A Művelt Tájékozott Emberért Alapítvány

1464 Budapest, Pf. 1578
+36-1-781-3236
info@magyarforum.hu


MEGJELENT

a MAGYAR FÓRUM

XXX. évfolyamának 38.
száma.





MEGNYÍLT AZ ORSZÁGGYŰLÉS ŐSZI ÜLÉSSZAKA

Toroczkai László, a Mi Hazánk Mozgalom elnöke: „A Jobbikban az elnökség háta mögött születtek meg a stratégiai döntések. Nem tudtunk előre a Spinoza-házbeli akcióról. Aki azt mondja, hogy bárkivel összefogunk, csak kerüljünk hatalomra, a vonaizmust képviseli.”

SZÉGYENFAL – A jelentés megszavazói, tartózkodók, távolmaradók









Szégyen: Bugárék migránspártiak, rosszabbak, mint a Szlovák Nemzeti Párt

A szlovák parlament elutasította az ENSZ globális migrációs csomagját

Az ENSZ migrációs dokumentumát a Bugár Béla vezette koalíciós Most-Híd vegyes párt és az ellenzéki pártok néhány képviselője támogatja.

A szlovák parlament csütörtökön, november 29-én elfogadta azt a határozatot, amelyben felszólítja a kormányt, hogy lépjen ki az ENSZ globális migrációs csomagjának elfogadási folyamatából, és utasítsa el azt.
 
Az egyezményt elutasító határozatot a kormánykoalíció második legerősebb pártjának, a Szlovák Nemzeti Pártnak (SNS) a képviselői terjesztették elő.
 
A határozatot 90 igen szavazattal, 15 nem voks ellenében, 31 tartózkodás mellett, csaknem három napon át tartó vita után hagyta jóvá a 150 fős szlovák törvényhozás.
 
Bár az ENSZ-egyezményt a parlamenti képviselők és a szlovákiai politikai spektrum túlnyomó többsége mellett a közvélemény is elutasítja, annak kérdése a kormánykoalíciót és az ellenzéket is megosztotta.
 
Az ENSZ migrációs dokumentumát a Bugár Béla vezette koalíciós Most-Híd vegyes párt és az ellenzéki pártok néhány képviselője támogatja.
 
A most elfogadott parlamenti határozat kimondja: az ENSZ migrációs egyezménye egy olyan ellentmondásos dokumentum, amely nincs összhangban Szlovákia jelenlegi biztonsági és migrációs politikájával. A határozatban felszólítják a kormányt, hogy utasítsa el a migrációs egyezményt, és tegyen lépéseket annak érdekében, hogy az ország lépjen ki az egyezmény elfogadási folyamatából.
 
A határozat támogatói a parlamenti vita során leggyakrabban azt nehezményezték, hogy az ENSZ-dokumentum pozitívumként kezeli a migrációt, illetve kritikaként az is elhangzott, hogy az egyezmény kizárólag a migránsok jogaival foglalkozik.
 
„A MIGRÁCIÓ A PROBLÉMA, NEM PEDIG A MEGOLDÁS” – szögezte le az előbbivel kapcsolatban Luboš Blaha, a parlament európai ügyi bizottságának az Irány (Smer-SD) kormánypárt által jelölt elnöke.
 
A határozat elfogadását szinte egyidejűleg kezdeményezte két ellenzéki párt és a kormánykoalíciós Szlovák Nemzeti Párt, amelynek képviselői végül benyújtották az indítványt. A támogatókhoz a vezető kormánypárt, a Robert Fico korábbi kormányfő vezette Smer-SD is csatlakozott.
 
A pozsonyi parlament csak néhány nappal azután fogadta el a határozatot, hogy Peter Pellegrini szlovák miniszterelnök bejelentette: országa semmiképpen sem fogja támogatni az ENSZ globális migrációs egyezményét, s ha az egyezményről Marrákesben rendezett decemberi találkozón való részvétel egyet jelentene az egyezményhez való automatikus csatlakozással, akkor Szlovákia semmilyen szinten nem vesz részt azon. A szlovák kormányfő vasárnapi bejelentése először tette egyértelművé Pozsonynak az ENSZ-egyezménnyel kapcsolatos álláspontját.
 
Miroslav Lajčák szlovák külügyminiszter – aki szeptemberig az ENSZ-közgyűlés elnöki tisztét is betöltötte – többször megvédte az egyezményt, és a lemondását is kilátásba helyezte, ha a marrákesi találkozón Szlovákia nem vesz részt. Lajčák a parlamenti vita során is kiállt az egyezmény mellett.
 
(mti/Felvidék.ma)