 
A város legrégebbi szakrális helye a templomkert, mely – olykor úgy tűnik –, gazdátlan, egész évben gazzal benőtt a bekerített terület. A fürdő bejáratától, annak építése idején került ide a gyönyörű szép műemlék jellegű barokk kálvária (1766-ból), már akkor is elég romos állapotban – azóta is tovább marja az idő vasfoga.
 
2014-ben teljes titokban került a templom bejáratához egy kis emlékkő a Párkányból kitelepítettek emlékére. Sem készítőjéről, sem megrendelőjéről, de az odahelyezés körülményeiről sem tud senki információt adni.
 
A templom bejáratánál, a másik oldalon, szintén siralmas állapotban vár felújításra a templom védőszentjének, Szent Imrének a mellszobra.
 
Az egyetlen esztétikus, és gondozott emlékpark a templom közelében az az emlékpark, melyet a város tett rendbe 2008-ban, amikor a párkányi székhelyű LIMES-ANAVUM polgári társulás a Párkányi csata 325.évfordulójára elkészíttette és felállíttatta III. Sobieski János lengyel király bronzba öntött lovasszobrát.
 
2009-ben a lengyel menekültek párkányi tábora emlékére került ide egy emlékkő, majd 2010-ben a tragikusan elhunyt Andrzej Przewozník államtitkárnak, a szobor támogatójának, emlékkövét rakta le a társulás. 2018-ban pedig Esterházy János emlékére helyezett el egy emlékkövet a társulás, a felvidéki magyarokhoz szóló üzenettel:
 
Mi magyarok a Duna medencéjében kettős hivatást teljesítünk: a keresztény magyart és az általános európait.
 
Ezen történelmi emlékparknak az év folyamán állandó látogatói vannak, – főképp lengyelek – de más vidékről is megállnak itt a turisták, a két vagy háromnyelvű táblákból kapnak némi információt a városka történelmi múltjáról.
 
Emléktábla is alig van, csupán egy-egy civil szervezet jóvoltából, de nincs emléktáblájuk azoknak a város szülötteinek, akik innen indultak el az országos vagy Kárpát-medencei hírnév felé. Leginkább festőművészek, mint Janiga József, Lábik János, Barta Gyula, akiknek munkái (melyet ajándékba adtak a városi galériának), valahol a padláson várják méltóbb sorsukat.
 
Párkány, ez a Duna-parti kisváros többet érdemel, hiszen évente több ezer turista látogat ide az országos viszonylatban is jó hírű fürdőbe (itt sincs még egy műalkotás sem), és a gyönyörű turisztikai csemegéket kínáló földrajzi tájba.
 
E felduzzasztott kisvárosokat, de az elárvult kis falvakat is, csak úgy tehetjük élhetővé, ha szellemi örökségünket megtartjuk, s akár egy földrajzi tájban, akár egy helyi értékben őrizzük annak múltját, tovább éltetve, fűben, fában, közösségben, hagyományokban, vagy akár egy-egy művészi alkotásban – a jövő számára.
 
(Dániel Erzsébet/felvidek.ma)