A Művelt Tájékozott Emberért Alapítvány

1464 Budapest, Pf. 1578
+36-1-781-3236
info@magyarforum.hu


MEGJELENT

a MAGYAR FÓRUM

XXX. évfolyamának 38.
száma.





MEGNYÍLT AZ ORSZÁGGYŰLÉS ŐSZI ÜLÉSSZAKA

Toroczkai László, a Mi Hazánk Mozgalom elnöke: „A Jobbikban az elnökség háta mögött születtek meg a stratégiai döntések. Nem tudtunk előre a Spinoza-házbeli akcióról. Aki azt mondja, hogy bárkivel összefogunk, csak kerüljünk hatalomra, a vonaizmust képviseli.”

SZÉGYENFAL – A jelentés megszavazói, tartózkodók, távolmaradók









A túlérett Jobbik gyümölcs

A jobbikos csoportról, s a mögöttük állókról

Antiszemitizmusra hivatkozni mindig jó valami nemzetközi panasznapon. Ahogy gombát szerető oltja be spórával a nyárfatönköt, halat evő készít magának haltartó medencét, úgy pénzelték, dajkálták maguknak életre Szabó Albert és Bácsfi Diána nejlon nyilasait – csöppet sem feltűnő módon az ilyen látványos őrületek mindig akkor jelentkeztek, amikor MSZP-SZDSZ kormány volt itt. A bűnüldözés és igazságszolgáltatás is pont úgy kanyarodott el tőlük, mint a hősi időkben a kis Rajk szamizdat butikjánál tette. A váltás után saját anyagból mű nácikat kreáltak, hogy mindig kéznél legyenek. Az SZDSZ elillanása, s a MIÉP parlamentből való kijátszása utáni zsugorodása, majd a kétharmadért való önfeláldozása adott alkalmat két új kreálmány: az LMP és a Jobbik előtérbe tolására. Mindkettőről elmondható, hogy a nemzetközi SZDSZ helyi rezidensei hozták létre részben saját anyagból, részben hozott alkotókból, s a gyenge konstrukciók mostanáig húzták. Az LMP tagjai eleve nem értették kik ők, hol a helyük a politikában, egyáltalán mit akarnak, feladataikat ezért nem is teljesíthették, most arctalanul, csendes feljelentgetésekkel, kizárásokkal agonizálnak. A Jobbik, ez a spájzba tett szárított gomba párt kalandosabb utat futott. Velük az erős nemzeti vonalat hirdették meg, a magyarság hangos és artikulált érdekképviseletét, amire a többszörösen kirabolt, lenyúzott hazában valóban nagy igény volt . Ide könnyű volt toborozni, pillanat alatt szívta fel az igazi kárpótlásra vágyókat, piactéri hangosakat és az MSZP 19-es vörös indulatú majd náci, később ÁVO-s, munkásőr – cigánynak, zsidónak mindig odacsapni kész tenyereseit, s ide sereglettek a koncért, jobb falatért odébb ugró hátba szúrók is. Leginkább a kétharmadok kisiklatására kellettek volna a jobbikosok, de ahhoz kevesen gyűltek össze. A másik feladatot, a bármikor előrántható, s forró vízben felfőzhető rasszizmust és antiszemitizmust szállították – íme, Magyarországon már a parlamentben vannak, tehát „szövetségben” a kormányzó illiberális pártokkal. Ezért kellett látványosan zsidózniuk, cigányozniuk, s ezért vigyáztak rájuk, hogy semmi bajuk se essék. A Jobbik rafinált rasszizmusát a polgári kormány szenvedi a mai napig a liberális bűnözők közhangulatában, s ha nem lenne igazán rátermett vezetője, már belebukott volna.
Mivel az élő anyag fejlődik, érik, az évek alatt minden változik. Seregestül szálltak a legyek, muslincák a löttyös indulattal hazafi Jobbik gyümölcsre, s egyre többen vették észre a savanyodást. Az ültetés sikeres volt, a szárba szökkenés is, aztán a virágzás, és gyümölcsöt is hozott, a gyümölcs azonban se tök, se szőlő nem akar lenni. A hazafiságot csupán vagy főleg zsidózással és cigányozással művelni -sekélyes dolog. A savanyodásnál már mutatkozott az óriási hiány a szürkeállományban - ügyes kis hátba szúrók, végrehajtók csoportjából sosem jöhet elő stratégiát állító szellemi termék.
A mára rohamosan Demszkysedő (gyagyuló) vezetőjük -vagy maga száraz kútfejéből vagy utasításra rántotta váratlanul a kormányt ebbe a mű néppártosodásba. Az eredmény látványos. A maga igazi valóját soha meg nem mutató, de semmi esetre sem néppártinak toborzott alkotókból álló Jobbik túlérett gyümölcsként tört és folyik szét. Úgy mállik és penészedik, hogy még most sem lehet látni: milyen gyümölccsé ért – szőlő vagy tök, esetleg valami más lett belőle? A mai szadesz óriási zavarban van, ezért kussol, de mindegy, Szávay meg a még előbukkanó titkos felvételek már csak érdekesek, de nem változtatnak semmin. A Jobbik mindkét fele rohad, büdös, penészlik és folyat.
 
Mayer Gábor