A Művelt Tájékozott Emberért Alapítvány

1464 Budapest, Pf. 1578
+36-1-781-3236
info@magyarforum.hu


MEGJELENT

a MAGYAR FÓRUM

XXX. évfolyamának 38.
száma.





MEGNYÍLT AZ ORSZÁGGYŰLÉS ŐSZI ÜLÉSSZAKA

Toroczkai László, a Mi Hazánk Mozgalom elnöke: „A Jobbikban az elnökség háta mögött születtek meg a stratégiai döntések. Nem tudtunk előre a Spinoza-házbeli akcióról. Aki azt mondja, hogy bárkivel összefogunk, csak kerüljünk hatalomra, a vonaizmust képviseli.”

SZÉGYENFAL – A jelentés megszavazói, tartózkodók, távolmaradók









A fenntartható vidékfejlesztésért

Budapesten tartott egyeztetést a Kárpátok Keretegyezmény elnöksége

Az egyezmény célja, hogy az érintett országok együttműködjenek és hozzájáruljanak a Kárpátok védelméhez és fenntartható fejlődéséhez: megőrizzék a térség természeti és kulturális értékeit, javítsák az ott élők életminőséget és erősítsék a helyi gazdaságot, közösségeket.

A Kárpátok Keretegyezmény november 29-i elnökségi egyeztetésén a fenntartható mezőgazdasággal és vidékfejlesztéssel foglalkozó jegyzőkönyvről, valamint az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Világszervezetével (FAO) való további együttműködési lehetőségekről tárgyaltak.
Az eseményen a Keretegyezmény magyar elnökségének képviseletében Belánszky-Demkó Zsolt, az Agrárminisztérium nemzetközi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára, Harald Egerer a Keretegyezmény bécsi székhelyű titkárságának vezetője, valamint Vlagyimir Rahmanyin, a FAO főigazgató-helyettese vett részt. A megbeszélésen nagy hangsúlyt kapott a kölcsönös érdekeltség a Kárpátok makroregionális stratégia létrejöttében.
 
A hét országot (Csehország, Lengyelország, Magyarország, Románia, Szerbia, Szlovákia, Ukrajna) tömörítő Kárpátok védelméről és fenntartható fejlesztéséről szóló Keretegyezmény aláírására 2003-ban került sor Kijevben. Az egyezmény célja, hogy az érintett országok együttműködjenek és hozzájáruljanak a Kárpátok védelméhez és fenntartható fejlődéséhez: megőrizzék a térség természeti és kulturális értékeit, javítsák az ott élők életminőséget és erősítsék a helyi gazdaságot, közösségeket. Magyarország 2020-ig tölti be a keretegyezmény elnöki tisztét. A magyar elnökség kiemelt prioritásként kezeli a fenntartható vidékfejlesztés, a klímaadaptáció, az oktatás és szemléletformálás témaköreit.
 
(AM Sajtóiroda)