A Művelt Tájékozott Emberért Alapítvány

Levelezési cím: 1092 Budapest, Ráday u. 32. I. em. 3.
+36-1-781-3236
info@magyarforum.hu
Kérjük, hogy éves adójuk 1%-át ajánlják fel A Művelt, Tájékozott Emberért Alapítványnak-oldalunkért
1%"/
Kedvezményezett alapítvány neve: A Művelt, Tájékozott Emberért Alapítvány

adószáma: 18670275–1–13




1%"/

Megjelent munkatársunk, Kovács Attila harmadik kötete: Az idők szava.
Glosszák, jegyzetek, publicisztikák, elemzések. Rendelés és információ: azidokszava@gmail.com





Iohannis az egyszemélyes kommandóegység

Aki megszállja a kormánypalotát

Attól, hogy Iohannis ott lesz a kormányülésen, még nem változik sok minden, hiszen nincs vétójoga, „legfeljebb jegyzetel, és annyi”, hiszen semmilyen formában sem akadályozhatja a kormány tevékenységét.

Azért is részt vesz a kabinet ülésein. Nehogy már valami olyasmit fogadjanak el, ami nem tetszik neki.
Hívatlanul is bejelentkezett a kormány soron következő üléseire Klaus Iohannis államfő. Az elnök december 18-án közölte, hogy a Viorica Dăncilă miniszterelnök által is gyakran hangoztatott együttműködés jegyében úgy együttműködik a kormánnyal, hogy attól koldulnak, ami abban merül ki, hogy végigasszisztálja a kabinet üléseit.
 
A bejelentés előzménye, hogy egy nappal korábban hivatalos megkereséssel fordult a kormányhoz, felszólítva a kabinetet, hogy előzetesen tájékoztassák a kormányülések napirendjéről. A cél egyértelmű: így szeretné elejét venni, hogy sürgősségi kormányrendeletet fogadjanak el az amnesztiáról, amely révén – legalábbis az ellenzék, és a fő ellenzékit játszó Iohannis szerint – számos korrupcióval vádolt politikus – köztük Liviu Dragnea, a kormány fő erejét adó Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke – megúszhatná a börtönt.
 
Iohannis kedden azt mondta: nagyon súlyos hiba lenne Románia részéről, ha a kabinet elfogadna egy ilyen rendeletet.
 
Nem ez lenne az első alkalom, hogy az államfő – alkotmányos jogköreivel élve – részt vesz a kormány ülésén: tavaly év elején így akadályozta meg, hogy az akkor még Sorin Grindenu vezette kabinet tagjai amnesztiarendeletet fogadjanak el.
 
Florin Iordache PSD-s parlamenti képviselő – akkori igazságügy-miniszter, a hírhedt, utcai tüntetéseket kiváltó 13-as számú amnesztiarendelet atyja – viszont kedden kijelentette: attól, hogy Iohannis ott lesz a kormányülésen, még nem változik sok minden, hiszen nincs vétójoga, „legfeljebb jegyzetel, és annyi”, hiszen semmilyen formában sem akadályozhatja a kormány tevékenységét.
 
Annak kapcsán pedig, hogy Dragnea vasárnap felszólította a kormányoldal politikusait: tegyenek feljelentést az államfő ellen hazaárulás miatt, mivel az nyilvánosan kétségbe vonta, hogy Románia felkészült a soros uniós elnökség betöltésére, Iohannis csak annyit mondott: ez nem több, mint a PSD-sek fantáziálása.
 
(foter.ro alapján)