A Művelt Tájékozott Emberért Alapítvány

Levelezési cím: 1092 Budapest, Ráday u. 32. I. em. 3.
+36-1-781-3236
info@magyarforum.hu
Soros szatócsboltja, vagy nemzetek Európája

Nem mindegy







Okkupáció

Hataloméhségük a legteljesebb országellenességbe taszítja őket

Ez a szó használandó! Aki máshogy írja - mondja, az hülye mucsai, s minden bizonnyal a fekete döghalál NER híve. Nyugatról jött közénk vissza, a legteljesebb, óceánon túli Nyugatról, a dollárral napibérezett tiltakozók szótárából, akik előbb a Wall Street-et, ma már egyetemeket, bírósági épületeket, bármi mást - a Fehér Házat is el akarják foglalni. Ki – ki mennyiért sikítja az aszfalton térdelve, hogy no! – majd ököllel, körömmel támadja a bronz kaput: be akarnak jutni. Igen, oda be kell jutniuk! S ha már bent lesznek? Akkor? Mindegy, csak be kell menni.
Ősi eredetű maga-magát rugalmas erővel megtartó nyelvünk hamar magába húzza a hasonlót. Okkupáljuk a ..! Kempingnadrágban (!) vagy hócsizmában – mindegy, csak jussunk be a magunk tömegével a dicsőséges füles sapkások méltó vörös utódaiként. S ott bent? A Parlamentben? Hát visszaokkupáljuk a demokráciát. Népit, polgárit, liberálist – nem a jelző a fontos, hanem a demokrácia szabadsága! Kilencedik éve honos a gondolat nélküliség, ötlettelenség gazdáinál, a stratégiát állítani impotensek társaságában ez az emelt szintű innováció: először be kell jutnunk, ki kell szorítanunk mindenhonnét, szétverni a pofájukat, felakasztani, hullahegyeiket teherautók platóiról a Dunába szórni a liberális demokrácia legnagyobb dicsőségére – azután majd meglátjuk.
A béreket kell felhúzni európai színvonalra (ez az a színvonal, mely miatt lángokban áll Párizs, s a tűz terjed Brüsszelbe és tovább) – nyekergi Kunhalmi Ágnes, de sosem teszik hozzá, hogy miből kívánnák felhúzni azokat. Ne építsünk stadiont, s az első hónap fedezete már meg is van! S a többi? Ezeknek a harmadkezű innoválóknak a gyakorlata: ne építsünk semmit, ha mégis, akkor ingyen, az alvállalkozók pénzéből. Miből fejlődjünk tehát a bérek felhúzásához?
Ha sorra vesszük, mi újat izzadtak ki magukból Károlyi szolgai aláfekvései, a 19-es, 56-os sortüzektől a 2006-os test és fejmagasságban kilövetett gáztubusokon, gumilövedékeken át, a bolsevik indulatú csonttörésekkel, megkötözésekkel, térdeltetésekkel és falnak fordításokkal, előre megírt bírói ítéletekkel, létszámkipótló berántásokkal utcáról, kapualjakból, presszókból, kocsmákból – mást nem találunk, mit a ledöntött szobor levágott feje rugdosásának újrafogalmazásaként egy műanyag hordóra ragasztott Orbán képet, amire az arra járók tetszés szerint csaphattak nagyokat egy mellé láncolt (!) bottal. A maguk lelki világának megfelelőn odaláncolták, hogy el ne lopja valaki. Hisz egymás között voltak.
Nem tagadható, nehéz dolguk van. Ami fontos, azt mind elmondja a polgári oldal, nekik már csak helyeselniük kell -akkor minek vannak- vagy ellentmondani, az pedig az ország érdekei ellen való lehet csak. Mondanivaló hiányában bárhol fizikai vagy szellemi köztérre ömlik valami csatornalé, fekália, ők azonnal belehengergőznek, megfürdetik magukat benne – hátha rájuk száradva úgy mutat, mintha saját bőrük lenne.
Önigazolásuk kényszere -mely párosul a teljes gondolatnélküliséggel- a legszélsőségesebb utánzásokra ragadtatja, hatalom éhségük (illetve megbízóik kíméletlen ösztökélése) pedig a legteljesebb országellenességbe taszítja őket, mely állapotnak ékköveként a mézes szavú Bolgár úrhoz telefonáló véleményét jelölhetjük meg: tönkre kell tenni Magyarország gazdaságát, akkor nyomorogni fognak az emberek, kínjukban megharagszanak Orbánra, s nem szavaznak rá. Igen, ez jó megoldás lehet – válaszolja az ország javáért fáradozó demokrata. Ez a fajta felelős hozzáállás, meg az „öld a rendőrt!” utcai tombolása, a középületek megrongálása - mind érzékeny mutatói annak a műszernek, mellyel mérhető: kinek hazája, s kinek tartózkodási helye ez az ország?
Bármihez nyúlnak, azon rögtön rajta ócskaságuk bélyege, s lényege kifordul sarkaiból. Így tekerték ki Mahátma Gandhi menetét, ahogy éhező milliárdosaikkal feltöltve váltogatták egymást - rossz paródiát csináltak belőle. (Bár, a világ normális rendjét felborítani kívánó eszmetársaik épp Gandhi menetéből eszkábáltak elméletet s gyakorlatot, mely szerint tömegnyomásos okkupációval kell elfoglalni mindent, ami még nem övék.) Megihlették őket a sárga mellények is, hamar belebújtak hát – nem törődve vele, hogy a párizsiak épp az ő szemléletük ellen öltöztek be. Kerítettek molinót is, melyet -mily eredeti!- feliratozva vittek a menet elején magukkal. A sokadik érdektelen handabandázás után az MSZP Komjáthi Imre nevű alelnöke Budaházy szerű hős akart lenni, de hamar elsírta magát.
Miért olyan nehéz ma Magyarországon baloldalinak lenni? - merült fel a kérdés az ATV egyik beszélgetésén. A jelenlévők az elhangzás után csak ültek és pislogtak egymásra: háthogy, méghogy, merthogy, csakhogy, dehogy. Pedig a választ a kérdés feltevője, maga a díszes asztaltársaságaik, barátaik, támogatott pártjaik, a szimpatizánsok, a véleményküldők - kik egy-egy halálesetet követőn ízléses kommenteket repítenek a virtuális térbe, no meg külföldről segítőik magukban hordják. Azért nehéz nekik, mert ilyenek. Illetve, olyanok, amilyenek. Kinek van gusztusa rájuk? Magyarországot akarják, miközben utálják a nekik valami idegen dolog Magyarországot. Egymást is utálják, van köztük nem egy, ki saját magát is. Ezzel a bázissal valóban nehéz arra kérni az ország túlnyomó többségét (kik miatt rendre kudarcba fulladnak a nekik túl bő sárga és egyéb mellényes akcióik), hogy bízza magát rájuk. Rájuk, akik bármikor képesek egy békés megmozdulásba beépített törő – zúzó randalírozókat fizetni a szimpátia megfordítására.
Petőfi indulatában kissé vastagon szól a „Mit nem gondol az a német” versében, de legalább kimondta.
Tényleg: mit nem gondolnak ezek?
 
Mayer Gábor